Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 11., péntek

Az ismerkedési est - ismerkedés

Igencsak bealudtunk, mert arra még emlékszem, hogy a kerítés tetején ülő agyagbagoly bal szárnya felett nem jelent meg a kilencedik csillag az égen, ami azt jelentette volna, hogy itt az idő elrámolni.
Csupán az első csillagot láttam, azt is a kerítés teteje fölött picivel, ami megnyugvással töltött el.
Mert ugye mi úgy mértük az idő múlását éjjel, hogy a futkározó - ha szemben csaholunk a lakosztályokkal - jobb hátsó sarkában leülve egy átlagos - tipikusan magam fajta - eb nyugalmi állapotba helyezett fejjel ránéz a bagolyra, akkor le tudja olvasni a pontos időt a csillagok helyzetéről.
Annak érdekében, hogy mindenki tisztában legyen milyen magasságból kell ránézni a bagolyra, egy szimpla vonalat húztunk a falra, ami jelezte az ennél magasabb vagy alacsonyabb blökiknek, hogy meddig kell lehajolniuk vagy pipiskedniük.
Szóval aludtam, és furcsa álmaim voltak, amikre nem emlékszem, csak arra, hogy felébredtem miattuk, és azt látom, hogy a haverok ott ülnek körülöttem és engem figyelnek gondterhelt pofival. Mani annyira kétségbe volt esve, hogy azt hittem, mentem csóválógörcsöt kap, ami ebeknél beláthatalan következményekkel jár, már ha időben le nem tudják csillapítani.
Izsóp, mikor felültem, félénken megkérdezte, hogy jól érzem-e magam, Jurta valami vizes kendőt tartott a szájában, Bajnóca idegesen nézett rám, Mázli és Wheeler pedig figyelték, mi fog történni.
Ásítottam egyet és megkérdeztem, hogy mi a baj, erre Mani izgatottan elkezdte mesélni, hogy fura dolgokat csináltam alvás közben.
Azt mondta, arra ébredt, hogy kaparom a hátát mind a négy lábammal, közben értelmetlen dolgokat motyogok, majd olyan volt, mint ha valami után akartam volna futni, de nem értette, hogy miért fekve próbálok bármit is üldözni, különösen azért nem, mert körülnézett és nem látott mást, csak hangosan horkoló kutyákat.
Kérdeztem, hogy a többiek is látták-e vagy csak Mani szórakozik és próbál pánikot kelteni, de Mázli mondta, hogy szóról szóra igaz minden, ő is és a többiek is felébredtek, körém sereglettek és izgatottan várták, mi lesz velem.
Mondták, többen a közeli jegeskút vizét emlegették, hogy azzal jól nyakon kéne engem önteni, voltak, akik orvosért vonyítottak, de voltak olyanok is, akik felnéztek, megkérdezték, hogy ennek mi baja, de mivel nem jött válasz, visszahevertek és horpasztottak tovább teljes erőből.
Meglepődtem, és azt sem tudtam, mit mondjak erre.
Végül az jött ki a számon, hogy "Marhák, nyugi, minden rendben, csak szerintem a sok kaja, attól lehettek rémálmaim, amelyekre nem emlékszem, és most minden rendben, csak elmennék egy olyan helyre, ahova általában egyedül szeretnek a kutyák is menni, de néha megzavarják őket más ebek!".
Ezek egyszerre lélegeztek fel olyan erővel, hogy a kifújásnál a füleim lebegtek hátrafelé, de láttam, mindannyian megkönnyebbülnek, Izsóp arcára visszatért a huncut mosoly, Jurta szájából kiesett a vizes rongy, Mani nem legyezett a farkával tovább, Mázli és Wheeler pedig mosolyogtak egyet, és Mázli csak annyit mondott, hogy "Tudtam, a kis haspók nem bírja még a lakomázást!".
Elvégeztem a dolgom, majd elballagtam megnézni, mennyi az idő.
Már a harmadik csillagot mutatta a bagoly szárnya, így visszamentem és mondtam a többieknek, hogy itt az idő, általános ébresztőt fújni, ha azt akarjuk, hogy az eltervezett program folytatódjék.
Wheeler elkezdett fütyülni, amin roppant meglepődtem, az ebek szemei pedig egymás után nyíltak ki! Szerintem azt hitték, a gazdijuk hívja őket, csak emiatt lehetett ez ennyire hatásos.
Amikor észlelték, hogy mi a helyzet, Wheeler mondta, hogy bocsi, de itt az idő a folytatáshoz.
Ekkor többek szeme ismét kezdett összecsukódni, mire Wheeler elkurjantotta magát, hogy most aztán ébresztő, különben kicseréli a rácskombinációt a lakosztályok kapuin.
Megriadt a társaság, és ha nem is túl dinamikusan, de határozott igyekvéssel a szemükben elkezdték dülöngélve összeszedni a vacsorához szükséges kellékeket. Páran még kerestek valami harapnivalót, de ahogy macskák, ők is csalódottan ballagtak tovább.
Mire elpakoltunk, már mindenki felébredt, akiknek esetleg nem sikerült, azokat Mázli locsolta a slaggal.
Mikor az egész társaság magához tért, és visszanyerte józan gondolkodását, akkor néhány delikvens a vacsora emlékei hatására elkezdték éljenezni a lakoma készítőit, és követelték, hogy álljanak ki a porondra egy csoportkép elejéig.
A vizslák belepirultak, de vidáman kiugrottak a futkározó közepére, ahol Mani a többiek segítségével rájuk irányították a lampionok fényét.
Ezek álltak megvilágítva és meghatódva a éjszakában, és láttuk, többek szemében örömkönnyek jelentek meg.
Hatalmas ováció és tapsviharral köszönte meg a társaság a finom falatoknak nevezett ízletes húshegyeket és édességeket.
Ezután Mázli állt ki a tömeg elé, és elmondta, hogy Izsóppal és Wheelerrel miket találtak ki az ismerkedés elősegítése érdekében.
Ők ketten kimaradnak ajátékból, lévén őket mindenki ismeri, ők lesznek a játékok vezetői, mérik az időt, figyelnek a rendre és felkonferálják a különböző programokat.
Különböző - szám szerint hét - csapatokba kellett verődnünk, Mázliék által meghatározott összetételben - csapatonként hét kutyával - minden csapat kapott egy színt, majd arra kért mindenkit, hogy a csapatok vonuljanak félre, jelöljenek ki egy csapatvezetőt, és a következőt kezdjék csinálni.
Üljünk le, alkossunk kört, majd a csapatvezetővel kezdve, majd a mesélő jobb tappancsánál ülővel folytatva, mondjon el mindenkit annyit magáról a többieknek, amennyit fontosnak tart vagy akar. Ha esetleg körbeértek a mesélés alatt, és még nincs vége ennek az etapnak, akkor lehet kezdeni újra, vagy kérdéseket feltenni, de kérdezni szigorúan csak akkor lehet, amikor már mindenki elmondta a sztoriját.
Azt mondták, hogy a bagoly szárnya felett megjelent a negyedik csillag, így itt az idő, hogy elkezdjük a beszélgetést.
Egyelőre arról számolok be, hogy az én csoportomban mi történt.
Rajtam kívül ott volt még két tacsipacsi, két vizsla, egy spancimanci és egy dog, történetesen Karatu.
Megbeszéltük, hogy Ylang-ylang lesz a vezér, így a kezdés az ő mancsában volt.
Elmondta, hogy volt egy csúnya balesete, de a személyzet hordta orvosi kezelésekre, amelynek hatására felépült, és hamarosan gazdikhoz kerül, de azt nem tudja, hogy miért került ide, pedig ő is rajongott a gazdikért, még a nyelvüket megérteni is megtanulta, az udvarlókat is elhajtotta magától, és mégis itt van. Még azt is mondta, hogy nagyon hálás a személyzetnek a sok törődésért, gondoskodásért és vakargatásért, mert nélkülük biztos nem élte volna túl az elmúlt időszakot.
Miközben mesélt, figyeltem a csoportomban a többieket, hogy mit csinálnak.
Szájtátva hallgatták a történetet.
Amikor abbahagyta a mesélést, akkor szólt, hogy jöhet a következő.
Karatu ült mellette, de ő csak annyit bírt mondani, hogy még nem kész arra, hogy mesléjen magáról, még ő maga sem érti, hogy mi történik vele, hogy miért van itt, de minden reggel abban bízik, hogy ez csak egy álom, és ne bántódunk meg, mert a mai pompás vacsora fejedelmi volt, de ennek ellenére ő minden reggel abban bízik, hogy álmából felébredve a szokott helyén lesz, az előző este oly nagy gonddal előkészített helyén.
Mire rám került a sor, és a többiek is elmondták ami szerettek volna, már mindenkinek homályos volt a tekintete, és azt láttam, hogy könnyek csordulnak végig a pofákon, még a fehér Karatuén is.
Láttam, hogy nekem nincs mit mondanom, mert mindenki elmondta azt, amit én is, ezért csak annyit közöltem velük, hogy ha nem gond, akkor én sem mondok sokat magamról, mert ők már zömében elvakkantották mindazt, amit én is mondtam volna, így csendben vártuk a következő programpontot.
Le voltunk taglózva, mert sehogy nem fért a fejünkbe, hogy miért vagyunk itt!
Tudom, hogy a többiek is ezen törhették a buksijukat, mert nem szóltak gy szót sem, csak néztek maguk elé nagyon szomorúan.
Megnéztem a többi csoportot is, és láttam, ott sem rózsásabb a helyzet, ezért odaballagtam Mázlihoz, és megkérdeztem, hogy vajon fal fogja-e tudni dobni valamivel a társaságot, vagy ugorjunk csoportosan az első kamion alá bánatunkban.
Mázli rám nézett, de olyan mélyen a szemembe, hogy szerintem látta a legféltettebb titkomat, majd elmosolyodott, megnyalta az arcom, és azt mondta, hogy egész pontosan erre számított, és nyugodjak meg, nincs értelme kamionok alatt bevégezni, mert lesz ma még össztánc is.
Nagyon megnyugtatott, ez a Mázli nagyon ért a kutyák lélektanához!
Visszamentem, ahol a többiek még mindig a földet nézték, de olyan mértékben nekibúsulva, hogy a szívem szakadt meg.
Majd miután elcsendesedett mindenki, és mielőtt az egész társaság egy nagy közös maratoni szomorkodásba kezdett volna, Mázli azt kérte tőlünk, hogy a csoportvezetők mondják el, mit tudtak meg a csoportról.
Ez tömör volt és lényegre törő, mivel mindenhol ugyanazt tapasztalták az ebek.
Ekkor Wheeler arra kért minket, hogy most minden csoportvezető maradjon a helyén, és a páratlan számű ebek, tehát a csoportvezetők mellett jobbra és a kettővel mindig odébb ülők menjenek jobbra két csoportot, a páros számúak pedig balra egyet.
Jól megkeverték a társaságot!
A feladat ugyanaz volt, és mindezt tettük addig, amíg mindenki mindenkivel ne lett volna egy csoportban.
Kicsit uncsinak tűnt a dolog elsőre, de érdekes mód a második alkalommal már jobban megeredt a nyelve mindenkinek, a harmadik csoportcsere után pedig egyenesen ontottuk magunkból a jobbnál jobb történeteket.
Mindenki beszámolt az első macskakergetéséről, az első postásnadrág elszakításról, a szomszédok éjjeli hangos vonyítással történő ébresztéséről, a kedvenc sportjaikról, meg ilyenek.
Amint az utolsó cserén is túl voltunk, már nem egy búvalbélelt kutyahorda ült fejlehorgasztva a futkározón, hanem egy élénk társaság, akik dörgölőztek egymáshoz, mosolyogtak egymásra, és csevegtek mindenféléről.
Láttam Mázli arcán a boldogságot, hisz elérte, amit akart, közelebb hozta a blökiket.
De láttam rajta, hogy nem akar többet azon az estén, hanem hagyja az eseményeket folyni saját medrükben mindenféle irányítás és beavatkozás nélkül.
Észrevétlenül oldódott fel a társaság, és ennek hatására persze többen a hangulatjavító flaskákat követelték Jurtától, aki hirtelen átvedlett mixerré és elkzdte keverni a jobbnál jobb italokat.
Wheeler közben behangolta az énekes papagájokat, akiket a közeli mulatóból kölcsönzött ki, és akik olyan mélyen aludtak a hangszórók tetején, hogy azt hittük, nem is élnek.
Aztán szépen lassan elkezdődött a műsor.
A hullámos papagájok emberi hangutánzással kezdték, de szétröhögtük magunkat rajtuk, amikor azt kezdték el imitálni, ahogy a gazdik hívják a kutyusokat. Mivel nem igazán volt hiteles a műsor, bár lehet, ez már köszönhető volt a Jurta által kevert italoknak, ezért páran füttyögni kezdtek és már éppen kezdték volna fűcsomókkal hajigálva távozásra bírni őket, amikor szerencsétlen szárnyasok rázendítettek az aktuális slágerekre, amitől aztán lecsillapodtak a kedélyek, és a Mázli által beígért össztánc elkezdődött.
Még Karatu is mozgott ritmusra, de hogy Izsóp mit művelt a szukákkal, az leírhatatlan. Valószínű versenytáncos is lehetett felmenői között, mert olyan figurákkal kápráztatta a szukákat, hogy azok csak ámultak rajta. Bajnóca meg egyenesen adta alá a lovat, látszott rajta, nagyon tetszik neki a műsor.
Mi Manival lötyögtünk a tömeg közepén, és láttuk, Jurta megelégelte a mixelést, és rábízta egy tacsira a bárt. Igaz szegény tacsi, aki már ritmus mentesen lépdelt Jurta varázskoktéljától, könyörgött, ne tegyék meg őt italfelelőssé, de senki nem hallgatott rá, így kénytelen volt felmászni a pultra. Onnan hangosan kurjongatott körbe körbe, mire Wheeler leszedte, kevert neki egy könnyű italt és beállt a helyére.
Aztán láttam, hogy Mázli elvonul az órássarokba és megnézni a bagoly szárnyát.
Amikor visszajött, odasúgta a már elég rekedtesen rikácsoló madaraknak, hogy utolsó szám, amitől azok olyan boldogok lettek, hogy még a tollaik is színesebbé váltak.
Az utolsó tánc jó hosszúra sikeredett, már alig álltunk a lábunkon.
Mikor a csőrcsapat elhallgatott, Mázli szólt, hogy itt az ideje rendet vágni, lampionokat és dekorációt leszerelni, a külsérelmi nyomokat eltüntetni, és nyugovóra térni, mert a bagoly szárnya fölött már a nyolcadik csillag is megjelent.
Nem akartunk lefeküdni menni, sem elrámolni, mert nagyon felszabadult volt a csapat, de Wheeler újra elbőgte magát hajóduda hangján, és mi tudtuk a dolgunkat.
Pillanatok alatt elrámoltunk, és elindultunk a lakosztályunk felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése