Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 1., kedd

Anekdota

Ma voltam dokinál, mert még mindig kínoz a hascsikarás reggel és napközben is, sajnos beigazolódott a gazdi intelme, ha bezabálok valamit olyan helyekről, amiket ők nem látnak, akkor itt a baj.
Sajnálom, nem lesz több falás a séta alatt, csak lenne már vége.
Ma közölték velem, hogy beiskoláznak!
Minden felvezetés nélkül.
Nem értem mi bajuk az elmeállapotommal, sem azt, hogy milyen tudást akarnak még a fejembe erőltetni. De mivel nagyon lelkesek, ezért nem kezdek el vonakodni, hanem megnézem, mit is jelent az iskola.
Tegnap nagyon elragadtattam magam, de jó volt egy kicsit nosztalgiázni.
Persze írhattam volna még Wheelerről, a hihetetlen robosztus izompacsirtáról, vagy Manfrédról, akinek hatalmas szíve van és ugyan biceg, de ez sosem akadályozta semmiben, és nem utolsó sorban a nagy mesemondó Mázliról, aki egy lábbal kevesebbel közlekedett, és akinek sztorijait hosszasan hallgattuk. Csendben jegyezném meg, hogy néha nem igen voltak hihetők a sztorijai, de olyan átéléssel mondta, hogy nem akartuk megsérteni hitetlenkedésünkkel, inkább elraktuk ezeket a történeteket a tudományos fantasztikum polcára.
Szóval Bajnóca, Izsóp, Jurta, Wheeler, Mani, Mázli és én, mi voltunk a Rettenthetetlen Tárnoki Hetek.
Néha reteknek hívtak nevünk miatt bennünket a dogok, de ekkor jött Izsóp, amitől aztán elcsendesedtek. Persze, hogy elcsendesedtek, hiszen Wheeler mindig ott volt mögötte, és ha kellett, akkor csak befeszítette szügyénél az izmokat és megmutatta a fogait a dogoknak, erre azok lelapultak csendesen. Mire Izsóp megfordult, Wheeler már hét lépéssel hátrébb került, mint ha ott sem lett volna. Nagyon tetszett Izsópnak, hogy ilyen hatással van a nála lényegesen nagyobb darab dogokra, mi meg örültünk, mert láttuk, boldog.
Mani és Mázli, Bajnócát szórakoztatták, a kis fruskának meg nagyon tetszett, hogy magára tudta vonni a figyelmet. Annyira figyelt, amikor ezek ketten egymást túllicitálva mesélték hőstetteiket.
Messziről jött kutya bármit mondhat.
Ha Jurta meghallotta, hogy miről beszéltek, fogta magát és ha kicsit gyengélkedett, akkor négy egyébként három szökkenéssel a futkározónk másik végén termett.
Hogy mekkora a futkározó, leginkább úgy tudom visszaadni, hogy nekem - pedig vizsla vagyok és annak is a távfutó ágából, tehát nem valami diétás Basset hund - vagy harminc vágtámba telt, mire a végére értem.
Szóval Jurta nem mindig szerette hallgatni a meséket, inkább atletizált, bár az éjszakai bulikon mindig ott volt. Ő volt a hangulatjavító beszerzéséért felelős, de mindig csak mértékkel fogyasztott, vigyázott az izmaira. Azt mondta folyton, muszáj edzésben maradnia.
Mázlinak volt egy teóriája Jurta gyorsaságáról és edzés mániájáról, amiről váltig állította, igaz.
Szerinte Jurta kölyökként egy nagyon gazdag családba született, ahol folyton nyúlhússal etették és gepárdoknak kifejlesztett edzésterv mentén trenírozták.
Amikor Jurta ezt meghallotta, elmondta, hogy Mázli nagyon okos, tiszteli élettapasztalatát és tudását, de ebben sajnos most téved. Amikor Mázli ezen kicsit megsértődött, Jurta elszaladt egy flaska hangulatjavítóért, és Mázli elé tette.
Nem tartottak haragot, sőt, együtt nyüszítették először Mázli, majd Jurta kedvenc slágereit.
Wheeler tanította Manit gyúrni, de olyan türelmesen, hogy néha könny csordult a szemembe.
Ez a nagydarab, csupa izom tesztoszteron bomba, aki minimum tizenhétszer nagyobb Maninál, a legaprólékosabban magyarázza a különböző gyakorlatokat, majd féltő szemeivel kíséri a kicsi minden mozdulatát és amikor kell, ott van és segít.
Emlékszem, Wheeler egyszer a vasajtóval tréningezett, amikor Mani könyörgött neki, engedje meg, hogy ő is felemelje az ajtót. Wheeler tudta, hogy a kicsi még nem érett meg a dologra, ezért félelmetes tervet dolgozott ki.
Először megkérte Manit, hogy hozza ki a lakosztályából a kedvenc törcsijét, hogy arra feküdjön.
Mani persze rohant boldogan, szinte a föld felett járt, annyira izgatott volt, miközben Wheeler az előző nap talált damillal rögzítette az ajtót a vaskerethez.
Mani visszajött, ledobta izgatottan a kedvenc törcsijét a földre, hanyatt feküdt és várta, hogy Wheeler leengdje rá az ajtót.
Egyre lejjebb és lejjebb került a szörnyű vasdarab, Mani szemében pedig egyre erősebben égett a vágy, hogy felnyomja valahogy. Már ott voltak a többiek is, és rémülten nézték a műsort.
Még a lovak is átjöttek a szomszédból kíváncsiskodni.
Többen szurkoltak Maninak, pár bágyadt madár és macska a szomszédos tetőről pedig az ellendrukkerek csoportját próbálták összekovácsolni különböző rikácsolással, de a látvány, ami ezután következett, betapasztotta a pofázmányukat.
A nagy vasdarab lassan landolt Mani mellső lábain ettől szinte megállt az idő, és egy pisszenést sem lehetett hallani.
Wheeler nyugodtan, de beavatkozásra készen állt mellette, és csnedben figyelte, mi fog történni bár látszott rajta, hogy bízik a kicsiben.
Mázli Izsóphoz simult, akin látszott, nagyon izgult.
Mi Bajnócával néztük remegve a jelenetet, nagyon féltettük a kicsit.
Mani elkezdte tolni felfelé a vasat, látszott, minden izma megfeszül és a lábai kicsit beleremegnek a nagy erőlködésbe. Nagyon mélyeket lélegzett, és minden kifújásra egyre feljebb tolta az ajtót.
Mint később megtudtuk Wheelertől, milliméterenként tolta fel a rettenetes súlyt.
Figyeltük Wheelert, hogy mikor avatkozik be, de ő csak nyugodtan nézte Manit, és a szemeiből egyértelműen azt lehetett kiolvasni, hogy tudja, megcsinálja a kishapsi.
Nem tudom, meddig tartott a dolog, nekünk óráknak tűnt, de a csillagok állásából kitűnt, hogy csupán néhány bagoly huhogásnyit tartott az esemény.
De a lényeg, hogy a kicsi tényleg megcsinálta, feltolta a vasat, kiegyenesedtek a lábai, és Wheelernek csupán annyi volt a dolga, hogy szépen leemelje róla és visszategye a helyére az ajtót.
Egyszerre vonyított fel az egész csapat, a lovak nyerítettek, a rigók trilláztak, a macskák hangosan ynáogtak, mert ilyet még nem láttak, még a dogok is elismerően néztek Manira, és gratuláltak Wheelernek a látványosan hatásos edzésterveihez.
A macskákat a madarakkal közben Jurta levadászta, mondtam, hogy nem volt ellenfele sem földön sem égen, és a sarokba parancsolta őket, hogy ott várják sorsukat, de annyira emelkedett volt a hangulat, hogy senki nem akart sem ananászos rigót, sem macska-tokányt vacsizni, így Mázli csak annyit mondott neki, hogy vigyék hírül Mani tettét, amerre csak tudják.
Egy szerény kis ünnepelés után szépen elcsendesedett minden, és csak a Rettenthetetlen Tárnoki Hetek csapata maradt még ébren. A többiek a nagy izgalomtól mély álomba szenderedtek, ki-ki a saját edzéstervéről és jövőjéről ábrándozott még félálomban.
Ott feküdtünk mindannyian Mani lakhelyének tetején és néztük a csillagokat, közben arra gondoltunk, ha ez sikerült ennek a kis fickónak, akkor tuti, sikerül mindannyiunknak gazdit is találni ha nagyon erősen akarjuk és megtaláljuk azt vagy azokat, akivel vagy akikkel el tudjuk képzelni hátralévő életünk és aki vagy akik hajlandó(k) velünk együtt élni.
Láttam, ahogy Jurta azokkal a nagy szemeivel nézi Manit elismerően, láttam Izsóp boldog pofiját, Bajnóca huncut pillantásait, Mázli sokat látott szemeiben az örömkönnyeket, láttam a megkönnyebbült Wheelert, és Mani elégedett és boldogan ragyogó arcát.
Soha nem felejtem el ezt a pillanatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése