Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 10., csütörtök

Az ismerkedési est - kaja

Szóval, ott hagytam abba, hogy az asztal látványa láthatóan felkorbácsolta a bundákat a hátakon, a fülek radarként meredtek az ég felé, a szemekben ragyogtak a lampionok fényei, ülő helyzetben a hátsó fertályok fényesre sikálták a talajt és erős nyáladzás indult meg mindenkinél, ami biztos jele volt az izgatottságunknak.
Karatu meg csak ült, megint előreborult arcbőrrel és halkan csak annyit morgott a fehér bajsza alatt, hogy "Ezt nem hiszem el!".
Mivel körbenéztem, tudom, hogy mindenki kiszúrt egy számára szimpatikus fél disznó méretű részt az asztalon, és csak arra vártak, hogy Wheeler elbőgje magát.
Erre olyan sokat nem kellett várni, lévén Wheeler sem volt konyharuhából, így a már jól ismert múltszázadi gőzhajó kürtjére emlékeztető hang elhagyta torkát, mire a kollégák, akiknek szemében az addigi csillogás eltűnt, mivel szemük formája felvette a kiszemelt combcsontok és húsdarabok formáját, eszeveszett sebességgel egymást lökdösve iramodtak az asztal felé.
Én azt hittem egy pillanatra, hogy a sok finomságot fellökik a holdba, és akkor oda a belső pocak csiklandozás, majd a madarak bezabálnak mindent helyettünk.
Pedig elképzeltem, milyen fincsi is lesz a puszta-ereje-ínyenceknek című borjú méretű szendvics, és szinte láttam, ahogy nem lesz a nagy kajálásból semmi.
Később ez visszatérő rémálom volt, hogy nem kapom meg a husit, hanem csak szaladok felé tiszta erőből, az étel meg rám mosolyog és lazán távolodik olyan sebességgel, ahogy rohanok felé.
Még most is kiráz a hideg, ha erre gondolok.
De a lényeg, hogy nem történt baj, Wheeler zsenialitását tükrözi, hogy ezt előre látván az asztalt megerősítette, borulásmentesítő készülékkel.
Így amikor a szélrózsa minden irányából az asztalnak csapódtak az ebek, az stabilan, moccanás nélkül tartotta magán a vizslák szakácstudományának gyöngyszemeit.
Nem volt időm nagyon a többiekkel foglalatoskodni, mivel engem is megdelejezett a látvány, aztán az íz, aztán a többi finomság, amik még fellelhetők voltak.
Benyomtam a kiszemelt áldozatom, aztán újabb finomságok után néztem.
Ekkor realizálódott bennem, hogy micsoda lakomának vagyok részese.
Ilyet még nem pipáltam, egy hatalmas asztal - Jurtának kétszer kétszer kétszer két szökdelésébe tellett körbejárni, ami a futkározónk 4x4 Jurta szökkenésnyi szélességét és hosszúságát figyelembe véve tekintélyes méretűnek mondható - minden oldalánál ebek ültek előrehajtott fejjel, és a külvilágot teljesen kizárva jóízűen falatoztak.
Még az sem tűnt fel nekik, hogy macskák léptek a területünkre, és mellettük ülve figyelték a jelenetet!
És hihetetlen, de engem sem érdekeltek, pedig normál körülmények között rendesen ellátom a bajukat, viszont most én is csak bámultam rájuk olyan üveges tekintettel, hogy az már rémisztő!
Kíváncsi voltam, vajon a haverok hol tartanak, és elkezdtem keresni őket.
Jurta éppen egy faágra húzott sülttel birkózott, Izsóp fülig cobák volt, Mázli nem túl gyorsan, de annál határozottabban tolta a szája felé a falatokat, Wheeler hatalmas bicepsze majd kiugrott egy ökörcombot tartva és Karatu is egy méretben hozzá illő húshegyet próbált eltüntetni feneketlen bendőjében.
Láttam boldogok, ez engem is boldoggá tett, de feltűnt, totál kikapcsoltak ők is.
Még benyomtam egy eperhabos, meggydarabokkal díszített málna krémmel töltött piskótát, gyakorlatilag a hátamra tudtam volna teríteni, olyan méretű volt, majd eldőltem.
Megláttam a többieket, ahogy jóllakottan pihegnek fogukat piszkálva egymásnak dőlve, és hangosan dicsérik a gasztronómia eme csodálatos világába kalauzoló fő- és mesterszakácsokat.
Mani mellém tipegett, sebessége inkább hasonlított egy benyugtatózott csigáéra, felsóhajtott, és csak annyit tudott kimondani, hogy "Ez biza jó volt!", majd elájult, rám borult és hangosan elkezdett horkolni.
Többen értetlenül nézték a jelenetet, de Mani olyan hangosan és álmosítón húzta a lóbőrt, hogy láttam, ez megdelejezi őket, és mindenki nagyon laposakat pislog.
Páran fogukat villogtatva ásítoztak, majd egyre másra lezárultak a szemek, és lassú egymásutánban az egész csapat elszenderedett.
Én sem tudtam hosszan ellenállni a természet eme kényszerítő erejének, így engedtem, hogy én is a többiekkel jóllakottan álomba merüljek.
Még láttam, hogy a macskák idegesen keresgélnek valami maradékot.
Mivel nem találtak semmit, mert mi gondosan befaltunk mindent, csalódottan távoztak.
Ahogy így engedtem magam álomországba átlépni, emlékszem, arra gondoltam, most mindenki, aki ezen a lakomán itt volt, most biztosan arról álmodik, hogy visszaszalad a gazdihoz, aki ezt a fejedelmi vacsorát tette ki neki a tálkájába, majd miután befejezte, elkapja felborulása közben és elszállítja a pihepuha helyére egy kis emésztést elősegítő durmolásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése