Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 8., kedd

Az ismerkedési est - előkészületek

Szóval Manit megtettem intendánsommá, és miután megmutatták neki, hogy hol a lakosztálya, visszamentünk a futkározóba és együtt vártuk a feladatkiosztást.
Izsóp, Mázli és Wheeler kiálltak a futkározó közepére, és elmondták, milyen területeken keresnek önkénteseket.
A szó természetesen Wheeleré volt, és mondókáját azzal kezdte, hogy minden elismerése Izsópnak a zseniális ötletért, majd rátért a feladatok részletezésére.
Beszerzés - szállítmányozás, dekoráció - játékos vetélkedők kellékeinek összeállítása, takarítás - főzés.
Kérte a főzés résznél hevesen jelentkező, köztudomásúan haspók, falánk barátainkat, hogy lehetőség szerint a későbbi félreértések és esetleges pofonok elkerülése végett, legyenek szívesek egy másik területen kifejteni önfeláldozó tevékenységüket, és ne a zsíros bödön körül.
A három témakörhöz tartozó csoportok vezetői: Izsóp mint fő logisztikus, Wheeler a konyha és takarítás nagymestere és Mázli a furfangos vetélkedők és frappáns agytornász gyakorlatok kiötlője lesznek.
Wheeler azt kérte, hogy a csoportvezetők vonuljanak félre, gyűjtsék össze a tagjaikat és fogjanak hozzá az előkészületek munkálataihoz.
Egyeztettük napóráinkat, mivel a déli harangszó utáni csendes ejtőzésünk következett volna - amikor a személyzet tagjai is jóllakottan szunnyadnak az árnyékban - amitől számítva volt három óránk a beszerzésre és szállítmányozásra, az esti programok kellékeinek előállítására és a hangulatjavító eszközök behűtésére.
A három csoport megalakulása után a dolgok fénysebességre pörögtek fel, és mire annyit mondhattunk volna hogy száraztáp, Jurta és még két markosabb legény a dogoktól már a kanyarban voltak a büfé alapanyagaival, Mázli pedig az összes feladatot leírta és megbeszélte segédeivel a spánielekkel és tacskókkal.
Wheeler nyugodtan ejtőzött a vizslákkal, akik felvállalták a takarítás és főzés feladatát, tudták, rajtuk csak később lesz nyomás.
Persze Wheeler nem lógatta a lábát, mert bement Karatuhoz aki meglepően izgatott volt az előkészületek hallatán.
Wheeler elmondta neki, hogy itt mi a módi, minden újonnan érkező részére bulit rendeznek, méghozzá nem is akár milyet, a környéken lakó ebek is csak sóvárogva néznek be a kerítésen.
Ezt az állítását csípőből tudta igazolni a heti rendszerességű "Szalonna" című magazinnal, melynek aktuális számában egy helyi riporter számolt be a bulikról.
Miután lehozta az újság a cikket, esténként kíváncsi ebhordák lepték el a környéket, így a nagy érdeklődés miatt esetlegesen kialakuló hisztéria elkerülése érdekében, Mázli kiballagott a kerítéshez és annyit mondott az óvintézkedés megtámadhatatlan takarója mögé bújva a tolongó tömegnek, hogy ha nem tűnnek el, kihívja a sintért, lévén neki jó összeköttetései vannak e téren.
A nyomatékosítás kedvéért Wheeler és néhány jobb fizikumú kigyúrt eb felsorakoztak Mázli mögött arra az esetre, ha valamelyik túlfűtött kíváncsiskodó nem értene a szép szóból és esetleg megfeledkezve önmagáról önállósítaná magát a beengedő rendszernél, amelyből még akár egy kisebbfajta tömegverekedés is kerekedhetne.
Szerencsére nem volt szükség semmiféle erőszakra, mert mikor Mázli látta, mennyire megfogta őket érvelésével, akkor még csendben hozzátette, hogy örüljenek, mert ők innen haza mehetnek, ahol a gazdijuk várja őket, és higgyék el, az itteni bulik egyike sem olyan jó, mint a saját gazdival a saját házukban esténként nyugovóra térni.
Ekkor felkiáltott egy-két hobó fazon, ilyen raszta bundával, hogy ők ugyan nem mennek egy gazdihoz sem, ők inkább buliznának a hölgyekkel idebent.
Mázli csak annyit mondott, hogy a kedves alternatív kollégák pillantsanak mögé, ahol a szavak utáni meggyőzés "eszközei" találhatók az őrző-védő vonalból, erős kiképzéssel az előéletükben.
További diskurzusra nem kerülhetett sor, mivel Mázli szavai a még józan gondolkodásra képes ebeket, míg a sorfal az ettől eltérő elmeállapotú ebeket tántorította ettől.
Ennek hallatán Karatu nevetni kezdett, de olyan harsányan és olyan jóízűen, hogy potyogtak a könnyei. Olyan igazi felszabadult nevetés volt ez.
Wheeler is mosolygott, aztán még tovább dumáltak igazi kan dolgokról mint erőemelés, gyúrás és további komolytalan témák, amik engem személy szerint csöppet sem érdekeltek, inkább Manival csevegtünk kicsit.
Állati jól lehet dumálni ezzel a kishapsival.
Kérdezgettem, miért és hogyan került ide, de kerülte a témát, én meg nem feszegettem, gondoltam, majd elmondja, ha akarja.
Ő is kérdezett az én idekerülésemről, de modtam neki, hogy még nem vagyok kész én sem erről beszélni, így főleg az itteni életről beszéltem neki, hogy milyen az ellátmány, milyen a személyzet, mi a napirend, van-e lehetőség látogatókat fogadni, milyen az egészségügyi ellátás, stb.
Az ellátmány kifejezetten jó, változatos és jó ízű, a napirend nem túl feszített, nem kell rohanni sehova, inkább hasonlít ilyen szanatórium féleségre, látogatók jöhetnek, de nem mindegyik válik be, viszont lehet válogatni, az orvosi ellátásról akkor még nem volt fogalmam, csak a kötelező vizsgálatok tekintetében tudtam véleményt mondani, és a legfontosabb a személyzet viszont osztályon felüli.
Kérdezgetett, hogy kik, milyen emberek vannak itt, akik gondjukat viselik.
Elmondtam, töviről hegyire, hogy ezen a téren mi a helyzet.
Mivel nem akartam rangsorolni semmilyen téren, ezért kikötöttem, hogy a mesélés sorrendje semmit nem jelent, mindannyiukat nagyon csípem.
Hozzátettem, hogy le a kalappal előttük, mert gondolom mindannyiuk egész nap vadásznak és e kimerítő foglalatosság után jönnek és foglalkoznak velünk.
A vizslák feltétlen és minden tekintetben legnagyobb rajongójával, Gombával kezdtem, aki minden vizslával az első pillanatban különleges kapcsolatot tud kialakítani.
Vele kapcsolatban csak azt nem értettem, hogy miért dúdolja folyton azt, hogy "You'll never walk alone".
Majd folytattam a napközben minket gondozó emberrel, akit a személyzet többi tagja Lacinak hívott.
Ő egy erős, de nagyon gyengéd és kedves úriember, akivel hihetetlen jókat lehetett birkózni, aki minden nap, minden lehetőt megtett értünk, hogy komfort érzetünk maximális és az étkezésünk zökkenőmentes és rendszeres legyen.
Aztán Zsini, akiről először azt hittem, a tacskók háziasszonya, de meg kellett lepődnöm, mert ő dogok legnagyobb rajongója. Mázli annyit mondott róla, hogy hallotta, ő az egésznek a feje.
Állam leesett.
Aztán Réka, a tacsis, aki elég sokat törődött a kulturális nevelésünkkel, mivel mindig fontosnak tartotta, hogy fejlődésünk ne korlátozódjon csupán a testi gyarapodásra, hanem ha egy jól képzett látogatóból gazdivá avanzsált kétlábúval összekötjük a sorsunkat, akkor egy nagyobb irodalmi vita kellős közepén ne bújjunk a szőnyeg alá riadtan.
Aztán Duncsi, aki koordinál, segít és kapcsolatot tart a gazdijelöltekkel, de alig várja, hogy itt legyen velünk, Tünde a fotós és aktív háttérvadász, és ha kijön hozzánk, akkor nagyon boldog, ZéZsé a rendszeres látogatónk és rajongónk, Jokersetter a tanár és velőscsont adományozónk, SpanciManci, aki nevéből adódóan egyértelmű kikhez vonzódik, és sokan üdültek is nála egy ideig, Onyx-Léna a szintén dog rajongó, aki minden alkalmat megragad, hogy velünk lehessen és végül, de nem utolsó sorban Gelen aki a különböző rendezvényeket szervezi, meg ilyenek.
Mondtam Maninak, szerencsések vagyunk, hogy ilyen a személyzet, mivel ez a törődés és gondoskodás nagyon sokat segít nekünk abban, hogy ne idegenedjünk el a kétlábúaktól, és ne válljon belőlünk vadállat.
De majd ő is megtapasztalja mindezt, neki is lesz része a változatos masszázs programban, mert úgy tűnik, akik ide jönnek a személyzetet erősíteni, mindegyiküknek el kell végezni egy profi dögönyöző tanfolyamot.
Mani ámult és bámult, és csak annyit kérdezett, hogy nem lehetnének ők a gazdijai, de mondtam neki, hogy térjen már magához, a gazdi azért gazdi, mert ő van egyedül és elvisz magával a házába és gondoskodik rólunk.
Erre csak annyit mondott Mani, hogy ez az, ő pont erről beszél, csak hát ha házhoz jön a gazdi, akkor minek elmenni innen.
Nem értettem, ez látszódhatott is orcámon, de erre ő csak röhögött és közölte, hogy ugrat.
Mondtam neki, hogy értem a viccet csak nem szeretem és legközelebb ugrassa a tücsköket éjszaka.
Erre megszeppent, mire én röhögtem el magam, és mondtam, bocsi, de ő kezdte.
Elmosolyodott.
Ekkor megjelent Mázli, és megkérdezte, hogy felkészültünk-e a Karatuval való találkozásra.
Hm, próbálom becsomagolni az érzést és a hozzá tartozó testi tüneteinket olyan formában, hogy ne tudjanak megvádolni bennünket a közerkölcs előre megfontolt különösen nagy megbotránkozást okozó megsértésével.
Először a reggeli húsos-kétszersült bogyók táncoltak a torkomban, miközben a hátamon a szőr a tarkóm irányába mutatott, majd a lábaim elgyengültek, a hátsófertályom és egész ülepem rezonált, miközben a fejemben az a név lüktetett, hogy KA-RA-TU, KA-RA-TU, KA-RA-TU. Mani nemes egyszerűséggel mögém bújt és onnan pislogott ki riadtan.
Mázli meglátta rajtunk a kétségbeesést, és elmosolyodott, majd egy biccentéssel jelezte, nem kell félnünk.
Időnk nem volt reagálni, mert megjelent a fehér démon, mellette Wheelerrel.
Ekkor megnyugodtunk, mert ha már Wheeler is a láthatáron van, akkor baj nem lehet.
Mikor Karatu elénk ért, köszönt, leült, és bemutatkozott.
Mint ha nem tudtuk volna a nevét!
Emlékszem, mi is ültünk, de olyan magasra kellett emelnünk a fejünket, hogy mind a ketten gerincsérülést vizionáltunk.
Karatu meg csak nézett minket, és ebben a pózban, mivel lefelé pislogott, a fején a bőr előre csúszott, majdnem beterítette az egész arcát a sok redő.
Elmosolyodtunk, mire láttam, hogy az ő szája is vigyorra húzódik, amitől így elsőre vacsi előtt még félelmetesebb volt a látvány, ugyanis láttuk mind a 128 darab fogát villogni a pofázmányában, amitől olyan mértékben tele lett a virtuális gumibugyink, hogy nagy zavarodottságunkban csak tovább mosolyogtunk.
Mázli észrevette ezt, próbálta oldani a feszültséget és azt kérdezte, hogy sokáig fogunk-e ilyen bárgyún egymásra vigyorogni, mert akkor hozza a festővásznat és pingál a fantáziájával kiegészített rózsaszínű háttér elé egy szürrealisztikus kutyás csendéletet szigorúan kubista elemekkel.
Karatu ezen is olyan jóízűt nevetett, hogy már-már azt lehet mondani, kutyához hasonlatos lett a feje, amitől kezdtünk feloldódni.
Ezek után ment minden mint hangyák a kerítés mellett morzsaszórás idején.
Ez a fehér behemót is egy fura szerzet, mert elsőre rettenetes, és azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, olyan félelmetes megjelenése van, hogy még a magamfajta jóindulatú vizslalány is könnyen maga alá tud rondítani, ha éppen labilis idegi állapotban találja a látvány, de ennek ellenére egy kis beszélgetés és őszinte érdeklődés után róla is kiderül, nem feltétlen kell beijedni tőle.
Izsóp is befutott, ő is letette névjegyét, majd csatlakozott hozzánk Jurta is, így a kis csapat teljes volt, plusz egy buksi.
Megmutattunk mindent Karatunak, elmeséltünk pár érdekes történetet, és láttuk, jól érzi magát velünk.
Annyira belefeledkeztünk Karatu istápolásába, hogy alig hallottuk meg a vecsernyére invitáló kondérdöngetést.
Persze rohantunk mindannyian a tálkánkért.
Vacsi után a személyzet eltávozott, mentek vadászni, így nekünk megnyílt lakosztályunk ajtaja és a terep a további feladatok elvégzéséhez.
Wheeler a vizslákkal nekilátott a takarításhoz, majd a büfé felállításához és a különféle falatok összeállításához, miközben a dekoráló brigád sürgölődött és futkározott gyertyákkal, lampionokkal és különféle színes papírból hajtogatott lócombcsont formákkal a kerítés mentén, és tetszőleges, mégis ízléses formában szórták fel a dróthálóra őket.
A konyhán japán akitákat megszégyenítő módon aprították a különböző fogások hozzávalóit, kínai szakácsmestereket lepipáló ügyességgel pirították a meleg ételeket a lábasokban a vizslák fehér kendővel a fejükön és csontokkal díszített köténnyel a mellkasukon, mígnem a nyersanyaghalomból a büféasztalon egy lélegzetelállító teríték kerekedett.
Volt ott hideg-meleg étel, különböző lábszárcsontok és húsok főve, sülve, rántva flambírozva és marinírozva.
A kedvencem a puszta-ereje-ínyenceknek című táblácskával ellátott rész volt az asztalon, ahol olyan finomság volt egymásra dobálva hanyagul, hogy ilyet még nem láttam.
Két tepsi nagyságú cobákos husi között még két cobákos husi, amik gyengéden be voltak tekerve szalonnába, és köztük kolbász és vöröshagyma karikák voltak rafináltan elrejtve.
Mikor Wheeler szólt, hogy kész vannak, egyszerre nyíltak a lakosztályok ajtajai, és a kollégák csak özönlöttek kifelé, hogy az illatokból összerakott képzelt menüsort vizuálisan és fizikálisan érezhessék.
Izsóp és Jurta csak bámultak, Jurtán látszott, erősen kell koncentrálnia, hogy úrra legyen étvágyán, de akkor egyszer úgy gondoltam, nem fog összejönni neki a diétázás, arra tippeltem, ő lesz az első faló.
Az utókor számára meg kellett volna örökíteni a látványt, csak hogy az unokáknak mutogathassuk, milyen helyeken fordultunk meg anno ifjúságunk derekán.
Mani mellettem ült, a csodálkozástól és a látványtól csuklott. Minden csuklásra ugrott egyet.
Mondtam neki, hogy hagyja abba, de azt mondta, nem tehet róla, mindig ez van, ha erősen izgalmi állapotba kerül. Kérdeztem, mutatta-e már orvosnak, de ignorálta a kérdésem, ezért ráhagytam a dolgot, majd megemlítem Mázlinak, hátha tud rá valami gyógyteát.
Ekkor megjelent Karatu is, akinek tátva maradt a szája a látványtól és csak nézte és nézte az asztalt, és látszott, nagyon meg volt hatódva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése