Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 13., vasárnap

Az ismerkedési est - másnap

Szépen ránk virradt, és ahogy a csillagokat lekapcsolta a reggeli napfény, úgy nyitotta fel a többiek szemeit, akik hangos ásítással és nyújtózkodással a fekhelyeiken próbáltak magukhoz térni.
Mázlival egymásra néztünk, és tudtuk, ha nem akarjuk, hogy a mi kis éjszakai tivornyáinkra fény derüljön, kénytelenek vagyunk  visszamenni a helyünkre.
Bementünk és vártuk, hogy megérkezzen a reggeli műszak.
Minden a megszokott ütemben történt, megérkezett a személyzet, mindenki elrendezte magát, hogy még véletlenül se lehessen észrevenni az éjszakázást rajtunk, majd amikor a reggelihez kolompolást meghallottuk, úgy csináltunk mint akik már legalább az előző esti vacsi után semmit nem ettek, rohantunk a kajásbödön felé.
Befaltunk mindent, hiszen terjeng egy mondás a kutyák között, miszerint "Amit ma betermelhetsz, azt told is be, de azonnal!".
Aztán kezdődött a szokásos program, jött a dögönyözés, amit mindannyiunk roppant mód igényelt.
Ahogy elnéztem a társaságot, látszott rajtuk, hogy ha örök barátságok nem is alakultak ki, de sokkal közvetlenebbek lettek egymással, a játék már nem csak arról szólt, hogy kakaskodtak egymással és megpróbálták egymásnak megmutatni, hogy melyikük a keményebb legény vagy szuka.
Páran beszélgettek, és jókat röhögtek az előző estén, látszott, Mázli és Wheeler jól ráéreztek, hogyan alakítsák az eseményeket.
Aztán megjelentek a többiek is, Bajnóca előbotorkált, látszott, ez volt az első éjszakai bulija. A sminkje sem volt tökéletes, a szemei leszakadva, szóval elég viseletes volt. Picit megijedtem, azt hittem beteg, de Mázli mondta, hogy délutánra semmi baja nem lesz.
Izsóp is felbukkant, és ő sem volt a helyzet magaslatán, úgy rakta a lábait egymás elé, mint ha viharos tengeren hánykolódna. Nem csapta a szelet a szukáknak, ami meg kell mondani, meglepő volt, de ebből lehetett tudni, hogyan érzi magát, pedig páran az előző esti táncos mulatság után komoly érzelmeket kezdtek el táplálni a mi kis amorózónk iránt.
Befutott Jurta is, de ez szó szerint így történt, mert lihegett mint egy ló, és zihálva közölte, hogy éppen most futotta le Villámot újra, először a mezőn egy tíz kilométeres távon, majd a lófuttatóban rövidtávon.
Ez Jurta.
Wheeler is megjelent, komor arccal lépdelt a futkározóban, de amikor meglátott minket, egyből elmosolyodott és odajött mellénk.
Kérdeztük, hogy van, de ő csak fogadkozott, hogy soha többé nem iszik Jurta-koktélt, annyira fáj a feje, hogy majd széjjel megy. 
Gondoltam, bedobom magam, és megdögönyözöm a búráját, hátha az segít.
Nem vonakodott, sőt, csak úgy tolta az ég felé a fejét, én meg azt hittem, hogy az agyagbagoly mellett kötök ki a kerítésen.
Ahogy így nyomkodtam a fejét és markolásztam a füle tövét, felbukkant Mani és Karatu.
Mani szemei keresztbe álltak, csuklott és olyan rosszul nézett ki, hogy már-már orvosért kiáltottam, aztán amikor üdvözölni akart minket, olyan hangot adott ki, hogy azt hittük, valami egzotikus madár rikácsol valahol a távolban.
Karatu sem volt fittebb, a szemei a normálisnál még vörösebbek voltak, rémisztő látványt nyújtott, hát amikor rekedten elmorgott egy jóreggelt, pár spani és tacsi valamint néhány idegileg labilisabb vizsla is visszarohantak a helyükre.
Karatu meg csak nézte őket csodálkozva, de aztán elbrummogta, hogy ősfáradtság van rajta és visszaballagott a helyére, majd rettenetes erővel elkezdett horkolni.
Mivel nekünk sem volt sokkal jobb ötletünk a reggeli utáni időszakra, így visszamentünk a helyünkre, és szunyáltunk egyet.
A délutáni ébredés után már sokkal jobban voltunk.
Már az erősen megviselt kollégák sem tántorogtak, Mani csuklása elmúlt, de az ő és Karatu hangja még nagyon bántó volt, így kértük őket, ne fárasszák magukat a beszéddel, pihenjenek, regenerálódjanak.
Sokat nem kellet győzködnünk őket, megfogadták a tanácsunkat és elcsendesedtek, de amikor Jurta megint befutott, és köszönt nekik, reflexből visszaköszöntek, amitől Jurta felugrott vagy nyolc méter magasba vonyítva, annyira megijedt. Mani és Karatu összenéztek, és rekedten elkezdtek röhögni.
Amikor Jurta földet ért, kérdezte, hogy mi bajuk, de mielőtt újra megszólalhattak volna ezek a dalosmadarak, Mázli elmondta, hogy valószínű a hangszálaikkal történt valami a sok - és ekkor olyan pofát vágott, hogy tudtuk mire gondol - énekléstől.
Ekkor Jurta se szó se beszéd elrohant.
Na ezt végképp nem értettük, hogy ettől az információtól mi baja lehetett!
Sokáig nem kellett várnunk a magyarázatra, mert láttuk, Jurta irgalmatlan gyorsan közeledik a szájában valami meghatározhatatlan forma dologgal.
Mikor megérkezett, már láttuk, hogy egy jókora lépesmézet hozott, amit letett Mani és Karatu éle, de nem tudott megszólalni, mert annyira lihegett, csak az orrával bökdöste felváltva őket és a lépesmézet.
Ezek rávetették magukat a finomságra és pillanatok alatt beffalták, mi meg csak pislogtunk.
Na ekkor láttuk meg a sok edzés értelmét, és ekkor kezdtem el másképp nézni Jurtára. A nagy szomorúság mellett egy roppant érzékeny szív dobog, és látszik, ha baj van, akkor a lelkét is kirohanja a barátokért.
Mikor már nem zihált, elmondta, hogy ezen a távon olyan rekordot döntött, amiről álmodni sem bírt - ekkor féltem, megint jön egy félórás edzésterv hatékonyság beszámoló - de nem az edzéstervének köszönheti - amikor ide ért, akkor meg arra gondoltam, hogy most meg jön a hogyan javítsak a teljesítményemen felvonás - részidejét, hanem a méheknek és kuncogott.
Aztán olyan fáradtan feküdt, hogy Mázli és Wheeler jól megmasszírozták, mi meg Bajnócával elmentünk friss vízért, Izsóp meg bement a személyzet szobájába, és hozott egy adagot abból, ami Jurta kedvence volt.
Közben Mani és Karatu hangja is kezdte visszanyerni eredeti frekvenciáját, és határozottan kutyahangjuk lett.
Nagyon gyorsan eltelt a nap, mire Jurta gyógykezelésének végére értünk, már zörgették a vacsorához a kondért.
Miután ezt is befaltuk és az esti kis- és nagydolgainkkal is végeztünk, látszott, az éjszakát mindenki a helyén szeretné tölteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése