Májki

Megérkezett Myke, így izgalmasabb lett az élet :)

2009. szeptember 6., vasárnap

Zajlik az élet, érkezik Mani

Bajnóca érkezése után felgyorsultak a napok, ebek és látogatók jöttek és mentek, voltak, akiknek gazdijelölt feliratú homlokpánt volt a fején és voltak olyanok is, akik már gazdi lettem című pólókban ugráltak a választott ebekkel kint a futkározóban, de voltak olyanok is, akik csak bejöttek, dünnyögtek valamit, aztán soha többé nem láttuk őket és valahogy mi nem akartunk egy addigi látogatóhoz sem közelebb kerülni, annak ellenére nem, hogy legbelül, amikor egyedül voltunk a szobánkban, már titokban arra vágytunk, hogy legyen rendezettebb az életünk egy gazdi oldalán, ha már ez van a mi sorsunkként megírva a nagykönyvben.
Mi hatan egyre jobban összekovácsolódtunk, már Bajnóca is teljesen beilleszkedett hozzánk, neki is sokat segített, hogy Mázlival csevegett kicsit, mert rajta is látszódott, hogy megviselte a bekerülés traumája. Igaz rajta nem lehetett észrevenni olyan nagyon mint más kutyákon, de ez fiatal korának köszönhető, mivel nagyon nagy ragaszkodás nem alakult ki közte és addigi gazdija között.
Mentek a bulik esténként.
Izsópnak volt egy hatalmas ötlete, csináljunk ismerkedési estet.
Ez az ötlet akkor pattant ki fejéből, amikor megérkezett Karatu, a fehér démon, aki elég furcsa eset volt.
Neki nem is mutatta meg egy ideig senki, hogy hogyan kell egymaga kinyitni a lakosztályának ajtaját, mert bekerülése után csinált néhány extrém dolgot.
Még Mázli sem tudta az első napokban megenyhíteni, pedig ha Mázli nem találja valakivel a hangot, akkor ott baj van. Egyedül Wheeler volt az, aki hatással volt erre a hófehér kolosszusra, de ez természetesen nem csoda, lévén neki óriás tapasztalata volt az ilyen és ehhez hasonló problémás ebekkel. Mondjuk olyan apával, aki a környék békebírója volt, nem volt nehéz dolga, bár meg kell mondjam, én nem mentem volna még a bejárata elé sem, hiába volt lelakatolva.
Szóval Karatu nem volt egy kellemes társaság, ezért Wheeler elballagott hozzá, hogy elbeszélgessen kicsit vele.
Megkért mindenkit, hogy ha lehet, akkor ne is hallgatózzunk, mert azt fogja mondani Karatunak, hogy a beszélgetést ő szigorúan bizalmasnak gondolja, még a poloskákat is kiseperte a környékről és mindenkit megkér, hogy addig, amíg ők beszélgetnek, menjen el kirándulni vagy számolják meg a hangyákat a futkározó végén.
Mindenkin látszott, hogy nagyon sajnálja azt a szerencsétlent, ezért mindenki belement a dologba és elvonultunk egy kis lóversenyt bámulni, mivel pont akkor futtatták a pacikat a mellettünk található lovastanyán, a hangyákat meg képtelenség megszámolni, annyian vannak, ráadásul tökéletesen egyformák.
Volt egy minden lében kanál kis keverék, aki állítása szerint valami lovi nevű telepen élt egy darabig, és azzal hergelt mindenkit, hogy a lóverseny az komoly dolog, ott fogadni kell és lehet sok-sok pénzt nyerni, de egész vagyonokat is ott lehet hagyni.
Mivel senkinek nem volt fogalma arról, mit is jelent a pénz ebből adódóan arról sem, hogy a vagyon, ami kutyanyelven ugye a bőséges és gondosan elásott velőscsontot jelenti, hogy jön ide, mivel épeszű kutyák a megszerzett vagyonukat nem akarják elveszíteni a lovak futása miatt.
Mindegy, annyira kusza volt a dolog, hogy egyhangúlag kérte meg a csapat a mikszet, hogy hagyja már abba.
Izsóp ekkor dobta be az ismerkedési est gondolatát, ami többek fejében szöget ütött.
Ugyanis az esti bulikon klikkesedett a társaság, és a szokott csoportok verődtek össze és beszélték meg az aktuális ügyeket, valamint itt volt egy fura alak, akivel meg kellett valamit kezdeni.
Már alig vártuk, hogy Wheeler megjelenjen, és elmondhassuk a dolgot neki, de semmi jele nem volt annak, hogy vége lenne a beszélgetésnek.
Gyanús volt a csend is, amit nem tört meg egyetlen vakkantás vagy ádáz ugatás sem.
Már kezdtük unni a lófutásnézést, amikor megjelent Wheeler.
Nagyon gondterhelt volt az arca. Félre hívta Mázlit, és neki, csakis neki mondta el részletesen, mi történt, ami nem csoda, a professzor véleménye mindenben fontos volt.
Mázli figyelmesen hallgatta a dolgot, látszott, a történet teljesen magával ragadja.
Igen erősen tanakodtak valamin.
Amikor végül megállapodtak, felkeltek, odajöttek és elmondták, amit el lehetett mondani.
Ami nekünk feltűnt Karatuban, hogy roppant bizalmatlan mindenkivel, és néha még Jurtán is túltett a szomorúságban. A személyzetet is csak nehezen fogadta el, velük is nagyon távolságtartó volt, nehezen engedte közel őket is magához.
Szóval elmondták, hogy Karatu alapjában véve nem egy vadállat, pont ellenkezőleg, egy szelíd nagy mackó, aki nem tud mit kezdeni a benne forrongó indulatokkal, és ez kihatással van egész személyiségére. Az indulatokat nála is a menhelyitisz nevű betegség okozza, de ezt tetézi egy kis depresszió is, ami sajnos most hatalmasodott el rajta. Kilátástalannak tartja a jövőjét, fáj a gazdi elvesztése, satöbbi satöbbi satöbbi.
Izsóp eközben türelmetlenül rohangált a csoport egyik oldalától a másikig, alig várta, hogy elmondhassa korszakalkotót ötletét.
Wheeler éppen belekezdett volna, hogy Karatu miért nem bírja kordában tartani az indulatait és hogy nekünk hogyan kéne kezelni ezt a helyzetet, amikor Izsóp nem bírta tovább, és csak annyit ordított izgatottan, hogy "Csináljunk Karatunak egy bulit, egy olyan igazi ismerkedési estet!".
Felnyerítettek a lovak is, akik hallották Izsópot, mivel ők is hallgatták Wheeler beszámolóját, lévén érdekelte őket, hogy ki az az új lakó, aki miatt jobb a csikójaikat csak felügyelettel elengedni.
Mi is röhögtünk, szerintem azon, amilyen arccal mondta ezt Izsóp, de Mázli egyből lecsillapította a bandát egy olyan határozott vakkantással, amitől a lovak is leültek, és közölte, hogy ennél zseniálisabb dolgot ki sem lehetett volna találni nem csupán adott helyzetre, hanem úgy általában minden újonnan bekerült esetére és további olyan állapotokra, amiket valami szaknyelven fogalmazhatott meg, ugyanis senki nem értette.
Erre elszégyelltük magunkat, és figyeltük, mi fog történni.
Azért ez a Mázli nem semmi figura, mindig tudja, mi a helyes!
Maga mellé hívta Izsópot és megkérte, mondja el a tervét.
Ez az Izsóp mindig tud meglepetéssel szolgálni, mert egy komplett tervet dolgozott ki az ismerkedési esttel kapcsolatban. Elmondta, hogy lenne valami grillezés féle, amihez kéne valakinek - és ekkor erősen Jurta szemébe nézett - a beszerzést intéznie, kéne konyhás és takarító csapat, kéne egy hangulatfelelős, akinek a nótaismerete tovább megy a "Sültkacsát ide, de gyorsan" című népdalon, valamint szükség lenne biztonsági őrökre, akik egyrészt távol tudják tartani a kíváncsiskodókat - célzásként a dogokra nézett elég határozottan - másrészt felügyelik a kulturált szórakozást.
Elmondta, ezt a bulit, hogy jól süljön el, fel kell építeni, meg kell szervezni, és le kell vezényelni, amire önkénteseket vár a lakosztályában másnap reggel.
Addig mindenki gondolja át, lehetőleg képességeinek egészséges ismeretében, hogy melyik területen tudja magát a leghatékonyabb segítségként elképzelni, ne legyen harmincnégy főnök ambíciókkal ellátott vezetőjelölt.
Ahogy körbenéztem, láttam, hogy mindenki rettentő bambán néz Izsópra, na nem azért, mert nem értettük mit akar, hanem csak pislogtunk mindazon, amit felvázolt nekünk, Mázli meg elismerően nézett rá!
Wheeler felpattant és határozottan felkért mindenkit, hogy az elhangzottaknak megfelelően térjen vissza a házába, és aludjon a mai nap megrázkódtatásaira egyet.
Azt a lelkes rohangálást, amivel mindenki visszarohant a helyére, a mai napig fel tudom idézni minden pillanatával. Mindenki, egytől egyig érezte ennek az eseménynek a súlyát és fontosságát, és még Jurtán sem látszott semmi szomorúság, sőt, a szemében valami addig nem látott csillogás jelent meg.
Szerintem senki nem tudott aludni aznap éjjel, mindenki azon törte a fejét, hogy mit fog csinálni, milyen területen hasznosítja majd magát.
Megvirradt, türelmetlenül vártuk a reggelit és az azt követő munkamegbeszélést.
Emlékszem, amint beburkoltunk mindent a tálkánkból, arra lettünk figyelmesek, hogy nyílik a futkározó ajtaja, és bebiceg rajta egy végtelen helyes kis tacsihapsi, ekkor érkezett meg Mani.
Ott állt az ajtóban, kicsit megszeppenve, mert ugye a buli szervezése miatt mindenki kicsit hangosabb volt a kelleténél, ő meg csak nézett ránk és szerintem azt forgatta a fejében, hogy "Teremtőm, hova kerültem!?".
Persze Mázli és Wheeler egyből a fogadására siettek, és elmondták neki, hogy nem kell megijednie itt semmitől, csak az történt, hogy, és elmodtak neki mindent az előző napok eseményeiről.
Gyakorlatilag Mani egy orbitális buli előkészületeinek kellős közepén toppant be a menhelyre, így neki nem volt egy percnyi ideje sem arra, hogy az első napokban azon kezdjen el tűnődni, amin minden ilyen helyre bekerülő eb gondolkodik.
Ebből a szempontból szerencsésnek is mondható, de Mázli szerint tökéletesen mindegy, hogy mikor jön el a menhelyitisz kitörésének pillanata, mert ez az a pillanat, ami sosem jön jókor, és senkinek nem hiányzik!
Wheeler kiengedte a hangját, hogy hívjon minket, Bajnócát, Izsópot és engem, hogy megismerkedjünk mi is Manival.
Én már kiszúrtam őt, de addig, amíg Mázliék el nem intézték az új belépő ellenőrzését, addig maradtam ahol voltam.
Közelebb mentem, és éreztem valamit Manival kapcsolatban.
Alig vártam, hogy elmondhassam Mázlinak ezt, mert olyan nagyon nagy szomorúság hangulata csapta meg a gondolataim Manival kapcsolatban.
Bemutatkoztunk mindannyian, megtörtént az ismerkedés, és kérdeztem Manit, hogy lenne-e kedve nekem segíteni az esti program előkészületeivel kapcsolatban. Nem mondott nemet.
Olyan cuki ez a kishapsi, és olyan aranyosan tud beszélni, hogy egyből megszerettem.
Később elmondta, hogy ő is így érzett irántam, de ne haragudjak meg, ő nem mint szukára, hanem mint barátra nézett rám.
Röhögtünk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése