Lizi, akit Szelencének is hívtak

Elköltöztünk

2010-02-12T18:00:00.000+01:00

A könnyebb naplóírás érdekében átmentünk IDE!

2009-12-22T20:39:00.000+01:00

Most én írok Liziről

2009-12-20T19:40:00.000+01:00

Kicsit beszámolok emberi "hangon" Róla.
Szóval zseniális az eb, a suliban elért eredményeinek babérjain vitorlázva a Kishapsi sulijáig minden ment rendben, de a Kiskrapek beiskolázását követő időszakban előjött belőle a zabolátlan eb újra!
Ez a pórázfegyelem hiányában és a séta kezdetén megjelenő szürke ködben nyilvánul meg, ellenben a behívás és az egyéb gyakorlatok mennek gond nélkül.
Kell újra trenírozni ezeket, ha végre elmúlik a szibériai időjárás. Bár mint tudjuk, ezt követően érkezik az ónos esős időszak, amikor kábé annyi kedve lesz a szabadban tartózkodni, amíg elvégzi a dolgát, aztán látványosan irányba fordul és jönne haza.
Itthon cuki, a Kiskrapekkal egyenesen baráti a viszonyuk, mindent megenged neki!
Összességében jól vagyunk, imád minket az is egyértelmű, ahogy mi is nagyon bírjuk a búráját.
Fél év alatt szépen összecsiszolódtunk :)
Most kis időre hibernálódik a blog, sok hír nem lesz róluk, mivel a téli szünetet kihasználva a vázlatok mentén elkezdjük írni a könyvet.
Ezért itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy mindenkinek Áldott Ünnepet és Boldog Új Évet Kívánjunk!
Ági, Lizi, Myke és Csaba

Leköröztek

2009-12-07T19:40:00.000+01:00

Nagy az öröm, hiszen a kiskrapek levizsgázott, és ahogy hallom, sokkal jobb eredménnyel zárta nálam!
Alig akartam hinni a fülemnek, de eszembe jutott, hogy én csak azért nem kaptam ennyi pontot, mert nem akartam, hogy túl sokat kapacitáljanak emiatt! Ezt el is mondtam neki még tegnap este, hogy még véletlenül se bízza el magát.
Ennek örömére megkezdtem engedetlenségi harcomat, hiszen nemár hogy csak a kiskrapek menjen suliba én meg punnyadok itthon sikerélmény nélkül. Igaz, a főnök mondta, hogy ne aggódjak, jön még kutyára középfokó tanfolyam, de hát mit csináljak, ha én már most akarok menni!!!
Egyébként úgy tűnik, hatástalan a próbálkozásom a pórázon rángatózással, mert a főnök iszonyat erősen kapaszkodik a másik végébe. Ha ennek másra nem, hát a póráz feszesen tartására jó volt az a tanfolyam!
Még a szökdécselésem sem érdekli, pedig már-már atlétákat megszégyenítő módon tudok a magasba ugrani, gyakorlatilag meg tudom nézni egy centiről a plafonon parkoló pókokat!
Azt azonban be kell látnom, hogy a főnökék nagyon igyekeznek kiegyenlíteni a viszonyt, és még véletlenül sem kap a kiskrapek több dögönyt vagy falatot vagy figyelmet! Ezt becsülöm bennük!
Nem olyan rossz a helyzet, csak kicsit féltékeny vagyok erre a kis pernahajderre!

Előttem az élet

2009-11-20T20:08:00.001+01:00

Mit csináljak, rajonganak értem. Személyes varázsomnak köszönhetően a teljesen antiszociális morgózskából mára egy magamról levakarni nem tudó kis rajongót faragtam, aki a folyamatos irányításom alatt sorra veszi az akadályokat, meg kell mondjam egész jó eredménnyel.
De kanyarodjunk csak vissza a rajongás témakörhöz, ami kétség kívül a gazdik gyakori foglalatossága lett, most már elég hosszú ideje.
Becézgetnek, ami néha már a jó ízlés határát súrolja, különösen akkor, amikor mindenféle majom forma kutyának vagy kutya forma majomnak hívnak. Még mázli, hogy a séta alatt a nagy nyilvánosság előtt nem kezdik el ezt, mert a szőr leégne a pofámról azt hiszem.
Viszont nagyon résen kell lennem velük, mert rafináltak ám veszettül és minden próbálkozásom visszaverik de olyan furfangosan, hogy csak később jövök rá, nem jött be a trükköm.
Ennek ellenére imádnak, ez érezhető, hiszen amikor megérkeznek, akkor van ám visongás a részükről.
Dögönyöznek innen, simogatnak onnan, és becéznek és becéznek és becéznek.
Ahelyett, hogy egy hatalmas lábszár csonttal csiklandoznák meg a bendőmet, csak állnak, vicsorognak, amit ők örömnek neveznek, és furcsa szavakkal illetnek.
Ha nem imádnák őket, tuti lelépnék, de egyszerűen olyan jól esik ez a majomszeretet, hogy nem mozdulok innen.
Jó a helyem, meleg van, a kiskrapek is jó társ, valahogy elviselem ezeket a megpróbáltatásokat.

Fél éve vagyok a gazdiknál

2009-11-17T20:55:00.000+01:00

Immáron hatodik hónapom töltöm itt.
Eseményekben gazdag időszak volt ez, amelynek összefoglalójaként a következőket tudom elmondani.
Végre felnőttek a gazdik a feladathoz aliasz hozzám, és igazi falka lettünk.
Kialakult végre, ogy kinek mi a feladata és meg kell mondjam, egész jól érzem magam, hiszen csupa olyan dolgot kell csinálnom, ami nagyon megy. Persze úgy csinálok, mint akinek igen nagy erőfeszítésébe telik, nehogy véletlenül is megneszeljék milyen könnyű az utca népét vezényelni, a kiskrapekot szocializálni és a rendszeresen elém helyezett bőségtálat betermelni, mert akkor tuti egyéb, ezeknél lényegesen nehezebb feladatok is várnának rám.
A nagydarab átvette a vezetést, ahogy az asszony is, így mind a ketten kiérdemelték a gazdi címet.
Megizzasztottam őket rendesen, amire büszke vagyok, de legalább elmondhatom, hogy a gazdinevelés rám háruló részét kipipálhatom, és most már boldogan nézek jövőm elé, velük!
A kishapsival olyan jó a viszony, amilyet az első napokban nem is reméltem.
De nem bánom, hogy itt van, mert látványosan sokat fejlődött, engem tisztel és figyel rám.
Igaz, volt jó néhány átvakkantott éjszakánk, amikor a nagy emóciók feltörtek benne és csak hangosan tudtam észhez téríteni, amire persze a gazdik egyből lerohantak és lefröcsköltek minket, miközben folyton azt ismételték, hogy csönd meg ilyenek. Ha hallották volna, hogy miről csevegünk, tuti inkább a zsebkendőt forgatták volna a kezeikben és nem a vízipisztolyt.
De sebaj, nem lehet mindenki tökéletes, rajtam kívül.
Szóval fél év, plusz egy sikeres iskolai végzettség, plusz új haver és gazdik.
Egyelőre nem kívánok többet az élettől, met nagyon jól érzem magam itt, velük :)

Képesített, minősített, okleveles

2009-11-01T20:03:00.000+01:00

100-ból 88 ponttal sikerült zárni a mai vizsgát.
Elegendő ahhoz, hogy a nagydarab örüljön és irgalmatlan mennyiségű párizsival díjazzon.
Nem akartam tökéletes vizsgát tenni, mert féltem, elvisznek ettől a két kétlábútól és a kishapsitól, lévén ilyen kiválóságot a kiképzőközpontokba szoktak szállítani, így kénytelen voltam néhány gyakorlatot elrontani, hogy nehogy a nagy tökéletességemből kifolyólag még bajba sodorjam magam.
És tették volna ezt pont most, amikor annyira megszerettem a helyem, hogy most már gyakorlatilag azt mondhatom, ez az otthonom és a kétlábúak a gazdijaim.
Ellenben lehet, tavasszal újabb tanfolyamra iratnak be, és akkor már nem csupán képzett eb lehetne a titulusom, hanem egyenesen diplomás blöki.
Majd fűtöm a gazdikat, hogy vigyenek, mert nagyon jól éreztem magam a suliban.

Holnap vizsga

2009-10-31T18:21:00.000+01:00

Most már tudom, hogy ez lesz, mert ma elmondta a gazdi, hogy ez az egész elmúlt 7 darab hétvége arra volt jó, hogy egy ember kiáll a futkározó-kiképző területre, majd megnézi, hogy mennyire vagyok okos kis blöki.
Nem értem, mi a fenének kell magam produkálnom magam neki, hiszen ha nagyon érdekelné a tudásom, megnézett volna a suliban eddig, de alapjában véve ezzel nincs semmi bajom, hiszen bámuljanak, ahányan csak akarnak, lévén bírom a rajongótábort, de hogy előttük vezényszóra hemperegjek a hideg földön, hát ehhez valami olyat kell felmutatnia ennek a lelkes kétlábúnak, amitől hanyatt vágom magam. Ez lehet felőlem bármi, egy több hetes masszázs beutaló vagy párizsi torta kolbász töktelékkel szalonna ágyon sült hússal burkolva vagy egyéb a bendő számára kellemes érzéseket keltő finomság.
Hogy mivel rukkol elő, rábízom, lepjen meg valamivel, tippeket nem szívesen adok, engedem kibontakozni és érvényesülni.
Szóval ez van, majd holnapig még átgondolom, hogy hogyan is intézem a dolgot.
Egyábként minden rendben, a kishapsival már határozottan jókat lehet marhulni, például észrevétlenül kirágtuk a gazdi kabátjának oldalát, mert ez a galád kétlábú tele tömte falatkával, amelynek illata egész éjjel itt incselkedett velünk. Hát kénytelenek voltunk tenni azért, hogy az ingerlő szagok ne birizgálják az orrunkat, így felbuzdítva a kishapsit, felnyitottuk fogainkkal sebészi bemetszéseket ejtve a gazdi kabátjának oldalán és betermeltük a hatalmas zseb tartalmát.
Mikor a szék, amin lógott a kabát felborult, rohantunk a helyünkre, nehogy rájöjjenek a turpisságra.
Nem is jöttek rá, csak értetlenül álltak a magától kiszakadó zsebű kabát előtt.
Jók ezek az éjszakák a kishapsival!

Győzelem

2009-10-24T21:58:00.000+02:00

Ma kicsit megnövesztettem a gazdit, láttam, nyúlt vagy 20 centit és szinte lebegett a föld felett.
De ne szaladjunk ennyire előre, csak sorjában.
Határozott javulás tapasztalható a kishapsinál, egész jól lehet vele együtt élni, a végén egész falka szerű lesz a kiskrapekkel és a gazdikkal.
A suli is egész tűrhető, vannak jó és kevésbé jó dolgok, de összességében jól érzem magam, már megengedem néha, hogy futkározzanak velem a többiek, de persze csak módjával, mert néha az idegeimre mennek.
Lesz valami furcsa esemény, érzem, mert valami furi koreográfiát gyakoroltatnak velem.
A gazdi mellett kell mennem, majd ügetnem, aztán csiga módjára lelassulni, forgolódni, kerülgetni embereket, ülni, helyben maradni, feküdni, helyben maradni, majd örülni, hogy a gazdi ezek után lehajol, és elmond mindenféle szaros disznónak.
Nem tudom, mire készülnek, de ha jól vettem ki a dátumot, akkor jövő héten vasárnap lesz ez.
Majd utána beszámolok.
De ma nyertünk egy versenyt, mi voltunk a leggyorsabbak, és én voltam a legügyesebb, bár szétröhögték magukat a többiek, ahogy a gazdi ugrált előttem és néha dörmögött majd a következő szavával átváltott ilyen herélt koshoz hasonlító sipításra.
Ez a sipítás rész kellemetlen volt, de olyan nagyon igyekezett előttem, hogy gondoltam, odateszem magam, hátha nagyobb adag parizer kerül abba a krinolin szerű ujjakkal ellátott praclijába.
De nem, sőt, csak dörgölte le rólam a nagy gonddal felhempergett jó szagokat.
Hát ezek történnek, plusz annyi, hogy a kiskrapek is odajár, ahova én, és ez aggodalomra ad okot, mert mi van, ha okosabb lesz nálam?!

Két hét összefoglalója

2009-10-21T16:31:00.000+02:00

Végre eltűnt a gazdi, így írhatok pár sort.
Eddig olyan agyafúrt volt, hogy folyton kikapcsolta a gépét, de most bekapcsolva felejtette, ezért kihasználom az alkalmat, és írok pár sort.
Izgalmas, olykor rémisztő, máskor pedig érdekes események történtek.
Izgalmas, mert a sulit egyre jobban szeretem, már alig várom, hogy a gazdival elinduljunk és kezdődjék a móka.
Jó hely, mert ilyenkor úgy 35-59 dkg mennyiségű párizsit vagy más finomságot bírok letolni a torkomon, amennyiben jól helyezkedem. És több módon is igaz, mert ennek a kétlábúnak a suli óta az a fixa ideája, hogy a bal lába mellől lessem a búráját.
Nem értem, miért olyan jó ez neki, de ha így kapom meg a falatokat, akkor legyen meg a boldogsága.
Amúgy nincs nagyon panaszra okom, még a kishapsi megjelenése sem korbácsolta fel az idegrendszerem, mert megmutattam neki, hogy ki az úrnő a háznál.
Vele is kiegyensúlyozott a kapcsolatom, ahogy a gazdikkal is az lett.
Összecsiszolódtunk!
Igaz volt egy nap, amikor azt hittem a feje tetejére fordul minden, mert a kishapsi megharapta a nőgazdit, ami kicsapta a biztosítékot mind a kettő kétlábúnál.
Igaz, nem folyt vér, de ettől eltekintve nem volt szép jelenet, és hallottam, azt fontolgatják, hogy a kishapsi visszakerül a beszerzése helyére.
A nagydarab kétlábú egész éjjel itt volt velünk, nézte a kishapsit igen bánatos szemekkel, és éreztem, amit ő akkor még nem tudott, hogy nem fogja megtenni.
Én tudtam, és akartam is neki mondani, hogy ne izguljon már, higgadjon le, de nem értette mit akarok.
Aztán reggelre eltűnt az ábrázatáról az a furcsa maszk, és újra a régi pofázmányát lehetett látni.
Sajnáltam volna a kiskrapekot, mert megszerettem, nagyon. Jókat lehet vele dilizni, főleg éjjelente, persze csendben, mert nem akarjuk kihúzni a gyufát a gazdiknál.
Hétfőn voltak a dokinál a kishapsival, kivették a varratokat belőle, és a kiskrapek újra a régi, bújik, csóvál, érdeklődik, szóval egyre jobb fej.
Hát ennyi sikeredett, mert hallom közeledni a gazdit.

Tanítanak

2009-10-06T20:14:00.000+02:00

Ez a szerencsétlen gazdi próbál valamit elmagyarázni és én értem, mit is szeretne tőlem, de amíg teszem a hülyét és ő ennyire erőlködik, több kaját kapok.
Mindig csapkodja a bal lábát, tudom, oda akar ültetni maga mellé, de ha elsőre megcsinálom, és nem mutatja meg, hogy ennél tud többet és érdekesebbet felmutatni képzésem terén, akkor maradok ennél az álláspontomnál, és nyelem a falatokat, gondosan ügyelve, hogy a figyelmét fenntartsam.
A suli nagyon tetszik, kezdem megismerni a többieket, és már azt is kipróbáltam, hogy magamra tudom-e terelni a figyelmet.
Rohantak utánam mindannyian, nem tudtak elkapni.
A kishapsival hatalmasakat lehet játszani és már egyáltalán nem bánom, ha le akar dzsúdózni lábsöpréssel vagy a nyakamba harap és úgy próbál leteperni.
Hagyom, attól mindig olyan boldog, hogy szinte pörög az egész hátsója!
De nagyon okos, szuper gyorsan megtanulta, hogy a gazdi mit ért az alatt, hogy gyere ide vagy ül.
Ez mondjuk kicsit óvatosságra int engem, mert ha a gazdik megneszelik, hogy ő okosabb nálam, akkor oda a tekintélyem és pedálozhatok veszettül náluk státuszom visszaszerzéséért.

Összefoglaló

2009-10-03T22:22:00.000+02:00

Mozgalmas és korántsem mondható nyugodtnak az elmúlt hét, mivel a remélt nyugalmam a nagydarab vadászatának kezdetével sem tért vissza, sőt.
Amikor megérkezett, rögvest számon kérte az addigiakat, és amikor már azt hittem, hogy ennél cudarabb már nem is lehetne, akkor meg egyenesen megmutatta, hogy ki az úr a háznál.
Ez valami ragadós betegség lehet, ugyanis az asszony is kezdi teljesen átvenni ennek a kórságnak a tüneteit.
Hová vezet ez?
A suli nagyon tetszik, már alig várom, hogy végre ott legyünk, és igaz, még nem közlekedem a többiekkel, ahhoz ezeknek a zabolátlan kis sihedereknek le kell csillapodniuk és ki kell érdemelniük a figyelmem, de már hempergőzöm a földön, jó alaposan.
Persze erre a nagydarab azonnal zuhanyozással fenyegetett, de kit érdekel, ha ott olyan fincsi illatok vannak.
Nem szeretem a pórázt!
Igaz, a múlt héten megpróbáltam egy kis büszke mosolyt csalni a szerencsétlen gazdi orcájára, de arról nem volt szó, hogy a pórázkövetés a gazdi tempójában ilyen hosszan fog tartani.
Persze, hogy megpróbáltam behúzni a bokorba és jól felidegesíteni, de nem ment.
Csökönyös mint egy szamár, és erősebb nálam.
Igaz, lehet, nem is szamár, hanem nem jut el addig a tompa agyáig, hogy mit is jelent a kutyáknál a pórázon sétáltatás.
Mondjuk be kell látnom, hogy a többi kolléga is elég megtörten közlekedik a gazdijuk mellett, és ugyan vannak stréberek, akik felveszik a kétlábújuk tempóját és mennek mellette.

A kishapsival határozottan jó a viszony, annak ellenére, hogy olyan fura dolgai vanak néha.
Például egy időben vecsernye után telibe brunnyantotta a tálkámat.
De ettől eltekintve minden rendben, lehet végre vele jókat játszani, már nem akarja levenni a fülem reggelire, mert tudja, hogy akkor lesz dádá!
Hát ennyi mára!

A nagydarab egy mágus

2009-09-28T20:32:00.000+02:00

Varázsló, mert úgy nézek a szemeibe, mint akit megdelejeztek!
Lehet, kevert valamit az italomba!?!?
Nem értem magam, de határozottan jó érzés szemezni vele.
Majd jól kipróbálom, hogy meddig bírja!
Olyan jól állom a tekintetét, hogy eb legyen a talpán, aki ezt felülmúlja.
Rengeteget tud forogni, amikor pórázon vezet! Elképesztő! Kicsit is elé ügetek, már megy a másik irányba. Nem akarom, hogy elszédüljön, így inkább engedem, hogy arra menjen, amerre akar, és olyan sebességgel, amilyennel akar.
Ugyanakkor van egy új szokása, hív, de háttal van nekem, és közben csapkodja a bal combját.
Nem értem, mi ez az autóagresszió nála, de mivel nem az én virgácsom ütögeti, hát csinálja csak. (Jó lenne valami emberek betegségeiben jártas szakblöki véleményét kikérdezni erről a jelenségről, hátha gyógyítható! Ne szenvedjen már szerencsétlen!)
Persze nem is ez a kínos ebben, hanem az, hogy elvárja, odaszaladjak a megvert lábához lelkesen, és elvegyem a falatkát, amit diszkréten az arcomba helyez!
Nem értem, de mivel hamar túl akarok lenni ezeken a kényelmetlen helyzeteken, és nem akarom, hogy lilára verje a lábát, jobbnak látom hamar túl lenni a dolgon, és menni, ha engedi.

A kishapsit lerendeztem, elmondtam neki éjjel, hogy mi is a módi mifelénk, és jeleztem, hogy hol a helye. Az, hogy a rangsorban alattam van persze nem azt jelenti, hogy nem szeretném, csak tudja, hogy honnan fúj a déli szél!
Nincs vele gond egyébként!

A gazdikban viszont azt nagyon szeretem, hogy nincs kivételezés, ha engem hívnak, és a kishapsi is odaszalad, akkor csak nekem adnak falatkát, de hogy ne keseredjen el ez a kis vacak, ilyenkor elfordulnak, hívják, leültetik, szemezést provokálnak és neki is adnak jutit.
Az pedig nagyon tetszik, hogy mindig engem simogatnak meg először, aztán őt.
Ezt nagyon nagyra értékelem náluk!

Egész jó lett az élet itt velük, már a kishapsi sem zavar, sőt, jó vele együtt lenni!

Suli

2009-09-27T21:14:00.000+02:00

Ez a suli csuda hely, csak fárasztó!
Nem elég, hogy az eddigieket számon kérik, de még újabb és újabb fondorlatokkal próbálnak minket trenírozni.
Ma is, séta, ül-fekszik-szemez, majd újabb feladatok. Nem elég, hogy a főnök alias gazdi behív, még csúnyán elfordul, majd paskolja a bal lábát, és csak akkor ad falatkát, ha én is megpaskolom a bal lábát a jelenlétemmel!
Ki érti ezt?
Ugyanakkor olyan nagyon boldog, ha valamit jól teljesítek, hogy ha nem is mutatja, de én érzem, majd szétszakad az örömtől, olyan nagyon jól érzi magát!
Segítek neki, hogy ez az állapota folyamatos legyen, ha már ennyit törte magát, ráadásul nagyon csípem!
Bírom a kishapsit is, ez felnéz rám és példaképként tekint rám.
Egyre jobban lehet játszani is vele, ugyanakkor nagyon hiányzom neki, ezt ő mondta ma délután, amikor a suliból megérkeztünk.

Megtörtem

2009-09-25T19:55:00.000+02:00

Nem tudom, hogyan történhetett, de a nagyobb darab teljesen átvette az irányítást.
Tűnődöm, próbálok visszaemlékezni, de semmi.
Ma is, arra kellett mennem, amerre ő akart, figyelnem kellett a szemeit, és még le is fektetett a dombon, és várt, bár be kell valljam, közben nagyon lassan és nyugtatón dörgölte a bundám, ami nagyon jól esett.
Nem is értem, miért nem lehetett egyből ezzel kezdeni, a többit meg hagyni a fenébe!
Olyan, de olyan nagyon fáradt vagyok ettől, hogy már alig várom, hogy elmúljon ez az időszak, és ez az akaratátvivő gazdi újra munkába álljon.
De nem tudok rá haragudni, mert egész egyszerűen frenetikus dolgokat csinál velem a dombon, kettesben mentünk ki, csak ő és én, majd birkózunk, kergetőzünk.
Néha leülünk mind a ketten, és akkor beszél hozzám, és mond olyan dolgokat, amik azért be kell valljam, nagyon jól esnek. Ma is elmondta, ahogy ott ejtőztünk a nagy fa árnyékában, hogy mennyire bír engem, és hogy a kishapsi ittléte egy cseppet sem jelenti azt, hogy engem ne szeretne, meg hogy büszke rám, amiért arra megyek, amerre ő akarja és hogy figyelek rá.
Szóval ilyen és ehhez hasonló dolgokról nyomta a sódert, amivel megint levett a lábamról.
Nagyon tud hízelegni!

A kishapsi egyre jobb arc, végre lehet vele komolyabban csevegni, és ami szuper, erősíti a házőrzést, mert amikor kimegyek, jön utánam akár egy árnyék, és mondja a magáét!
Jó lesz vele, bár őt is lefárasztotta a gazdi, láttam rajta, amikor visszajöttek a délutáni sétából.
Mind a ketten csak pihegtünk a padlón és aludtunk vecsernyéig.

Kitikkadtam

2009-09-24T19:57:00.000+02:00

Ez a nagyobb darab kétlábú ma nagyon kikészített!
Nem elég, hogy elfáradtam, de teljesen ki is merültem, alig vártam a délelőtti vegzálása után, hogy otthon végre a jó kis fekhelyemre befeküdjek.
Elmondom, mi minden történt!
Felvitt a dombra, de előtte az utcán főnökösködött. Azt hitte szerencsétlen, hogy majd jól arra fogok menni, amerre ő akar, de mivel láttam, hogy valami nincs rendben az agytekervényeivel, inkább ráhagytam a dolgot gondolván, a járdán majd visszaáll a rend.
De nem, nem állt vissza, hanem mikor már végre mehettem volna, akkor mit tapasztalok, pórázostul, jutifalatostul megpördül a tengelye körül és inal a másik irányba.
Először azt hittem, nem látok jól, még meg is dörzsöltem volna a szemeim, ha ez a bitang gazdi nem rohant volna lélekszakadva.
Nagyon csodálkoztam ezen az eljáráson, de összekaptam magam, és megpróbáltam elé vágni.
Nem sikerült!
Valahogy megneszelte, hogy leelőzöm, erre újra megfordult!
Ekkor indultam volna előzni, de újra megfordult!
Mi fontosabb dolga lehetne ennek a galád gazdinak, mint hogy engem kísérjen, árnyékként kövessen és ha megéhezem, toljon az arcberendezésembe egy kis harapnivalót!
Ezzel nem értek véget viszontagságaim, mert e rövid kis bevezetés után jött a szokásos hancúr a dombon, ami be kell valljam, nagyon tetszik, olyan jókat lehet ezzel a fickóval kergetőzni, hogy egész meglágyul a szívem, és az ilyen, előbbiekben leírtakat is hajlandó vagyok tolerálni, elnézni neki.
Nem is olyan rossz ránézni, még falatka nélkül is bírom egy kis ideig, na nem merem még nagyon hosszúra nyújtani a szemezést vele, mert félek, valami károsodást szenvedhetek a látványtól.
De a lényeg, hogy a szabad kis játszadozás után abban reménykedtem, hogy jól hazamegyünk és majd jól megkapom a kiérdemelt falatkáim, majd jól lefekhetek és álmodhatok valami szépet ilyen nyárson sült finomságokról, amiket szalonnába tekernek és úgy sütnek.
Hát nem, nem ez történt, hanem kattant a póráz, és máris mentünk olyan helyekre, amiket én egyedül szoktam bejárni, de most sajnos kaptam kíséretet. Nem is akár milyet, mert megint a séta első részét ismételgette.
Komolyan mondom, nem tudom, mi a baja, de alig bírtam követni, és ha még meg is próbáltam előzni, akkor lett aztán nagy pörgés forgás!
Cikázott ide-oda, ment dombnak fel, dombról le, fák között és bokrokon át, én meg alig bírtam követni.
Feladtam a reményt, hogy ez a séta olyan lesz mint a többi, ezért csak ballagtam mellette egykedvűen.
Ezt nem tudom, honnan érezhette meg, mert elkezdte osztogatni a falatkákat.
Leültetett, és amikor ránéztem, kaptam egy fincsi kis kaját.
Ezen viszont meglepődtem, mert arra gondoltam, megháborodott!
Aztán rájöttem, hogy nem, sőt, mivel elég következetesen csinálta, már tudom, mit akar.
Most ezen elgondolkodtam, mert át kell értékelnem ezt magamban, el kell tűnődnöm a mai nap eseményein, hogy megéri-e mindez nekem.
Mondjuk nagyon szeretem őket, és a szívem azt mondja, maradjak, csak hát az eszem még sorakoztat fel néhány ellenérvet.
Szóval itthon rendesen kidöglöttem, felborultam a padlón, mert melegem is volt, meg a lábaim is kikészültek a sok sétától, és megálmodtam, hogy mitévő leszek.
Eldöntöttem, itt maradok!
Még ugyan próbálom a főnökséget visszaszerezni, de ha nem kapom meg az aranyalmát, az sem baj, mert összességében egész jól érzem magam velük, plusz itt a kishapsi, akivel elég jókat lehet dumcsizni éjjelente, így nem adom fel jelenlegi helyem.

A kishapsit nagyon megszerettem, már lehet vele játszani, és egyáltalán nem akarja a füleim átszabni.
A gazdik is nagyon csípik, de nagyon örülök annak, hogy az irántam érzett szeretetük egy cseppet sem apadt és még véletlenül sem kivételeznek sem vele, sem velem, és ez nagyon jól esik nekem.
Kényesen ügyelnek arra, hogy még véletlenül se kapjon egyikünk se több, se kevesebb szeretetet mint a másik.

Konklúzió, ha már ennyire ragaszkodik a vezető szerephez a nagyobb darab, felőlem megkaphatja, nem akarom azt a törékeny kis önbizalmát darabokra törni.
( De azért próbálkozom visszavenni majd! )

Segítség

2009-09-22T20:24:00.004+02:00

Az történik, amit a nagydarab kétlábú akar, és nem tudok tenni ellene semmit!
Nem bírom levenni róla a szemem, és magam is meglepődöm, amikor ugyan a figyelmem elfordítja a fejem jobbra vagy balra, de hirtelen azon kapom magam, hogy visszapattan a fejem és nézem azt a nagy fejét!
Alulról néha ijesztő a gazdi, így ha nem lennék ennyire bátor kis szuka, tuti, magam alá rondítanék, de mit csináljak, kedvelem, és ez az ilyen traumákon is könnyedén átsegít.
Szóval ha hív, akkor megyek, rohanok, leülök elé és nézek rá, ez meg boldogan osztja a falatokat, amik meg kell mondjam, kifejezetten jó táplálék kiegészítők a nagy rohanásban!
Ellenben ez a suli az előnyére vált, mert végre mer velem játszani, na nem mint ha eddig nem tette volna ezt, de most határozottan meg tud futtatni, pláne, ha rám vicsorog azokkal a rettenetes grimaszokkal, naná hogy elfutok, csak mindig visszamegyek hozzá, mert alig akarom elhinni, hogy valakinek ilyen mimikája lenne.
Ma is úgy megfuttatott, hogy alig bírtam talpon maradni.
Ha a suli ilyen hatással van rá, akkor mégsem tiltom el tőle, sőt! Bár egyre fürgébb és már tud velem, mellettem rohanni elég hosszan, ami veszélyes is lehet adott esetben.
Mert teszem azt, mi van, ha kicsit is lassulok, akkor simán lefut, és akkor oda az eddigi önbizalmam.
Majd edzem reggelente az atlétákkal, mert akkor úgyis olyan tompa, hogy alig vonszolja magát!
Egyre jobb a viszonyom a kishapsival, kezdem egész megkedvelni, ma már játszottam is vele, kicsit húztam, megnéztem, meddig mehetek el nála.
Nem lesz itt gond, párszor incselkedem vele, majd rájön, hogy nem is kell ebből nagy ügyet csinálni.
Jó lesz vele hancúrozni valamikor, amikor már kicsit tisztább lesz a gondolkodása.
Ma jó volt vele a séta alatt is, mert ugyan megugatott pár blökit, de aztán egész megbarátkozott a helyzettel és belátta, hogy nincs értelme morgolódni és zsörtölődni.
Ma fotóztak minket veszettül, a nagydarab meg ujjongott, amikor sikerült neki egy egy jó képet csinálnia.
Majd feltöltöm, mert láttam, hogy a kishapsiról már dobott fel néhányat.
Hát ennyi, most hulla fáradt vagyok, elteszem magam holnapra.

Alakul az élet

2009-09-21T20:32:00.001+02:00

Visszaveszem az írást ezektől, mert így legalább megtudja a világ, hogy mi is történik itt pontosan.
Ez az iskola az agyamra megy.
Eddig ha belenéztem a nagydarab szemébe, az esetek nagyobbik részében az elolvadt, dögönyözött, de nem járt finom falatokkal.
Most, hogy a suliba járunk, ez a mamlasz nagydarab, azokkal a busa szerű szemeivel rám néz, de mindig pont a legalkalmatlanabb időben, amikor valami érdekeset látok vagy hallok valamerről, és elvárja, hogy szemezzek vele.
Na, most kérdem én, hogyan lehet egy olyan kétlábú szemeibe hosszan belenézni vagy akár elveszni a tekintetében, akinek már a puszta látványától is rezeg a hasam a röhögéstől?
Néha alig bírom türtőztetni magam, és nagyon nehezemre esik, hogy egy értelmes arcberendezést varázsoljak a pofámra.
De a lényeg, hogy ez az emberformájú lény már csak akkor ad falatkát, ha mélyen belenézek a szemébe.
Mit tudok csinálni, belenézek!
Így legalább örül, nem töröm le a lelkesedését, megkapom a falatkát is és mehetek dolgomra, mert ugye abból a dombon annyi van, hogy elmesélni is hosszú lenne.
Nem tudom, ha ilyen hatással van az iskola a gazdikra, lehet, megtiltom, hogy odamenjen.
Mert kérdem én, micsoda piszok dolog a kutyával eljátszani, hogy tudom, ott a falat valamelyik krinolin formájú ujjaival elzárt markában, és ez a galád csak akkor adja ide, ha ránézek.
Erre képezik ki a gazdikat???
Túl jól csinálják!

Kiscsávó
Róla is be kell számolnom, mert néha az agyamra megy őkelme.
Az első napi kis malőrt, amikor fél fülem bánta majdnem a jól neveltségem, elnézem neki, nagyvonalú leszek vele, kap még egy esélyt.
Meg is kapta, igyekezett ám rendesen, ezért jár neki a jutifalatka, amit a rejtett tartalékomból már kiutaltam neki. Elbeszélgettem vele, mitől van ez a furcsa reakciója minden felé közeledő élőlényre, és elmondta hogy nagyon furcsa helyen volt, elég sok időt kellett a lakosztályában töltenie, és ez meglehetősen megviselte.
Mondta, hogy mellette jöttek mentek a kollégák, ő meg csak nézte az eseményeket a rács mögül, és már alig várta, hogy végre őt is elvigyék onnan.
Erre mondtam neki, hogy mit akar, már ki is került, és ha nem csinál nagy gikszert, akkor addig marad, amíg akar, minden nap lesz wellness kezelés, változatos étrend, sport és még a képzésünkről sem feledkeznek meg.
Nagyokat pislogott, és sűrűn kérte az elnézésem, pedig már vagy ezerszer mondtam neki, hogy nyugi, hozzám a harag ritkán látogat, akkor is csak rám néz, és már menekül is fejvesztve.
Ez megnyugtatta, legalábbis úgy tűnt.
Aztán csevegtünk a közös ismerősökről, kérdezgettem, hogy milyen az élet most ott, ahonnan mind a ketten jöttünk.
Ahogy már írtam, megtudtam, Mani beteg, amitől nagyon rossz lett a kedvem, és Karatu sem hozza legjobb formáját, de erről majd írok.
Aztán megvirradt mára, így kénytelenek voltunk kicsit durmolni, hogy a mai napot bírjuk a nagydarab mellett, mert az a hír járta, hogy ezen a héten itthon marad velünk. Képezni akar minket vagy valami ilyesmi, de erről meg az imént karcintottam pár sort.
Mára egész barátias lett a kapcsolatunk a kishapsival, és még el kell telnie kis időnek, hogy megbarátkozzunk egymással, de bizakodó vagyok, végül is egész jó formája van.
Kíváncsi vagyok, mennyire oldódik fel itt nálunk, mert a két gazdi mindent megtesz a szórakoztatásáért, és ami egyébként egész szimpatikussá teszi ezeket a szememben, hogy nincs kivételezés, ha a kishapsi kap dögönyözést, akkor én is, de visszafelé is igaz, ha én kapok, akkor a kishapsi is.
Lássuk, mit hoz a jövő...

Még mindig a jelenről - Myke, suli

2009-09-20T18:51:00.000+02:00

Ma voltunk második nap a suliban, és ma jött Ági és Myke is.
Ők kintről figyelték a foglalkozást, amíg mi bent voltunk és gyakorlatoztunk Lizivel.
A figyelem megy a legnehezebben, plusz ezek ketten Myke-val vagy kezdenek megbarátkozni vagy Lizit annyira érdekelte, hogy Ági és Myke mit csinálnak, hogy amikor a "Mehetsz" feloldással elengedtem, akkor rohant a kerítéshez, és kereste őket.
Egyébként sem egy túl társasági eb, nem igen akart rohangálni a többiekkel, ami persze adódhat abból is, hogy a csoportunk tele van olyan igazán kemény kuttyokkal.
Roti, kanári kutya, staffordshire, bullterrier, hogy csak a lazábbakat említsem, de a koronát egy komondor tolja rá a csapatra.
Nem csoda, hogy nem óhajt nagyobb rohangálásokba kezdeni, én sem szívesen rohangálnék nálam 5-6-szor nagyobb és erősebb teremtményekkel, különösen akkor, ha minden futkározásnak az a vége, hogy lenyomnak a földre.
De a lényeg a lényeg, hogy Lizinél a figyelmet kell fejleszteni, erősíteni és a pórázon sétát is csiszolnunk kell.
A házi feladat fel van adva, még mázli, hogy jövő héten itthon vagyok, így lehet az ebeket szelídíteni, összeszoktatni, Lizivel a háefet gyakorolni. Myke-t pedig barátkozóbbá, emberhez és rohangáló falkához barátságosan közeledővé tenni.
Újra intenzív eb kezelő hét jön, ami kifejezetten jó lesz, izgatottan várom, hogy hogyan alakul a kishapsi és Lizi kapcsolata.
Ma délután, miután megérkeztünk, ezek elkezdtek versenyt bújni, dörgölőztek a lábamhoz, majd amikor Lizi megrázta magát, Myke is ugyanúgy rázta meg magát, aztán amikor Lizi rohant ki ugatva, mert meghallott valamit, akkor Myke is ment utána elég öblös hangon vakkantva.
Tulajdonképpen alaptermészetében ez a kiskutya nagyon aranyos, velünk nagyon barátságos, kicsit óvatos még, és lehorgasztott fejjel bátortalanul közeledik, de ha ülök és leengedem a kezem vagy ha állok és leguggolok és bátorítom, akkor azonnal felgyorsul és bújik és örül és tűri a dögönyözést.
Ági különösen megfogta a kishapsi fantáziáját, őt kicsit jobban csípi mit engem.
A végén még egész féltékeny leszek, hogy a kis szöszi lekapja az én szöszimet a lábáról! Majd figyelek rájuk, mert gyanúsan jól elvannak ezek ketten!
Ellenben idegenekkel szemben nagyon bizalmatlan, tegnap jezett, konkrétan odakapott egy kutyás ismerősünk kezére, pedig mondtuk neki, hogy ne ugorjon rá Myke-ra, annak ellenére ne, hogy olyan aranyosan néz ki!
Rápirítottam Myke-ra, hogy irgum-burgum meg ilyenek, amitől szegénykém behúzta fülét farkát és megijedt mire a kutyás ismerősünk kezdett el könyörögni, hogy jaj ne bántsuk, mert csak jelzett Myke, hogy elég ebből és ő nem tud beszélni mert kutya és még keze sincs, hogy azzal jelezzen, és különben sincs semmi baj, nem lett szita a kezéből. Nem akartam én a kishapsit bántani, csak jól megszidtam, ami elegendő jelzés volt neki, hogy ez TILOS!
Amúgy zz a kis bitang tényleg nagyon aranyosan néz ki, mindenki azonnal dögönyözné, és alig hiszik el, hogy már majdnem 3 éves. Rá akarnak rohanni, ami Myke-ban természetesen nem kelt jó érzéseket, de majd kezeljük a dolgot, és fokozatosan szoktatjuk ehhez is.
Nem lesz egyszerű a menet, de ha az alaptermészete is ádáz volna, akkor lehetetlen lenne kihozni ebből az állapotából. Ami minket reménnyel tölt el, hogy ha szép fokozatosan és óvatosan nyúlunk felé, ha nem hirtelenkedünk, amíg meg nem szokja a kezünk közelségét, később a hirtelen mozdulatainkat, ami lehet egy kiadós dögönyözés vagy csak egy kis "seggre pacsi", addig csak óvatosan duhajkodunk,
Bár meg kell mondjam, próbáltam felmérni, hogy meddig mehetek, és próbáltam hirtelen felé nyúlva dögönyözni, a hátsója felé is inkább már átmenni masszírozásba a gerince mellett, és amikor hirtelen megfordul, akkor már szinte gügyögve kezdek el beszélni hozzá, közben a másik kezemmel azonnal pofázmányra "támadva" ott is dögönyözni, és így tovább és így tovább, ami úgy tűnik, hatásos, mert ha lassan is, de biztosan meg fogja szokni első körben, hogy itt nem éri semmilyen támadás.
Az is bámulatos, hogy amikor falatkát nyújtok neki, akkor olyan óvatosan veszi el, hogy attól el lehet olvadni.
Nem ám könyökig bekapja a kezem, hanem a nyelvével nyúl ki, akár egy kaméleon, és még véletlenül sem akarja a fogait használni a falatka elvételéhez! Azt hiszem, ha igazi vadállat lenne, akkor nem így venné el a kaját!
Ugyan nem próbáltuk a vacsis tálka elvételét - ami késik, nem múlik - de hamarosan arra is sort kerítünk.
Nem tudom, de valahogy az az érzésem, hogy amíg ő figyel ránk, mert olyan mélyen a szemünkbe néz, mint Lizi eddig SOHA, addig nem lesz itt gond, és nála a falka hierarchia és törvény megtanítása lesz a fő feladat, a határok megmutatásával az élet különböző területein, mit lakásban, utcán, autóban ebekkel, kutyákkal és természetesen velünk.
Szerintem ha ezeket megmutatjuk neki és jókora adag, már mát túlcsorduló szeretettel kezeljük, akkor nem lesz gond, és ha lassan is, de sikerül az agresszív kismalacból egy tüneményes kishapsit faragnunk.
Egyébként kettőjük kapcsolata a mai napra már lényegesen jobb a tegnapinál és a tegnap előttinél.
Konkréten Myke ma átbújt Lizi alatt, ami elől Lizi nem ugrott el, hanem csak nézte, hogy mit csinál a kishapsi.
Most éppen Lizi kiment rendezkedni a ház elé, Myke meg rohant utána, nehogy kimaradjon valami jóból!
Nagyon édesek együtt és külön külön is :)
Ha így feléledtek, mert eddig durmoltak, akkor itt az ideje az esti sétának :)

Megjött a kis ádáz

2009-09-18T21:25:00.000+02:00

Ezt muszáj elmesélnem, mert addig nem tudok anekdotázni sem, plusz ha bennem marad, akkor tuti szétvet a düh.
Már alig vártam, hogy a nagydarab kétlábú megérkezzen a tegnap ígért kishapsival, de a nagy várakozásban nem is a kishapsi érdekelt, hanem a nagydarab.
Furi vagy sem, de csípem ezt a mamlasz fickót, még ha kicsit ütődött is néha.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mikor megérkezett, akkor éreztem rajta a múlt heti eb szagát.
Kerestem, de nem találtam sehol, viszont éreztem a széllel az asszony és a kishapsi illatát a domb felől.
Rohantam az ajtóhoz, de be volt zárva. Rohantam vissza a gazdihoz, és örömmel láttam, hogy fejlődik, mert akasztott le a pórázt, és már kint is voltunk a dombon.
Ott volt ez a kreatúra az asszonnyal.
Odamentem, és próbáltam bemutatkozni, ahogy az kulturált ebeknél szokásos.
Elmondott pár dolgot magáról, hogy sokat volt furcsa helyen, és zömmel este mehetett az elkerített lakosztályán kívülre, aztán jött az a hely, ahol én is lehúztam egy kis időt, mielőtt a kétlábúk el nem jöttek értem.
Kérdezgettem, mit tud Maniról és Karaturól, de sajnos rossz híreket kaptam, mert Mani beteg, Karatu meg valami nehezen-kezelhető-dogok rehab központjában szakértők megfigyelése alá került.
Szegény Karatu, majd később elmondom, mi a baja a megtört lelkű hegyomlásnak.
Na de a lényeg a lényeg, hogy volt kis futkározás a dombon, volt ösmerkedés meg ilyenek, aztán mentünk haza.
Hogy őszinte legyek, meglepődtem, hogy bejön a lakrészünkbe, de ez van, nem én vagyok a főnök, egyelőre!
Aztán ez a kishapsi rohant fel és alá, nézett és szimatolt mindent, még az ablakpárkányra is felugrott, és onnan szemlélte a kertet.
Aztán az a felháborító dolog történt, hogy a kétlábúak vele kezdtek el foglalatoskodni, hívták magukhoz, dögönyözték meg ilyenek. Nem hittem a szemeimnek. Azt hittem, ez csak álom, ezért nekimentem a falnak, hogy hátha attól felábredek, de semmi.
Próbáltam az asszony mellé menni, de ott volt ez a kis, nem is tudom minek nevezzem figura, aki a közeledésemre egész egyszerűen megharapott.
Jól megijedtem, és kiszaladtam a nagydarabhoz, aki azonnal megnézte, hogy van-e sérülésem.
Majd kivitte a kishapsit a házon kívülre, de hogy ott mi történt, azt nem tudom.
Szerintem dumált a fejével.
Majd visszajöttek, amitől ideges lettem, és nem tudom, hogy hogyan fogunk mi itt jól összehaverkodni, ha ennyire agresszív a kiscsávó!
Minden bizodalmam az asszonyba és a nagydarabba helyezem.
Majd kiderül, mennyire szeretnek ezek engem!

Májki, azaz a jelelnről is be kell számolnom néha

2009-09-17T22:39:00.001+02:00

Ez itt a jelen története, nem a tárnoki élményeim része.

Folyton azt a nevet emlegetik, hogy Májki, Májki, Májki és közben mutogatnak a számítógépükön mindenféle fotót egy blökiről akivel már a múlt héten összefutottam egy olyan, de olyan furcsa helyen, hogy azt leírni is nehéz lesz. (Róla mutogatják a fotókat »)
Elvittek egy nagy folyó partjára, ahol bementünk egy erdőszerű területre, és ott voltak különféle kisebb nagyobb elkerített részek, ami még akár rendben is lett volna, de olyan sok kutya volt ott, hogy magam is meglepődtem, pedig nem tartom magam egy léten nyomon meghökkenő típusnak.
Volt ott, kicsi és nagy, idősebb és kölyök méretű és korú blöki, akik rohangáltak boldogan olyan gazdikkal, akik egész jól beszélték a kutya dialketust.
Az egyiket leszólítottam, egy ilyen borjú méretű masztifot, hogy tulajdonképpen én most hol is vagyok?
Mintha a fogát húzták volna, olyan kelletlenül röccentette oda, hogy ez a kutyasuli te kis mamlasz.
Csak és kizárólag a neveltetésem és a gazdik iránti jó érzésem tartottak vissza attól, hogy ne oktassam ki a nagy melákot arról, hogy kivel is beszél valójában.
Mosolyogva csak annyit mondtam, hogy köszi, csak kíváncsi voltam, hogy ő tudja-e, azzal rohantam a gazdik után, de még láttam, hogy a nagydarabnak zubog a nyála, annyira felizgatta magát a válaszomon.
Ahogy körbenéztem és szaglásztam, kicsit fellélegeztem, hogy ilyen a suli, mert nem tűnt kínzókamrának, sokkal inkább egy jópofa foglalkoztatónak, ahol ahogy a különböző jelekből és hangokból kivettem, néhány kétlábú, akik láthatóan és hallhatóan egész jól értettek kutyául, megkockáztatom, hogy már már a felsőfok határát súrolták, tanították a többi kétlábúakat a mi nyelvünkre és jelzésrendszerünkre!
Na, ez szimpi, feléledt a remény bennem, hogy ha ide elhoznak és ők megtanulnak kutyául, akkor egy idő után már elég lesz csak annyit mondanom fekvés közben a helyemről a gazdijaimnak, hogy rántott gyík sült macskával, és máris hozzák a finom falatokat.
Egész feldobódtam a látványtól és a képzett gazdik gondolatától.
Aztán bementünk egy elkerített részbe pár blökivel rohangálni, eközben megérkezett egy kistestű, leginkább spániel mérethez igazodó golden retirever kishapsi, aki kísértetiesen hasonlít arra a blökire, akiről a gazdijaim képeket mutogatnak. Nem volt unszimpatikus a srác, sőt, kifejezetten tetszett a stílusa, leszámítva, hogy bemutatkozásként azonnal a terület közepére csinált, kétszer. Ha ő az a Májki, akiről itt áradonak nekem, akkor nincs gond, őt szívesen látom viszont megint a szigeten, de van egy sanda gyanúm, hogy ide akarják venni, ami meg kell mondjam, nem tudom, milyen hatással lesz a gazdikkal kialakított jó viszonyra.
Ugyan tudom, hogy onnan jön, ahol a mostani helyem előtt voltam, és elárult egy-két infót Maniról, de hogy milyen lesz az élet vele, az majd kiderül.
Ezek a kétlábúak annyira szeretnék ha itt lenne, hogy a nagydarab ma mellém ült, szorosan mellém kuporodott a helyemre, és álomba simogatott, közben meg folyton Májkiról beszélt, hogy ugye jó leszek vele, meg hogy ez nem azt jelenti, hogy engem nem szeretne, csak annyira megsajnálták szegényt, hogy úgy gondolták, idehozzák, mert majd mi jól elleszünk és így jó helyre kerülhet, meg ilyenek, és megígértette velem, hogy nem fogom bántani a kishapsit.
Nem értem, miért kéne bántanom, és hiába mondtam neki, hogy nyugi, nem szeretem a kutyahúst, de ez csak szajkózta folyton.
Ráhagytam.
Holnap jönnek délután, és ahogy a szavaikból kivettem, elviszik a kishapsit valami bundaformáló szalonba, aztán dokihoz - vajon mi a kettő között az összefüggés - és utána jönnek.
Nem mondom, jó az időzítés, pont vecsernye időre érnek majd haza.
Kíváncsi vagyok a holnapi napra!

Mani kiborult

2009-09-15T20:54:00.001+02:00

Amikről beszélgettünk Mázlival, nagyon felkavartak.
Állandóan az új gazdi, a híd, életünk vége gondolata és a többiek jártak a fejemben.
Nagyon furcsa érzéseim voltak a gondolatok körül, hiszen egy jövőbeli gazdira gondolva izgatottá váltam, aztán beugrott a híd, amit ha meglátok, akkor a gazditól úgy kell elválnom, hogy majd csak a hídnál találkozunk újra, de ennek idejét senki sem tudja megmondani.

Lehet, ha nem találok gazdit, akkor majd egyedül kell futkároznom odaát, és senki nem jön értem a hídhoz?
Ez a gondolat nagyon kétségbe ejtett, és elhatároztam, nekem gazdi kell!
Persze nem ám a legelső felbukkanó kétlábú, mert józan gondolkodásom nem vesztettem el, ugyanakkor bizonyos igényeim és elvárásaim természetesen vannak, amelyeknek ha minden tekintetben megfelel valaki, akkor részemről megköthetjük az örökbefogadási szerződést, de előtte szólok Wheelernek és Mázlinak is, hogy beszélgessenek el a delikvenssel, alaposan. Bennük bízom, adok a véleményükre, és ha egyik kétlábúra azt mondják, ez nekem való, akkor tappancsom nyomom a papírra.
Addig azonban tessék a kegyeimért harcolni.
Ezzel sikerült is megnyugtatnom magam, és azt hittem, a vecsernyéig lesz még egy kis időm szunyálni, de meghallottam Mani keserves sírását a lakosztálya felől.
Késként hatolt a dobhártyámba a hang, felkapcsolta a segítenem-kell-kapcsolót, én pedig rohantam a kishapsihoz. Éppen vettem volna be a kanyart, amikor Karatu is pont a odaért.
Csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy nem történt tragédia, és nem lett belőlem kennel dekoráció, sikerült még az utolsó pillanatban elugranom előle.
"Ez közel volt" mondtam és elsőnek értem Manihoz.
Ez a szegény ült a helyén, kacska kis lába a másik előtt keresztben és fejét az ég felé tolva szívszorítóan sírt.
Olyan nagyon bánatos volt, hogy szinte éreztem, hogy milyen rosszul volt.
Leültem mellé, átkaroltam és csak vártam, hogy kiadja magából.
Hosszú idő telt el így, ez a szegény meg csak sírt és sírt és sírt.
Féltem, valami baja lesz, de eszembe jutott, hogy ő még alig került ide, még szinte ideje sem volt feldolgozni, hogy mi történt, hanem a legkeményebb bulik egyikének a kellős közepébe pottyant.
Ahogy ezt felismertem, én már nem izgattam magam, mert emlékeztem Mázli szavaira, miszerint a menhelyitisz előbb vagy utóbb mindenkin kitör, csak idő kérdése, mikor.
Most Mani volt a soros.
Amikor kezdtek apadni a könnyek, már Mázli és Wheeler is ott voltak, Jurta és Izsóp is befutottak Bajnócával a nyomukban, és várták mi lesz, de Mani nem akart senkit sem látni rajtam kívül, ezért intettem a többieknek, hogy nyugodtan elmehetnek, tudom a dolgom.
Mind távoztak és csak mi maradtunk ketten.
Nem szólt egy szót sem, én meg nem erőltettem, csak vártam, hogy mi lesz.
Szegénykém, csak ült, bánatosan nézett maga elé és nagyon hallgatott én meg csak néztem a szemeit a torkomban gombócokkal.
Olyan mély szomorúság és fájdalom volt a szemeibe írva, amit nem lehet szavakkal leírni.
Nagyon sajnáltam szegény kishapsit és ha nem szólal meg hirtelen, egészen biztos, hogy én is elkezdtem volna pityeregni.
De megszólal, és csak annyit kérdezett, hogy nagyon ciki, hogy ennyire kiborult?
Ekkor elmosolyodtam, ahogy Mázli is mosolygott volna, de nem azért tettem, mert őt akartam utánozni, hanem ez magától rajzolódott ki az arcomra, és csak annyit mondtam neki, hogy "Volt ennél már nagyobb vihar is mifelénk!".Magam sem értettem, miért mondtam ezt, de úgy tűnt, hatott rá, mert már csak szipogott, és megkérdezte, ezt úgy értem, hogy rajtam is jött már ki ilyen rosszullét?
Ekkor elmondtam neki mindent, amit Mázlitól hallottam, elmondtam az én történetem, amitől láthatólag megnyugodott kicsit
Azért azt hozzátettem, hogy ha jót akar magának, akkor beszél Mázlival, akinél jobb beszélgetőpartnert ilyen helyzetekben nem tudnék ajánlani és felajánlottam, hogy elmegyek érte ha akarja.
Mani csak annyit mondott, hogy köszöni a segítséget és a jó tanácsot, de majd ő megkeresi Mázlit és beszél vele, most neki egyelőre az is nagyon nagy segítség volt, hogy kibőghette magát úgy, hogy volt valaki mellette.
Kérdeztem jól van-e, és hogy mit szeretne, hozzak neki egy velős csontot vagy egy bokszzsákot vagy szerezzek valami hangulatjavító löttyöt valahonnan az elfekvő készletből, de ő csak azt kérte, hogy hagyjam magára. Tökéletesen meg tudtam érteni, így leheltem egy nyalást a tarkójára, és még távozóban annyit mondtam neki, hogy ha szüksége van rám, tudja hol talál, azzal kimentem a többiekhez.
Ezek ott vártak a nagykapunál kíváncsian, éa ahogy kiértem, természetesen Izsóp, aki nem tudta magát türtőztetni, izgatottan csak annyit kérdezett, hogy mi baja szegénynek.
Menhelyitisz, hangzott a tömör és egyöntetű válasz tőlem.
Erre Jurta elpucolt szélsebesen, Wheeler és Mázli összenéztek, Izsóp rohant a raktár felé mi meg ottmaradtunk Bajnócával a bejáratnál és még csak azt sem tudtuk mondani, hogy ezmiezez?
Ott álltunk és tanakodtunk, hogy ezeknek mi lehetett a baja, de ekkor megjelent Jurta, és a fogai között hozta a butykosokat egy szalmazsákban.
Bajnócával egymásra néztünk, és szinte egyszerre mondtuk, hogy "Meglepi buli!".
Pont ekkor jött vissza Mázli és Wheeler, és rögtön csendre utasítottak minket, mert ha kivakkantjuk a meglepibulit, akkor az már nem lesz meglepibuli többé.
Már csak Izsópot kellett csillapítani, mert amikor a raktárból - ami a futkározó végén parkoló régi kis mikrobusz alsó titkos rekesze volt - visszaért, ő is ordított, hogy buli, pontosabban csak arra maradt ideje, hogy "bul", mert ekkor Wheeler betapasztotta a velőlesőjét a bal tappancsával, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy Izsóp arca eltűnt Wheeler lába takarásában.
Persze Mázli helyzetfelismeréséből adódóan elkurjantotta magát, hogy "Bulldog, nagyon erős kutya!", mire mi felnyerítettünk.
A lényeg, miután így elrendeztük a dolgot, nem maradt más, csak a vecsernye és majd előkészülni Mani bulijára.
Én kaptam a feladatot, hogy elvigyem Manit az előkészületek idejére egy kicsit csatangolni.
Gőzöm sem volt, hogy mit akarnak ezzel, hova vigyem, de arra gondoltam, majd egy kis lónéző eltereli a figyelmét. Ekkor gondoltam ki, hogy elhívom Jurtát is, annak ellenére, hogy ő nem volt szívesen látott vendég az istálló környékén, de ez érthető volt, hiszen nem egyszer vert két kört a versenylovakra egy körön, amitől azok aztán roppant mód le voltak taglózva.
Alig vártam a vecsernye végét.
Amint megszólalt a kondér, már rohantunk betermelni a szokásos finom falatokat.
A személyzet is gyorsan eltávozott, aztán nyíltak a lakosztályok ajtajai, és elkezdődött a buli szevezése.
Azaz csak kezdődött volna, de Jurtát nem találtuk sehol, így elindultunk a lakosztálya felé.
Ott döbbenten láttuk, hogy a változatosság kedvéért Jurtára rájött az ötperc és csak ül és néz bele a felhőkbe olyan igazán szomorú szemekkel.
Nekem sem kellett több, elrohantam Maniért, és elmondtam neki, hogy mi a helyzet Jurtával és hogy nem lenne rossz, ha segítene elkísérni őt az istállóhoz, az általában megnyugtatja, különös ha engedjük, hogy felöljön a szénakazal tetejére és bámulja kicsit az eget.
Mani sem volt feldobódva, de bólintott beleegyezően, nyugtázva, hogy felőle jöhet a mehet.
Bementünk Jurtához, és mondtam, hogy eljöhetne velünk egy kis lóizgatásra.
Jurta csak nézett a felhők irányába és csak annyit mondott, hogy menjünk.
Nem tűnt túl meggyőzőnek, de mivel nem tágítottunk tervünktől, keserves lassan feltápászkodott és elindult irányunkba.
Nem hittem volna, hogy valaha kiér a lakosztályából, ezért elkezdtem húzni, hogy még egy influenzás csiga is fürgébb nála, de erre csak vicsorogva vigyorgott.
Ettől elég rémisztővé vált az arca, amitől Mani csuklani kezdett, és bebújt a hátam mögé.
Szép, az egyik eltorzult pofával caplat kifelé, a másik csuklik, és én ezekkel fogok végig vonulni a telepen.
Na nem, azt már nem, nem engedem, hogy ilyen állapotban lássák őket, ezért szóltam, hogy állj.
Nem tudom, milyen hangsúllyal mondhattam, de mind a ketten megálltak, és furán néztek rám.
Erre mondtam nekik, hogy esetleg lesznek szívesek valami eb forma pofát vágni, Mani lecsillapodhatna, hogy a csuklástól ne ugráljon már, Jurta meg igazán összekaphatná magát.
Kicsit magukhoz tértek, Mani már nem pattogott mint egy gumilabda, és Jurtának is egész kisimultak a ráncok a homlokán.
"Indulhatunk" - mondtam.
Kimentünk az istállóhoz.
Ahogy magunk mögött hagytuk a futkározót, még visszapillantottam, és láttam Mázlit kacsintgatni a kerítésnél, ebből tudtam, kezdődnek az előkészületek.
Ahogy közeledtünk az istállóhoz, Jurta léptei hosszabbak és gyorsabbak lettek, így mi Manival lemaradtunk.
Láttam Jurtán, hogy a szénakazal látványa kezdi megdelejezni, erre megböktem Manit, aki felkiálltott, hogy már nem csuklik.
A fülébe súgtam, hogy most nem ezért böktem oldalba, hanem azért, hogy nézzen maga elé mert csudát lát. Lemervedett, mert még soha nem látott olyan hatalmas szökkenést, amivel Jurta a hatalmas szénakazal tetején termett, viszont a látványtól megint erős izgalmi állapotba kezdett kerülni, de idejében észhez térítettem, így a további csuklás és pattogás elmaradt.
Felmentünk Jurta mellé, kibámultunk a tetőablakon, és élveztük az éjszakai égbolton felkapcsolódó csillagok látványát.
Megfordultam, mert kíváncsi voltam, mi történik a futkározóban, és láttam, hogy Mázli négy szentjánosbogárral integet, ami azt jelentette, ideje visszamenni, mert elkészültek mindennel.

Először fogadok látogatókat

2009-09-14T21:11:00.002+02:00

A nagy buli után lefeküdtünk, senkit sem kellett elringatni, szinte egyszerre aludtunk el.
Nem gondoltam semmire és senkire, csak elaludtam nagyon gyorsan.
Másnap frissen, kipihenten ébredtünk, reggeli után pedig furcsa volt, hogy az aznapi személyzet, Gomba és Tünde, miközben kint rohangáltunk Bajnócával és Izsóppal, folyton azt mondogatják, hogy ma jönnek és megnéznek minket.
Nem nagyon értettem, hogy mindez mit jelent, ki és miért akar ilyen magunkfajta ebeket bámulni, de rájuk hagytam, ha ők mondják, nekem ez nem fáj.
Aztán egyszer csak jött két kétlábú, és azon kaptam magam, hogy a nagy rohangálás közepette teljesen rájuk fikszálódom.
Még nem értettem, hogy mindez mit jelent, csak furcsállottam, hogy ők jönnek ebet bámulni, erre én nézem őket érdeklődve.
Amikor bejöttek a futkározóba, mind a hárman nagyon izgatottak lettünk, amit minden erőmmel próbáltam leplezni.
Bezzeg Bajnóca, a kis hamis, ott rázta magát ezek körül és állandóan a középpontban akart lenni, miközben Izsóp, aki addigra már túl volt férfiasságának két igen jellegzetes díszén, amely beavatkozástól mindenki azt várta, hogy apad a szukák iránti kifogyhatatlan lelkesedése, még mindig egyértelmű mozdulatokkal próbálta Bajnócát pajkos együttlétre invitálni, de nem ám diszkréten a futkározó másik végében, hanem közvetlen a kétlábúak mellett.
Helyette is nagyon szégyelltem magam, mivel kultúr eb, ilyet idegen társaságában nem csinál.
Ez a két kétlábú meglepően jól reagált Izsóp mutatványára, miközben Gomba és Tünde próbálták Izsópot nyugtatni és valahogy eltántorítani szándékától, de ezt csak úgy tudták elérni, hogy Bajnóca kedvenc rongyát eldobták a futkározó másik végébe.
Ezek ketten, mint ha nyílpuskából lőtték volna ki őket, úgy rohantak a rongy után.
Juhé, gondoltam, eljött az én időm, és itt az ideje egy kicsit közelebbről is megismerkedni ezekkel.
Feltápászkodtam, melléjük mentem és odabújtam a nagyobbikhoz.
Ez a kétlábú pedig teljesen elolvadt, lehajolt hozzám, hogy megsimogasson, de nagyon furcsa illat lengte körül, ami határozottan kellemetlen volt.
Nem értem, ezek miért használnak ilyen furcsa szagú illatosítókat?
Mi a jó abban, ha komplett rét illata érződik rajtuk?
Miért nem jó nekik a földön jól meghempergőzni és kész?
Aztán idegesített, hogy totál hülyének nézett, mert gügyögött, érthetetlen szavakat hajigált egymásra, amiknek sem külön külön, sem egyben nem volt értelmük.
Gondoltam, ennek nincs ki a négy kereke, le is szerepelt előttem.
A másik sem volt jobb, így hamar leapadt a lelkesedésem.
Ekkor megjelent ez a két lókötő, és majdnem felpofoztam Izsópot, mert ahelyett, hogy leült volna, rám akart mászni.
Borzasztó dühös lettem, és meg is mondtam neki határozottan, hogy ezt most azonnal fejezze be, különben éjjel kifestem a körmeit vörös lakkal.
Nem érdekelte, röhögött és Bajnócánál újra próbálkozott.
Ciki volt, gondoltam ennyi volt, ennek híre megy és kétlábúak soha többé nem jönnek ilyen gyagyás figurákhoz.
Azok el is mentek, mi meg ballaghattunk vissza a lakosztályunkhoz.
Délután elmeséltem Mázlinak az egészet, részletesen.
Elmondtam, hogy furcsa, de érdekeltek a kétlábúak, és szerettem volna tudni, hogy milyenek, mit akarnak, szimpatikus vagyok-e nekik, és szerettem volna, ha elvisznek, de ez utóbbit csak addig éreztem, amíg jobban meg nem szagoltam és ismertem őket.
Erre Mázli mondta, hogy ez az, amiért nem szabad azzal foglalkoznom, hogy mi lesz Manival, mert ha a sors úgy akarja, akkor érte és mindannyiunkért eljönnek majd olyanok, akikkel érdemes lesz összekötni hátralévő életünket.
Erre annyi kérdésem lett, hogy csak úgy zúdítottam Mázlira.
Először is azt, hogy miért van az, hogy annak ellenére, hogy sokan sokféle okból ide kerültünk, sokunknak igen szomorú az előélete, voltak, akiket szívszaggatóan sanyarú körülmények között tartottak és mégis olyan lelkesedéssel vágynak, vágyunk a kétlábúakra, hogy az már néha fáj?
Erre Mázli csak annyit mondott, hogy ezt ő sem tudja pontosan, különösen azokban az esetekben nem érti ezt a fajta érdeklődést, amikor olyan rossz körülmények közül kerülnek ide kutyák, amiknek hallatán a gyengébb idegzetűek teljesen lehangolódnak és csak vonyítanak fájdalmukban, a keményebb fickók pedig akár be is csavarodhatnak, átalakulhatnak vadállattá.
Azt is hozzátette, hogy alapjában véve, mi kutyák nem vérszomjas fenevadnak születtünk a farkas ősök ellenére sem, hanem ellenkezőleg, egy roppant hűséges és odaadó társnak, akik ha kell, életüket adják a gazdikért. Ezt azok vagy jól vagy rosszul hálálják meg, mindenesetre ahhoz, hogy a Szivárvány-hídon tiszta lelkiismerettel tudjunk majd átmenni, ha annak eljön az ideje, nekünk mindent meg kell tennünk az aktuális gazdinkért, még akkor is, ha az szerintünk és mások szerint sem érdemelné meg.
Erre kérdeztem, hogy még akkor is hűek maradunk, ha rosszul bánnak velünk?
A válasza az volt, hogy igen.
Nem nagyon értettem, de legbelül éreztem, hogy így van ez.
Kérdeztem, mi az, hogy életünk vége, és mi az hogy Szivárvány-híd?
Erre Mázli nagyot sóhajtott, és annyit mondott, hogy ez komoly dolog, mert ha életünk végére érünk, akkor átmegyünk egy hídon, a Szivárvány-hídon, ahol sok másik kutyával találkozhatunk, játszhatunk és jókat ehetünk, de soha nem mehetünk vissza a gazdikhoz, csak onna szemlélhetjük őket, viszont majd egyszer eljön az idő, amikor majd a gazdink is megjelenik ott a hídnál és onnantól kezdve már soha nem kell elbúcsúznunk és együtt leszünk és játszunk és elmondhatjuk nekik, hogy hogyan is éreztük magunkat velük a hídon átkelésünk előtt.
Ők ott már érteni fogják a beszédünket, és ettől majd jól elképednek, és ha volt valaki, aki nem jól bánt a kutyájával, az bizony meg fogja tudni, hogy mit is tett, de aki jó volt velünk, azzal csudi szép lesz az élet.
Nagyon összeszorult a szívem, de még megkérdeztem, hogy a mi esetünkben mi lesz a helyzet, nekünk ott ki lesz a gazdink?
Mázli csak annyit mondott, hogy akit választunk, de alapjában véve ott már nem lesz gazdi-blöki szerep, ott már igazán egyenrangú társak leszünk, mi is megértjük őket, hogy miért szidtak meg, amikor lerohantunk az autók közé, hogy azt nem azért mondják, mert rosszat akarnak, hanem pont ellenkezőleg, féltenek, mert szeretnek, és nem akarnak sokat várni arra ha elmegyünk előttük a Szivárvány-hídhoz, hogy újra megöleljenek, megpaskolják a buksink és megvakargassák a fülünk tövét.
Nem értettem egy csomó mindent ebből, és ezt látta is rajtam Mázli, ezért csak annyit mondott, hogy majd még beszélünk erről, de mára legyen elég ennyi.

Az ismerkedési est - másnap

2009-09-13T21:54:00.002+02:00

Szépen ránk virradt, és ahogy a csillagokat lekapcsolta a reggeli napfény, úgy nyitotta fel a többiek szemeit, akik hangos ásítással és nyújtózkodással a fekhelyeiken próbáltak magukhoz térni.
Mázlival egymásra néztünk, és tudtuk, ha nem akarjuk, hogy a mi kis éjszakai tivornyáinkra fény derüljön, kénytelenek vagyunk visszamenni a helyünkre.
Bementünk és vártuk, hogy megérkezzen a reggeli műszak.
Minden a megszokott ütemben történt, megérkezett a személyzet, mindenki elrendezte magát, hogy még véletlenül se lehessen észrevenni az éjszakázást rajtunk, majd amikor a reggelihez kolompolást meghallottuk, úgy csináltunk mint akik már legalább az előző esti vacsi után semmit nem ettek, rohantunk a kajásbödön felé.
Befaltunk mindent, hiszen terjeng egy mondás a kutyák között, miszerint "Amit ma betermelhetsz, azt told is be, de azonnal!".
Aztán kezdődött a szokásos program, jött a dögönyözés, amit mindannyiunk roppant mód igényelt.
Ahogy elnéztem a társaságot, látszott rajtuk, hogy ha örök barátságok nem is alakultak ki, de sokkal közvetlenebbek lettek egymással, a játék már nem csak arról szólt, hogy kakaskodtak egymással és megpróbálták egymásnak megmutatni, hogy melyikük a keményebb legény vagy szuka.
Páran beszélgettek, és jókat röhögtek az előző estén, látszott, Mázli és Wheeler jól ráéreztek, hogyan alakítsák az eseményeket.
Aztán megjelentek a többiek is, Bajnóca előbotorkált, látszott, ez volt az első éjszakai bulija. A sminkje sem volt tökéletes, a szemei leszakadva, szóval elég viseletes volt. Picit megijedtem, azt hittem beteg, de Mázli mondta, hogy délutánra semmi baja nem lesz.
Izsóp is felbukkant, és ő sem volt a helyzet magaslatán, úgy rakta a lábait egymás elé, mint ha viharos tengeren hánykolódna. Nem csapta a szelet a szukáknak, ami meg kell mondani, meglepő volt, de ebből lehetett tudni, hogyan érzi magát, pedig páran az előző esti táncos mulatság után komoly érzelmeket kezdtek el táplálni a mi kis amorózónk iránt.
Befutott Jurta is, de ez szó szerint így történt, mert lihegett mint egy ló, és zihálva közölte, hogy éppen most futotta le Villámot újra, először a mezőn egy tíz kilométeres távon, majd a lófuttatóban rövidtávon.
Ez Jurta.
Wheeler is megjelent, komor arccal lépdelt a futkározóban, de amikor meglátott minket, egyből elmosolyodott és odajött mellénk.
Kérdeztük, hogy van, de ő csak fogadkozott, hogy soha többé nem iszik Jurta-koktélt, annyira fáj a feje, hogy majd széjjel megy.
Gondoltam, bedobom magam, és megdögönyözöm a búráját, hátha az segít.
Nem vonakodott, sőt, csak úgy tolta az ég felé a fejét, én meg azt hittem, hogy az agyagbagoly mellett kötök ki a kerítésen.
Ahogy így nyomkodtam a fejét és markolásztam a füle tövét, felbukkant Mani és Karatu.
Mani szemei keresztbe álltak, csuklott és olyan rosszul nézett ki, hogy már-már orvosért kiáltottam, aztán amikor üdvözölni akart minket, olyan hangot adott ki, hogy azt hittük, valami egzotikus madár rikácsol valahol a távolban.
Karatu sem volt fittebb, a szemei a normálisnál még vörösebbek voltak, rémisztő látványt nyújtott, hát amikor rekedten elmorgott egy jóreggelt, pár spani és tacsi valamint néhány idegileg labilisabb vizsla is visszarohantak a helyükre.
Karatu meg csak nézte őket csodálkozva, de aztán elbrummogta, hogy ősfáradtság van rajta és visszaballagott a helyére, majd rettenetes erővel elkezdett horkolni.
Mivel nekünk sem volt sokkal jobb ötletünk a reggeli utáni időszakra, így visszamentünk a helyünkre, és szunyáltunk egyet.
A délutáni ébredés után már sokkal jobban voltunk.
Már az erősen megviselt kollégák sem tántorogtak, Mani csuklása elmúlt, de az ő és Karatu hangja még nagyon bántó volt, így kértük őket, ne fárasszák magukat a beszéddel, pihenjenek, regenerálódjanak.
Sokat nem kellet győzködnünk őket, megfogadták a tanácsunkat és elcsendesedtek, de amikor Jurta megint befutott, és köszönt nekik, reflexből visszaköszöntek, amitől Jurta felugrott vagy nyolc méter magasba vonyítva, annyira megijedt. Mani és Karatu összenéztek, és rekedten elkezdtek röhögni.
Amikor Jurta földet ért, kérdezte, hogy mi bajuk, de mielőtt újra megszólalhattak volna ezek a dalosmadarak, Mázli elmondta, hogy valószínű a hangszálaikkal történt valami a sok - és ekkor olyan pofát vágott, hogy tudtuk mire gondol - énekléstől.
Ekkor Jurta se szó se beszéd elrohant.
Na ezt végképp nem értettük, hogy ettől az információtól mi baja lehetett!
Sokáig nem kellett várnunk a magyarázatra, mert láttuk, Jurta irgalmatlan gyorsan közeledik a szájában valami meghatározhatatlan forma dologgal.
Mikor megérkezett, már láttuk, hogy egy jókora lépesmézet hozott, amit letett Mani és Karatu éle, de nem tudott megszólalni, mert annyira lihegett, csak az orrával bökdöste felváltva őket és a lépesmézet.
Ezek rávetették magukat a finomságra és pillanatok alatt beffalták, mi meg csak pislogtunk.
Na ekkor láttuk meg a sok edzés értelmét, és ekkor kezdtem el másképp nézni Jurtára. A nagy szomorúság mellett egy roppant érzékeny szív dobog, és látszik, ha baj van, akkor a lelkét is kirohanja a barátokért.
Mikor már nem zihált, elmondta, hogy ezen a távon olyan rekordot döntött, amiről álmodni sem bírt - ekkor féltem, megint jön egy félórás edzésterv hatékonyság beszámoló - de nem az edzéstervének köszönheti - amikor ide ért, akkor meg arra gondoltam, hogy most meg jön a hogyan javítsak a teljesítményemen felvonás - részidejét, hanem a méheknek és kuncogott.
Aztán olyan fáradtan feküdt, hogy Mázli és Wheeler jól megmasszírozták, mi meg Bajnócával elmentünk friss vízért, Izsóp meg bement a személyzet szobájába, és hozott egy adagot abból, ami Jurta kedvence volt.
Közben Mani és Karatu hangja is kezdte visszanyerni eredeti frekvenciáját, és határozottan kutyahangjuk lett.
Nagyon gyorsan eltelt a nap, mire Jurta gyógykezelésének végére értünk, már zörgették a vacsorához a kondért.
Miután ezt is befaltuk és az esti kis- és nagydolgainkkal is végeztünk, látszott, az éjszakát mindenki a helyén szeretné tölteni.

Aktuális fotóim :)

2009-09-13T21:12:00.000+02:00

Az ismerkedési est - lefekvés

2009-09-12T19:49:00.023+02:00

Ahogy magunk mögött hagytuk a már visszarendezett futkározót, úgy hagytuk magunk mögött a szomorúságot is, ami az ismerkedés első körében lehorgasztotta a fejeket.
Valami megváltozott, és ezt mindenki érezte.
Valahogy olyan könnyed volt minden, a múlt szomorúsága és a jövő nélküli bizonytalanság párosa nem tudta a jelent még a mélykék éjszaka ellenére sem besötétíteni, mert minden szempár csillagként ragyogott az arcokon.
Jurta boldogan kergetőzött Bajnócával és Izsóppal, Karatu, hátán Manival jött mellettem, Mázli és Wheeler pedig gyengéden terelte a csapatot a lakosztályaik felé.
Mani annyira felöntött a garatra, hogy Karatu felajánlotta neki a fuvarozást és végig énekelte az utat, de olyan hamisan, hogy már fájt. A magasabb hangoknál gurgulázott az erőlködéstől, és ha nem Karatu hátán tette volna ezt, akkor a többiek egész biztosan megdobálták volna minden kezükbe kerülő tárggyal, de mivel látták, hogy Karatut egyáltalán nem zavarja a kornyikálás, sőt megrendeli Manitól a kedvenc nótáját, amit együtt vonyítottak a kishapsival, egy szót sem mertek szólni.
Rettenetes volt az előadás, zeneileg valahol a vonat kürt, fémmegmunkálás és favágás egyvelegéből álló fülsértő zajhoz lehet hasonlítani, olyan kellemetlen volt.
Amikor ez a két Caruso a refrénhez ért, már többeknek ökölbe szorultak a mancsai, de amikor ahhoz a sorhoz értek, hogy "Édesanyám, miért nem tanítottál meg ürgére vadászni?", már érezhető volt, hogy ha nem hagyják abba, akkor tömegverekedés alakul ki.
Mázli megint a helyzet magaslatán volt, és csendben súgott valamit a két pacsirtatorkúnak, amitől aztán ezek ketten szépen elhalkultak és elálltak a további szórakoztatástól, amitől a tömeg is kezdett megnyugodni és felhagytak a megtorlással.
Nem tudom, mit mondhatott Mázli, de miután elhallgattak, csak egymásra néztek - valójában Karatu hátrafordult - és lónyerítés szerűen elkezdtek röhögni.
Nem értettük, de ezek nem hagyták abba.
Először csak kuncogtak, amitől a pofájuk annyira felpuffadt, mint egy japán gömbhal, de aztán nem bírták tovább és kitört belőlük a röhögés.
Ezek vagy nem normálisak, vagy totál részegek!
Mani nem bírt magával, folyton súgott valamit Karatu fülébe, Karatu meg olyan jókat nevetett, hogy annyira rázkódott, azt hittük Mani felrepül a szomszédos istálló tetejére.
Így vonultunk a lakosztályaink felé, és a végén ezek ketten már fuldokoltak a röhögéstől, amit már mi sem bírtunk tovább, és belőlünk is feltört a nevetés, elvégre nem vagyunk papírkutyák.
Amikor a nagy bejárat elé értünk, Wheeler csedben, de annál határozottabban csak annyit mondott, hogy itt a vége, ideje elcsendesedni és lefeküdni, mert hamarosan reggelihez kolompolnak.
Wheelernek volt valami olyan meggyőző ereje, hogy bármit mondott, azt soha senki nem kérdőjelezte meg.
Ez történt most is, elcsendesedett a banda, a két bohóc is már csak széles vigyorral lépdelt a lakosztályuk felé.
Amikor lefeküdtem, emlékszem, egy csöppet sem voltam álmos, inkább frissnek éreztem magam.
Jó volt az estére visszagondolni.
Az a dekoráció, azok a finom falatok, az ismerkedés és a tánc!
Fantasztikus volt!
Nagyon mosolyogtam Karatun, aki kiskölyökként nézte az asztalt, Manin, aki rendesen becsiccsentett, Izsópon, hogy hozta a formáját és csapta a szelet boldog arccal a csajoknak, Bajnócán, aki első bálosként igen zavarban volt, de nem annyira, hogy ne tudta volna osztani a lapot a kanoknak, Jurtán, aki csillogó szemmel keverte az italokat és Mázlin és Wheeleren, akik roppant bölcsen szervezték meg az egész bulit.
Visszagondoltam az előző helyemre, kicsit a szívem is összeszorult, de már nem mardosott annyira az érzés mint bekerülésemkor.
Ezen meglepődtem, mert nagyon jó volt visszagondolni az előző helyemre, és ugyan hiányzik egy csomó minden, a gazdi, a helyem, a kedvenc takaróm, az itató- és etetőtálkáim, de valahogy Mázli szavai, melyek szerint egy új helyzettel kell megbarátkoznom, és ezt jobb lazán venni, mert minél inkább tiltakozom ez ellen, annál fájdalmasabbá válhat a lét, élesen lüktetett az agyamban.
Persze azt is elmondta, hogy ha lazán veszem, az még nem lesz garancia arra, hogy nem fog fájni az emlékezés, mert igenis fog, ő csak azért mondja, mert látott már olyan ebeket, akik nem akarták elfogadni a helyzetüket, és így nagyon sokáig nagyon sokat szenvedtek, és egy csomó új lehetséges gazdit elszalasztottak, akik mellett nagyon jó életük lehetett volna.
Ekkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon milyen gazdik jöhetnének szóba, milyen dolgokban kell megfelelniük ahhoz, hogy hajlandó legyek egyáltalán megnézni, hogy hova akarnak vinni.
Valami olyan kanapéról álmodoztam, amelyik csak és kizárólag az enyém, és amelyre kizárólag csak azok ülhetnek fel, akiknek én arra engedélyt adok.
Az ellátmányom minősége az esti lakomához hasonló legyen, naponta minimum háromszor.
Legyen testedzés, kis séta, és rengeteg játék!
Ahogy ezeken tűnődtem, Mázli állt meg a kapum előtt, és azt kérdezte, hogy "Álmodozol, kislány?", majd intett, hogy menjek utána és elindult kifelé a futkározóba.
Amikor kiértem utána, már a futkározó másik végében ült és kedvesen mosolygott rám.
Megkérdezte, hogy hogy vagyok, és kérdezte ezt olyan hangsúllyal, hogy arra nem lehetett csak úgy odarittyenteni egy szimpla jólvagyokot.
Megeredt a nyelvem, és elmondtam neki mindent amiről ábrándoztam a helyemen, és ő csak annyit mondott, hogy fel vagyok készülve az újra, és mosolygott.
Egyből értettem, mit akart ezzel mondani, nem kérdeztem vissza.
Ekkor elmeséltem neki, hogy milyen érzéseim voltak Manival kapcsolatban, amikor a kishapsi megérkezett. Helyeslően bólintott, és mondta, hogy ezt a mély és szinte manccsal fogható szomorúságot, ami Mani felől érezhető volt, őt is megérintette.
Mondta, hogy a kicsire nagyon fognak vigyázni Wheelerrel, amíg itt vannak, mert ugye azt nem lehet tudni, ki, mikor kerül egy új gazdihoz.
Kicsit szomorú voltam, hogy Mani esetleg egyedül maradhat, mert csak arra gondoltam, hogy akkor ki fog rá vigyázni, ezért azt mondtam Mázlinak, hogy én addig nem emgyek inne sehova, amíg Mani gazdit nem talál magának.
Mázli igen meglepődött, és láttam, el is érzékenyül ezen, még a szeme sarka is olyan furán csillogott, szerintem egy könnycsepp okozta.
Rám nézett és azt mondta, hogy ezt nem tehetem, nem dobhatom el az adódó lehetőséget, mert lehet, ha Manit kérdezném erről, ő is azt mondaná, hogy menjek, ha olyan lehetőséget kapok az élettől.
Nagyon fájt a tudat, hogy Mani egyedül marad, olyan nagyon fájt, hogy potyogtak a könnyeim.
Mázli átkarolt, és nyugtatott.
Állati ez az eb, nagyon nagy hatással van rám, mindig meg tud nyugtatni!
Kérdeztem tőle, hogy erre az egészre mi szükség, miért kell itt lennünk, miért kell a haveroknak aztán elválniuk, és miért ilyen kegyetlen az élet velünk, hogy ilyen helyzetbe hoz minket?!
De Mázli csak hallgatott.
Nem szólt egy szót sem, és nekem ekkor esett le a tantusz, hogy ő is cask kutyából van, neki is van előélete, amiről soha nem kérdeztem.
Ettől kicsit elszégyelltem magam, befejeztem a siránkozást és megkérdeztem tőle, hogy vele mi a helyzet. Hogyan és miért került ide, és benne is kavarognak-e ilyen és ehhez hasonló gondolatok, és ha igen, akkor hogyan tud ilyen higgadt és bölcs maradni, és...
De ekkor elmosolyodott - amit nagyon jó volt látni - és elkezdte mesélni élete történetét.
Elmondta, hogy apja nagy csirkefogóként kezdte pályafutását, és a nagy csirkefogás miatt kellett elhagynia az otthonát, lévén a szomszéd emiatt többször ki akarta tekerni a nyakát.
A papa elment világgá, és a nagy csatangolások közepette eljutott több egyetem könyvtárába, többek között a biológia szakok etológia karáig, ahol rengeteg tudományt szívott magába a kutyalélaktan témakörében.
Mivel nem maradhatott sokat egy helyben, félve a sintérektől, kénytelen volt folyamatosan vándorolni. Rengeteg városban megfordult, nagyon sok ebbel csevegett, többek között vérebekkel és más útonállókkal, és az addigi tanulmányai felhasználásával nem egy vadállatot sikerült kezesbáránnyá változtatnia. Ez a lélekgyógyászi tevékenysége akkor vált veszélyessé ránézve, amikor híre ment, hogy vagy fél tucat őrző-védő rottweilert és dobbermant sikerült kikezelnie az agressziójukból de olyan sikeresen, hogy azok többé nem vettek magukhoz semmilyen húsból készült táplálékot és még a legádázabb uszításra sem téptek szét senkit, és ami mindennek a teteje, beköltöztek a kóbor macskák közé.
Ekkor e feldühödött gazdák elkergették a városból, amikor is a papa betért egy faluba, ahol hosszabb időt töltött el, és ahol megismerkedett Mázli mamájával.
Frigyükből született Mázli, aki nem ismerhette sokáig a papáját, épp csak annyi ideig, amíg a tudását átadta neki, aztán Mázli apja egy komor reggelen elbúcsúzott a családtól és elment
Mázli a történetek hallatára döntött úgy, hogy ő is tanulni fog és vándorolni.
Miután gazdihoz került és felcseperedett, ő is elindult, hogy világot lásson.
Elindult, és ő is rengeteg tapasztalatot gyűjtött, nagyon sok helyre eljutott és sok kutyát "kezelt".
Történt egyszer, hogy az élet őt is kísértetiesen hasonló helyzetbe hozta mint apját annak idején, egy falka vadászkutyával, akik nem csak vadásztak, de maradék idejükben telephelyeket őriztek. Miután Mázli apja nyomdokain haladva sikeresen átformázta ezeket az ebeket kezesbáránnyá, neki is menekülnie kellett a feldühödött gazdák elől.
Sajnos ekkor történt a baleset, aminek a vége az lett, hogy a bal hátsó lábát el kellett távolítani.
Erről nem szívesen beszélt, láthatóan megviselte a dolog.
Aztán bekerült ide, és csak figyelte az életet itt, de ez egy másik történet.
Elhallgattunk, mind a ketten leheveredtünk a fűre és így néztük némán az égen a csillagokat, amelyek háttere egyre világosabb lett, a csillagok meg egyre halványabban pislákoltak.

Az ismerkedési est - ismerkedés

2009-09-11T19:27:00.033+02:00

Igencsak bealudtunk, mert arra még emlékszem, hogy a kerítés tetején ülő agyagbagoly bal szárnya felett nem jelent meg a kilencedik csillag az égen, ami azt jelentette volna, hogy itt az idő elrámolni.
Csupán az első csillagot láttam, azt is a kerítés teteje fölött picivel, ami megnyugvással töltött el.
Mert ugye mi úgy mértük az idő múlását éjjel, hogy a futkározó - ha szemben csaholunk a lakosztályokkal - jobb hátsó sarkában leülve egy átlagos - tipikusan magam fajta - eb nyugalmi állapotba helyezett fejjel ránéz a bagolyra, akkor le tudja olvasni a pontos időt a csillagok helyzetéről.
Annak érdekében, hogy mindenki tisztában legyen milyen magasságból kell ránézni a bagolyra, egy szimpla vonalat húztunk a falra, ami jelezte az ennél magasabb vagy alacsonyabb blökiknek, hogy meddig kell lehajolniuk vagy pipiskedniük.
Szóval aludtam, és furcsa álmaim voltak, amikre nem emlékszem, csak arra, hogy felébredtem miattuk, és azt látom, hogy a haverok ott ülnek körülöttem és engem figyelnek gondterhelt pofival. Mani annyira kétségbe volt esve, hogy azt hittem, mentem csóválógörcsöt kap, ami ebeknél beláthatalan következményekkel jár, már ha időben le nem tudják csillapítani.
Izsóp, mikor felültem, félénken megkérdezte, hogy jól érzem-e magam, Jurta valami vizes kendőt tartott a szájában, Bajnóca idegesen nézett rám, Mázli és Wheeler pedig figyelték, mi fog történni.
Ásítottam egyet és megkérdeztem, hogy mi a baj, erre Mani izgatottan elkezdte mesélni, hogy fura dolgokat csináltam alvás közben.
Azt mondta, arra ébredt, hogy kaparom a hátát mind a négy lábammal, közben értelmetlen dolgokat motyogok, majd olyan volt, mint ha valami után akartam volna futni, de nem értette, hogy miért fekve próbálok bármit is üldözni, különösen azért nem, mert körülnézett és nem látott mást, csak hangosan horkoló kutyákat.
Kérdeztem, hogy a többiek is látták-e vagy csak Mani szórakozik és próbál pánikot kelteni, de Mázli mondta, hogy szóról szóra igaz minden, ő is és a többiek is felébredtek, körém sereglettek és izgatottan várták, mi lesz velem.
Mondták, többen a közeli jegeskút vizét emlegették, hogy azzal jól nyakon kéne engem önteni, voltak, akik orvosért vonyítottak, de voltak olyanok is, akik felnéztek, megkérdezték, hogy ennek mi baja, de mivel nem jött válasz, visszahevertek és horpasztottak tovább teljes erőből.
Meglepődtem, és azt sem tudtam, mit mondjak erre.
Végül az jött ki a számon, hogy "Marhák, nyugi, minden rendben, csak szerintem a sok kaja, attól lehettek rémálmaim, amelyekre nem emlékszem, és most minden rendben, csak elmennék egy olyan helyre, ahova általában egyedül szeretnek a kutyák is menni, de néha megzavarják őket más ebek!".
Ezek egyszerre lélegeztek fel olyan erővel, hogy a kifújásnál a füleim lebegtek hátrafelé, de láttam, mindannyian megkönnyebbülnek, Izsóp arcára visszatért a huncut mosoly, Jurta szájából kiesett a vizes rongy, Mani nem legyezett a farkával tovább, Mázli és Wheeler pedig mosolyogtak egyet, és Mázli csak annyit mondott, hogy "Tudtam, a kis haspók nem bírja még a lakomázást!".
Elvégeztem a dolgom, majd elballagtam megnézni, mennyi az idő.
Már a harmadik csillagot mutatta a bagoly szárnya, így visszamentem és mondtam a többieknek, hogy itt az idő, általános ébresztőt fújni, ha azt akarjuk, hogy az eltervezett program folytatódjék.
Wheeler elkezdett fütyülni, amin roppant meglepődtem, az ebek szemei pedig egymás után nyíltak ki! Szerintem azt hitték, a gazdijuk hívja őket, csak emiatt lehetett ez ennyire hatásos.
Amikor észlelték, hogy mi a helyzet, Wheeler mondta, hogy bocsi, de itt az idő a folytatáshoz.
Ekkor többek szeme ismét kezdett összecsukódni, mire Wheeler elkurjantotta magát, hogy most aztán ébresztő, különben kicseréli a rácskombinációt a lakosztályok kapuin.
Megriadt a társaság, és ha nem is túl dinamikusan, de határozott igyekvéssel a szemükben elkezdték dülöngélve összeszedni a vacsorához szükséges kellékeket. Páran még kerestek valami harapnivalót, de ahogy macskák, ők is csalódottan ballagtak tovább.
Mire elpakoltunk, már mindenki felébredt, akiknek esetleg nem sikerült, azokat Mázli locsolta a slaggal.
Mikor az egész társaság magához tért, és visszanyerte józan gondolkodását, akkor néhány delikvens a vacsora emlékei hatására elkezdték éljenezni a lakoma készítőit, és követelték, hogy álljanak ki a porondra egy csoportkép elejéig.
A vizslák belepirultak, de vidáman kiugrottak a futkározó közepére, ahol Mani a többiek segítségével rájuk irányították a lampionok fényét.
Ezek álltak megvilágítva és meghatódva a éjszakában, és láttuk, többek szemében örömkönnyek jelentek meg.
Hatalmas ováció és tapsviharral köszönte meg a társaság a finom falatoknak nevezett ízletes húshegyeket és édességeket.
Ezután Mázli állt ki a tömeg elé, és elmondta, hogy Izsóppal és Wheelerrel miket találtak ki az ismerkedés elősegítése érdekében.
Ők ketten kimaradnak ajátékból, lévén őket mindenki ismeri, ők lesznek a játékok vezetői, mérik az időt, figyelnek a rendre és felkonferálják a különböző programokat.
Különböző - szám szerint hét - csapatokba kellett verődnünk, Mázliék által meghatározott összetételben - csapatonként hét kutyával - minden csapat kapott egy színt, majd arra kért mindenkit, hogy a csapatok vonuljanak félre, jelöljenek ki egy csapatvezetőt, és a következőt kezdjék csinálni.
Üljünk le, alkossunk kört, majd a csapatvezetővel kezdve, majd a mesélő jobb tappancsánál ülővel folytatva, mondjon el mindenkit annyit magáról a többieknek, amennyit fontosnak tart vagy akar. Ha esetleg körbeértek a mesélés alatt, és még nincs vége ennek az etapnak, akkor lehet kezdeni újra, vagy kérdéseket feltenni, de kérdezni szigorúan csak akkor lehet, amikor már mindenki elmondta a sztoriját.
Azt mondták, hogy a bagoly szárnya felett megjelent a negyedik csillag, így itt az idő, hogy elkezdjük a beszélgetést.
Egyelőre arról számolok be, hogy az én csoportomban mi történt.
Rajtam kívül ott volt még két tacsipacsi, két vizsla, egy spancimanci és egy dog, történetesen Karatu.
Megbeszéltük, hogy Ylang-ylang lesz a vezér, így a kezdés az ő mancsában volt.
Elmondta, hogy volt egy csúnya balesete, de a személyzet hordta orvosi kezelésekre, amelynek hatására felépült, és hamarosan gazdikhoz kerül, de azt nem tudja, hogy miért került ide, pedig ő is rajongott a gazdikért, még a nyelvüket megérteni is megtanulta, az udvarlókat is elhajtotta magától, és mégis itt van. Még azt is mondta, hogy nagyon hálás a személyzetnek a sok törődésért, gondoskodásért és vakargatásért, mert nélkülük biztos nem élte volna túl az elmúlt időszakot.
Miközben mesélt, figyeltem a csoportomban a többieket, hogy mit csinálnak.
Szájtátva hallgatták a történetet.
Amikor abbahagyta a mesélést, akkor szólt, hogy jöhet a következő.
Karatu ült mellette, de ő csak annyit bírt mondani, hogy még nem kész arra, hogy mesléjen magáról, még ő maga sem érti, hogy mi történik vele, hogy miért van itt, de minden reggel abban bízik, hogy ez csak egy álom, és ne bántódunk meg, mert a mai pompás vacsora fejedelmi volt, de ennek ellenére ő minden reggel abban bízik, hogy álmából felébredve a szokott helyén lesz, az előző este oly nagy gonddal előkészített helyén.
Mire rám került a sor, és a többiek is elmondták ami szerettek volna, már mindenkinek homályos volt a tekintete, és azt láttam, hogy könnyek csordulnak végig a pofákon, még a fehér Karatuén is.
Láttam, hogy nekem nincs mit mondanom, mert mindenki elmondta azt, amit én is, ezért csak annyit közöltem velük, hogy ha nem gond, akkor én sem mondok sokat magamról, mert ők már zömében elvakkantották mindazt, amit én is mondtam volna, így csendben vártuk a következő programpontot.
Le voltunk taglózva, mert sehogy nem fért a fejünkbe, hogy miért vagyunk itt!
Tudom, hogy a többiek is ezen törhették a buksijukat, mert nem szóltak gy szót sem, csak néztek maguk elé nagyon szomorúan.
Megnéztem a többi csoportot is, és láttam, ott sem rózsásabb a helyzet, ezért odaballagtam Mázlihoz, és megkérdeztem, hogy vajon fal fogja-e tudni dobni valamivel a társaságot, vagy ugorjunk csoportosan az első kamion alá bánatunkban.
Mázli rám nézett, de olyan mélyen a szemembe, hogy szerintem látta a legféltettebb titkomat, majd elmosolyodott, megnyalta az arcom, és azt mondta, hogy egész pontosan erre számított, és nyugodjak meg, nincs értelme kamionok alatt bevégezni, mert lesz ma még össztánc is.
Nagyon megnyugtatott, ez a Mázli nagyon ért a kutyák lélektanához!
Visszamentem, ahol a többiek még mindig a földet nézték, de olyan mértékben nekibúsulva, hogy a szívem szakadt meg.
Majd miután elcsendesedett mindenki, és mielőtt az egész társaság egy nagy közös maratoni szomorkodásba kezdett volna, Mázli azt kérte tőlünk, hogy a csoportvezetők mondják el, mit tudtak meg a csoportról.
Ez tömör volt és lényegre törő, mivel mindenhol ugyanazt tapasztalták az ebek.
Ekkor Wheeler arra kért minket, hogy most minden csoportvezető maradjon a helyén, és a páratlan számű ebek, tehát a csoportvezetők mellett jobbra és a kettővel mindig odébb ülők menjenek jobbra két csoportot, a páros számúak pedig balra egyet.
Jól megkeverték a társaságot!
A feladat ugyanaz volt, és mindezt tettük addig, amíg mindenki mindenkivel ne lett volna egy csoportban.
Kicsit uncsinak tűnt a dolog elsőre, de érdekes mód a második alkalommal már jobban megeredt a nyelve mindenkinek, a harmadik csoportcsere után pedig egyenesen ontottuk magunkból a jobbnál jobb történeteket.
Mindenki beszámolt az első macskakergetéséről, az első postásnadrág elszakításról, a szomszédok éjjeli hangos vonyítással történő ébresztéséről, a kedvenc sportjaikról, meg ilyenek.
Amint az utolsó cserén is túl voltunk, már nem egy búvalbélelt kutyahorda ült fejlehorgasztva a futkározón, hanem egy élénk társaság, akik dörgölőztek egymáshoz, mosolyogtak egymásra, és csevegtek mindenféléről.
Láttam Mázli arcán a boldogságot, hisz elérte, amit akart, közelebb hozta a blökiket.
De láttam rajta, hogy nem akar többet azon az estén, hanem hagyja az eseményeket folyni saját medrükben mindenféle irányítás és beavatkozás nélkül.
Észrevétlenül oldódott fel a társaság, és ennek hatására persze többen a hangulatjavító flaskákat követelték Jurtától, aki hirtelen átvedlett mixerré és elkzdte keverni a jobbnál jobb italokat.
Wheeler közben behangolta az énekes papagájokat, akiket a közeli mulatóból kölcsönzött ki, és akik olyan mélyen aludtak a hangszórók tetején, hogy azt hittük, nem is élnek.
Aztán szépen lassan elkezdődött a műsor.
A hullámos papagájok emberi hangutánzással kezdték, de szétröhögtük magunkat rajtuk, amikor azt kezdték el imitálni, ahogy a gazdik hívják a kutyusokat. Mivel nem igazán volt hiteles a műsor, bár lehet, ez már köszönhető volt a Jurta által kevert italoknak, ezért páran füttyögni kezdtek és már éppen kezdték volna fűcsomókkal hajigálva távozásra bírni őket, amikor szerencsétlen szárnyasok rázendítettek az aktuális slágerekre, amitől aztán lecsillapodtak a kedélyek, és a Mázli által beígért össztánc elkezdődött.
Még Karatu is mozgott ritmusra, de hogy Izsóp mit művelt a szukákkal, az leírhatatlan. Valószínű versenytáncos is lehetett felmenői között, mert olyan figurákkal kápráztatta a szukákat, hogy azok csak ámultak rajta. Bajnóca meg egyenesen adta alá a lovat, látszott rajta, nagyon tetszik neki a műsor.
Mi Manival lötyögtünk a tömeg közepén, és láttuk, Jurta megelégelte a mixelést, és rábízta egy tacsira a bárt. Igaz szegény tacsi, aki már ritmus mentesen lépdelt Jurta varázskoktéljától, könyörgött, ne tegyék meg őt italfelelőssé, de senki nem hallgatott rá, így kénytelen volt felmászni a pultra. Onnan hangosan kurjongatott körbe körbe, mire Wheeler leszedte, kevert neki egy könnyű italt és beállt a helyére.
Aztán láttam, hogy Mázli elvonul az órássarokba és megnézni a bagoly szárnyát.
Amikor visszajött, odasúgta a már elég rekedtesen rikácsoló madaraknak, hogy utolsó szám, amitől azok olyan boldogok lettek, hogy még a tollaik is színesebbé váltak.
Az utolsó tánc jó hosszúra sikeredett, már alig álltunk a lábunkon.
Mikor a csőrcsapat elhallgatott, Mázli szólt, hogy itt az ideje rendet vágni, lampionokat és dekorációt leszerelni, a külsérelmi nyomokat eltüntetni, és nyugovóra térni, mert a bagoly szárnya fölött már a nyolcadik csillag is megjelent.
Nem akartunk lefeküdni menni, sem elrámolni, mert nagyon felszabadult volt a csapat, de Wheeler újra elbőgte magát hajóduda hangján, és mi tudtuk a dolgunkat.
Pillanatok alatt elrámoltunk, és elindultunk a lakosztályunk felé.

Az ismerkedési est - kaja

2009-09-10T20:36:00.009+02:00

Szóval, ott hagytam abba, hogy az asztal látványa láthatóan felkorbácsolta a bundákat a hátakon, a fülek radarként meredtek az ég felé, a szemekben ragyogtak a lampionok fényei, ülő helyzetben a hátsó fertályok fényesre sikálták a talajt és erős nyáladzás indult meg mindenkinél, ami biztos jele volt az izgatottságunknak.
Karatu meg csak ült, megint előreborult arcbőrrel és halkan csak annyit morgott a fehér bajsza alatt, hogy "Ezt nem hiszem el!".
Mivel körbenéztem, tudom, hogy mindenki kiszúrt egy számára szimpatikus fél disznó méretű részt az asztalon, és csak arra vártak, hogy Wheeler elbőgje magát.
Erre olyan sokat nem kellett várni, lévén Wheeler sem volt konyharuhából, így a már jól ismert múltszázadi gőzhajó kürtjére emlékeztető hang elhagyta torkát, mire a kollégák, akiknek szemében az addigi csillogás eltűnt, mivel szemük formája felvette a kiszemelt combcsontok és húsdarabok formáját, eszeveszett sebességgel egymást lökdösve iramodtak az asztal felé.
Én azt hittem egy pillanatra, hogy a sok finomságot fellökik a holdba, és akkor oda a belső pocak csiklandozás, majd a madarak bezabálnak mindent helyettünk.
Pedig elképzeltem, milyen fincsi is lesz a puszta-ereje-ínyenceknek című borjú méretű szendvics, és szinte láttam, ahogy nem lesz a nagy kajálásból semmi.
Később ez visszatérő rémálom volt, hogy nem kapom meg a husit, hanem csak szaladok felé tiszta erőből, az étel meg rám mosolyog és lazán távolodik olyan sebességgel, ahogy rohanok felé.
Még most is kiráz a hideg, ha erre gondolok.
De a lényeg, hogy nem történt baj, Wheeler zsenialitását tükrözi, hogy ezt előre látván az asztalt megerősítette, borulásmentesítő készülékkel.
Így amikor a szélrózsa minden irányából az asztalnak csapódtak az ebek, az stabilan, moccanás nélkül tartotta magán a vizslák szakácstudományának gyöngyszemeit.
Nem volt időm nagyon a többiekkel foglalatoskodni, mivel engem is megdelejezett a látvány, aztán az íz, aztán a többi finomság, amik még fellelhetők voltak.
Benyomtam a kiszemelt áldozatom, aztán újabb finomságok után néztem.
Ekkor realizálódott bennem, hogy micsoda lakomának vagyok részese.
Ilyet még nem pipáltam, egy hatalmas asztal - Jurtának kétszer kétszer kétszer két szökdelésébe tellett körbejárni, ami a futkározónk 4x4 Jurta szökkenésnyi szélességét és hosszúságát figyelembe véve tekintélyes méretűnek mondható - minden oldalánál ebek ültek előrehajtott fejjel, és a külvilágot teljesen kizárva jóízűen falatoztak.
Még az sem tűnt fel nekik, hogy macskák léptek a területünkre, és mellettük ülve figyelték a jelenetet!
És hihetetlen, de engem sem érdekeltek, pedig normál körülmények között rendesen ellátom a bajukat, viszont most én is csak bámultam rájuk olyan üveges tekintettel, hogy az már rémisztő!
Kíváncsi voltam, vajon a haverok hol tartanak, és elkezdtem keresni őket.
Jurta éppen egy faágra húzott sülttel birkózott, Izsóp fülig cobák volt, Mázli nem túl gyorsan, de annál határozottabban tolta a szája felé a falatokat, Wheeler hatalmas bicepsze majd kiugrott egy ökörcombot tartva és Karatu is egy méretben hozzá illő húshegyet próbált eltüntetni feneketlen bendőjében.
Láttam boldogok, ez engem is boldoggá tett, de feltűnt, totál kikapcsoltak ők is.
Még benyomtam egy eperhabos, meggydarabokkal díszített málna krémmel töltött piskótát, gyakorlatilag a hátamra tudtam volna teríteni, olyan méretű volt, majd eldőltem.
Megláttam a többieket, ahogy jóllakottan pihegnek fogukat piszkálva egymásnak dőlve, és hangosan dicsérik a gasztronómia eme csodálatos világába kalauzoló fő- és mesterszakácsokat.
Mani mellém tipegett, sebessége inkább hasonlított egy benyugtatózott csigáéra, felsóhajtott, és csak annyit tudott kimondani, hogy "Ez biza jó volt!", majd elájult, rám borult és hangosan elkezdett horkolni.
Többen értetlenül nézték a jelenetet, de Mani olyan hangosan és álmosítón húzta a lóbőrt, hogy láttam, ez megdelejezi őket, és mindenki nagyon laposakat pislog.
Páran fogukat villogtatva ásítoztak, majd egyre másra lezárultak a szemek, és lassú egymásutánban az egész csapat elszenderedett.
Én sem tudtam hosszan ellenállni a természet eme kényszerítő erejének, így engedtem, hogy én is a többiekkel jóllakottan álomba merüljek.
Még láttam, hogy a macskák idegesen keresgélnek valami maradékot.
Mivel nem találtak semmit, mert mi gondosan befaltunk mindent, csalódottan távoztak.
Ahogy így engedtem magam álomországba átlépni, emlékszem, arra gondoltam, most mindenki, aki ezen a lakomán itt volt, most biztosan arról álmodik, hogy visszaszalad a gazdihoz, aki ezt a fejedelmi vacsorát tette ki neki a tálkájába, majd miután befejezte, elkapja felborulása közben és elszállítja a pihepuha helyére egy kis emésztést elősegítő durmolásra.

Az ismerkedési est - előkészületek

2009-09-08T19:27:00.047+02:00

Szóval Manit megtettem intendánsommá, és miután megmutatták neki, hogy hol a lakosztálya, visszamentünk a futkározóba és együtt vártuk a feladatkiosztást.
Izsóp, Mázli és Wheeler kiálltak a futkározó közepére, és elmondták, milyen területeken keresnek önkénteseket.
A szó természetesen Wheeleré volt, és mondókáját azzal kezdte, hogy minden elismerése Izsópnak a zseniális ötletért, majd rátért a feladatok részletezésére.
Beszerzés - szállítmányozás, dekoráció - játékos vetélkedők kellékeinek összeállítása, takarítás - főzés.
Kérte a főzés résznél hevesen jelentkező, köztudomásúan haspók, falánk barátainkat, hogy lehetőség szerint a későbbi félreértések és esetleges pofonok elkerülése végett, legyenek szívesek egy másik területen kifejteni önfeláldozó tevékenységüket, és ne a zsíros bödön körül.
A három témakörhöz tartozó csoportok vezetői: Izsóp mint fő logisztikus, Wheeler a konyha és takarítás nagymestere és Mázli a furfangos vetélkedők és frappáns agytornász gyakorlatok kiötlője lesznek.
Wheeler azt kérte, hogy a csoportvezetők vonuljanak félre, gyűjtsék össze a tagjaikat és fogjanak hozzá az előkészületek munkálataihoz.
Egyeztettük napóráinkat, mivel a déli harangszó utáni csendes ejtőzésünk következett volna - amikor a személyzet tagjai is jóllakottan szunnyadnak az árnyékban - amitől számítva volt három óránk a beszerzésre és szállítmányozásra, az esti programok kellékeinek előállítására és a hangulatjavító eszközök behűtésére.
A három csoport megalakulása után a dolgok fénysebességre pörögtek fel, és mire annyit mondhattunk volna hogy száraztáp, Jurta és még két markosabb legény a dogoktól már a kanyarban voltak a büfé alapanyagaival, Mázli pedig az összes feladatot leírta és megbeszélte segédeivel a spánielekkel és tacskókkal.
Wheeler nyugodtan ejtőzött a vizslákkal, akik felvállalták a takarítás és főzés feladatát, tudták, rajtuk csak később lesz nyomás.
Persze Wheeler nem lógatta a lábát, mert bement Karatuhoz aki meglepően izgatott volt az előkészületek hallatán.
Wheeler elmondta neki, hogy itt mi a módi, minden újonnan érkező részére bulit rendeznek, méghozzá nem is akár milyet, a környéken lakó ebek is csak sóvárogva néznek be a kerítésen.
Ezt az állítását csípőből tudta igazolni a heti rendszerességű "Szalonna" című magazinnal, melynek aktuális számában egy helyi riporter számolt be a bulikról.
Miután lehozta az újság a cikket, esténként kíváncsi ebhordák lepték el a környéket, így a nagy érdeklődés miatt esetlegesen kialakuló hisztéria elkerülése érdekében, Mázli kiballagott a kerítéshez és annyit mondott az óvintézkedés megtámadhatatlan takarója mögé bújva a tolongó tömegnek, hogy ha nem tűnnek el, kihívja a sintért, lévén neki jó összeköttetései vannak e téren.
A nyomatékosítás kedvéért Wheeler és néhány jobb fizikumú kigyúrt eb felsorakoztak Mázli mögött arra az esetre, ha valamelyik túlfűtött kíváncsiskodó nem értene a szép szóból és esetleg megfeledkezve önmagáról önállósítaná magát a beengedő rendszernél, amelyből még akár egy kisebbfajta tömegverekedés is kerekedhetne.
Szerencsére nem volt szükség semmiféle erőszakra, mert mikor Mázli látta, mennyire megfogta őket érvelésével, akkor még csendben hozzátette, hogy örüljenek, mert ők innen haza mehetnek, ahol a gazdijuk várja őket, és higgyék el, az itteni bulik egyike sem olyan jó, mint a saját gazdival a saját házukban esténként nyugovóra térni.
Ekkor felkiáltott egy-két hobó fazon, ilyen raszta bundával, hogy ők ugyan nem mennek egy gazdihoz sem, ők inkább buliznának a hölgyekkel idebent.
Mázli csak annyit mondott, hogy a kedves alternatív kollégák pillantsanak mögé, ahol a szavak utáni meggyőzés "eszközei" találhatók az őrző-védő vonalból, erős kiképzéssel az előéletükben.
További diskurzusra nem kerülhetett sor, mivel Mázli szavai a még józan gondolkodásra képes ebeket, míg a sorfal az ettől eltérő elmeállapotú ebeket tántorította ettől.
Ennek hallatán Karatu nevetni kezdett, de olyan harsányan és olyan jóízűen, hogy potyogtak a könnyei. Olyan igazi felszabadult nevetés volt ez.
Wheeler is mosolygott, aztán még tovább dumáltak igazi kan dolgokról mint erőemelés, gyúrás és további komolytalan témák, amik engem személy szerint csöppet sem érdekeltek, inkább Manival csevegtünk kicsit.
Állati jól lehet dumálni ezzel a kishapsival.
Kérdezgettem, miért és hogyan került ide, de kerülte a témát, én meg nem feszegettem, gondoltam, majd elmondja, ha akarja.
Ő is kérdezett az én idekerülésemről, de modtam neki, hogy még nem vagyok kész én sem erről beszélni, így főleg az itteni életről beszéltem neki, hogy milyen az ellátmány, milyen a személyzet, mi a napirend, van-e lehetőség látogatókat fogadni, milyen az egészségügyi ellátás, stb.
Az ellátmány kifejezetten jó, változatos és jó ízű, a napirend nem túl feszített, nem kell rohanni sehova, inkább hasonlít ilyen szanatórium féleségre, látogatók jöhetnek, de nem mindegyik válik be, viszont lehet válogatni, az orvosi ellátásról akkor még nem volt fogalmam, csak a kötelező vizsgálatok tekintetében tudtam véleményt mondani, és a legfontosabb a személyzet viszont osztályon felüli.
Kérdezgetett, hogy kik, milyen emberek vannak itt, akik gondjukat viselik.
Elmondtam, töviről hegyire, hogy ezen a téren mi a helyzet.
Mivel nem akartam rangsorolni semmilyen téren, ezért kikötöttem, hogy a mesélés sorrendje semmit nem jelent, mindannyiukat nagyon csípem.
Hozzátettem, hogy le a kalappal előttük, mert gondolom mindannyiuk egész nap vadásznak és e kimerítő foglalatosság után jönnek és foglalkoznak velünk.
A vizslák feltétlen és minden tekintetben legnagyobb rajongójával, Gombával kezdtem, aki minden vizslával az első pillanatban különleges kapcsolatot tud kialakítani.
Vele kapcsolatban csak azt nem értettem, hogy miért dúdolja folyton azt, hogy "You'll never walk alone".
Majd folytattam a napközben minket gondozó emberrel, akit a személyzet többi tagja Lacinak hívott.
Ő egy erős, de nagyon gyengéd és kedves úriember, akivel hihetetlen jókat lehetett birkózni, aki minden nap, minden lehetőt megtett értünk, hogy komfort érzetünk maximális és az étkezésünk zökkenőmentes és rendszeres legyen.
Aztán Zsini, akiről először azt hittem, a tacskók háziasszonya, de meg kellett lepődnöm, mert ő dogok legnagyobb rajongója. Mázli annyit mondott róla, hogy hallotta, ő az egésznek a feje.
Állam leesett.
Aztán Réka, a tacsis, aki elég sokat törődött a kulturális nevelésünkkel, mivel mindig fontosnak tartotta, hogy fejlődésünk ne korlátozódjon csupán a testi gyarapodásra, hanem ha egy jól képzett látogatóból gazdivá avanzsált kétlábúval összekötjük a sorsunkat, akkor egy nagyobb irodalmi vita kellős közepén ne bújjunk a szőnyeg alá riadtan.
Aztán Duncsi, aki koordinál, segít és kapcsolatot tart a gazdijelöltekkel, de alig várja, hogy itt legyen velünk, Tünde a fotós és aktív háttérvadász, és ha kijön hozzánk, akkor nagyon boldog, ZéZsé a rendszeres látogatónk és rajongónk, Jokersetter a tanár és velőscsont adományozónk, SpanciManci, aki nevéből adódóan egyértelmű kikhez vonzódik, és sokan üdültek is nála egy ideig, Onyx-Léna a szintén dog rajongó, aki minden alkalmat megragad, hogy velünk lehessen és végül, de nem utolsó sorban Gelen aki a különböző rendezvényeket szervezi, meg ilyenek.
Mondtam Maninak, szerencsések vagyunk, hogy ilyen a személyzet, mivel ez a törődés és gondoskodás nagyon sokat segít nekünk abban, hogy ne idegenedjünk el a kétlábúaktól, és ne válljon belőlünk vadállat.
De majd ő is megtapasztalja mindezt, neki is lesz része a változatos masszázs programban, mert úgy tűnik, akik ide jönnek a személyzetet erősíteni, mindegyiküknek el kell végezni egy profi dögönyöző tanfolyamot.
Mani ámult és bámult, és csak annyit kérdezett, hogy nem lehetnének ők a gazdijai, de mondtam neki, hogy térjen már magához, a gazdi azért gazdi, mert ő van egyedül és elvisz magával a házába és gondoskodik rólunk.
Erre csak annyit mondott Mani, hogy ez az, ő pont erről beszél, csak hát ha házhoz jön a gazdi, akkor minek elmenni innen.
Nem értettem, ez látszódhatott is orcámon, de erre ő csak röhögött és közölte, hogy ugrat.
Mondtam neki, hogy értem a viccet csak nem szeretem és legközelebb ugrassa a tücsköket éjszaka.
Erre megszeppent, mire én röhögtem el magam, és mondtam, bocsi, de ő kezdte.
Elmosolyodott.
Ekkor megjelent Mázli, és megkérdezte, hogy felkészültünk-e a Karatuval való találkozásra.
Hm, próbálom becsomagolni az érzést és a hozzá tartozó testi tüneteinket olyan formában, hogy ne tudjanak megvádolni bennünket a közerkölcs előre megfontolt különösen nagy megbotránkozást okozó megsértésével.
Először a reggeli húsos-kétszersült bogyók táncoltak a torkomban, miközben a hátamon a szőr a tarkóm irányába mutatott, majd a lábaim elgyengültek, a hátsófertályom és egész ülepem rezonált, miközben a fejemben az a név lüktetett, hogy KA-RA-TU, KA-RA-TU, KA-RA-TU. Mani nemes egyszerűséggel mögém bújt és onnan pislogott ki riadtan.
Mázli meglátta rajtunk a kétségbeesést, és elmosolyodott, majd egy biccentéssel jelezte, nem kell félnünk.
Időnk nem volt reagálni, mert megjelent a fehér démon, mellette Wheelerrel.
Ekkor megnyugodtunk, mert ha már Wheeler is a láthatáron van, akkor baj nem lehet.
Mikor Karatu elénk ért, köszönt, leült, és bemutatkozott.
Mint ha nem tudtuk volna a nevét!
Emlékszem, mi is ültünk, de olyan magasra kellett emelnünk a fejünket, hogy mind a ketten gerincsérülést vizionáltunk.
Karatu meg csak nézett minket, és ebben a pózban, mivel lefelé pislogott, a fején a bőr előre csúszott, majdnem beterítette az egész arcát a sok redő.
Elmosolyodtunk, mire láttam, hogy az ő szája is vigyorra húzódik, amitől így elsőre vacsi előtt még félelmetesebb volt a látvány, ugyanis láttuk mind a 128 darab fogát villogni a pofázmányában, amitől olyan mértékben tele lett a virtuális gumibugyink, hogy nagy zavarodottságunkban csak tovább mosolyogtunk.
Mázli észrevette ezt, próbálta oldani a feszültséget és azt kérdezte, hogy sokáig fogunk-e ilyen bárgyún egymásra vigyorogni, mert akkor hozza a festővásznat és pingál a fantáziájával kiegészített rózsaszínű háttér elé egy szürrealisztikus kutyás csendéletet szigorúan kubista elemekkel.
Karatu ezen is olyan jóízűt nevetett, hogy már-már azt lehet mondani, kutyához hasonlatos lett a feje, amitől kezdtünk feloldódni.
Ezek után ment minden mint hangyák a kerítés mellett morzsaszórás idején.
Ez a fehér behemót is egy fura szerzet, mert elsőre rettenetes, és azt hiszem nem túlzok, ha azt mondom, olyan félelmetes megjelenése van, hogy még a magamfajta jóindulatú vizslalány is könnyen maga alá tud rondítani, ha éppen labilis idegi állapotban találja a látvány, de ennek ellenére egy kis beszélgetés és őszinte érdeklődés után róla is kiderül, nem feltétlen kell beijedni tőle.
Izsóp is befutott, ő is letette névjegyét, majd csatlakozott hozzánk Jurta is, így a kis csapat teljes volt, plusz egy buksi.
Megmutattunk mindent Karatunak, elmeséltünk pár érdekes történetet, és láttuk, jól érzi magát velünk.
Annyira belefeledkeztünk Karatu istápolásába, hogy alig hallottuk meg a vecsernyére invitáló kondérdöngetést.
Persze rohantunk mindannyian a tálkánkért.
Vacsi után a személyzet eltávozott, mentek vadászni, így nekünk megnyílt lakosztályunk ajtaja és a terep a további feladatok elvégzéséhez.
Wheeler a vizslákkal nekilátott a takarításhoz, majd a büfé felállításához és a különféle falatok összeállításához, miközben a dekoráló brigád sürgölődött és futkározott gyertyákkal, lampionokkal és különféle színes papírból hajtogatott lócombcsont formákkal a kerítés mentén, és tetszőleges, mégis ízléses formában szórták fel a dróthálóra őket.
A konyhán japán akitákat megszégyenítő módon aprították a különböző fogások hozzávalóit, kínai szakácsmestereket lepipáló ügyességgel pirították a meleg ételeket a lábasokban a vizslák fehér kendővel a fejükön és csontokkal díszített köténnyel a mellkasukon, mígnem a nyersanyaghalomból a büféasztalon egy lélegzetelállító teríték kerekedett.
Volt ott hideg-meleg étel, különböző lábszárcsontok és húsok főve, sülve, rántva flambírozva és marinírozva.
A kedvencem a puszta-ereje-ínyenceknek című táblácskával ellátott rész volt az asztalon, ahol olyan finomság volt egymásra dobálva hanyagul, hogy ilyet még nem láttam.
Két tepsi nagyságú cobákos husi között még két cobákos husi, amik gyengéden be voltak tekerve szalonnába, és köztük kolbász és vöröshagyma karikák voltak rafináltan elrejtve.
Mikor Wheeler szólt, hogy kész vannak, egyszerre nyíltak a lakosztályok ajtajai, és a kollégák csak özönlöttek kifelé, hogy az illatokból összerakott képzelt menüsort vizuálisan és fizikálisan érezhessék.
Izsóp és Jurta csak bámultak, Jurtán látszott, erősen kell koncentrálnia, hogy úrra legyen étvágyán, de akkor egyszer úgy gondoltam, nem fog összejönni neki a diétázás, arra tippeltem, ő lesz az első faló.
Az utókor számára meg kellett volna örökíteni a látványt, csak hogy az unokáknak mutogathassuk, milyen helyeken fordultunk meg anno ifjúságunk derekán.
Mani mellettem ült, a csodálkozástól és a látványtól csuklott. Minden csuklásra ugrott egyet.
Mondtam neki, hogy hagyja abba, de azt mondta, nem tehet róla, mindig ez van, ha erősen izgalmi állapotba kerül. Kérdeztem, mutatta-e már orvosnak, de ignorálta a kérdésem, ezért ráhagytam a dolgot, majd megemlítem Mázlinak, hátha tud rá valami gyógyteát.
Ekkor megjelent Karatu is, akinek tátva maradt a szája a látványtól és csak nézte és nézte az asztalt, és látszott, nagyon meg volt hatódva.

Zajlik az élet, érkezik Mani

2009-09-06T20:18:00.011+02:00

Bajnóca érkezése után felgyorsultak a napok, ebek és látogatók jöttek és mentek, voltak, akiknek gazdijelölt feliratú homlokpánt volt a fején és voltak olyanok is, akik már gazdi lettem című pólókban ugráltak a választott ebekkel kint a futkározóban, de voltak olyanok is, akik csak bejöttek, dünnyögtek valamit, aztán soha többé nem láttuk őket és valahogy mi nem akartunk egy addigi látogatóhoz sem közelebb kerülni, annak ellenére nem, hogy legbelül, amikor egyedül voltunk a szobánkban, már titokban arra vágytunk, hogy legyen rendezettebb az életünk egy gazdi oldalán, ha már ez van a mi sorsunkként megírva a nagykönyvben.
Mi hatan egyre jobban összekovácsolódtunk, már Bajnóca is teljesen beilleszkedett hozzánk, neki is sokat segített, hogy Mázlival csevegett kicsit, mert rajta is látszódott, hogy megviselte a bekerülés traumája. Igaz rajta nem lehetett észrevenni olyan nagyon mint más kutyákon, de ez fiatal korának köszönhető, mivel nagyon nagy ragaszkodás nem alakult ki közte és addigi gazdija között.
Mentek a bulik esténként.
Izsópnak volt egy hatalmas ötlete, csináljunk ismerkedési estet.
Ez az ötlet akkor pattant ki fejéből, amikor megérkezett Karatu, a fehér démon, aki elég furcsa eset volt.
Neki nem is mutatta meg egy ideig senki, hogy hogyan kell egymaga kinyitni a lakosztályának ajtaját, mert bekerülése után csinált néhány extrém dolgot.
Még Mázli sem tudta az első napokban megenyhíteni, pedig ha Mázli nem találja valakivel a hangot, akkor ott baj van. Egyedül Wheeler volt az, aki hatással volt erre a hófehér kolosszusra, de ez természetesen nem csoda, lévén neki óriás tapasztalata volt az ilyen és ehhez hasonló problémás ebekkel. Mondjuk olyan apával, aki a környék békebírója volt, nem volt nehéz dolga, bár meg kell mondjam, én nem mentem volna még a bejárata elé sem, hiába volt lelakatolva.
Szóval Karatu nem volt egy kellemes társaság, ezért Wheeler elballagott hozzá, hogy elbeszélgessen kicsit vele.
Megkért mindenkit, hogy ha lehet, akkor ne is hallgatózzunk, mert azt fogja mondani Karatunak, hogy a beszélgetést ő szigorúan bizalmasnak gondolja, még a poloskákat is kiseperte a környékről és mindenkit megkér, hogy addig, amíg ők beszélgetnek, menjen el kirándulni vagy számolják meg a hangyákat a futkározó végén.
Mindenkin látszott, hogy nagyon sajnálja azt a szerencsétlent, ezért mindenki belement a dologba és elvonultunk egy kis lóversenyt bámulni, mivel pont akkor futtatták a pacikat a mellettünk található lovastanyán, a hangyákat meg képtelenség megszámolni, annyian vannak, ráadásul tökéletesen egyformák.
Volt egy minden lében kanál kis keverék, aki állítása szerint valami lovi nevű telepen élt egy darabig, és azzal hergelt mindenkit, hogy a lóverseny az komoly dolog, ott fogadni kell és lehet sok-sok pénzt nyerni, de egész vagyonokat is ott lehet hagyni.
Mivel senkinek nem volt fogalma arról, mit is jelent a pénz ebből adódóan arról sem, hogy a vagyon, ami kutyanyelven ugye a bőséges és gondosan elásott velőscsontot jelenti, hogy jön ide, mivel épeszű kutyák a megszerzett vagyonukat nem akarják elveszíteni a lovak futása miatt.
Mindegy, annyira kusza volt a dolog, hogy egyhangúlag kérte meg a csapat a mikszet, hogy hagyja már abba.
Izsóp ekkor dobta be az ismerkedési est gondolatát, ami többek fejében szöget ütött.
Ugyanis az esti bulikon klikkesedett a társaság, és a szokott csoportok verődtek össze és beszélték meg az aktuális ügyeket, valamint itt volt egy fura alak, akivel meg kellett valamit kezdeni.
Már alig vártuk, hogy Wheeler megjelenjen, és elmondhassuk a dolgot neki, de semmi jele nem volt annak, hogy vége lenne a beszélgetésnek.
Gyanús volt a csend is, amit nem tört meg egyetlen vakkantás vagy ádáz ugatás sem.
Már kezdtük unni a lófutásnézést, amikor megjelent Wheeler.
Nagyon gondterhelt volt az arca. Félre hívta Mázlit, és neki, csakis neki mondta el részletesen, mi történt, ami nem csoda, a professzor véleménye mindenben fontos volt.
Mázli figyelmesen hallgatta a dolgot, látszott, a történet teljesen magával ragadja.
Igen erősen tanakodtak valamin.
Amikor végül megállapodtak, felkeltek, odajöttek és elmondták, amit el lehetett mondani.
Ami nekünk feltűnt Karatuban, hogy roppant bizalmatlan mindenkivel, és néha még Jurtán is túltett a szomorúságban. A személyzetet is csak nehezen fogadta el, velük is nagyon távolságtartó volt, nehezen engedte közel őket is magához.
Szóval elmondták, hogy Karatu alapjában véve nem egy vadállat, pont ellenkezőleg, egy szelíd nagy mackó, aki nem tud mit kezdeni a benne forrongó indulatokkal, és ez kihatással van egész személyiségére. Az indulatokat nála is a menhelyitisz nevű betegség okozza, de ezt tetézi egy kis depresszió is, ami sajnos most hatalmasodott el rajta. Kilátástalannak tartja a jövőjét, fáj a gazdi elvesztése, satöbbi satöbbi satöbbi.
Izsóp eközben türelmetlenül rohangált a csoport egyik oldalától a másikig, alig várta, hogy elmondhassa korszakalkotót ötletét.
Wheeler éppen belekezdett volna, hogy Karatu miért nem bírja kordában tartani az indulatait és hogy nekünk hogyan kéne kezelni ezt a helyzetet, amikor Izsóp nem bírta tovább, és csak annyit ordított izgatottan, hogy "Csináljunk Karatunak egy bulit, egy olyan igazi ismerkedési estet!".
Felnyerítettek a lovak is, akik hallották Izsópot, mivel ők is hallgatták Wheeler beszámolóját, lévén érdekelte őket, hogy ki az az új lakó, aki miatt jobb a csikójaikat csak felügyelettel elengedni.
Mi is röhögtünk, szerintem azon, amilyen arccal mondta ezt Izsóp, de Mázli egyből lecsillapította a bandát egy olyan határozott vakkantással, amitől a lovak is leültek, és közölte, hogy ennél zseniálisabb dolgot ki sem lehetett volna találni nem csupán adott helyzetre, hanem úgy általában minden újonnan bekerült esetére és további olyan állapotokra, amiket valami szaknyelven fogalmazhatott meg, ugyanis senki nem értette.
Erre elszégyelltük magunkat, és figyeltük, mi fog történni.
Azért ez a Mázli nem semmi figura, mindig tudja, mi a helyes!
Maga mellé hívta Izsópot és megkérte, mondja el a tervét.
Ez az Izsóp mindig tud meglepetéssel szolgálni, mert egy komplett tervet dolgozott ki az ismerkedési esttel kapcsolatban. Elmondta, hogy lenne valami grillezés féle, amihez kéne valakinek - és ekkor erősen Jurta szemébe nézett - a beszerzést intéznie, kéne konyhás és takarító csapat, kéne egy hangulatfelelős, akinek a nótaismerete tovább megy a "Sültkacsát ide, de gyorsan" című népdalon, valamint szükség lenne biztonsági őrökre, akik egyrészt távol tudják tartani a kíváncsiskodókat - célzásként a dogokra nézett elég határozottan - másrészt felügyelik a kulturált szórakozást.
Elmondta, ezt a bulit, hogy jól süljön el, fel kell építeni, meg kell szervezni, és le kell vezényelni, amire önkénteseket vár a lakosztályában másnap reggel.
Addig mindenki gondolja át, lehetőleg képességeinek egészséges ismeretében, hogy melyik területen tudja magát a leghatékonyabb segítségként elképzelni, ne legyen harmincnégy főnök ambíciókkal ellátott vezetőjelölt.
Ahogy körbenéztem, láttam, hogy mindenki rettentő bambán néz Izsópra, na nem azért, mert nem értettük mit akar, hanem csak pislogtunk mindazon, amit felvázolt nekünk, Mázli meg elismerően nézett rá!
Wheeler felpattant és határozottan felkért mindenkit, hogy az elhangzottaknak megfelelően térjen vissza a házába, és aludjon a mai nap megrázkódtatásaira egyet.
Azt a lelkes rohangálást, amivel mindenki visszarohant a helyére, a mai napig fel tudom idézni minden pillanatával. Mindenki, egytől egyig érezte ennek az eseménynek a súlyát és fontosságát, és még Jurtán sem látszott semmi szomorúság, sőt, a szemében valami addig nem látott csillogás jelent meg.
Szerintem senki nem tudott aludni aznap éjjel, mindenki azon törte a fejét, hogy mit fog csinálni, milyen területen hasznosítja majd magát.
Megvirradt, türelmetlenül vártuk a reggelit és az azt követő munkamegbeszélést.
Emlékszem, amint beburkoltunk mindent a tálkánkból, arra lettünk figyelmesek, hogy nyílik a futkározó ajtaja, és bebiceg rajta egy végtelen helyes kis tacsihapsi, ekkor érkezett meg Mani.
Ott állt az ajtóban, kicsit megszeppenve, mert ugye a buli szervezése miatt mindenki kicsit hangosabb volt a kelleténél, ő meg csak nézett ránk és szerintem azt forgatta a fejében, hogy "Teremtőm, hova kerültem!?".
Persze Mázli és Wheeler egyből a fogadására siettek, és elmondták neki, hogy nem kell megijednie itt semmitől, csak az történt, hogy, és elmodtak neki mindent az előző napok eseményeiről.
Gyakorlatilag Mani egy orbitális buli előkészületeinek kellős közepén toppant be a menhelyre, így neki nem volt egy percnyi ideje sem arra, hogy az első napokban azon kezdjen el tűnődni, amin minden ilyen helyre bekerülő eb gondolkodik.
Ebből a szempontból szerencsésnek is mondható, de Mázli szerint tökéletesen mindegy, hogy mikor jön el a menhelyitisz kitörésének pillanata, mert ez az a pillanat, ami sosem jön jókor, és senkinek nem hiányzik!
Wheeler kiengedte a hangját, hogy hívjon minket, Bajnócát, Izsópot és engem, hogy megismerkedjünk mi is Manival.
Én már kiszúrtam őt, de addig, amíg Mázliék el nem intézték az új belépő ellenőrzését, addig maradtam ahol voltam.
Közelebb mentem, és éreztem valamit Manival kapcsolatban.
Alig vártam, hogy elmondhassam Mázlinak ezt, mert olyan nagyon nagy szomorúság hangulata csapta meg a gondolataim Manival kapcsolatban.
Bemutatkoztunk mindannyian, megtörtént az ismerkedés, és kérdeztem Manit, hogy lenne-e kedve nekem segíteni az esti program előkészületeivel kapcsolatban. Nem mondott nemet.
Olyan cuki ez a kishapsi, és olyan aranyosan tud beszélni, hogy egyből megszerettem.
Később elmondta, hogy ő is így érzett irántam, de ne haragudjak meg, ő nem mint szukára, hanem mint barátra nézett rám.
Röhögtünk :)

Másnaposak voltunk - Bajnóca megérkezett

2009-09-05T22:28:00.010+02:00

Rettenetes reggelre ébredtem, zsongott a fejem, ki voltam száradva, a szemeimet alig bírtam kinyitni, minden hang késként hasított a dobhártyámba. Bitang rosszul éreztem magam.
Megpróbáltam feltápászkodni, de hasztalan, a lábaim nem akartak engedelmeskedni.
Kutyául éreztem magam.
Ha Izsóp nem hoz egy lavór teát, talán még ma is ott fekszem kiterítve.
Nem értettem, honnan szedte az erejét, hiszen rajta is látszott, hogy nem wellness hétvégéről jött.
De csak beadta az italt, elmondta, hogy ez Mázli gyógyfüves keveréke ilyen alkalmakra.
Még azt is hozzátette, hogy az íze rettenetes lesz, de jobb meginni fintorogva, semmint a következő napokat kóválygással tölteni. Ő már csak tudja, nem az első éjszakai buliján van túl.
Aztán közölte, neki mennie kell, mert még Jurtát le kell szednie a futógépről reggeli előtt.
Ráhagytam a dolgot és megszagoltam az italt, elvégre bukéból ért a kutya.
Bárcsak ne tettem volna! Ilyen rettenetes szagú löttyöt én még életemben nem szürcsöltem!
Azt hittem, menten kidobom a taccsot!
Mázli kopogott az ajtófélfán vigyorogva, és mintha tudta volna mit érzek a kotyvaléka iránt, csak annyit mondott, igyam meg, nem lesz taccsolás, sem hascsikarás, fél óra és elmúlik minden panaszom.
Nem hittem volna, hogy a kuruzslás terén is ilyen képzett lenne, viszont láttam, hogy van mellette egy flaska, tele ilyen itallal, amit kortyolgat.
Ahogy itta, az arcára kiült valami furcsa grimasz, amitől határozottan fóka jellegű feje lett.
Kegyelem, mit vétettem gondoltam félve, mert ha nekem is ilyen arcom lesz ettől, akkor tuti sose megyek férjhez, nekem meg voltak akkoriban komoly családalapítási elképzeléseim.
Láthatta az arcomra kiült döbbenetet, mert elengedte a szívószálat és az arca hirtelen megint normális Mázli arc lett. Mivel nem kezdett el heringért kiabálni, és a mellső lábaival nem tapsolt ütemesen, gondoltam itt az idő enyhíteni a másnaposságomon.
Megnyugodtam, hogy ez csak átmeneti állapot és benyomtam Mázli csodaitalát.
Nem részletezem, hogy miken mentem keresztül kortyról kortyra, ilyet egy magamfajta hölgy nem tesz, de annyit elárulhatok, magamtól biztos nem csinálnék ilyen reggeli itókát.
Ugyanakkor tényleg jobban lettem, ez a Mázli egy professzor.
Hirtelen betoppant Izsóp kétségbeesve, és csak annyit bírt lihegve mondani, hogy menjünk át az istállóba, de vigyük Wheelert is, mert baj van.
Nem tudtuk, csak sejtettük, hogy Jurtával történhetett valami, ezért Mázli berohant a felszereléséért, orvosi tarisznya, macskagyökér kivonat, sebtapasz stb., mi meg ügettünk Wheelerhez.
Wheeler a hátán feküdt, lábai az égnek álltak és olyan erővel horkolt, hogy a mellette lévő lakosztályban élő tacskó minden alkalommal a horkantás frekvenciájának megfelelően remegett. Ahogy meglátott minket, könyörgött, szerezzünk valami hangtompítót vagy szóljunk a telepmesternek, hogy költöztessék el onnan, akár egy nívóban alacsonyabb szinten lévő lakásba vagy társbérletbe, de ő már ezt nem bírja sokáig ép idegekkel, és ez jelentősen csökkenti a gazdihoz kerülés esélyeit, amiért hajlandó lesz elmenni akár legfelsőbb bíróságra is állatkínzás vádjával.
Megígértük, beszélünk az érintettekkel, de most nincs időnk itt csevegni, mert élet-halálról van szó.
Felkeltettük Wheelert, ettől a tacsi megnyugodott, és szinte azonnal megkönnyebbült és mély álomba szenderült, Wheeler meg csak pislogott ránk olyan értetlenül, hogy komolyan azt hittem, minket a reggelijének néz.
Izsóp elmondta, hogy Jurtával van gond, de olyan izgatottan, hogy Wheeler azonnal felpattant, és mint falsul eltalált billiárdgolyó, elindult a lovak irányába.
Mi mentünk utána.
Mázli már ott volt és megneszelte, hogy jövünk, mert megfordult, de olyan gondterhelt arccal, hogy a legrosszabbra számítottunk.
Amikor odaértünk az istállóhoz, láttuk, hogy Jurta ott ül egy szénakazal tetején és bánatosan néz ki a a tetőablakon.
Izsóp próbálta lekönyörögni, de hatástalan volt.
Wheeler tanácstalanul állt a jelenet előtt, azt hitte, brutális erejét kell Jurta életének megmentése érdekében bevetni, de amikor látta, hogy szó sincs nézeteltérés tisztázásáról, azonnal megfordult és fáradtan visszaballagott a helyére.
Mázli szólongatta, de semmi, Jurta csak nézett kifelé azokkal a gyönyörű bánatos szemeivel.
Mázli is és Izsóp is elunták a dolgot, és a közelgő reggeli reményében elindultak a lakmározó terem felé.
Ott maradtam Jurtával, felmásztam hozzá a szénakazalra, rátettem a mancsom a hátára és megkérdeztem tőle, hogy mi a baj. Mivel a lelkemre kötötte, hogy soha senkinek nem mondhatom el a hallottakat, ezért lakatot kötök a számra és egy vakkantást sem árulok el abból, amit elmondott.
Csak annyival elégíthetem ki az olvasók kíváncsiságát, hogy nem puszta női szeszélyről van szó.
De ennyi. Kidumálta magát, ettől jpbban lett, visszamentünk a többiekhez, és beálltunk a reggeliző sorba.
A srácok kíváncsian néztek felénk, de nem mondtunk semmit nekik.
Reggeli után elszenderedett a társaság, és még hallottam, hogy a személyzet a furcsa csend miatt folyton az orvos szót emlegeti, de ennél a pontnál jobbnak láttam, ha engedelmeskedem a természetnek, és engedem lecsukódni a szemem.
Ébredésem után meg kellett állapítanom, hogy a közérzetem még mindig nem túl rózsás, és megfogadtam, hogy a következő bulin nem iszom ennyit.
Nem volt rossz Mázli rekuperáló itala, de ennek ellenére rettentő kótyagos voltam az éjszakázás miatt, ezért nem is nagyon vettem észre, hogy megérkezett Bajnóca.
Csak az tűnt fel, hogy a többiek sehol, hiába szólongatom őket.
Kiballagtam a futkározóba, és látom, hogy egy fiatal kis fruska cseverészik ezekkel a kerítésnél.
Izsóp be volt gőzölve, bedobta a legcsajozósabb nézését, de ettől elfogott a röhögőgörcs, persze csak azért, mert eszembe jutott, hogy velem is ezt csinálta.
Jurta még a reggeli ötperce hatása alatt lehetett, mert most is a futkározó másik végén csücsült.
Csak Wheeler és Mázli voltak ugyanolyanok, mint velem, beszélgettek vele, kérdezgették nagyon kedvesen.
Közelebb mentem, és bemutatkoztam.
Rendesnek tűnt, és bár nem volt annyira kétségbeesve mint én, mégis lehetett rajta látni valami furcsa izgatottságot.
Mázli mondta, hogy minden kutyán látni ezt, aki bekerül ide, nincs az a kőkemény boxer vagy pitbull, akin egy ilyen helyzetben ne lehetne észre venni ezt a furcsa érzést.
Mázli orvosi nyelven csak úgy hívja ezt, hogy menhelyitisz.
Leírta a betegség tüneteit is, de olyan pontosan, hogy emelem kalapom előtte, és a helyzet az, hogy minden tünet amit mondott, rajtam is észlelhető volt néhány nappal ezelőtt.
Azt is elmondta, nem súlyos betegség ez, gyógyítható, de ehhez minimum egy jó társra van szükség, aki tudja, hogyan lehet nem csak enyhíteni a tüneteket, de magát a betegséget meggyógyítani.
Mondtam neki, hogy akkor én nagy adagokban kérnék naponta háromszor vagy inkább négyszer ilyen társpirulát, de ő csak mosolygott, és azt mondta, hogy a társ tulajdonképpen barátot vagy gazdit jelent.
Erre elkapott a sírás, mert az előző gazdikra gondoltam.
Nem is vettem észre, hogy Jurta már nem a kerítés másik végén csücsül, hanem mellettem, és jobb mancsával éppen átkarol balról, Izsóp meg bal manccsal jobbról, Mázli elém Wheeler meg mögém ült.
Egy pillanat alatt megnyugodtam, és gondoltam, jól bemutatkoztam Bajnócának.
Szegény, ott állt, csak nézett ránk és látszott, neki is görbül lefelé a szája.
Elég volt csak felé böknöm az orrommal, a többiek máris odafordultak.
A következő pillanatban már őt vettük körül Izsóp meg hozta a zsebkendőket és a dugi szíverősítőt!

Az első éjszakai buli

2009-09-04T20:26:00.006+02:00

Hogy mennyire meglepődtem, azt alig tudom leírni, mivel a vacsi után elkészültem a lefekvéshez.
Elintéztem mindent, amit ilyenkor az ebnek el kell, majd bevackoltam magam a fekhelyemre, magamra húztam a takaróm, és letettem a fejem Mázli párnájára.
Kifejezetten jó volt nyugovóra térni, mivel eléggé kifáradtam.
Éreztem Mázli illatát a párnán, ami nagyon megnyugtatott, de egyben fel is idézte a délutáni beszélgetésünket is.
Meglepődtem, mert nem zaklatott fel, hanem elkezdtem azokon gondolkodni, amiket Mázli mondott, gazdiról, kutyáról, a kutya szerepéről a világ rendjében, az ember és a kutya lelki életéről.
Világossá vált, hogy eddigi életem egy szakasza lezárult, ha tetszik, ha nem, és kénytelen vagyok elfogadni jelen helyzetem.
Kicsit könnyebb lett a lelkem és épp kezdtem volna a szokásos elalvás előtti álombaringatósdi sült pulyka számlálást, amikor neszt hallottam a lakosztályom előtt.
Résnyire nyitottam a szemem, és láttam, ahogy ezek négyen izgatottan lesik, hogy mit csinálok.
Izsóp felkurjantott, hogy szerinte csak imitálom az alvást.
Mindezt mondta olyan arccal, hogy felkacagtam. Egyszerűen mindig megnevettetett!
Lett erre nagy izgalom, Jurta elkezdte a kapum kinyitni, amin rendesen meglepődtem.
Bejöttek és mondták, aznap buli lesz, mert egy gazdihoz kerülő blöki búcsú buliját tartják, ahova érdemes eljönni, már csak a többi ott lakó blökivel való ismerkedés végett is.
Fáradt voltam, legszívesebben azt mondtam volna, hogy hagyjatok már aludni, de olyan aranyosan kérleltek, hogy nem tudtam nemet mondani.
Persze gyanús volt, hogy az egész szinte suttogva zajlott, nem is értettem miért.
Kimentünk a futkározóba, ahol már javában felsorakoztak a többiek, izgatottan vártak minket, és mindenki csendben volt.
Mázli megsúgta, hogy ez egy meglepetés buli, a delikvensnek fogalma sincs, mi fog történni.
Kerestem Wheelert, de nem találtam, kérdeztem is, hogy hol van, de abban a pillanatban vettem észre, hogy egy fekhellyel a szájában tolat kifelé a kennelsorról.
Először nem értettem, mi a terve, és azt hittem, elköltözik egy nyugisabb helyre, de csak ekkor láttam, hogy a fekhely nem volt üres, benne feküdt a Gesztenye névre hallgató tacsipacsi.
Jurta látta, hogy meglepődöm, és csak annyit mondott, hogy most ez az aktuális kedvenc, a fotómodell, akit a személyzet többször is felkért a futkározóban pózolni.
Azt mondta, csak úgy csattogtak a vakuk, ez a kis fickó meg profi manöken lehetett, mert nem is kellett neki a beállításokról kiselőadást tartani, annyira ismerte a különböző pózokat.
Ismerte a belopom-magam-a-szívedbe nézést, az elesett-kutya-szomorú-pillantását, a kicsi-vagyok-de-kőkemény beállást, és számos más hatásos gazdikereső beállást.
Nem is kellett sokáig várnia, nagyon hamar jöttek érte olyan gazdik, akikkel összekötheti életét.
Leesett az állam az elhangzottak hallatán!
De nem volt időm sokáig megszeppenni, mert egyszer csak előkerültek a pezsgős palackok, Jurta dicsekedve mondta, ő volt a beszerző, majd Mázli elkezdett visszaszámolni, és amint odáig ért hogy "Egy macska", a harmincnégy üveg pezsgő dugója egyszerre pukkant.
Szegény Gesztenye!
Másnap elmondta nekem, hogy éppen arról álmodott, hogy rántott csirkemellet tettek a tálkájába, de mivel forró volt, nem engedték oda, pedig olyan szívesen ment volna behabzsolni, aztán mikor a gazdik végre megengedték, hogy befalja, akkor a tálka előtt három lépéssel felriadt egy hatalmas dörrenésre.
De kanyarodjunk csak vissza az esti meglepi bulihoz.
Szóval Gesztenye felébredt, látszott, halvány fogalma sincs, hol van.
Erre vagy öten kezdték el pohárral kínálgatni, hogy igyon, mert ez az utolsó bulija ilyen válogatott társaságban.
Nem sokat kérette magát, hamar magához tért, és elkezdődött a nagy ünneplés.
Ez nem tetszhetett a lovaknak, mert hangosan elkezdtek dobogni a közeli istállóban, de ezzel nem tudták lecsillapítani a kedélyeket, hanem pont ellenkezőleg.
A ritmust megadták az össztánchoz, így a pezsgőtől és az emelkedett hangulattól áthatva az egész társaság elkezdett táncolni.
Szétröhögtem magam, ahogy néhány dog a náluk hatszor kisebb tacsi hölgyeket kérték fel denszelni, de ugyanilyen vicces volt ugyanez fordítva, amikor kis tacsihapsik ágaskodtak a dog hölgyekhez.
Én is betermeltem egy-két, na jó, négy-öt pohárkával, és furcsán lazák lettek a lábaim.
Mázli odahajolt és borgőzös hangon csak annyit akart kérdezni, hogy minden rendben van-e, de neki kellet futnia a kérdésnek vagy hatszor, mert annyira akadozott a nyelve.
Röhögtem rajta, olyan furán beszélt.
Wheeler is hörpintett pár pohárral, de láthatóan ügyelt a rendre, nem hiába, ezt örökölte a szüleitől.
Izsóp meg folyton röhögött, úgy be volt nyomva, minden a közelébe kerülő szukát le akart smárolni.
Csak Jurta maradt józan, de ez nem tántorította el attól, hogy megtáncoltasson.
Engedtem neki, mert ha már nem iszik, legalább a táncban oldódjon fel kicsit.
Jól esett neki, hogy csak vele táncoltam, szerintem kicsit tetszem neki, de tudom, hogy ez csak azért van, mert még nem találkozott a rangban hozzá illő partnerrel.
Hajnalig mulattunk, majd Mázli, mikor kezdett tisztulni a tekintete, lefújta a bulit, kérte, hogy állítsuk vissza a telep előző napi rendjét, majd térjünk nyugovóra.
Pillanatok alatt eltüntettünk mindent, Jurta elrohant az üvegekkel az éjjelnappaliba, és mire visszaért, már Izsóp ágyazott neki, és mehetett a helyére.
Engem Wheeler vitt a lakosztályomig, ott finoman az ágyamra fektetett - hogy a fenébe tud egy ilyen bivaly erős eb ennyire gyengéd lenni - majd becsukta az ajtót. Már csak arra emlékszem, hogy elnehezednek a szempilláim és mély álomba zuhanok.

Így találkoztunk - bekerülésem másnapja - délután

2009-09-04T15:28:00.010+02:00

Delet harangoztak, és felébredtem a haverok társaságában, akik azonnal körém sereglettek és elkezdtek faggatni hogylétemről.
Még Jurta is olyan őszinte érdeklődést tanúsított irányomba, hogy nem volt mese, meg kellett nyílnom.
Elmondtam, hogy annak ellenére, hogy ilyen kedvesek velem, hogy ennyire figyelnek rám és így segítenek, nagyon jól esik, de valahogy még mindig abban reménykedem, hogy visszakerülök a gazdijaimhoz, és ez nem más, mint egy kis kirándulás, egy tévedés, egy banális félreértés.
Elmondtam, hogy a legszívesebben most odabújnék a gazdimhoz, aki mindig gyengéden simogatta meg a tarkóm és a buksim és várnám a sétát meg a vacsit meg az esti lefekvést a helyemre.
Ennek hallatán Jurta lehorgasztotta a fejét és elvonult a kerítés végéhez, ott leült és megint nézett bele a felhőkbe olyan szomorú szemekkel, amitől a kutya szíve megszakad.
Izsóp is meghatódott, látszott rajta, hogy őt is megérintette amit mondtam, de aztán valami átkattanhatott a fejében, mert mosolygott egy igazán huncutot, kacsintott pajkosan és közölte, elszalad Jurtához egy kis vigasztalásra.
Hát ez letaglózott, hogy ez a szerintem agyban furcsa vizsla ekkora szívvel rendelkezzen! Totál ledöbbentem!
Mázli és Wheeler maradtak mellettem.
Mondtam nekik, hogy én is megyek Jurtához egy kis vigasztalásra, de Wheeler csak annyit mondott azon a gyönyörű hangján, hogy maradjak, mert Mázlinak van egy kis mondanivalója.
Nem tudtam, mire készülnek, de ültem, és vártam, Mázli mit szeretne mondani.
Nem mondom el, hogy miről beszéltünk, csak annyit árulhatok el, ez a Mázli nagyon ismeri az eblélektant!
Annyira megnyuttattak, Wheeler a kellemes hangjával, Mázli a sok okos dologgal amit mondott, hogy egész lecsillapodtam.
Ekkor Mázli csak annyit mondott, hogy most már mehetek a lakosztályomba gondolkodni.
Úgy tettem, de még egy pillantást vetettem Jurtára, aki mellett ott ugrált Izsóp jobbról balra, balról jobbra és közben olyan arcot vágott, hogy elfogott a nevetés, de nem volt ez olyan igazán jóleső nevetés, inkább olyan a helyzet komikumán derülő mosoly.
Bementem a lakosztályomba, leültem az ágyam szélére, körülnéztem, és csak annyit mondtam magamnak, hogy "Na kislány, ez itt az új otthonod, szokd meg a gazditól elszakadás gondolatát!".
Befordultam a fal felé, és keservesen elkezdtem sírni.
Egész testem rázkódott a végén, és úgy nekibúsultam, hogy az csak na.
Nem tudom, mennyi ideig pityereghettem így, de kiadtam magamból mindent.
Ahogy abbahagytam, észre vettem, furcsa csend volt a kennelsoron.
Valahogy a külvilág zaja is megszűnt, mindenki elcsitult.
Később tudtam meg Mázlitól, hogy olyan hangosan és meghatóan sírtam, hogy mindenki visszament a helyére és várták, hogy mi lesz.
Megfordultam, és a négy legény ott ült az ajtóm előtt.
Erre nekikezdtem a bőgést újra, de most már az örömtől, mert nagyon jól esett, hogy ott láttam őket.
Wheeler csak annyit kérdezett búgva, hogy bejöhetnek-e hozzám.
Annyira hüppögtem, hogy csak bólintani tudtam, de erre betódultak mint reggel és mellém bújtak mindannyian. Nagyon megnyugtatott a tudat, hogy nem vagyok egyedül, és jó volt érezni, hogy ennyire törődnek velem.
Nem is tudom, így visszagondolva, hogy mi lett volna velem nélkülük!
Amíg meg nem nyugodtam teljesen, addig még Izsóp is normális volt, ült mellettem teljese együttérzéssel, Jurta átkarolt, Mázli csak nézett bele a szemeimbe, Wheeler meg dúdolt valami gyönyörű dallamot.
Amikor elszállt minden bánatom, kérdezték, van-e kedvem kicsit sétálni a futkározóban.
Már hogy ne lett volna, de kértem őket, bocsássanak meg egy perce, mert rendbe kell szednem a toalettem, plusz néhány kisebb és nagyobb dolgom el kell intéznem.
Diszkréten elvonultam, elintéztem az elintézni valókat, könnyítettem magamon így is úgy is, majd rohantam vissza hozzájuk.
Türelmesen vártak, majd leültettek és elmondták a napirendet, amelyből kiderült, hamarosan kezdődik a fogócska, a foci és rongyrázás nevezetű program.
Először nem is értettem, mi ez, de ezek határozott léptekkel elindultak kifelé.
Annyira kíváncsi voltam, hogy utánuk mentem és leültem Mázli és Wheeler közé.
Nem hittem el a látványt, ami fogadott.
Ebek rohangáltak a futkározóban, mint kiderült, ez volt a fogócska.
Néhányan labdákat kergettek, erről váltig állította Izsóp, hogy fociznak, de Mázli rám nézett és csak kacsintott, hogy hagyjuk rá.
Páran ráharaptak egy rongy két végére, és elkezdték húzni egymást. Aztán amelyiknek sikerült kiszedni a másik szájából a zsákmányt, az pörölyként kezdte el forgatni a fejét.
Annyira beindultak ilyenkor, hogy alig tudtak leállni.
Csak néztem őket, hogy micsoda hancúr megy itt, és láttam, hogy a körülményekhez képest milyen jól érzik magukat.
Kérdeztem is Mázlit, hogy ezek azért tűnnek ilyen gondtalannak, mert már nem mardossa őket az előző helyükről elszakadás keserűsége, de ő csak annyit mondott, hogy részben ő volt az, aki velük is elbeszélgetett idekerülésük napján, de vannak itt olyan emberek, akik ha nem is gazdik, de nagyon sok szeretet adnak, gondoskodnak rólunk, és erejükön felül képesek a rehab programot vezetni, de erről majd máskor beszél nekem, mert hamarosan jön a vacsi, majd a lámpaoltás.
Hiába faggattam, nem árult el többet, azt mondta, lesz még meglepetésben részem.

Így találkoztunk - bekerülésem másnapja

2009-09-03T21:33:00.008+02:00

Mivel az emlékek teljesen magukkal ragadtak, nem tudok aludni, így gondoltam, leírom a második napom történetét.
A nagydarabék alszanak, de elfelejtette kikapcsolni a számítógépét, így kihasználom az alkalmat, ki tudja, mikor klampírozhatok a billentyűkön.

Szóval elpilledtem és máig emlékszem, hogy miről álmodtam.
Nagyon kusza és zavaros volt.
Szóval, sült csirkék és kacsák repkedtek előttem, miközben Izsóp kártyázott a sofőrrel, akinek a nyakát Wheeler Mázlival felváltva masszírozták, és ezt az egészet Jurta egy kamerával filmezte.
(Ezt később elmeséltem Mázlinak, mert kíváncsi voltam lát-e benne valamit, ami érdekes lehet, de ő csak a sült madarakra fókuszált. Ekkor megkérdőjeleződött bennem a tudása, és fel akartam tenni a kérdést, hogy hol szerezte a végzettségét, de aztán nem érdekelt a dolog, mert belegondoltam, és igaza volt. Egy ilyen furi álomból nem lehet más fontos mint a sült kaja.)
A sofőr szagára ébredtem, de annyira tompa voltam, hogy azt hittem, előző nap délután van, és a sofőr azért jött, hogy visszavigyen a gazdikhoz. Emlékszem, előző nap, amikor az ottani személyzet szólt, hogy kezdjek el csomagolni, mert jönnek értem és elvisznek, akkor teljesen abban a hitben és reményben pakoltam össze a motyómat, hogy megyek vissza a családomhoz.
No nem volt sok dolog elpakolni, tulajdonképpen semmit nem akartam magammal vinni, hiszen ha úgyis haza kerülök, akkor ott mindenem megvan, nem lesz innen semmire szükségem.
Kicsit rendbe szedtem a fekhelyem, kipöcköltem néhány vacogó muslincát a sarokból, és menetre készen vártam az ebszállító kisiparost.
De ekkor megéreztem valami nagyon finom illatot, ilyen főtt étel szagát, amitől egyből felébredtem és az előző félálombéli állapotom tovatűnt.
Legnagyobb meglepetésemre Mázli, Jurta, Wheeler és Izsóp ott álltak a lakosztályom előtt és mindegyikük hozott valamit.
Mázlinál volt egy párna, Izsóp hozta a forró teát, Wheeler egy új ágyelőtt szerzett nekem, Jurta meg elhozta a kedvenc tükrét, hogy abban tudjam rendbe szedni a tollaimat.
Nagyon megható volt ez a gondoskodás, majdnem elsírtam magam.
Egyrészt azért, mert felocsúdtam, és rájöttem, az az autó nem haza tartott velem, másrészt ahogy leesett a tantusz, rádöbbentem, hogy akiket előző napi érkezésemkor ilyen távolságtartón fogadtam, azok jobban látták rajtam a kétségbeesést, mint arra számítottam, és ettől olyan szeretettel gondoskodtak rólam, hogy azt el sem tudom mondani.
Lehajtott fejjel mentem ki hozzájuk, és bocsánatot kértem tőlük az előző napi formámért.
Erre ezek félretoltak az ajtóból, annyit mondtak, hogy műcsontot rá, benyomultak örömködve, és elkezdtek rendezkedni.
Wheeler fél pillanat alatt átrendezte a lakosztályom, Mázli utána megágyazott és Jurtával kialakították a fekhelyem és ízlésesen elhelyezték a szőnyeget.
Közben Izsóp tolta elém a forró teát, hogy igyak pár kortyot, és hívott, hogy menjünk ki a futkározóba, megmutatja, hogy milyen a reggel Tárnokon.
Épp lenyomtam az utolsó kortyot, és abban a pillanatban rohantak ki a többiek Izsóp után.
Nem akartam lemaradni, így leindultam, de az ajtóból visszanéztem, és elképedtem, hogy milyen otthonos kis lakosztályt faragtak ezek nekem. Rohantam utánuk.
Kint fogadott a meglepetés, a sofőr és még egy ember kaját osztottak, és rajtunk kívül még vagy huszan tolongtak egy nem túl rendezett sorban.
Wheeler intett, hogy menjek mellé, mert a szájában ott a tálkám, amibe megkapjuk a reggelit.
Alig hittem el.
Ezek mindenre gondoltak.
Átrendezték és barátságossá tették a szállásom, foglalták nekem a helyet a reggeliző sorban, kivitték a tálkám, majd reggeli után megmutatták az illemsarkot.
Gondoltam ez nagy barátság lesz!
Alig ocsúdtam fel, máris delet harangoztak.
Kicsit elszenderedtem, de ahogy felébredtem, láttam a négy jómadár ott ül körülöttem.
Rájuk mosolyogtam és jól éreztem magam.
Wheeler komolyan társalgott Mázlival, ezek mindig tudtak miről beszélni, Izsóp kezdte volna az udvarlást, de Mázli rápirított, amitől csak huncutul kacsintott egyet és elment a kerítés végéhez csevegni a lovakkal.
Ráadásul Jurta hangulata is megváltozott, engem bámult de már nem szomorúan fejét lógatva hanem vigyorgott, és a mosoly is hiteles volt az arcán.
Abban a pillanatban reménykedve néztem jövőm felé.

Így találkoztunk - bekerülésem

2009-09-03T17:47:00.012+02:00

Emlékszem, milyen volt az első találkozásom a többiekkel.
Bekerülésük tekintetében Jurta és Mázli a rangidősek, ők előttünk értek Tárnokra.
Őket követte Wheeler, Izsóp, majd jöttem én, engem követett Bajnóca és utána Mani.
Szóval mikor megérkeztem a limuzinnal, amely begurult a földúton az akkori tartózkodásom helyére, már ott volt Jurta, Mázli és Wheeler a kerítés mellett és kíváncsian várták, hogy az autóból ki tipeg elő. Közben láttam a háttérben egy kelekótya ebet, aki fel-alá rohangált, de mindig kipillantott kacsingatva és vigyorogva rám.
Jurtának éppen volt valami baja valakivel - csak később jöttem rá, hogy a szokásos kis ötperc jött rá - mert első ránézésre úgy tűnt, engem néz, de amikor kiszökkentem a kocsiból és kicsit elszaladtam szaglászni, láttam a szemem sarkából, hogy csak néz olyan igazán szomorú szemekkel ugyanabba az irányba, amely irányba érkezésemkor nézett.
Ekkor azt hittem, hogy nem normális szerencsétlen, gondoltam valami nincs rendben abban a buksiban.
Wheeler Mázlival csevegett valamit, szerintem rólam, mert folyton az irányomba mutogatott az orrával, amire Mázli mindig felém fordította a fejét.
Wheelert elkönyveltem egy kigyúrt vadállatnak, akinek nincs jobb dolga, mint azt hinni, hogy az izmos testével le tudja venni a magamfajta csábos kis vörös szukákat a lábukról.
Izomagyú, így neveztem el, szinte azonnal.
Mázli nem volt vészes, mert ő csak követte az izomagyút a tekintetével, amiről azt hittem, kényszerűségből és a megfélemlítettség miatt teszi.
Azt láttam rajta, hogy elég huncut szemei vannak, de az is feltűnt, hogy ugyanakkor nagyon mélyen bele tud nézni az eb szemeibe, amiből arra a következtetésre jutottam, lehet, pszichológusi végzettsége van.
Aztán a sofőr, aki szállított, szólt, hogy menjünk beljebb és határozott lépésekkel elindult a kerítés ajtaja felé.
Kinyitotta a kaput és bementünk, oda, ahol ezek a díszpintyek ácsorogtak.
Ahogy beléptünk, azonnal rám rohantak, és próbáltak ismerkedni elég izgatottan.
Izomagy is próbált közelebb kerülni, de olyan csúnyán néztem rá, hogy letett a további közeledésről.
Mázli kérdezgetett, hogy honnan jöttem, milyen volt az út, hogy érzem magam, és hogy tudom-e, hogy hol és miért vagyok.
Nem tudtam válaszolni, mert közben Izsóp is megérkezett és elkezdte csapni a szelet, annak ellenére, hogy Wheeler és Mázli is próbálták csendesíteni. Izsópot semmi nem érdekelte, csak az, hogy van-e férjem, vagy udvarlóm, hogy esetleg el tudnám-e képzelni az életem az ő lakosztályában, meg ilyenek. Mivel etették ezt a kutyát, hogy ilyeneket kérdez?
Mialatt ezek nem szálltak le rólam és kérdezgettek, kíváncsian figyeltem Jurtát, hogy mit csinál.
Ugyanott ült még mindig, mint érkezésemkor és nézett bele a felhőkbe, igazán szomorú arccal.
Eltűnődtem, hogy hova is kerültem.
Fel is pattantam, hogy a sofőr után induljak és feltegyek neki egy-két kérdést a környezettel kapcsolatban.
Bementem egy nagy fallal elkerített folyosóra, ahol lakosztályok sorakoztak egymás mellett.
Némelyiknek nyitva volt az ajtaja, de voltak olyan helyek, ahol zárva volt az ajtó és iszonyat nagy lárma szűrődött ki. Kicsit közelebb mentem, és láttam, mindegyikben lakott valaki.
Kisebb és nagyobb ebek vegyesen.
Kerestem a sofőrt és elkezdtem hangosan kiabálni, hogy "Pilóta, pilóta!", mire mindenki elkezdte ugyanezt ordítani.
Normálisak, honnan fogja tudni szerencsétlen ebben a nagy hangzavarban, hogy kihez kell mennie és kinek kell válaszolnia!
Nem értettem mit szórakoznak velem, ezért elkurjantottam magam, hogy csönd legyen, mire mindenki elhallgatott.
Na ez így rendben is van, gondoltam jól bemutatkoztam és a tekintélyem is kivívtam egyszerre.
Meg is érkezett a sofőr, és kérdezte, hogy mi a helyzet, de meg sem várta, hogy feltegyem a kérdéseim, máris elkapta a nyakamon azt a furcsa szíjat és rohant a lakosztályom felé.
Mit mondjak, kicsit meglepődtem, hogy rá nem voltam olyan hatással mint a többiekre, de mivel a hajlék, amit megmutatott nem tűnt rossznak, gondoltam elhalaszthatjuk a faggatózást egy másik időpontra.
Betessékelt, majd bezárta az ajtót mögöttem és elment.
Rettentően felháborodtam és kezdtem hangosan kérdőre vonni, hogy miféle eljárás ez, de semmi.
Eltűnt, de tudtam, hogy még ott van a közelben, csak úgy csinál, mint aki nem hallja, amit vakkantok neki.
Nagyon felháborodtam ezen.
Amint ott bosszankodtam, egyszer csak megjelent Jurta a bejárati ajtóm előtt és benézett szomorúan, lehajtott fejjel, és elkezdte mondani, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet.
Olyan bánatosan adta elő mondókáját, hogy azon vettem észre magam, teljes erőből hallgatom, és nem tűnt fel, hogy Izsóp, Mázli és Wheeler is odajöttek és leültek Jurta mellé.
Elmondták, hogy sokan vannak, és mindenki azért van itt, mert vagy a gazdijukkal történt valami vagy elszöktek, elkódorogtak és nem találtak vissza, de olyan is volt, akinek fogalma sem volt arról, hogy miért van ott. Azt is mondták, hogy általában jönnek-mennek a kutyák itt, és hallottak olyanról is, akik olyan gazdikra találtak, akik ugyan nem az eredetiek, de nem hozták őket vissza, sem másik ehhez hasonló helyre nem vitték őket.
Teljesen letaglózott az információ.
Ott ültem előttük, megtörten, fáradtan, éhesen és csak azt kívántam, menjenek el innen ezek én meg egy varázsütésre kerüljek vissza a gazdikhoz.
Szerintem meghallották a gondolataim, mert azt mondta Mázli, hogy ne is álmodjak erről.
Beleborzongtam, de ebből tudtam, ha baj van, ehhez a fickóhoz biztos fordulhatok, mert teljesen meg fog érteni.
Ránéztem és csak annyit mondtam, ez hazugság, de ekkor megszólalt Wheeler, akinek gyönyörű szép, mély nyugtató hangja van, hogy sajnos kislány ez a valóság, jobb, ha minél hamarabb megszokom a gondolatot.
Ekkor megjelent a sofőr, hozott valami kaját, de mondtam, nem vagyok éhes, és a többieknek adtam. Izsóp rögtön lecsapott a tálkámra, és elkezdett jóízűen falatozni.
Ez a fickó tényleg nem épelméjű.
Különösen akkor erősödött bennem ez a gondolat, amikor két, Wheeler feje nagyságú falattal a szájában rám nézett és kacsintva csak annyit mondott, hogy "Nemleszg%ß$@&#dksißß$Ł#&#@ny!". Egy szót sem értettem ebből, de ráhagytam.
Aztán beesteledett, a sofőr elment, de előtte mindenkit betessékelt a lakosztályába, és bezárta a kapukat.
Ahogy elhaladt a kocsijával, egyre nyíltak a kapuk és jöttek vissza hozzám a többiek.
Órákig beszélgettünk, és a végén sikerült egy mosolyt csalniuk az arcomra, ami Jurtát is meghatotta, és ő is, ha visszafogottan, de ráerőltetett az arcára egy olyan vigyor és vicsorgás közötti grimaszt.
Mázlinak nagy tapasztalata lehet az újonnan érkezők lelki segélynyújtásában, mert a végén nem éreztem magam olyan nyomorultul.
Wheelerről is megváltozott a véleményem, mert Izsóppal emberi hangon beszélt és Jurtát nagyon szelíden nyugtatta és próbálta kizökkenteni a mély szomorúságából.
Nagyon megszerettem őket, különösen akkor, amikor megmutatták, hogyan lehet kinyitni a lakosztályom ajtaját, ha éppen egy kis sétára támadna kedvem.
Attól azonban óva intettek, hogy meglógjak, mert elmondták, és több szomszédos lakosztályból más ebek is megerősítettek az elhangzottak valóságtartalmáról, hogy a helyzet az, hogy új élet kezdődik innentől, itt van jó ellátmányunk, szerető személyzet, akik tisztán tartanak, főznek mosnak ránk, az orvosi ellátásban nincs fennakadás, és ha kedvünk úgy tartja, még látogatókat is fogadhatunk, akik közül ha kölcsönös szimpátia ébredne egymás iránt, akkor abból még akár sikersztori is lehet, ami azt jelenti, hogy elkerülhetünk egy ennél is jobb helyre.
Felnéztem az égre, és döbbenten láttam, a nagy göncöl hajnali három órát mutatott.
Ettől annyira elálmosodtam, hogy szinte leragadtak a szemeim és alig hallottam valamit abból, amit ezek ott kint dumáltak.
Csak arra lettem figyelmes, hogy Wheeler és Mázli bejönnek a lakosztályomba, Wheeler gyengéden felemel és berak az ágyamra. Mázli hozta a takaróm és rám terítette, Izsóp vizet rakott mellém egy tálkában, majd kimentek és határozottan csendre intettek mindenkit.
Már csak arra emlékszem, hogy valamin elkezdtem gondolkodni, de a szemhéjaim lassan és igen erőteljesen csúsznak össze.
Elaludtam.

Ki kicsoda. Folytatás

2009-09-02T16:38:00.015+02:00

Szóval látható, micsoda csapat voltunk, de most elmondom mindenki történetét, már amennyit megtudtam az idők folyamán tőlük.
Kezdjük az elején, jöjjön Bajnóca.
Mázli szerint Pesthidegkútról származik, és egy elég népes család negyedikként napvilágot látott tagja volt.
Amennyire tudható, mindig élénk és érdeklődő volt, korán elkezdte a világ felfedezését.
Egy ilyen alkalommal történt, hogy a nagy felfedezés közepette olyan helyre tévedt, ahonnan nem találta a visszautat.
Ezután sokat bolyongott, mire bekerült a menhelyre, de ez valamiért nem viselte meg olyan nagyon. Egész életét a világ felfedezésére tette fel, így a családjára ugyan fájó szívvel gondolt, de a megismerés sokkal jobban hajtotta, mintsem hogy a famíliához vezető utat kutassa.

Izsóp
Nem sokra emlékszik gyermekkorából, mert a memóriája soha nem volt az az adatbázis, amiből csak úgy, tetszőleges sorrendben elő tudta volna húzni a múlt egyes szeleteit.
Mondjuk őt ez egyáltalán nem zavarta.
Igaz voltak olyan foszlányok, amelyekből Mázli arra a következtetésre jutott, hogy szegény Izsópot egyszer a fejére ejtették, és ez okozhatta nála ezt a memóriazavart. Amúgy egy végtelen jó lelkű, a lányokra teljes odaadással koncentráló gavallér ő, aki az udvarlás terén jelentős sikereket ért el, mivel éjjelente a szomszédos településekről megannyi szuka jött hozzá egy kis csevegésre. Tudta csapni a szelet.

Jurta
Amikor Jurtát kérdeztük az előéletéről, akkor először csak szűkszavúan válaszolt, de később, miután már összébb kovácsolódtunk, megeredt a nyelve.
Régre visszanyúlik dinasztiájának története, rengeteg megpróbáltatással és kalanddal.
Nem is hittük volna, hogy ilyen előélete volt, mert néha hajlamos volt depizni kicsit és olyankor nem szólt senkihez, kifejeztten mufurc volt mindenkivel.
Ilyenkor alig lehetett elvonszolni a kerítés mellől, csak nézett bele a nagyvilágba azokkal a hatalmas szemeivel, vagy megsértődött valamelyik gondozónkra, és egész egyszerűen ignorálta szegényt, pedig a leányzó mindent megtett, hogy felvidítsa.
Nagyokat gondolkodott, látszott, hogy sokat megélt már. Elmesélte, hogy párszor visszakerült a menhelyre, mert tréning közben annyira komolyan vette a vad üldözését - ekkor még az extrém üldöző bajnokságra készült - hogy az új gazdik háztájiát teljes mértékben kiirtotta.
Persze azok meg hozták vissza szegényt azonnal, így egyáltalán nem csoda, hogy szegény meg volt zavarodva néha.

Manfréd
Mani a legnagyobb arc, na nem mondom, van egy stílusa, és nem egy könnyű eset, különösen azóta, hogy Wheeler tréningjei hatására olyat fejlődött izomban, amiről kutya csak álmodni mer,
de ennek ellenére, akit egyszer magához enged, annak megmutatja, micsoda óriási szív lakozik abban a pici testben.
Mázli így rakta össze a Mani által elmondottakat. ( Később mindenben igazat adott Mázlinak, amit róla a bölcs barát összerakott. )
Gyermekkora nem volt felhőtlen, hiszen lába miatt sokszor csúfolták testvérei is, nem csak a környékük kutyái. Nem volt szegénynek egy barátja sem, csak egy bagoly, akivel éjszakákat beszélgetett át. Az öreg bagoly mindig biztatta, hogy egyszer majd minden megváltozik, de Manit annyira megviselte a környezete viselkedése, hogy eldöntötte, elmegy.
Meg is mondta egyetlen cimborájának, mi is a terve, az pedig ellátta jó tanácsokkal, majd fájó szívvel búcsúztak el egymástól.
És most értesültem, hogy Mani még mindig bent van a menhelyen, amitől egy furcsa maró érzés van a tokromban, a szemeim pedig nagyon homályosak. Minden nap gondolok rá és azt kívánom, hogy mihamarabb kerüljön ki onnan!

Mázli
Róla csak úgy tudok beszámolni, mint a legnagyobb mesemondó és a kutyalélektan kiváló ismerője.
Apja, bár kevés időt töltött velük, de szinte minden tudását átadta neki elég korán, így a szerető anya mellett nagyon mély érzéseket, a sokat látott apától pedig hihetetlen tudást örökölt.
Korán beérett, és ő is, mint Bajnóca, a felfedezés felé vette az irányt.
A nagy felfedezés közepette történt a szomorú baleset, amikor elvesztette egyik lábát és ennek kapcsán került be a menhelyre.

Wheeler
Apja egy a fajtájának jeles képviselője, méretei alapján inkább volt mondható bivalynak, mint kutyának, és ami az egész lényét még félelmetesebbé tette, az az átlagon felüli intelligenciája.
Gyakorlatilag ő volt a helyi bíró, aki minden bajos dolgot elrendezett.
Anyja egy helyi manöken volt, aki után folyamatosan rohantak a kanok, és tucatjával ostromolták házassági ajánlatukkal, de ő tudta, hogy neki csak Wheeler apja kell.
Így nem csoda, hogy Wheeler is ilyen gyönyörű robosztus és okos eb lett.
Hatalmas szíve van, és olyan jámbor, mint amilyen ádáznak néz ki.
Manit tartotta a legjobb barátjának.

És jómagam, aki nem szívesen emlékezik előző életére, mert ugyan ,egértettem, hogy nem maradhattam előző gazdijaimmal, mert úgy alakult az életük, hogy nem mehettem velük, de ez még annyira fájó emlék, hogy inkább elnyomom - bár Mázli szerint konfrontálódnom kéne múltammal, de mondtam neki, hogy még nem vagyok felkészülve rá - majd ha erős leszek, akkor visszaemlékezem és elmondom.

Nos, ennyi rólunk, ez volt a nagy csapat.
Természetesen voltak rajtunk kívül még vagy harmincan, de mi tartottunk össze a legjobban.
Hiányoznak, annak ellenére, hogy olyan gazdikhoz kerültem, akik imádnak.
Néha éjjelente csak nézem a plafont és megpróbálom felidézni a legszebb pillanatokat.
Nem mindig csak vicces dolgok jutnak eszembe, mert ott vannak azok a napok, amikor jöttek valamelyikünkért, és őt már nem láttuk többé, hanem csak az üres helyét a megszokott esti csillagnéző tetőnkön.
De majd leírom az összes ilyen sztorit, hogy megmaradjon nekem is emlékbe, és hátha a többiek is tudnak internetezni, és akkor olvashatják a soraimat és láthatják, mennyire sokat gondolok rájuk.

Ki kicsoda

2009-09-02T07:05:00.023+02:00

Nekem egyértelmű, ki hogy néz ki a csapatból, de ha valaki olvassa soraim, annak nem biztos.
Ezért arra gondoltam, meg- és tömören bemutatom a srácokat.
És hogy ne legyen sértődés, szigorúan abc sorrendben.

Bajnóca

Pesthidegkútról érkezett, de ennél többet nem volt hajlandó elárulni magáról.
Mázli hosszan beszélgetett vele, és csak valószínűsíti a származását, de erről később.

Izsóp

Az ő esetében is Mázlira hagyatkozom, mert vele nagyon jókat tudott dumálni.

Jurta

Egyenesági leszármazottja a sztyeppék bajnokaként ismert vadászdinasztiának, akik utódai között arisztokraták és kiváló sportolók is megfordultak.
Nemesi származása világos volt előttünk.

Manfréd

Sosem mondta el élete történetét, csak kis foszlányokban csöpögtetett némi információt magáról.

Mázli (balra)

(Róla csak ezt a képet találtam)
Saját elmondása szerint egy világutazó apa és egy vidéki háziasszony rövid, de annál forróbb találkozásának egyik eredménye ő.

Wheeler

Apja egy büszke német dog, akit szülei és gazdái tiltottak a csábos cane corso lánytól, de nem annyira, hogy a pár ne tudjon megszökni, és szerelmük gyümölcseként felmutatni Wheelert.

És jómagam, de rólam ott a kép az oldal tetején.

Anekdota

2009-09-01T19:38:00.005+02:00

Ma voltam dokinál, mert még mindig kínoz a hascsikarás reggel és napközben is, sajnos beigazolódott a gazdi intelme, ha bezabálok valamit olyan helyekről, amiket ők nem látnak, akkor itt a baj.
Sajnálom, nem lesz több falás a séta alatt, csak lenne már vége.
Ma közölték velem, hogy beiskoláznak!
Minden felvezetés nélkül.
Nem értem mi bajuk az elmeállapotommal, sem azt, hogy milyen tudást akarnak még a fejembe erőltetni. De mivel nagyon lelkesek, ezért nem kezdek el vonakodni, hanem megnézem, mit is jelent az iskola.
Tegnap nagyon elragadtattam magam, de jó volt egy kicsit nosztalgiázni.
Persze írhattam volna még Wheelerről, a hihetetlen robosztus izompacsirtáról, vagy Manfrédról, akinek hatalmas szíve van és ugyan biceg, de ez sosem akadályozta semmiben, és nem utolsó sorban a nagy mesemondó Mázliról, aki egy lábbal kevesebbel közlekedett, és akinek sztorijait hosszasan hallgattuk. Csendben jegyezném meg, hogy néha nem igen voltak hihetők a sztorijai, de olyan átéléssel mondta, hogy nem akartuk megsérteni hitetlenkedésünkkel, inkább elraktuk ezeket a történeteket a tudományos fantasztikum polcára.
Szóval Bajnóca, Izsóp, Jurta, Wheeler, Mani, Mázli és én, mi voltunk a Rettenthetetlen Tárnoki Hetek.
Néha reteknek hívtak nevünk miatt bennünket a dogok, de ekkor jött Izsóp, amitől aztán elcsendesedtek. Persze, hogy elcsendesedtek, hiszen Wheeler mindig ott volt mögötte, és ha kellett, akkor csak befeszítette szügyénél az izmokat és megmutatta a fogait a dogoknak, erre azok lelapultak csendesen. Mire Izsóp megfordult, Wheeler már hét lépéssel hátrébb került, mint ha ott sem lett volna. Nagyon tetszett Izsópnak, hogy ilyen hatással van a nála lényegesen nagyobb darab dogokra, mi meg örültünk, mert láttuk, boldog.
Mani és Mázli, Bajnócát szórakoztatták, a kis fruskának meg nagyon tetszett, hogy magára tudta vonni a figyelmet. Annyira figyelt, amikor ezek ketten egymást túllicitálva mesélték hőstetteiket.
Messziről jött kutya bármit mondhat.
Ha Jurta meghallotta, hogy miről beszéltek, fogta magát és ha kicsit gyengélkedett, akkor négy egyébként három szökkenéssel a futkározónk másik végén termett.
Hogy mekkora a futkározó, leginkább úgy tudom visszaadni, hogy nekem - pedig vizsla vagyok és annak is a távfutó ágából, tehát nem valami diétás Basset hund - vagy harminc vágtámba telt, mire a végére értem.
Szóval Jurta nem mindig szerette hallgatni a meséket, inkább atletizált, bár az éjszakai bulikon mindig ott volt. Ő volt a hangulatjavító beszerzéséért felelős, de mindig csak mértékkel fogyasztott, vigyázott az izmaira. Azt mondta folyton, muszáj edzésben maradnia.
Mázlinak volt egy teóriája Jurta gyorsaságáról és edzés mániájáról, amiről váltig állította, igaz.
Szerinte Jurta kölyökként egy nagyon gazdag családba született, ahol folyton nyúlhússal etették és gepárdoknak kifejlesztett edzésterv mentén trenírozták.
Amikor Jurta ezt meghallotta, elmondta, hogy Mázli nagyon okos, tiszteli élettapasztalatát és tudását, de ebben sajnos most téved. Amikor Mázli ezen kicsit megsértődött, Jurta elszaladt egy flaska hangulatjavítóért, és Mázli elé tette.
Nem tartottak haragot, sőt, együtt nyüszítették először Mázli, majd Jurta kedvenc slágereit.
Wheeler tanította Manit gyúrni, de olyan türelmesen, hogy néha könny csordult a szemembe.
Ez a nagydarab, csupa izom tesztoszteron bomba, aki minimum tizenhétszer nagyobb Maninál, a legaprólékosabban magyarázza a különböző gyakorlatokat, majd féltő szemeivel kíséri a kicsi minden mozdulatát és amikor kell, ott van és segít.
Emlékszem, Wheeler egyszer a vasajtóval tréningezett, amikor Mani könyörgött neki, engedje meg, hogy ő is felemelje az ajtót. Wheeler tudta, hogy a kicsi még nem érett meg a dologra, ezért félelmetes tervet dolgozott ki.
Először megkérte Manit, hogy hozza ki a lakosztályából a kedvenc törcsijét, hogy arra feküdjön.
Mani persze rohant boldogan, szinte a föld felett járt, annyira izgatott volt, miközben Wheeler az előző nap talált damillal rögzítette az ajtót a vaskerethez.
Mani visszajött, ledobta izgatottan a kedvenc törcsijét a földre, hanyatt feküdt és várta, hogy Wheeler leengdje rá az ajtót.
Egyre lejjebb és lejjebb került a szörnyű vasdarab, Mani szemében pedig egyre erősebben égett a vágy, hogy felnyomja valahogy. Már ott voltak a többiek is, és rémülten nézték a műsort.
Még a lovak is átjöttek a szomszédból kíváncsiskodni.
Többen szurkoltak Maninak, pár bágyadt madár és macska a szomszédos tetőről pedig az ellendrukkerek csoportját próbálták összekovácsolni különböző rikácsolással, de a látvány, ami ezután következett, betapasztotta a pofázmányukat.
A nagy vasdarab lassan landolt Mani mellső lábain ettől szinte megállt az idő, és egy pisszenést sem lehetett hallani.
Wheeler nyugodtan, de beavatkozásra készen állt mellette, és csnedben figyelte, mi fog történni bár látszott rajta, hogy bízik a kicsiben.
Mázli Izsóphoz simult, akin látszott, nagyon izgult.
Mi Bajnócával néztük remegve a jelenetet, nagyon féltettük a kicsit.
Mani elkezdte tolni felfelé a vasat, látszott, minden izma megfeszül és a lábai kicsit beleremegnek a nagy erőlködésbe. Nagyon mélyeket lélegzett, és minden kifújásra egyre feljebb tolta az ajtót.
Mint később megtudtuk Wheelertől, milliméterenként tolta fel a rettenetes súlyt.
Figyeltük Wheelert, hogy mikor avatkozik be, de ő csak nyugodtan nézte Manit, és a szemeiből egyértelműen azt lehetett kiolvasni, hogy tudja, megcsinálja a kishapsi.
Nem tudom, meddig tartott a dolog, nekünk óráknak tűnt, de a csillagok állásából kitűnt, hogy csupán néhány bagoly huhogásnyit tartott az esemény.
De a lényeg, hogy a kicsi tényleg megcsinálta, feltolta a vasat, kiegyenesedtek a lábai, és Wheelernek csupán annyi volt a dolga, hogy szépen leemelje róla és visszategye a helyére az ajtót.
Egyszerre vonyított fel az egész csapat, a lovak nyerítettek, a rigók trilláztak, a macskák hangosan ynáogtak, mert ilyet még nem láttak, még a dogok is elismerően néztek Manira, és gratuláltak Wheelernek a látványosan hatásos edzésterveihez.
A macskákat a madarakkal közben Jurta levadászta, mondtam, hogy nem volt ellenfele sem földön sem égen, és a sarokba parancsolta őket, hogy ott várják sorsukat, de annyira emelkedett volt a hangulat, hogy senki nem akart sem ananászos rigót, sem macska-tokányt vacsizni, így Mázli csak annyit mondott neki, hogy vigyék hírül Mani tettét, amerre csak tudják.
Egy szerény kis ünnepelés után szépen elcsendesedett minden, és csak a Rettenthetetlen Tárnoki Hetek csapata maradt még ébren. A többiek a nagy izgalomtól mély álomba szenderedtek, ki-ki a saját edzéstervéről és jövőjéről ábrándozott még félálomban.
Ott feküdtünk mindannyian Mani lakhelyének tetején és néztük a csillagokat, közben arra gondoltunk, ha ez sikerült ennek a kis fickónak, akkor tuti, sikerül mindannyiunknak gazdit is találni ha nagyon erősen akarjuk és megtaláljuk azt vagy azokat, akivel vagy akikkel el tudjuk képzelni hátralévő életünk és aki vagy akik hajlandó(k) velünk együtt élni.
Láttam, ahogy Jurta azokkal a nagy szemeivel nézi Manit elismerően, láttam Izsóp boldog pofiját, Bajnóca huncut pillantásait, Mázli sokat látott szemeiben az örömkönnyeket, láttam a megkönnyebbült Wheelert, és Mani elégedett és boldogan ragyogó arcát.
Soha nem felejtem el ezt a pillanatot.

Összegeznék

2009-08-31T19:17:00.003+02:00

Augusztus utolsó napja van, korábban szürkül az ég, és ebben a csendes őszváró hangulatomban eltűnődtem az elmúlt időszak történésein.
Az eredeti gazdijaimat nem láthatom többé. Nem értem, miért, nem tudom az okát, valamit rosszul csináltam, vagy elrontottam, vagy helytelenül viselkedtem? Nem tudom, és minél többet tűnődöm ezen, egyre inkább görcsössé válok és a jelenlegi helyemen is produkálok olyan dolgokat, amelyeken még magam is meglepődöm és nem értem, adott esetben miért tettem, amit tettem.
Szóval az előző gazdijaim letettek egy furcsa helyen és nem jöttek értem vissza, pedig nagyon vártam őket, ehelyett ott kellett maradnom, majd onnan átszállítottak egy másik furcsa helyre.
Ott nem volt rossz sorsom, mert sokan, nagy szeretettel vettek körül, volt egy külön szobám házzal, takaróval, koszttal és egy csomó haverra tettem szert.
Juj, ha belegondolok, hogy milyeneket bandáztunk éjjel, amikor azt hitték, a helyünkön vagyunk és húzzuk a lóbőrt!
Na elárulom, hogy szó sem volt édes kis csicsikálásról, hanem kőkemény buli ment egész éjjel.
Jurta rohant a közeli ivóhoz mindig egy flaska borért, ugyanis ő volt a leggyorsabb köztünk és simán lefutott még egy autót is ha nagyon szorongatták.
Izsóppal addig jókat röhögtünk, ő nem volt teljesen százas, mindig rám akart mászni, de persze nem engedtem, csak kacagtam rajta, mert volt egy olyan nézése, amitől egész egyszerűen elkapott a röhögőgörcs. Ilyenkor nagyon fájt a hasam a nagy rázkódástól.
Bajnóca a kis hamis rohangáló, még túl fiatal volt az esti tivornyákhoz, így csak furcsán nézett ránk, amikor felhörpintettük a dogok lakosztálya előtt a butykos tartalmát.
Azok persze vonyítottak veszettül, meg fenyegettek, hogy ha kiszabadulnak, akkor lesz nemulass, de mi röhögtünk rajtuk, mert ugyan Izsóp nem az eszéről volt híres, de annál bivalyabb volt ha meg kellett minket védenie, és olyan arccal tudta rendreutasítani ezeket a hegyomlásokat, hogy néha komolyan azt hittük, masnit köt a fülükre. Azok tajtékoztak egy ideig, de Jurta ilyenkor visszarohant még egy adagért, és helyrebillent az egyensúly a többiek bevonásával, sőt, amikor emelkedetté vált a hangulat, akkor gyakran az egész telep együtt vonyította a kedvenc nótáit.
Néha berekedtünk, és mivel nem volt zenei végzettségű köztünk, így nem is lett egyikünk sem híres énekes.
Nem semmi időszak volt, bitang rosszul voltunk másnap, de ami nagyon tetszett, hogy egy-egy ilyen éjszaka után reggel mindig jött a felmentősereg, és hozták a reggelit, a friss vizet, és a fejfájás csökkentő kézrátételes gyógymódot. Nagyon csíptük őket ezért a gondoskodásért, és nagyon hálásak vagyunk mindannyiuknak, hogy különösebb maradandó károsodás nélkül átvészeltük azt az időszakot.
Néha komolyan azt hittem, jelentős egészségkárosodást szenvedünk a nagy bulik miatt, de mint látható és olvasható soraimból, nem vesztettem el az eszméletem és józan gondolkodásom végérvényesen.
Igen, néha vágyom vissza, mert nagy bulik voltak, de a szél azt susogta, már a többiek sincsenek ott, hanem elkerültek gazdikhoz, lett saját otthonuk. Még Izsópnak, is pedig hogy őszinte legyek, nemigen reméltük, hogy lesz valaki, aki elviszi, de ennek ellenére rettentően szurkoltunk neki.
És sikerült, kikerült, és úgy hallom, elég boldog, bár árulónak is nevezhetnénk, hiszen egy rakás macska veszi körül, ő meg örül, hogy a középpontban van.
De a nagy bulik ellenére mindannyian vártuk, hogy valaki jöjjön, és elvegye az előző gazdiktól elszakadás keserű szájízét és egy olyan helyre vigyenek, ahol reggel felkelve is velük lehetünk.
Nekem bejött, itt vagyok már több mint 3 hónapja, és most már annyira megszoktam ezt a helyet és a kétlábúakat, hogy nyugodtan kijelenthetem, egész otthonosan érzem magam.
Még vannak ugyan hiányosságok és javítani való dolog, de trenírozom majd őket.
Nem reménytelenek, mert az látszik, fogékonyak, és már a játék is megy nekik, a nagyobb darabbal meg lehet kicsit birkózni is, persze szigorúan a jóízlés határain belül.
Semmi durvulás, mert a végén elsírná magát szerencsétlen, annyira érzékeny, én meg annyira megszerettem, hogy nem akarok átgázolni a lelkén.
Az asszonyt egyenesen imádom, mert annyira kedvesen tud nézni, megsimogatni és hozzám szólni, hogy attól el lehet olvadni.
Jó vele reggelente sétálni, engedi ő is, hogy rohangáljak, nem korlátoz semmiben, bár bizonyos szabályokat ő is megkövetel.
Hát így állunk most, és be kell valljam, boldog vagyok velük.

Nem éhezem...

2009-08-30T19:56:00.003+02:00

...tényleg nekem faragták a vecsernyét, már alig vártam.
Nem volt nagy adag, de azt mondták, diétáznom kell kicsit, lévén ne óhajtanak munkába indulás előtt hosszan takarítani.
Szóval volt mit a tejbe aprítanom ma is, és a kaja után lehetett durmolni is.
Na ezt csípem bennük, hogy nem rohannak mint a mérgezett egér, hanem szépen megvárják, amíg feldolgozom a betermelteket.
A dombon sikerült egy újabb hódolóra szert tennem, egy közép magas, német juhász és egyéb fajták keverékét sikerült magamba bolondítanom. A végén annyira tapadt a srác, hogy csak hangos vakkantásokkal tudtam megértetni vele, nem vagyok olyan leány, aki elsőre megadja magát.
Küzdjön, ha akar valamit.
Abból kiderülnek a szándékai, és ha csak egy röpke etyem-petyemre vágyik úgy kutyafuttában a madaras bokrok árnyékában, akkor nálam nem jut előbbre, mint a kezicsókolom eldünnyögéséig.
Nem értem, egyesek mit képzelnek magukról.
Csak azért, mert egy kicsit is ki van gyúrva, ápolt és a leheletétől nem pöndörödik be birkabundává a szőröm, még nem jelenti, hogy el is megyek vele egy kis gondtalan futkorászásra.
Igaz megmutattam neki, hogy ha futni akar, akkor egy kis tréning nem árt neki, mert ha bekapcsolom a rakétákat, akkor nincs az a kutya, aki meg tudna fogni, de ha mégis beérne, akkor meg kicselezem, olyan kanyarokkal, akár egy gyorsasági motoros, és ha még ez sem elég, akkor meg határozottan rendre utasítom.
Ha látom még és elég kitartó lesz, akkor majd meglátjuk mi lesz ebből a most még futó kalandból, de ha nem akarom magam becsapni, benne meg feleslegesen reményt kelteni, akkor lehet, legközelebb megmondom neki, hogy keressen másik madarat, akit be is hálózhat.
Na jó, megyek durmolni, ma elég fárasztó esti programban volt részem.

Éhezem

2009-08-30T14:59:00.005+02:00

Bár meg kell mondjam, nem ok nélkül.
Az az igazság, hogy nem törnek elő belőlem olyan finom szellők, hogy a többiről ne is beszéljek, amelyek egy kulturált eb naplójában részletes elemzés tárgyát képezhetnék.
Ennek okán az volt az érzésük a gazdiknak, hogy jobb egy napot kihagyni, és megvárni, mi lesz a dolgok kimenetele. Mondjuk nem csodálom, mert tegnap reggelre elég ronda dolgot csináltam, az előszobát néztem illemhelynek. Sajnos éjjel nagyon kellett már, és mivel félálomban voltam, teljesen meg voltam győződve arról, hogy a szokásos helyemen veszem fel a szokásos könnyítő pózt.
De nem, és mikor felocsúdtam, hogy mit is csináltam, már késő volt.
Próbáltam eltakarítani, de minden tisztítószer el van zárva a vödörrel és egyéb kellékekkel együtt.
Nagyon szégyelltem magam, nem voltam büszke egy kicsit sem magamra. Alig vártam, hogy reggel lejöjjenek, és elkérjem a takarító eszközöket, de olyan gyenge voltam, hogy csak feküdtem a helyemen. Szörnyű éjszaka után egy szörnyű reggel.
De ezek nagyon aranyosak voltak, ugyan látszott, nem örülnek a látványnak, de nyugtattak, és együttérzésükről próbáltak meggyőzni.
Pillanatok alatt feltakarítottak, az éjszakai akciónak se híre se hamva.
Most már jó pocakom, és kész lennék akár egy komplett sült bárányt elfogyasztani, de nem látom a nyársat, amire fel lehetne tűzni a fincsi kis barikát, így erősen nekibúsultam, mert a pocakom korog, a szemeim előtt ilyen és ehhez hasonló falatok repkednek, a grillezett szárnyasok íze itt van a számban, de ezek helyett csak nézem a plafont, és jobb, étellel telibb pocakról ábrándozom.
Mondtam is nekik, hogy már jobban vagyok, és az ilyenkor szokásos gyengélkedés ellenére is úgy örülök nekik, mint ha mi sem történt volna, de semmi kaja nem érkezik a tálkámba.
Csak víz.
Igaz, elhangzott, hogy a vacsi nincs már messze, de nekem ilyenkor minden kajamentes perc egy teljes évnek tűnik.
Ettől eltekintve minden rendben, csak kicsit bennem van valami nyugtalanság, aminek okán néha elég nagy meggondolatlanságokat csinálok.
Tegnap előtt annyira belemerültem újra a madarak kergetésébe, hogy a hívásokat ignoráltam, hovatovább amikor egy pillanat alatt mellettem termett a nagyobb darab gazdi, akkor annyira nem érdekelt a jelenléte, hogy ha belegondolok, én is ideges lettem volna a helyében, főleg, hogy ezt megcsináltam vele háromszor.
Erre megmarkolt, de nem durván, ahogy annak idején anyám csinálta, és elmagyarázta finoman, hogy ez a viselkedés nem igazán mondható elfogadhatónak az egészséges kutya-gazdi kapcsolatban. Nem mondom, hogy nem csináltam bele a virtuális bugyogómba, mert berottyantottam, de igaza volt, és elfogadom amit mondott, hiszen tényleg elég korrektek velem.
A dombon maximális bizalmat kapok tőlük, és ha ezt nem viszonzom azzal, hogy hívásra visszamegyek, akkor jogos a felháborodásuk.
Megpróbálok ezen javítani.
Hogy mennyire bántott amit tettem, csak úgy tudtam megmutatni nekik, hogy onnantól kezdve minden hívásra mentem melléjük.
Kifizetődő, mert nem tűntek haragosnak, és még falatkát is kaptam, ami nagyon jól esett.
Igazuk volt, és mivel korrektek velem, betartom a játékszabályokat.
Azt azonban jó tudni, hogy ha mégis valami miatt rám jön az ötperc, akkor sincs gond, sem öri-hari, és ki lehet őket engesztelni.
Most megyek, mert úgy tűnik, nekem faragnak valami harapnivalót.

A mai adag

2009-08-26T19:20:00.004+02:00

Van időm írni, mert az asszony még mindig a számítógépét csépeli, a másik meg bevonult a habos-büdösbe. Én hívom így azt a fülkét, ahol oly galádul lefröcsköltek, és bekentek valami irtózatos anyaggal, amitől jobb nem is kimondani, milyen bukét árasztott a bundám.
Nem tudom, ez a szerencsétlen számítógép mivel érdemelte ki ezt a nagyfokú bántalmazást, de az biztos, nem lehet kicsi a bűne, annyit kap szerencsétlen. Gyakorlatilag ahányszor leülnek elé, azonnal beindul az ujjakkal fenyítés. Majd beszélek vele éjszaka, hogy javuljon meg, nem lesz ennek jó vége így.
Szóval elcsíptem az alkalmat, hogy beszámoljak egy-két dologról.
Meggyógyítottak, és ez nagyon nagy melegséggel töltötte el a lelkem.
Történt ugyanis, hogy egyik reggel a múlt héten arra ébredtem, nehezen nyílik a jobb szemem, majd miután sikerült a szempilláim elválasztani egymástól, olyan furcsán zanzás volt a kép, azt hittem, nincs adás. Kicsit megrémültem, de amikor megláttam a gazdikat, azonnal megnyugodtam.
Aztán nem tulajdonítottam nagy ügyet ennek, mert az alapos tisztálkodás után még élesebb volt a kép, így nyugodtan kezdtem ellátni a napi feladataim.
Elriasztottam néhány kóbor embert az utcán, megmondtam a magamét a haveroknak, elcsevegtünk a hat házzal odébb élő srácokkal az előző napi menüről, meg ilyen csajos dolgokról a szukákkal, amikor feltűnt, hogy megint nincs minden rendben a kép élességgel.
Aztán egyre gyakrabban lett homályos a világ, így kénytelen voltam jelezni a gazdiknak, hogy csináljanak valamit ha azt akarják, ne az ő kosztjukat faljam fel pusztán a látásom korlátozottságából fakadó tévedésből.
Ezek azonnal cselekedtek, főztek valami jó illatú löttyöt, és még langyosan megkenték a szemem vele. És nem elégedtek meg ennyivel, még falatkát is kaptam, ami meglepő volt.
Nem hittem volna, hogy ez a kenegetés nem csupán a szemnek, de a gyomornak is használ.
Ugyan nem látom még mindig az összefüggést a szem és a gyomor között, de majd eltűnődöm rajta valamikor.
Mivel elég gyakran mutattam a szemem nekik, elég gyakran jött a langyos finomság a szemre, és az extra fincsi falatka a pocómnak, dögönyözés az izmoknak, az álomba simogatás, becézgetéssel körítve.
Na ezt nevezem én teljes körű gyógykezelésnek!
Nem csak a betegséget gyógyítják, hanem ügyeltek a nyugodt, kellemes teltséggel domborodó hasra és a lelki egyensúlyomra.
Kicsit kár, hogy 3-4 nap alatt elmúlt a kórság, mert éppen kezdtem megszokni ezt a terápiás közeget.
Igaz, fentiekben említettek nagy része megmaradt, kivéve a langyos szempakolást, így panaszra semmi okom.
Nem is tudom elmondani nekik, mennyire hálás vagyok, mert hiába próbálok szólni hozzájuk, nem értik. Egész egyszerűen úgy csinálnak, mint akiknek befőttjük sincs arról, amit mondok.
Most vagy nagyon jól adják az értetlent vagy tényleg nem beszélnek kutyául.
Ezt a nagy rejtélyt még ki kell derítenem, mert azért gyanús, hogy néha határozottan olyan, mint ha értenék, mit is szeretnék, ugyanakkor ha elkezdek nekik magyarázni dolgokat, akkor meg néznek rám kérdőn.
De sebaj, ez legyen a legnagyobb gond, addig is csak úgy tudom kimutatni hálám és szimpátiám, hogy melléjük fekszem, és megyek utánuk, akárhová is mennek.
Imádnak játszani.
A kedvenc, a fogócska, amikor olyan jól lehet röhögni rajtuk, hogy attól félek, a pocakom kilukad.
Nem hiszem el, amikor a nagyobbik darab valami furcsa mozdulatokkal közeledik felém, és közben morog. Olyanok a végtagjai ilyenkor, akár egy bábunak, a nagy polip szerű csápjaival hadonászik előttem, kerget és várja a reakciót.
Nem lehet ellenállni ennek, felveszem a ritmust, és belemegyek a játékba.
Jó arc, mert előrenyomul, aztán olyan, mintha berottyantana a gatyójába és elkezd hátrálni.
Imádom, ilyenkor meg tudnám zabálni!
Én órákig bírnám, de szerencsétlen úgy kifárad pár perc után, hogy bár nem nyújtja ki a nyelvét, de én tudom, hogy ha kinyitná a száját, akkor tuti a földig érne. Ilyenkor, pusztán szolidaritásból fáradtnak mutatom magam, nehogy azon a marha nagy önérzetén csorba essen.
Szóval eddig csupa vidámság az élet, nem volt rossz választás részemről ez a hely.
Igaz, ebben az elődömnek is nagy szerepe van, és igaza volt, amikor azt súgta, nem bánom meg, ha adok nekik egy esélyt.
Most megyek, mert a habos-büdösből olyan zajok szűrődnek ki, mint amikor befejezi a dolgát.
Nem akarom, hogy meglásson írás közben, ki tudja milyen következményei lennének!
Na nem félek, mert arra semmi okom, csupán ha megneszelnék, hogy ennyit tudok írni, tuti nekem kéne a hivatalos iratokat megírnom, de nem csak nekik, hanem az egész utcának, mert tuti benne lennék a tévében egy ilyen teljesítménnyel, nekem meg nem kenyerem a rivaldafény.

Itt vagyok

2009-08-24T20:04:00.004+02:00

Régen jelentkeztem, de nyomós okom volt rá!
Most is csak azért tudok írni, mert az asszony püföli a számítógépet - ezt megtanultam már tőlük - az erősebb meg abban a helyiségben tobzódik, amiben engem eddig már párszor csúnyán eláztattak, hovatovább valami furcsa szagú habzó anyaggal bekentek, közben meg örvendeztek, hogy jaj de jó illatom van. A gyomrom forgott, de annyira a kedvükben akartam járni, hogy tűrtem némán.
Szóval kihasználom a lehetőséget, és én is klampírozok a számítógépen.
Először is, a 10 nappal ezelőtti állapotom egy hirtelen felindulásból elkövetett emocionális túlcsordulás volt, amit pillanatnyi gyengeségemmel tudtam csak magyarázni.
Úgy gondoltam, rendesen elrontottam a dolgot, így kénytelen voltam átértékelni az addigiakat.
No nem volt gond, de azért jobb az elővigyázatosság, gondoltam magamban csendesen és ugyan a felszínen még mindig cuki voltam, de belül, ahol ezek még nem látnak, elszántan teszteltem őket, nehogy a végén hoppon maradjak.
Elsőként gondoltam letesztelem a stressz tűrésüket.
Lerohantam a dombról, megkergettem pár szárnyast, és mivel láttam, nem jön semmi, űztem a zsákmányt az úton át. Az a szerencsétlen nagyobbik meg vonyított a dombon, rikácsolt, akár egy varjú. Nem volt egy komolyzene minőség, de hát nem csupán a lábak számában szenved hiányt, hanem művészi hanghordozásban is. Szóval nem bírta jól a dolgot.
Aztán elég határozottan elkapta a grabancom, anyám tette ezt velem, amikor valami rossz fát tettem a tűzre. Ez elgondolkodtatott picit, mert ha így meg tud fogni, akkor lehet, beszélt anyámmal? Ha igen, akkor viszont gondban vagyok, mert tuti elmondtak rólam mindent!
Aztán elmagyarázta, újra, hogy milyen veszélyei vannak ennek a meggondolatlanságnak.
Annyira gondterhelt volt a hangja, a szemeiből meg úgy sugárzott a féltés, hogy elolvadtam, és elgondolkodtam, vajon van-e értelme ilyen módon vizsgálódni!
Mivel nagyon megszerettem őket, és ez a gondoskodás is megható volt, gondoltam, kiengesztelem. Kenyérre lehetett volna kenni, annyira örült a közeledésemnek.
Én is megnyugodtam, hogy nincs örihari, és minden feszültség elillant.
Felengedtem, de még nem teljesen.
Ezt követte a kaja keresés, és látványos rágás, lehetőleg a szemük előtt.
Nem tudom visszaadni, mennyire fel voltak háborodva, a nagyobbik meg olyan fürgén felpattant és mellettem termett, hogy arra sem volt időm, hogy azt mondjam, a keservit!
De igazuk volt, és a helyzet az, hogy mivel nem tartottak haragot ismét, hanem újra elmagyarázták, hogy milyen következményei lehetnek ennek a felelőtlen zabálásnak, hovatovább akár el is veszthetnek - mint az úton átrohanásnál - és azt is elmondták, hogy az nekik nagyon fájna, hát itt volt az ideje a teszt végleges megszüntetésének.
Már teljesen megnyugodtam, eltelt pár nap, fel tudtam dolgozni az eddigieket, és határozottan kijelenthetem, hogy nagyon csípem őket, és jó itt lenni, jó velük a dombon, már nem akarok lerohanni, sem át az úton, kajálni meg jobb otthon, friss és finom a táp.
Azon kapom magam, alig várom, hogy megmozduljanak és akkor felpattanok és megyek oda hozzájuk, vagy reggel, amikor levonszolják magukat, akkor már remegek az örömtől, hogy végre láthatom őket, vagy ha megérkeznek, akkor szinte le tudnám szedni a csillagokat is, olyan boldog vagyok.
A fene se gondolta volna, hogy ennyire jó itt lenni!
Játszani is lehet velük, most már annyira jól kitapasztaltam, hogy mik a kedvenc játékaik, hogy elég csak bemutatnom mit szeretnék, és máris kezdődik az őrület.
Olyan jól lehet kergetőzni velük, vagy ha bekapcsolják a rádiót, akkor táncolni, hogy szinte fáj a hasizmom, annyira tudok röhögni velük, rajtuk. Ez attól van, hogy elég rájuk néznem és máris elfog a röhöghetnék, ugyanis ezeknek ilyenkor a tarkójukig ér a vigyor a fejükön, annyira örülnek.
Jókat kajálunk, mindig kapok valami fincsit.
De azt nem értem, miért beszélnek olyanról, hogy még egy blöki kéne! Nem vagyok elég nekik?
Nem értem, de majd kiderül, viszont ha elég jó lesz a jövevény, akkor még a kedvenc mondatom is elsüthetem rá is: "Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship..."

Töretlen a sikerem

2009-08-13T19:21:00.004+02:00

Ma nagyon cuki voltam velük, mert egyre jobban belopják magukat a szívembe.
Az asszony, aki pesztrált és leste minden óhajom egész nap, nagyon vidám és boldog lett, amikor letelepedtem mellé, amíg ő valamit egy furcsa szerkezeten ügyködött. Valami számítógép vagy ilyesmi a neve, így nevezik.
Biztos haragszik rá, mert elég gyakran üti az ujjaival, de ha őt így kell nevelni, hát nekem nem fáj.
Szóval éppen leheveredtem mellé, amikor minden átmenet nélkül lehajolt hozzám és nagyon kellemesen megsimogatta a buksimat, amitől meglepő módon elöntött egy furcsa érzés, egy határozottan jó érzés. Kicsit libabőrös lettem és átfutott az agyamon, ez a szeretet?
De biztos ez az, mert azon kaptam magam, hogy miközben várom a következő ilyen érintést tőle a tekintetem rászegeződött. Elolvadt mint fagyi a déli napsütésben, de meg kell mondanom, nekem is megdobbant a szívem!
Délután megjött a másik, aki mindig óriási ügyet csinál a találkozásaink alkalmával.
Ma pont akkor hozott vissza az asszony, amikor a másik megérkezett azzal a dobozzal, amin van négy forgó valami és iszonyat gyorsan tud ezekkel előre haladni. Még Izsóp sem volt ilyen gyors Tárnokon, pedig ha egyszer beindult, akkor nem lehetett sem lelőni, sem megfogni.
Szóval épp ballagunk hazafelé, amikor látom, kilép a dobozból a másik és rohan befelé.
Nem értettem, mert normál esetben ilyenkor a nyakamba borul és elhalmoz mindenféle szép szavakkal és dögönyözéssel.
Most meg ment befelé.
Nekem sem kellett több, mert be kell vallanom, nagyon vártam, hogy ő is itthon legyen, rohantam volna utána, de az asszony mivel csak két lábbal rendelkezik, nem bírta a tempót, hiába próbáltam húzással segíteni.
De a lényeg, hogy megérkeztünk végre és megláttam a házban a másikat, ahogy engem néz mosolyogva. Alig tudtam türtőztetni magam, annyira mentem volna hozzá.
Aztán elengedett a nyakamon ez az izé, én meg rohantam fel hozzá azon a pár lépcsőn.
Kicsit túl rózsaszín lenne, ha részletesen leírnám mi minden történt, lévén próbálok a jó ízlés határain belül maradni, de azért azt elmondhatom, nem volt érintés mentes az öröm.
Sikerem van töretlenül nála is, és ő is itt van a szívem csücskében már.
Nagyon megszerettem őket, most már ki is mondom nyíltan.
A dombon is normalizálódik a helyzet, most már inkább mellettük vagyok, mert kit érdekelnek a madarak!
Tudnak vakkantani?
Nem.
Tudnak hozzám kedvesen szólni?
Nem.
Örülnek nekem?
Nem.
Érdeklem őket?
Nem.
Ha ennyi a nem, akkor nincs sok értelme velük foglalkozni.
Inkább megyek a gazdikkal, mert a dombon is nagyon cukik.

Felbuzdulva a mai érzelmi kitörésemen megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy ha velem mutatkoznak, akkor jó lenne, ha egy-két kutyás dolgot felvennének a viselkedési repertoárjukba, és rögtön be is mutattam az egyik legalapvetőbb dolgot, a hempergést a jó szagokban.
Megcsináltam többször is, de semmi, ezek csak álltak egy helyben, néztek rám kedvesen, de egy guggolás se, annyit sem voltak hajlandók csinálni, sőt értetlenül kérdezgettek, hogy ebben mi olyan jó.
Megszerettem őket, de kérdezem én, hát hogyan neveljem őket jobb modorra, ha még azt sem értik, amit elmagyarázok nekik? Hiába mondtam, hogy nem csak a bundám ápolja, de jobb illatom is lesz, nem érdekelte őket.
Na nem baj, nem adom fel, majd csak elboldogulunk egymással valahogy.
Alig várom, hogy a dombon a naplementét nézve el tudjak velük csevegni bizonyos dolgokról, ilyen gazdi-blöki témákról!

Közeledem a gazdikhoz

2009-08-11T19:38:00.004+02:00

Ma levettem őket a lábukról.
Egész nap az asszonnyal voltam együtt, és kipróbáltam, milyen amikor követem árnyékként.
Lenyűgöző sikerem volt, annyira boldog volt, hogy csak úgy röpködtek a dögönyözések és a jó szavak. Nagyon örült, látszott, tetszett neki. És be kell vallanom, nekem is tetszett. Nem is olyan rossz, ha közelebb engedem őket magamhoz!
Aztán megérkezett végre a nagyobb darab, akinek eddig is örültem, de gondoltam, vele is kipróbálom ezt.
Nem maradt el a sikerem, újra a figyelem középpontjába kerültem és nála is kicsaptam a biztosítékot, mert nem akarta abbahagyni a masszázst. A végén komolyan attól féltem, hogy esetleg nem marad rajtam bunda, és akkor hogyan nézek a dombon a hódolóim szemébe?
Mikor láttam, hogy a testtakarómmal minden rendben, engedtem, hogy tovább csinálja, elvégre olyan boldog volt, hogy nem akartam letörni a lelkesedését.
Vacsit is kaptam, extra fincsit, aztán engedtek emészteni, amiért különösen hálás vagyok, mert kinek van kedve teli pocakkal rohangálni! Én is inkább dőlök jobbra-balra, csak nézek ki a fejemből és gondolkodom az élet rejtelmeiről. Ha tudnák, mennyi és milyen szép gondolatok cikáznak a fejemben, tuti lehidalnának. Ha majd úgy látom, hogy fejlődnek és képesek lesznek mindazt, amit forgatok a fejemben megérteni, olyan műsort rendezek nekik, hogy még az álluk is leesik.
A tréning nem volt rossz, kimentünk, és a dombon is kipróbáltam, hogy nem megyek olyan messze, de ha mégis, akkor ha hívnak, megyek oda hozzájuk. Ez sem volt rossz, és határozottan jó érzés volt velük mutatkozni a többiek előtt. Már nem ciki őket megsétáltatni! Az elején még emlékszem, voltak gondok, főleg, amikor a nagydarab percenként elkurjantotta magát a nevem süvöltve. Kérdezem én, ki az a marha, aki erre azonnal odarohan hozzá? Én is csak a neveltetésem miatt mentem hozzá, plusz nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni a nagy nyilvánosság előtt.
De összességében jól érzem magam, a mai nappal elhatároztam, hogy kedvesebb leszek velük, mert a teszten eddig átmentek jeles eredménnyel, már ha tudják is ezek, hogy miről van szó.
Jó helyem van, itt maradok, mert marasztalnak veszettül, így kedves tárnoki lányok és a többiek, köszönök mindent nektek, és nyugodjatok meg, jól érzem magam itt, nem megyek vissza hozzátok, annak ellenére, hogy nagyon aranyosak voltatok velem.
Képeslapot nem küldök, mert a nagydarab nem adja oda a fényképezőgépét, azt hiszi a kis csacsi, nem tudok fotózni, így soraimmal üdvözlök mindenkit és remélem, a többiek, akikkel együtt rohangáltunk, mindannyian jó helyre kerültek!
Lizi, akit Szelencének is hívtak :)

Elődöm

2009-08-09T20:06:00.004+02:00

Amíg az esti séta után valamit babráltak a pincében, addig beszéltem az elődömmel, akivel idekerülésem előtt is váltottunk pár vakkantást. Ő a Szivárvány hídon túl van, de szólt, hogy nem járok rosszul, ha ezeket az embereket választom, hiszen ő onnan látja, mennyire szomorúak nélküle és érzi, mennyire fel tudnám őket vidítani, már a puszta jelenlétemmel, és érzi, jól összepasszolnánk.
Hittem neki, mert ő jobban ismeri ezeket és gondoltam, adok nekik egy esélyt, de azért gondoltam, jobb az elővigyázatosság, és van egy mondás, miszerint a puding próbája az evés, majd kiderül, mennyire rózsás a helyzet velük.
Szóval ma is dumáltam Lujzival az elődömmel és elmondtam neki, hogy mennyire igaza volt.
Ezek tényleg nagyon örülnek nekem, határozottan boldogok a jelenlétemben.
Igaz, elmondtam a bánatom Lujzinak, kértem a tanácsát, hogy mit is tehetnék azon dolgok ellen, amiket már részben kiteregettem itt, de megnyugtatott, hogy ezek az összesen négylábúak csak a javamat akarják, és semmi ok az aggodalomra részemről, majd minden kitisztul és szép és jó lesz.
Elhiszem neki, eddig is minden vakkantása igaz volt, így bízom benne, hogy a jövő csak szépet és jót hozhat velük.
Most megyek a gazdi mellé, mert azért be kell vallanom, nagyon jó érzés, ha rám teszi a kezét vagy megmasszírozza a hátamat vagy ha csak simán mellette vagyok!

Meghatódtam

2009-08-09T17:48:00.005+02:00

Amíg a kétlábúak húzták a lóbőrt ma délután, addig elolvastam, miket írtak rólam eddig.
Egész meghatódtam, mert azt eddig is éreztem, hogy van részükről némi szimpátia felém, de hogy ennyire szeretnének, azt nem hittem volna.
Azt hiszem maradok, mert ha ennyire odavannak értem, akkor lehet, érdemes viszonozni a szeretetüket, így akár egy nagyon jó kapcsolat is kerekedhet ebből.
Észrevettem, hogy a nagydarabnak lelóg a keze az ágyról, és annyira megindult voltam a soraitól, hogy a keze alá bújtam és úgy aludtunk tovább.
Jól esik a közelségük, és ha nem is mindig értenek meg, de jó tudni, hogy ennyire bírnak.
Majd formáljuk egymást :)

Jelentkezem

2009-08-09T13:49:00.002+02:00

Ma is én írom e sorokat, mivel a kétlábúak elmentek itthonról.
Végre, legalább van egy kis szabadidőm pihenni, amikor nem kell a szórakoztatásukról gondoskodnom. Mert valljuk be őszintén, elég fárasztó azt lesni, hogy hogyan tudunk arra a bárgyú fejükre valami mosolyt csalni.
Mivel megnéztem a Regős Bendegúz életét bemutató dokumentumfilmet, úgy döntöttem, én is megírom emlékirataim, a jövő ebeinek okulásul.

Szóval nincs különösebb gond, csak néhány apróság zavar.
Például:
Nem értem, miért kell a nyakamra valami furcsa dolgot erősíteni séta előtt, ha az emelkedőre felérve a végéről leveszik azt a hosszú izét. Ha mehetek, jobb lenne már az elején elintézni az ajtónyitást, aztán mehetnék a dolgomra.
Ha örülök, amikor megérkeznek valahonnan, miért nem engedik, hogy felugorva cuppantsak egy csókot arra sima orcájukra, miért kell elugraniuk előlem, vagy ami még ennél is rosszabb, elfordulnak. Hát hogyan lehet így bánni velem?
Reggeli és vacsi még csak-csak, de hol az ebéd?
Egy falatka sem landol a tálkámban, pedig én mindent megteszek a jó viszony érdekében.
Van reggel séta, délben séta, este séta, zömmel megfelelő edzésprogrammal tarkítva, és azt megengedik, hogy a ház előtt kiosszam az arra érdemesnek találtatott lényeket, különösen a postás, aki nagyon a bögyömben van, de ha bent vagyok és éppen szólnék néhány szót is a rakoncátlanokra, máris elnémítanak valami furcsa, vizet spriccelő készülékkel.
Nagyon agyafúrtak! Hát persze hogy befogom a fasírtlesőm, kinek van kedve ázottan heverni a helyén.
És ha már a helynél tartunk, akkor itt jegyezném meg, hogy én, aki két lábbal többet bírok felmutatni, nekem kell az fűtőtest mellett az ablak alatt heverésznem, míg ők, akiknek összesen van négy lábuk, egy minden tekintetben a kényelmet sugárzó ülőgarnitúrán terpeszkednek, ahova a legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom magam bevackolni.
Oly nagyon féltik a vacak kis bútorukat, hogy éjszakára elbarikádozzák, nehogy kényelmesen töltsem az estét.
A konyha, ahonnan mindig ígéretes illatok kúsznak a nózim felé, szintén megközelíthetetlen.
Nem értem, hogyan tudnak olyan nagy nyugodtan ülni a féltve őrzött bútorukon, amikor ilyen finom illatok szivárognak be onnan! Minek tartják ott azt a sok finomságot, ha nem eszik meg! Ha rajtam múlna, nem sokáig lehetne ezeket a bukékat érezni, azt garantálom.
De összességében nem olyan rossz a helyzet, mert vannak jó programok, amiken szívesen megjelenek, az ellátmány is tűrhető, a welness részleg ha nem is világszínvonalú, de helyi viszonylatban kifejezetten jónak mondható, és a különböző szabadidős foglalkozások, amelyeket a nagyobb darab talál ki, hát ha viccesnek nem is, mindenesetre mosolyogtatónak nyugodtan nevezhető. Összetöri magát az a szerencsétlen, mire csóválok egyet, de akkor annyira boldog, hogy félek, rákap a madarak üldözésére.
Na ezekért a pillanatokért érdemes a jó viszonyt ápolni velük, mert ugyan hol röhöghet ennyit az eb?
Majd alakítom a világnézetüket, mert tény, hogy szigorúan az ő érdekükben, de meg kell tanulniuk, hol a helyük az ebek társadalmában!

Ma Lizi vezeti a naplót

2009-08-08T12:00:00.003+02:00

Felkértem, hogy ha lehet, néha írjon már pár sort ő is, ne csak én kalimpáljak esténként.
Kicsit vonakodik ugyan, de rádumálom valahogy.
Jobb eredeti forrásból is olvasni, hogy mi is történik vele valójában.
.
.
Na itt vagyok, mert a személyzet bariton tagja nem hagy nyugodni, folyamatosan valami falatkával próbál rávenni, hogy írjak.
Eleget kell tennem neki, mert a végén hordó formám lesz a sok noszogatástól, és így mégsem mehetek ki a fess kanokhoz. Visszautasítani meg nem merem a fincsi tápot, mert a végén megsértődnek ezek a roppant érzékeny lelkületű kétlábúak, aztán ki tudja mi történik.
Szóval itt vagyok egy ideje, egész jól kijövök a személyzettel, kapom a masszázst és a jobbnál jobb ellátmányt, vannak érdekes foglalkozások, és ha ügyesen alakítom az életet, akkor még a séta alatt is kapok finomságokat. Ugyan néha elég sokat kell rohannom ide-oda azért, hogy egy falatkát adjanak, de hát C'est la vie!
Nem hagyják, hogy kedvemre rohangáljak a madarak után, és az erősebb kétlábú, feltételezem, az emberek között ezt a típust hívják kannak, szóval ez a példány ma rettentő módon kitolt velem.
Épp mentem volna szokásos ellenőrző körutamra, amikor éles hangon jelez a nevemet kiabálva, és látom, megy az ellenkező irányba. Azt hittem nem látok jól! Én itt vagyok, ez az alak meg lemaradva maratoni messzeségből kurjongat!
Kicsit rosszul esett, mert végtére is eddig mindent megtettem a szórakoztatásuk és a jó viszony érdekében, még a fekszik parancsuknak is engedelmeskedem, erre ez a hála! Jól faképnél hagy, és nem érdekli, hogy esetleg egy nagy madár elragadna. Vajon tényleg annyira szeretnek ezek engem, mint ahogy azt folyton bizonygatják, átlépve néha a jó ízlés határát a túl intim testkontaktusukkal?
Nem volt mit tennem, mentem utána, hogy kérdőre vonjam.
Rohantam, ahogy a csövön kifért, mert gyorsan le akartam rendezni a dolgot, hogy a kiszemelt rigócsordát kellőképpen el tudjam zavarni.
Odaértem mellé, mire ez az ember lehajolt és nagyon kedves hangon csak annyit kérdezett, hogy "Merre jártál?".
Összeszaladtak a szemeim az orrom irányába!
Normális, hogy kérdezhet ilyet, amikor pontosan látta, hogy honnan rohantam vissza hozzá!
Ráadásul a kérdéseimre nem volt hajlandó válaszolni, hanem csak kezdte volna a masszázs programot. Lehet, a hosszan tartó nagy meleg gátolja a józan gondolkodásban? Nem értem, eddig olyan normális volt!
Na mindegy, vártam, hogy kell-e ennem újra, de amikor mondta, hogy "Mehetsz", azonnal tudtam, itt az idő, uzsgyi a rigók után.
De nem mehettem messze, mert megint az előző jelenet játszódott le.
Nem értem, mi baja ennek?
Ezt csinálta vagy 80-szor ma délután, ami roppant a terhemre volt!
Elég ciki egy ilyen emberrel nyilvános helyen mutatkozni! A békés szemlélődő sem tud kiigazodni rajta, hát akkor én hogyan tudnék!
De ahogy mondtam eddig, C'est la vie! A végén már egész elvette a kedvem a madárkergetéstől, így csak mentem mellette szomorúan.
De azért roppant nagy mágus ez az ember, a végén csak megnevettetett és megenyhítette bánatom, a játékkal mindig le tud venni a lábamról. Ezt mondjuk nagyon szeretem benne!
Vigyáznom kell velük, roppant agyafúrtak. Kicsit is nem figyelek oda, és máris az történik, amit ők akarnak. Mondjuk nem járok rosszul, ha jó viszonyt ápolok velük, mert a maguk nemében egész jó fejek, néha már szórakoztatónak is lehet őket mondani, de résen kell lennem!
Azt, hogy mi mindent tudok, nem árulom el nekik, mert egyfelől a végén nem hinnék el, hogy mikre vagyok képes, másrészt pedig ki kell érdemelniük tudásom legjavának bemutatását.
Majd idővel, ahogy fejlődésük a nevelésem hatására engedi.
Addig még sok tollat kitépek a rigókból, és néhányszor jól megugatom a gördeszkásokat az utcán.

Nem könnyű a kutyaélet a kétlábúak társaságában, de majd idomítom őket!
Most meg késik a vacsival, hát ennyi, megyek és rendet csinálok!
Persze csak óvatosan, a végén még belegázolok abba az érzékeny lelkükbe!

Fejlődik, nyílik

2009-08-07T18:10:00.003+02:00

Hogy mennyire, azt el sem hisszük!
Most már lehet vele játszani. Nem akar közben legyűrni minket, nem akarja a fejünk fölé reppenve megmutatni, hogy ki az úr, nincs benne egy csepp agresszív kismalac sem.
Ma is játszottunk, ilyen incselkedősdit, amikor szemben áll velem ádáz cowboy módján és várja, hogy "megijesszem". Ilyenkor rámorgok, és ő meghátrál, de közben már várja, hogy mikor ijeszthet vissza. Morog, vicsorog, de olyan erővel csóvál, hogy a ventilátort ki kell kapcsolni. Nagyon cuki, mert el-elbújik mint egy kisgyerek, és a lesből néz, figyel és várja, hogy újra és újra megtaláljam és jól megijesszem :) Alig hisszük el, hogy ennyire játékos lett :)
De nagyon bírjuk!
Ezt egyébként a kedvenc rongyával a szájában is elő tudjuk adni, olyankor viszonylag keveset vakkant, de annál többször próbálja kihúzni a kezemből :)
( Most is itt van, és jelzi, hogy játszana kicsit )
A torreádorosdit is bírja még, sőt, ha megyünk sétálni és egy hosszabb gatyót akarunk felkapni, akkor képes a nadrágban is vörös posztót látni, és "támad" bika módjára.
Szóval nagyon nagyot fejlődött!
Ugyanakkor féltékeny a többi kutyára, persze csak akkor, ha lehajolok valamelyikhez és megpróbálok haverkodni. Ekkor közénk fúrja magát, nem ugat, nem vicsorog, nem morog, nem lökdösődik, csak jelzi, hogy ő is ott van, vele, a jelenlétével is számolnunk kell, miközben esetleg átadnánk magunkat egymásnak a másik blökivel és őt kizárva esetleg eltöltenénk két teljes önfeledt percet dögönyözéssel.
Azért ez jól esik, mert azt jelenti, ide akar tartozni, és nem tűri, ha esetleg más felé kacsintgatnánk.
Nem kell félnie a kis marhának, mert nincs az a kincs sem szelence, amiért elcserélnénk!
Ellenben úgy érzi, a madarak üldözése, Ági szavaival élve, kötelessége. Valahogy bele van programozva abba az édes kis búrájába, hogy neki mindennél fontosabb feladata az életben a gaz, galád, alávaló, a darvini skálán valahol ez egysejtűek magasságában tanyázó, szárnyakkal csapkodó lényeket irtani, üldözni, űzni, nyugalmukat, békés emésztésüket minden eszközzel széttúrni.
Elképesztő a műsor, amikor megdelejezve rohan a bokrok felé, és semmi mást nem látni, mint a lombok rázkódását, miközben tucatjával menekülnek tollvesztve a rigók, galambok és verebek.
Néha felbukkan egy vöröses-barna folt egy villanásra, de ugyanolyan gyorsan el is tűnik a másik oldalon.
Persze hívásra jön vissza, különösen azóta, hogy amikor nagyon begerjedt és rohant a madarak után, egyszer-kétszer elindultunk az ellenkező irányba. Amikor megneszelte, hogy nem vagyunk szorosan a sarkában, azonnal sprintelt vissza. Most ott tartunk, hogy már a megdelejezés pillanatától is lesi a szeme sarkából, hogy merre vagyunk, és nem csak a "normál" séta alatt pislog felénk ellenőrizve, hogy hol kóválygunk.
A többi kutyákkal nagyon barátságos, de mérsékelt érdeklődést mutat irányukba, mert a madarak kergetése számára még ennél is fontosabb feladat. Ugyan futkorászik velük, játszik is ha nagyon kérlelik, de ha madár kerül a látóterébe, elmúlik a játék róla, és uzsgyi a szárnyasok után.
Ezt persze a többi kutya nem igazán érti, látványosan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, csak néznek Lizi után, miközben azon töprengenek, hogy vajon mi baja lehet ennek a csábos kis vörösnek!
Pórázon még húz. De sebaj, lesz mit kikovácsolni.
Tegnap egyik barátom szülinapján voltunk, és csak késő este jöttünk haza, mialatt ő kint volt a ház előtt. Beszélgettünk is róla Ágival, hogy vajon hogyan viselheti ezt az egyedüllétet.
Nem volt semmi gond, egyre inkább kezd benne tudatosulni, hogy ha el is megyünk és ő marad itthon, akkor nem kell sokat aludnia, és jövünk haza. Érkezéskor meggyőződhetünk, mennyire örül. Vinnyog, ugrál, pörög, vakkant, futkározik a kapu és az ajtó között és közben csóvál :)
Nagyon klassz megérkezni úgy, hogy tudjuk, vár ránk :)
És jó látni, hogy egyre nyitottabb és játékosabb lesz :)

És tudja

2009-07-31T20:53:00.003+02:00

A rutinként beépülő napi rituálékat már fejből tudja.
Nem kell szólnom, csak leakasztom a pórázt, és máris szalad, nem szólok semmit, és leül elém, az ajtónyitásnál is vár, különben nem csinálok semmit. Tudja nagyon jól, mi a menetrend, de az utcán és a dombon elmerül a gondolataiban.
Ma délután hasított belém a felismerés, hogy a kutyánk nem azért nem jön hívásra, mert engedetlen, nem azért rohan a madarak után fejvesztve mert velünk ki akar tolni, hanem egész egyszerűen a figyelme annyira elkalandozik, mint ha valami egészen más műsort nézne, és nem azt, amit mi.
Mentünk fel az utcánk tetejére, és mint minden úton átkelésnél, először le kell ülnie mellém, és csak akkor indulhat ha látom, tiszta az út és mondom neki, hogy mehetünk.
Ma meg áll mellettem, nézelődik, valami hangfoszlány eljuthatott agytekervényeinek mélyére, mert csóvált, de egész egyszerűen nem volt hajlandó leülni. Hiába szólongattam, hiába füttyentettem, hiába cöcögtem, nem reagált. Erre bekopogtam a feje tetején, hogy ellenőrizzem, otthon van-e még!
Úgy tűnt igen, mert felfigyelt rám és leült. Igaz kicsit nehezményezte az eljárást, mert látszott, szívesebben maradt volna a belső mozivászon előtt, ahol ment valami rettentő fontos, érdekes film, de ahogy a művelt francia is mondaná, "Szeláví, az élet nem habos torta!".
A gazdi az első, utána jöhet minden más, madarak, ellenségek, haszontalan járókelők, pajkos blökik, "csábító" "illatok"...
Az esetek nagy százalékában nincs is gond, de vannak olyan helyzetek, amikor egész egyszerűen látványosan nincs ott velünk! A figyelme totál másra összpontosul, látványosan nem jut el a tudatáig, hogy ki(k) van(nak) mellette, és mit is mond(anak) neki.
Úgy megnézném ilyenkor a gondolatait :) Vajon mi járhat abban az édes kis búrájában?
Utánanéztem a pórázon sétálás trenírozásának, és arra jutottam, hogy mindenek előtt azt kell elérni, hogy kint az utcán/dombon is úgy figyeljen, hogy ha hívjuk, akkor jöjjön, akármilyen helyzetben is van.
Figyelem tréning, pórázon sétáltatás tréning a következő tanterv, mivel a behívás működik, a dombon is ül-fekszik, falatka megerősítés minimális, dögönyözős elismerés maximális :)
Persze nagyon jól viselkedik, mert ha nem hívjuk és ő előreszalad, majd visszanéz és látja, hogy nem moccanunk, akkor lohol vissza, leül elém, és várja az elismerést :) Ami nem marad el!
Nagyon bírjuk a kis tündért, egyre aranyosabb, már játszik velünk, a torreádorosdi sem vált ki belőle valamiféle harcos játékot, szóval egyre cukibb :)
Nagyon klassz, hogy itt van velünk :)

Változás

2009-07-28T19:39:00.003+02:00

Valami megint megváltozott.
Eddig is nagyon édes volt, meg bújt, meg figyelt ránk, de most megint változott a művésznő!
Más a tekintete, másképp néz ránk, másképp közlekedik itthon és a dombon is.
Eddig nagyon kúl volt, és azt hittük, hogy nagyon laza a kutya, teljesen macsó. De az utóbbi napokban derült ki, hogy nem egészen így van.
Most kezdi megmutatni, hogy ki is ő, és milyen is ő valójában.
Eddig nagyon tetszik :)
Ha ez így megy tovább, akkor nem is merek belegondolni, hogy hova tud fejlődni ez a kisnagy lény :)
A dombon is édes, ugyan a madarak maradtak ősellenségek, akiket mindenáron, még akár a gazdiktól elfutva is meg kell semmisítenie, de ha hívjuk, akkor már az esetek 95%-ban azonnal fordul vissza és lohol hozzánk.
A többi kutyussal nagyon aranyos, vannak még domináló mozdulatai, de már nem feltétlen óhajt lebirkózni minden ebet.
Sajnos pórázon még mindig rángat, egy hosszabb séta így felér egy gyúrással, a bal kezem be van durranva akár egy díjbirkózónak. Ezen kell még csiszolni kicsit, mert ha hosszabb távra akarjuk vinni, olyan helyre, ahol nem lehet elengedni, akkor nem feltétlen lenne jó versenylóként megérkezni akárhova.
De nem lesz gond, kicsit hosszadalmasabb eljárás lesz, de majd megtanítjuk a módit.
Ma voltunk dokinál, egy kis bűzmirigy, fültisztítás és féreghajtó tabletta végett. Jól viselte, még a kellemetlen résznél sem acsarkodott, pedig ha belegondolok, hogy én mit szólnék fordított helyzetben, de hagyjuk.
Az autóban még mindig nagyon izgatott amikor elindulunk, viszont ahogy közeledünk az ismerős terület felé, és a megszokott illatok és szagok megcsapják az orrát, már nyugszik is meg, és az idegesség átcsap örömbe :)
Előbb de lehet, utóbb meg fogja szokni, hogy nem adunk túl rajta :) Ha tetszik, ha nem :)
Persze nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk, pár napja kapott egy taslit, mert suttyomban elkezdett rágni valami elejtett csontot. De olyan ravaszan, hogy a hátunk mögé settenkedett, majd szép halkan elkezdte betermelni a talált zsákmányt. Ágival beszélgettünk éppen, amikor halljuk az egyre erősödő csámcsogást.
Mivel az elmúlt időszakban felszedett pár kilót - szigorúan az előírt optimális, nőstény vizslakopók számára tudományosan meghatározott testtömegindex határértékén belül maradva - és ráadásul a vacsi utáni séta alatt történt, felment a pumpa mint a "Szaffi" c. rajzfilmben az őrnagynak, és meglegyintettem rágás közben a pofiját - hozzá kell tennem, nekem fájt, pedig inkább hasonlított egy határozott simításhoz a mozdulat - majd felnyitottam az ajkait fogászati beavatkozás céljából, a még fellelhető csont darabkák kipiszkálására.
Meghökkent, de nem okozott benne semmilyen törést, és tudta, hogy miért volt ez
Majd higgadtan elmagyaráztam neki, hogy ez nagyon csúnya szokás, meg nem lehet tudni, hogy ki, milyen célból, milyen "szósszal" ejtette el a csontot, aztán felvilágosítottam, hogy az ilyen felelőtlen táplálkozásnak milyen hatásai lehetnek az egészségére nézve.
Vette a lapot.
Harag nincs, szerintem megértette.
Persze néhány pillanat múlva, amikor már elszállt az előző esemény rossz szájszaga, és bújt, akkor megdögönyöztem, de kiadósan, sőt, nyílt terepen elkezdtük az ül-fekszik-ül, ül-fekszik-marad-gazdi elmegy, addig kutya marad-kutya hívása gyakorlatokat, igen jó eredménnyel :)
Tetszett neki, mert az elismerések, dögönyözések és az aranyfalatkák - frolic típusú húsos drazsék - megtették hatásukat :)
Minden renden azóta is, nagy az összhang.
De azért majd megint elbeszélgetek vele mint gazdi a kutyussal, ahogy azt az érkezése után pár nappal tettem.

Még élünk

2009-07-23T19:33:00.003+02:00

Na nem a harapás miatt lapítottunk eddig, hanem az élet úgy hozta, hogy csak most jutott idő írni róla. A "harapás" már a múlté, nincs benne semmi agresszió!
Annyi minden történt az elmúlt napokban, hogy leírni nem egyszerű, ezért csak röviden néhány érdekes momentum.

Tévézik
Miközben kapcsolgattuk a tévét, egy pillanatra felkapta az egyik csatornánál a fejét, és olyan elszántsággal figyelte a rajzfilmet, hogy nem mertük elkapcsolni.
Valami donáldkacsa rajzfilmet vetítettek, amelyben a kacsa valami furcsa hangon beszélt, ami teljesen lebilincselte Lizit! Félrebillentette a fejét, és ide-oda tekergette, annyira koncentrált. Elképesztő volt.
Stabil tudás/engedelmesség
Ül, fekszik a dombon, hívásra jön, figyel ránk, bár az időjárás és a madarak tudják befolyásolni, de összességében ennyi idő elteltével nagyon sokat fejlődött jó irányba és úgy tűnik, nem is akar visszafelé haladni.
Játék
Kapott egy kutyáknak fabrikált spéci tekert ronygot, amivel elkezdett önfeledten jáétszani.
Már nem csak lökdösi a helyén ha éppen a nagy helyezkedésben zavarja, hanem hozza büszkén, mutatja nekünk, incselkedik velünk, és hív minket játszani :)
Ez annak a jele, hogy egyre jobban érzi magát itt? Reméljük!!! Mi nagyon élvezzük, hogy itt van :)
Fejlesztés
Elérkezett a pórázon kulturáltan sétálás ideje.
Borzasztóan elkezdett rángatni újra, így az elkövetkezendő időszakban azt fogjuk gyakorolni, hogyan kell a gazdik karjait a helyükön hagyni és nem kitépni a nagy igyekezetben!
Nem lesz gond, eddig sem volt :)

Tömören ennyi.
Most megyek, hogy kicsit trenírozzam, mert látványosan rám vár :)
Fekszik, keresztbe tette a lábait maga előtt és azon pihenteti a buksiját, közben engem bűvöl, hogy menjek már mert elkezdődött a tanóra :) Ezt most azzal nyomatékosította, hogy mellettem termett és figyel, mikor indulok már :)

Harap?!

2009-07-14T19:56:00.002+02:00

Ma harapott.
Na nem kapta le a kezem, de jelezte, hogy vannak fogai.
Vér nem folyt, és sérülést sem okozott, csupán a játék hevében kicsit erőteljesebben ragadta meg a kezem.
Akkor történt, amikor azt játszottuk, hogy amikor mellém ért, akkor kicsit megpörgettem, kicsit ellöktem magamtól, amitől elkezdett körbe körbe futni és amikor közelembe ért, ugrott és próbálta a kezem elkapni. Eddig nem is "fogta" meg, hanem csak jelezte, hogy a közelemben van, de ma rákapott a kézfejemre.
Kicsit meglepődtem, mert ilyet eddig nem csinált, ugyanakkor visszaemlékeztem, hogy tegnap egy kölyök - ha jól tudom a fajtát - pitbull próbált vele játszani, és a nagy lelkesedésben mindig meglökte Lizit, amitől Lizi olyan ideges lett, hogy azonnal leteremtette a blökit. Persze nem durván, csak jelezte, hogy ebből neki elege van, 35 fok meleg, 30 perc intenzív futkorászás után már nem óhajt egy ereje teljében lévő blökivel duhajkodni, és különben se lökdössék őt, mert ő a domináns egyed, majd jól megmutatja, hogy ilyenkor mi az eljárás.
Valahogy olyan, mint ha ez a lökdösődő játék, amire eddig nem reagált ennyire érzékenyen, átcsapott volna egy dominancia harcba.
Ez eddig rendben van, de ne már a majom rázza a ketrecet, szerintem nem foghat rá senki kezére így, főképp a dominálást kell elfelejtenie, ezért elhatároztam, kidolgozom egy tervet erre a "problémára".
Kifundáltam roppant agyafúrtan, hogy még erőteljesebben játszom vele ezt a játékot, de úgy, hogy amikor bepörögne és ráfogna a kezemre, azonnal nyújtok neki egy falatkát és megsimogatom, hátha kioltom ezzel a helyzet félrediagnosztizálását nála.
Sikerült megfordítottam a helyzetet!
Alig hittem el, hogy az első pár beidegződött mozdulat után már nem akart fogni, hanem várta a jutalmat, és úgy 53kg falatka után és kábé két teljes óra masszázst követően már esze ágában sem volt fogakkal fogni.
Elképesztően jó, hogy ennyire kezelhető :)
Meg lehet zabálni, annyira cuki.
Lehet, egyszer lesz nálunk az ebéd menüjében rántott Lizicomb?

Eben guba

2009-07-13T20:32:00.003+02:00

Azaz mégse, mert nem guba rajta! Még hullik a bunda, de már nem intenzíven. Néhány helyen maradt még a melegítőből rajta, de hamarosan lejön róla, és akkor már nem kell fésülni a dombon.

Nyugodtabb lett. Lehet, csak a meleg miatt?
Élénk, fürge, érdeklődő és vitális, tehát nem hasonlít semmilyen elfekvőhöz vagy a krónikusan beszedáltak rehabilitációs központjának egyetlen lakójára sem. Egyszerűen csak nyugodtabb lett.
Persze ehhez azt hozzá kell tenni, hogy lefárasztjuk rendesen, mivel minden séta felér egy élsportoló edzésével, annyira lefárad.
Jó nézni, ahogy a séta kezdetén még szétveti a sok erő, amit szabadon akar engedni, aztán néhány kör - kb. 37000 méter - megtétele után egyre lassul, míg a végén már "alig vonszolja magát" :) Persze egészséges kereteken belül tartjuk a rohanást, mert ilyenkor, amikor látjuk, hogy fárad, nem kezdjük el kereplőt a fejünk felett tekerve kergetni hosszú kilométereken keresztül, a kitűzött időt és távot teljesítendő, mivel nem az ájrondog versenyre akarjuk felkészíteni.

Azt is jelzi, ahogy ma is jelezte, hogy tanulna, és a tanár ne késsen a tanóráról mert nála már becsöngettek és jöhetne egy kis gyakorlás.
Nagyon aranyos, mert látszik, mikor figyel teljes erőből és ilyenkor az is látszik, minden idegszálával azon van, hogy a feladatot jól teljesítse. És az elismerés, a juti nagyon kedvére van!
Megkapja a falatkát de utána nem megy el, hanem még a dögönyözés részét is begyűjti :)
Meg lehetne zabálni :)

Édes kis mackó

2009-07-12T20:34:00.002+02:00

Gyönyörű.
Az egész kis lény egy nagy csoda :)
Nagyon okos. Jelzi, ha tanulni, gyakorolni akar vagy éppen egy kis dögönyözésre van szüksége, ugyanakkor azt is egyértelműen értésünkre adja, ha elege van belőlünk és inkább durmolna.
Ha inkább durmolna, de hívom, akkor ugyan jön, de már félúton látszik, hogy a szeme sarkából a helye felé sandít, és ahogy megsimogatom, azonnal menne a helyére :)
Igazi kis egyéniség :)
Jó, hogy itt van :)

Sétakocsikázás

2009-07-09T20:54:00.003+02:00

El kellett mennünk Pilisvörösvárra, és gondoltuk, elkezdjük hordani magunkkal Lizit, ahova csak lehet.
Amint megneszelte, hogy autókázunk - látta, ahogy a csomagtartót készítem elő - nagyon izgatott lett. Körbe körbe rohant a kapu előtt és látványosan nagyon izgult, hogy most mi lesz. Vajon megint elmegy a gazdi, itthon marad egyedül vagy mi lesz?
Amint bepattant a csomagtartóba, máris világos volt számára, hogy jön velünk.
Csakhogy nem nyugiban mélázott ki az ablakon, nem nosztalgiázott ifjú kora pajkos kergetőzésein, hanem nagyon, nagyon nyugtalan volt, zihálva lihegett és szűkölt. Mivel előrelátóan betettem pár marék - úgy 3,62 kg - falatkát a szütyőmbe, gondoltam, megállok és néhány gyengéd simogatással, pár nyugtató szóval és egy adag falatkával elveszem a rossz kedvét.
Nem sikerült, végig maradt a nyugtalanság.
Aztán amikor megérkeztünk és kijöhetett, akkor is maradt végig mellettem.
Nagyon úgy tűnt, fél, hogy el kell mennie tőlünk! Persze mondtuk neki az úton, hogy nyugi, nincs az a szelence, amiért odaadnánk bárkinek, meg hogy most már tuti velünk marad amíg az ideje ki van szabva, de nem akarta elhinni,
Bezzeg itthon, amikor megérkeztünk, sétáltunk a dombon az ösmerős szagok között, de főleg, miután látta, hogy elindulunk a ház irányába és a kapu nem távolodott hanem közeledett, hovatovább még át is lépjük a kaput és irány a lakás, plusz egy hatalmas műcsont is landol előtte, na akkor leesett a tantusz, hogy mi is történik itt valójában :)
Most tiszta erőből durmol, látszik, minden rendben, nincs egy cseppnyi feszültség sem :)
Jaj, ha tudná, hogy nem kell izgulni, nem engedjük el magunktól, nem hagyjuk el soha, sőt, ha tudná, mennyire szeretjük, meg sem fordulna ilyesmi abban az édes kis buksijában!
De sebaj, az idő nekünk dolgozik, szerintem nem lesz gond, rájön, hogy nincs értelme nekiszomorodni sem beleesni nagy kétségekbe és búslakodásokba, semmi esetre sem elkeseredésbe, és akkor majd nem lesznek ilyen rossz pillanatai az autóban :)

Ül-fekszik-ül-fekszik-ül...

2009-07-06T20:59:00.002+02:00

Stabil a tudás, lendületes, előre mutató fejlődés - nem vissza - határozottan barátságos viszony ápolás a gazdikkal, érdek és falatka mentes bújások, dominancia mentes életvitel.
A napi rutint álmából ébresztve is felmondja akár visszafelé is, csukott szemmel ül, fekszik, marad.
Amikor dolgozom vagy írok valamit a leptopon, elém heveredik vagy bebújik az asztal alá, szorosan mellém.
Amikor megérkezünk munkából vagy bevásárlásból, annyira örül, hogy ugrál.
Csak azok az ellenséges élőlények, azok a fenemód furfangos madarak, azok az agyafúrt szárnyasok ne lennének a dombon, akik teljesen ki tudják zökkenteni a gazdikra koncentrálásból.
Hogy eltereljük a figyelmét ezekről az ádáz gaztevőkről, kipróbáltuk a dagi gazdi kutyasétáltatást hosszú perceken keresztül, hogy jól kifárasszuk.
Álltunk a domb közepén, hol északnak, hol délnek fordulva, ami Lizinél azt eredményezte, hogy ide-oda rohant Hikari express sebességgel. Mikor már vonszolta magát, elindultunk a bokrok felé, ahol fent említett szörnyetegek laknak. Azt hittük, most, hogy szinte szigetelő szalaggal kellett a nyelvét visszaragasztani, most nem rohan 189 km/h-val a bokrokhoz.
Tévedtünk.
Ahogy a bokrok közelébe értünk, azonnal elkezdett rohanni 189 km/h-val és üldözte az ellenséget.
Hm. Nehéz lesz leszoktatni erről, de amíg kezelhető, tehát hívásra visszajön, addig nincs gond.

Egyébként minden nap, érezhetően változik, egyre jobban nyit felénk, és nem csupán a lényéből fakadó kedvességgel viszonyul hozzánk.
Ez nagyon nagy elismerés részéről, ez a legjobb visszajelzés, amit csak adhat :)
A lakást természetesen teljesen belakta, védi a területet, amint megkezdi a külszolgálatot.
Bent nem acsarkodik, a vízipisztoly hatásos :)

Tévézik

2009-07-05T19:50:00.007+02:00

altatótabletta

Ma volt egy híradás a frizbiző kutyák versenyéről a tévében, és legnagyobb megdöbbenésünkre Lizi felpattant, a tévé elé rohant és felágaskodva nézte a riportot. Alig hittük el!
Természetesen mi is vettünk neki egy frizbit néhány hete, de az eldobás után mehettünk mi a korong után. Annyira nem érdekelte, hogy az már fájt!
De most, a riportot olyan érdeklődéssel figyelte, mint ha tudósítást kellett volna írnia a látottakról valami újság számára. Lehet, a környék kutyái üzemeltetnek egy "Mai Vau" c. napivakkantást, amiben hírül adják egymásnak az innen-onnan szerzett infókat?
Soha nem lehet tudni, de ez a mai tévézés erősíti ezt a hipotézisünket!
Aztán ahogy más témára váltottak, egykedvűen a helyére vonult és nagyot ásítva bealudt.
Nem nagyon játékos, előző kutyusunk ebből a szempontból teljesen más volt, imádott labdázni, vagy az eldobott botokkal visszarohanni, a karóráról tükröződő fényecskétől pedig olyan izgatott lett, akár egy szaftos vadkacsától.
Lizi nem ilyen, egyelőre, mert azért a torreádorosdi és a kötélhúzás néha felmerül délutáni foglalatosságként, de ezektől eltekintve nincs rágyógyulva egyéb játékokra.

Lehet, egyszer meg fogjuk zabálni!

Hőség

2009-07-04T21:49:00.004+02:00

Ugyan nem volt eseménnyel teli nap, lévén ebben a fülledt hőségben nem csak mi, hanem Lizi is maga alatt volt, teljesen alulmúltuk magunkat aktivitásban.
Még a dombon is csak kóvályogott szegény, de mi sem óhajtottuk megdönteni a távgyaloglás olimpiai rekordját. Igaz, egy kis fekete uszkár megfuttatta, de utána annyira apatikussá vált, hogy jobbnak láttuk elbúcsúzni és elindulni a domb másik végébe.
Ott nagy szerencsénkre összetalálkoztunk egy angol bulldog-gal, aki ugye híresen rosszul tűri a meleget, ami nekünk épp kapóra jött egy kis nyugis andalgásra.
Ki is használtuk az egy helyben ácsorgást, és a ma vásárolt bundamentesítő készülékkel elkezdtük a hullásra ítélt szálakat akkurátusan kifésülni belőle. Nagyon tetszett neki, és hatalmas adagtól szabadítottuk meg.

Most piheg a helyén, meg sem fordult a fejében, hogy tanuljunk.

Ahol a trimmelőt vettük, éppen ott voltak a Pilis-Budai Kutyások-tól + két blöki, akik kérik, hogy aki csak teheti, segítsen, fogadjon örökbe kutyust, mert helyhiánnyal küszködnek.
Elérhetőségek itt http://www.pilisbudaikutyasok.hu/szeretnek_egy_kutyat.htm

Vedlés

2009-07-03T20:51:00.003+02:00

Minden rendben a bundájával, csak vedlik, kegyetlenül! Úgy hullatja a szőrét, akár egy hosszú szőrű kutyus.
A lakás lassan egy birkanyíró telephez hasonlít.
Kapott egy szőr- és bőrápoló természetes anyagokból összeállított tablettát, amitől gyorsabban végbemegy a folyamat! Csak nehogy túl jól menjenek a folyamatok :)
Kap egy kis vitamin bombát, ebből baj nem lehet :)
Amikor induláskor betettem a kocsiba, nagyon nyugtalan lett, lehet, az jutott eszébe, hogy most otthagyjuk valahol. Izgatott volt az állatorvosnál, és mialatt jöttünk haza.
De amint ismerős illatokat hozott az autóba a légkondi, máris megnyugodott! Szegény, elég rossz lehetett neki, amíg meg nem győződött arról, hogy nem kell idegen helyen maradnia, hanem jöhet vissza a kis helyére!
Még nem tudja a kis butus, hogy nem engedjük el, ragaszkodunk hozzá!
Majd rájön :)

Kopaszkutya

2009-07-02T19:57:00.004+02:00

Ma iszonyatosan hullott a szőre.
Néhány napja tapasztaljuk, hogy elkezdett hullani a szőre, de ma a dombon, miután az eső után a nedves fűben jól meghempergőzött és utána megdögönyöztem, hatalmas mennyiségű szőr maradt a kezemen. Megnéztem, ha megfogom egy kisebb területen a szőrét és elkezdem húzni, mi történik.
Jött ki az a mennyiség, amit megfogtam.
Ági felhívta az állatorvost, hogy ez mi lehet és hogy emiatt rohanjunk-e oda a rendelésre, de azt mondta, hogy ráér holnap is. Remélem, semmi komoly és csak az extrém párás levegő és a hőség mellékhatása ez, és nem járunk úgy mint a Sinkovits Imre, Tábori Nóra, Szombathy Gyula szereplésével bemutatott Mellékhatás c. paródiában.
De komolyan, reméljük, hogy nem lesz gond.
Ugyanakkor a kis huncut küzd némi nemi identitás problémával, mert ma meg óhajtott hágni egy kan beagle-t minden lehetséges irányból. Nem tudom, ez minek a jele, mindenesetre elég furi látvány, ahogy szuka létére kankutyaként vonaglik a kankutyán! Ezt kinőhetné, elhagyhatná!

Ettől eltekintve minden rendben, étvágya akár egy farkasé, figyelme kiváló, tanulási vágya falatka jutalmazással kiegészítve szárnyal!

Egyre közelebb

2009-06-30T19:21:00.002+02:00

Ma is minden rendben ment itthon is és a dombon is.
Amikor megérkeztem, Ági mondta, hogy mielőtt kinyitottam volna a kaput, Lizi már tudta, hogy hamarosan érkezem. Csak nem a körülöttem terjengő buké ilyen markéns, hogy kilóméterekről meg lehet jósolni érkezésem???
Ahogy beléptem, egy örömtől izgatott blöki fogadott, akit illemtudóan megvárta, amíg leteszem a kezemből a táskám, lerakom a kulcsomat és a mobilt. Ahogy elrendeződtek a viszonyok, máris beindult a szőrmentesítő és ugarbugráló program. Dögönyöztem, ahogy kifért a csövön.
Az esti séta alatt is minden rendben ment, figyelt, mindaddig, amíg a madarak le nem kötötték a figyelmét. Amint a legvadregényesebb részhez értünk, megint megdelejeződött, leszállt a szürke madár a szemeire és a külvilág a szárnyasokra szűkült.
Nem semmi, de be kell szereznem egy aranyfalatkát, amivel a madárszenvedélyét trenírozzuk.
Remélem, nem a spanyol jamon serranó a kedvence, az tényleg aranyfalatka lenne!
Majd' egy órát voltunk kint, a nyelvét a végén úgy húzta maga után.
Most piheg és szerintem várja a mai tanórát :)
Ápropó, tanóra, ma a dombon csak kimondtam, hogy "Ül!", majd "Fekszik!" és láss csudát, megcsinálta. Volt nagy hangos örömködés, szerintem komplett hülyének néztek, ahogy ott dögönyözöm a kutyám letérdelve és közben gügyögök mint egy csecsemőhöz :)
De tetszett neki a dolgo, mert aztán boldogan hempergett egyet :)
Lassan elkezdjük a kinti tréninget is, hogy a zavaró tényezőket is ki lehessen zárni, és tényleg maximális legyen az engedelmesség! Na nem eszetlenül, sem nem kínzó módon, mert az nem lenne jó egyikünknek sem.
Szépen fokozatosan, az alábbi tanterv szerint:

átkelésénél minden esetben leülünk, csak akkor indulunk, ha a gazdi mondja
pórázon séta hosszabb időn keresztül
ül-marad, ül-fekszik-marad feloldásig
madaraktól elhívhatóság
ha kimondjuk, hogy "Gyere!", akkor legyen ott bárki vagy bármi, jönnie kell
nem szaladunk el kergetőzni, ha az ősellenség jön velünk szemben és menekülőre fogja

Egyelőre ennyi.
Ha mionden jól megy, ahogy eddig is, akkor venni fogja az akadályokat, lazán :)
( Ki kell számolni, hány kiló falatka lesz az ára :) )

Szerintem egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Ez abból is látszik, amikor megállok a dombon és nézek ki a fejemből, akkor ha megérzi, hogy nem vagyok a közelében és megfordul és látja, hogy egyhelyben állok, azonnal rohan hozzám és amíg el nem indulok, addig ott van mellettem, ül vagy fekszik vagy áll és szemlélődik mellettem! És már nem úgy mint pár hete, hanem valahogy másképp.
Nehéz megmagyarázni, de valahogy őgy érzem, mélyebbek és erősebbek az érzései felénk!
És már egyáltalán nem akar dominálni, igaz vannak még gyenge próbálkozások, de már tudja nagyon jól, hogy a falka milyen felépítés, milyen hierarchia szerint működik.
Nagyon nagyon jó, hogy itt van velünk :)

Összeszoktunk...

2009-06-29T06:44:00.002+02:00

.. és azóta, egyre jobban kedvelem!
Hej Te kutya, kutya vagy...
Szóval elég jó a viszony, az esti tanulás kifejezetten jót tesz neki.
Élvezi, ha a kiváló teljesítményét elismerem falatkával, és dögönyözéssel és érthetetlen gügyögéssel.
Levágja magát ülő és fekvő helyzetbe, figyel, akár egy éltanuló.
Megolvastam egy könyvet, Tamar Geller Kutyaszeretet címmel, amiben az ugatásra volt egy meglepő módszer. A könyvben említett problémás egyed, akit a gazdija nem bírt leszoktatni a vakkantásról, a kiképző asszony egy vízipisztollyal csillapított le, regulázott meg. Gyermekkorom szép emlékei sejlettek fel előttem amikor a lakótelepen hordákba verődve mászkáltunk és nyaranta óriási vízipisztoly csatákat csináltunk.
Mivel Lizinél is tapasztalható egy kis ugatás kényszer, és ez esténként a lakásban nem túl kellemes, különösen amikor beszélgetni szeretnénk ő meg felfigyel valami zajra, ugyanis akkor nem lehet leállítani. Próbáltunk mindent, kiszedni a helyzetből, elvonni a figyelmét, de semmi.
Ahogy elolvastam a módzsert, előkaptunk egy a virágok permetezésére rendszeresített vízfújókát és beindult a vakkantásmérséklő program.
Alig vártuk, hogy kezdődjön a műsor :)
Nem is kellett sokáig izgulni, mert volt valami történés az utcán, amiről úgy godolta, feltétlen bele kell szólnia.
Egy ugatás, egy spriccelés.
Volt ám lepődés, sőt döbbenet! Nem tudta hova tenni a dolgot! Kicsit meg is sértődött!
Igaz, mondtuk, hogy "Csönd!", majd természetesen meg is dögönyöztük, de ahogy elkezdett újra vakkantani, azonnal jött a következő adag.
Háromszor kellett "lőni", és máris megtanulta, hogy amikor lakásban van, nem kell a kinti dolgokban iylen határozottan állástfoglalnia. Kint más a helyzet, lehet ugatni, lehet az ősellenséggel acsarkodni, lehet az utca népét dirigálni, átszólni a haveroknak, megdumálni az aznapi vagy az előző napi menüt, de a lakásban nem kell levakkantani a vakolatot a falról.
Amúgy minden rendben, nagyon bújik, mi ennek megfelelően nagyon dögönyözzük :)

Egy tündér

2009-06-26T20:08:00.005+02:00

Mást nem is lehet mondani rá.
Rengeteget futott a dombon, kergette a madarakat, ezt nem tudom, ki lehet-e nevelni belőle.
Nem tudom, hogy ilyenkor sült rigók lebegnek-e szemei előtt és érzi a pecsenye illatát, mindenesetre az biztos, hogy imádja őket kergetni, elriasztani.
Kialakult, hogy milyen sorrendben látogatja az alacsonyabb fákat és bokrokat, amelyekről határozott mozdulatokkal riasztja el a fránya szárnyasokat.
De amit eddig nem csinált és ma láttuk tőle először, teljesen ledöbbentett minket.
Két lábra állt az egyik bokor előtt, de olyan egyenesen, akár egy balerina, egyenes háttal, két mellső lábát pedig a teste mellett tartotta. És nem csak egy pillanatra, hanem hosszú másodperceken keresztül állt és figyelte a madarakat a bokron! Nem hittünk a szemünknek!
Óriási mutatvány volt a részéről!
Aztán később összetalálkoztunk egy egyéves cane corso-val, aki körülbelül négyszer volt nagyobb Lizinél. Igaz, pórázon volt, de biztos ami ziher alapon megtudakoltam a gazditól, hogy ugyan volt-e már vacsi vagy azok a szemek Liziben nem a játszópajtást látják, hanem a potenciális esti menüt. Mivel nem jött határozott válasz a kérdésre és mert még szeretnénk pár szép évet eltölteni Lizivel, jobbnak láttam, ha elindulunk és a vélelmezhetően korgó gyomrú hatalmas blökit magunk mögött tudjuk.

Már nagyon bírja a rituálékat, ismeri a menetrendet.
Ki- és bemenetelkor, leül, vár és hívásra jön.
Kicsit fejlődött a pórázon séta alatt is, már nem rángat karkitépő módon.
Összességében tényleg egy tündér, most feszülten figyel, szerintem szomjúhozik a tudásra, így elkezdődik a dolgozók gimnáziumának esti képzése.

Hét hét...

2009-06-25T18:38:00.003+02:00

... ennyi ideje, hogy itt van velünk :)
És micsoda változásokon ment keresztül, micsoda átalakulásnak vagyunk szemtanúi!
Ma is trillázva vakkantva ugrált amikor megérkeztem. Elképesztően aranyos! Rögtön mosolyt csal az arcomra.
Most kitikkadva huppant le a padlóra a séta után, nagyon melege van, de ez nem csoda, ebben a trópusi időben.
Ha óhajtja, ma is tanulunk, ismételve, gyakorolva az eddigieket, amint kicsit hüvibbre fordul az idő.

Ez történt ma

2009-06-24T20:20:00.004+02:00

Elképesztő, hogy mennyire fogékony!
Ma gyakoroltuk újra, hogy mit jelent a "fekszik". Elsőre megcsinálta, igaz, a falatka mint pozitív megerősítés a verbális és a testi, simogatásban kicsúcsosodó megerősítés mellett hatékony segédeszköz. Nagyot néztem, amikor elsőre leheveredett elém!
Nem is számítottam arra, hogy megcsinálja, mert nagyot sétáltunk, rengeteget futott, sokat játszott a haverokkal, üldözte a madarakat, szóval sikerült ebben a fullasztó, monszun jellegű időben a nyelvét a bokájáig lógatnia.
Ma külszolgálatot teljesített, mivel mind a ketten bent voltunk a városban. Nagyon nem szereti, ha elmegyünk itthonról, ádáz szemekkel nézi és acsarkodva ugatja a kocsit! Ellenben az öröm, amikor megérkezünk, leírhatatlan. Trillázva vakkant, ugrál, forog, szaladgál, de amiben nagyot fejlődött, hogy nem rohan elénk, nem akarja a körmeivel kinyitni a zárakat :)
Nagyon okos blöki, és nagyon elkényeztet minket nem csupán a szeretetével, hanem a fogékonyságával és most már bátran állíthatom, ragaszkodásával :)
Jó rágondolni napközben, roppant nagy szerencsénk van vele!
.
.
.
AJAJ, jön a vihar, erősíthetjük a villámlás és dörgés tűrést is!

Fekszik

2009-06-23T20:44:00.003+02:00

Ma megtanulta 20 perc alatt, hogy mit jelent a "fekszik".
Igaz, kellett hozzá 3 marék falatka, de a végén elég volt mutatni a jelet és lefeküdt.
Elképesztően fogékony, és ijesztően gyorsan tanul!
Ha van kedve, szerintem amit kutyus meg tud tanulni, azt ő is gond nékül abszolválja!
Ugyanakkor azt is észrevettük, hogy a figyelme hirtelen elkalandozik és nem hajlandó megcsinálni semmit, csak amit kifundált abban az okos kis buksijában.
Tegnap az esőben csak állt velem szemben, nem volt hajlandó a szokásos séta befejező rituálé szerint leülni előttem és megvárni, amíg azt mondom, mehetünk.
Együtt áztunk az esőben, és ugyan mondtam neki, hogy addig maradunk, amíg le nem ül, és ha kell, akkor tüdőgyuszit is hajlandó vagyok beszerezni, de nem megyünk haza, amíg le nem ül. Sőt, nemhogy nem figyelt, hanem egyenesen ignorált! Olyan pofát vágott, hogy arról le lehetett olvasni minden gondolatát, miszerint menjek már valami melegebb éghajlatra!
Ijesztően gazdag a mimika készlete!
Kicsit kegyetlennek tűnhet, de én is áztam vele, nem voltam kivétel, ugyanakkor vadászkutya, nem kéne hogy baja legyen ennyi esőtől!
Nos, áztunk együtt, a wet t-shirt versenyen simán nem lógtam volna ki a sorból, és nem történt semmi. Nem kicsit lettem "mérges", de kemény maradtam :)
Aztán nagy nehezen megtört a jég, leült, mert látta, hogy ebből nem tud jól kijönni.
Persze megdicsértem, mert kijár a pozitív megerősítés :) Itthon meg kapott egy jó meleg törölközést, áttöröltem mindenhol, majdnem száraz lett a bundája. Forraltbort nem akartam adni, mert még nem tudom, hogyan és milyen nótákat lehet vele énekelni, ha kicsit emelkedetté válik a hangulat :)

Kicsit megerősödött, hihetetlen távokat fut le a séták alatt.
Nagyon nagy érdeklődést mutat a madarak irányába, lassan a fára is felmászik utánuk.
Nem tudom, le lehet-e erről szoktatni.
Lujzi kutyánk az órákon türkröződő fényt üldözte a padlón, és ugyan rájött, hogy a karórám a ludas, de ő teljes elszántsággal próbálta a padlón megsemmisíteni a fényecskét. Nem tudtuk kinevelni belőle :) Feladtuk. Lehet, Lizire is ráhagyjuk a madarak üldözését!

Gyakorlunk

2009-06-21T21:20:00.003+02:00

Ismétlünk, erősítjük az alapokat.
Séta pórázon rángatás nélkül, behívás, ül, marad és hívásra jön, otthon és kültéren.
Ezek mennek, csak az ugatást kell szabályozni! Néha olyan ugatásba kezd a többi kutya hallatán, hogy alig hallunk bármit egymásból. Kicsit bepörög :) De sebaj, majd leszoktatjuk erről :)
Ma újra nyitott felénk, eddig nem akart túl sokat játszani, de ma kifejezetten jelezte, hogy jó lenne egy kis játék!
Volt is egy kis huzavona, de természetesen a játék keretein belül :)

Hidegfront

2009-06-20T18:33:00.005+02:00

Ma nem volt probléma, minden rendben ment, pedig ma is voltak zavaró tényezők a dombon, ennek ellenére nem akart meglépni előlünk!
Amúgy nagyon tompa ma mindenki, de nem csoda, hiszen tegnap 42 fokot mutatott a hőmérő az erkélyen, ma meg csak 17, szóval van mire fogni a mai téli álmot.
Lizi olyan, akár egy altató.
Amint a helyére megy és ledobja magát, már látszik, hogy hamarosan el fog aludni.
Először csak "sikítva" ásít egyet-kettőt, majd egyre lejjebb és lejjebb csúsznak a szemhéjai, majd látszik, szinte elviselhetetlen terhet jelent számára az összpontosítás, de még ellenáll picit, aztán egy mikro szekundum alatt mély álomba zuhan. Ekkor még aranyos, nagyon megnyugtató módon piheg.
De aztán azt lehet észrevenni, hogy egyre hangosabban szuszog, ami átcsap erősödő horkolásba.
Ha valakinek alvási problémái vannak és még nincs kutyája, feltétlen barátkozzon össze eggyel, mert nem csak mentálisan és fizikálisan teszi helyre az embert, hanem az alvásban is tud segíteni.
Ránk is ilyen hatással van, mert egyik pillanatról a másikra azon kapjuk magunkat, hogy olyan álmosak vagyunk, mintha átmulattuk volna az éjszakát, és kénytelenek vagyunk mi is lepihenni.
Aktuális sztárfotók:

Őrangyalok

2009-06-19T18:29:00.005+02:00

Ma nagyon dolgoztak Lizi őrangyalai, mert reggel fejvesztve rohant át az úton, miközben mind a két irányból jöttek autók, és ugyan 40 km/h a max. megengedett sebesség, de vannak, akik a négyes előtt még egy egyest is vélnek látni, így ennek megfelelően követik az előirányzott tempót.
Úgy történt, hogy Ági egy nagy séta végén a dombon rá akarta adni a pórázt, miközben a művésznő felfigyelt ősellenségére, a csivavára.
Kitépte magát Ági karjai közül és rohant teljes erőből a kutyus felé. Ezt a kutyát engedik a gazdái Lizihez acsarkodni, amikor Lizi kapun belül van.
Gondolom Lizi csak meg akarta mutatni neki, hogy ki a király(nő) az utcában, ellenben azzal nem számolt, hogy az úton átrohanás sajnos nemkívánt következményekkel járhat!
Ági megijedt, mert hiába hívta, Lizi a füle botját sem mozgatta, sőt, mintha a hívás még jobban a csivavára öszpontosíttatta volna.
Igen, vannak ilyen helyzetek, amikor se lát se hall, és rohan, de ilyen még nem történt, hogy átrohan az úton!
Azt hiszem, lesz mit trenírozni, és nagyon úgy tűnik, kell az engedelmességi kiképzés, mert a hölgy kissé bogaras...
Ettől a mai kis mezaliansztól eltekintve minden rendben van, mintakutya ruháját nem akarja levetni magáról, itthon egy igazi tündér, a dombon ( ha nem szúr ki valamit, ami elvonja a figyelmét ) visszajön első hívásra, a többi kutyával, ha nem az ősellenségről van szó, finoman játszik.
Tegnap is treníroztuk, gyakoroltuk a leejtett falatka felkapkodását, ez már megy neki, ma pihenünk, mert rekkenő hőség van, de később, ha egy kicsit enyhül a meleg és ő is óhajtja és feltápászkodik a hűvös padlóról, ismételünk kicsit és bebetonozzuk az eddigieket.
Holnaptól azonban a figyelmen dolgozunk!
Szeretném elérni nála, hogy ha szólunk neki, akkor figyeljen, minden helyzetben.
Visszamegyünk az alapokhoz, elővesszük a figyelem témakört!
Eljött az idő, hogy ezt erősítsük.
Reggel elmegyünk egy újabb zsák falatkáért, amit a kiképzéshez fogunk használni, majd kezdődik a szuperintenzív engedelmességi tanfolyam a gazdik szervezésében és előadásában :)
A tanfolyam végén a résztvevők vakkantásban záróvizsgát tesznek.
A sikeres vizsgát csontos husival jutalmazzuk.
Pótvizsgának helye nincs, eb nem megy sehova sikeres vizsga nélkül!

Szépítkezés

2009-06-18T20:18:00.004+02:00

Az eddigi wellness programok - masszázs, relax, tanulás - kiegészültek szépészeti kezeléssel is.
Ági elvitte Lizit mani- és pedikűrre.
Első körben tanakodtak a kometikussal, hogy szájkosárral kéne a bevatkozást elintézni, de aztán annyira mintakutyaként viselkedett Lizi, hogy eltekintettek ettől.
Nem is volt gond, minden ment rendben, most már a körmök is szépek :)
Este is minden rendben ment a séta alatt!
Naponta változik!
Érezni, hogy jobban figyel ránk, sokkal érdeklődőbb, és jobbban kimutatja az érzéseit.
Vajon meddig lehet ezt fokozni :)
Ma valahogy átéreztem a helyzetét, azt, hogy milyen lehetett neki hozzánk kerülni.
Mi rajongtunk érte, és vártuk, hogy nála is legyen egy ilyen "viszonzás".
Nos, "Lassú víz, partot mos!", tartja a mondás, és esetünkben ez beigazolódott.
Minden séta élmény vele, minden reggel öröm lejönni és látni, ahogy a helyén fekszik vagy a lépcső előtt áll és várja, hogy menjek megdögönyözni!
Nagyon sokat fejlődött, és erre akkor döbbentem rá, amikor látom a dombon a többi kutyus gazdáit, akik már évek óta együtt vannak és mégis úgy gondolják, a póráz az egyetlen biztos kapocs köztük.
Persze lehetne mondani, hogy nálunk a falatka az összetartó erő, de akkor hogyan magyarázzam meg a spontán bújásokat, azt, hogy miért jön mellém, amikor megállok vagy leülök a dombon, amikor nem vár falatkát - azt ugyanis lehet látni, hogy mikor gondolja úgy, hogy a teljesítményét jutalmazni kell :)
Szerintem nagyon megszeretett minket, ahogy mi is nagyon megszerettük.
Mondjuk nekünk már szimpatikus volt a fotók alapján és a menhelyi látogatások alkalmával, de így, hogy itt van az életünkben, azt lehet mondani, hogy természetessé vált a jelenlélte!
Ötödik hete van itt, ami öt fantasztikus hetet jelent az életünkben.

Remélem, Lujzi is örül a Szivárvány-hídon állva és látva, hogy az utóddal milyen jól kijövünk :)

Póráz mellett nyugodt séta és falatka falás gyakorlás

2009-06-17T20:43:00.005+02:00

Kicsit treníroztuk a pórázon sétálást, mert fel kellett eleveníteni a kultúrált andalgás szabályait.
Tételesen:

nem tépjük ki a gazdi karját
nem tudjuk jobban, merre akar menni a gazdi
nem Károly bácsit sétáltatjuk
egyáltalán nem sétáltatjuk a gazdit
nem vonják el a figyelmet madarak, se nem botorkáló öregasszonyok, kerítés mögül vicsorgó blökik

Mentünk 400 métert hol hirtelen irányváltással vagy megállással akkor, amikor a gazdi elé került vagy al akart húzni valamerre.
Siker :)
Természetesen póráz nélkül más a helyzet, akkor csak hívásra kell visszajönni :)
Gyakoroltuk a földre leejtett kaja és falatkák kezelését.
Csak akkor veszi fel a kaját vagy a falatkát, ha azt mondom, "Tied!". Igaz, az elején még megpróbálta a "Gyere" szóval keverni, és próbálta volna begyömöszölni orcájába, de volt felügyelet személyemben, aki résen volt és figyelt.
A padlón hagytam egy falatkát, öt percig teljes erejéből figyelte a helyéről, majd lanyhult az érdeklődés.
Csak akkor szóltam, hogy felveheti, amikor megnyugodott.
Nagyon fogékony!

Nem is tudjuk, hogy hogyan lehet ekkora szerencsénk, hogy egy ilyen jó kutyus lehet a társunk, barátunk, családunk (falkánk) része!
Nem is hinné az az ember, akinek nincs kutyája, hogy mekkora öröm egy ilyen kis csodlénnyel együtt élni, sétálni, kirándulni!
Valahol szomorú, hogy eredeti gazdijától meg kellett válnia, nagyon sajnálom szegényt, hogy kénytelen volt a "kidobás élményét" megtapasztalni, ezért próbáljuk, ahogy előző kutyusunknál is jobbá tenni az életét.
Jó dolog azt is tudni, hogy nem egy vasketrecbe zárva kellett az átmeneti időt töltenie, hanem egy "panzióban" :), ahol rendesen törődtek vele!

Mondhatnak sokan sokfélét erre, nemtetszésüknek is hangot adhatnak, de ők vegyenek magukhoz egy ilyen fantasztikus kisnagyélnyt, és garantáltan megváltozik a véleményük!

Vannak ilyen, és vannak olyan napok

2009-06-16T20:41:00.003+02:00

Ma is csak harmadszorra tudtunk elindulni.
Nem csuda, meleg van.
De harmadszorra ült mint a kisangyal, megvárta míg ráadom a pórázt és éltanulóként jött mellettem.
Nem csináltam semmit, csak azonnal levettem a pórázt, amint nem figyelt.
Bejött :)
A dombon is nagyon cuki volt, szaladgált, nagyon boldogan, felszabadultan. Lovakat utánozva galoppírozott! Szerintem nagyon boldog, mert olyan édesen szökdécsel néha, hogy azt feltételezem, jól érzi magát :)
Aztán a haverokkal futkározott, de olyan sokat, hogy lógott a nyelve.
Igaz a tolakodó udvarlókat eréjesen leszereli, de sosem agresszív, csak határozottan odamorog!
Amikor láttam, hogy fárad, elindultam és jött utánam, aztán rohant előre.
Hirtelen leültem a domboldalba és vártam, hogy jöjjön!
Rohant vissza hozzám azonnal, ahogy észlelte, hogy ülök. El sem tudom mondani, milyen aranyos látvány, amikor rohan felém, és ezt nem 188cm magasból látom, hanem a dombon ülve az ő magasságából. Szinte vigyorog, úgy szalad vissza, én meg vigyorgok rá, és nagyon jó érzés, hogy a vigyoromra nem rohan el a nagyvilágba, vonyítva :)
Odajött, bújt és együtt bambultunk :)
Nagyon jó vele "időt tölteni" :)
Itthon gyakoroltuk a leejtett kaja felkapkodást, és mondhatom, nagyon fejlődik. Csak és kizárólag akkor veszi fel, ha azt mondom, "Tied!".
Nagyon okos!

Punnyadunk, de tanulunk

2009-06-15T20:15:00.005+02:00

Csak dőlünk ide-oda a melegtől.
Lizi sem hozza a formáját, négyszer indultunk el, hogy egyszer ki tudjunk menni.
Lekötötte a figyelmét a szomszéd pakolása.
Most mennek nyaralni, és tolják tele a kocsit a csomagokkal, a kislányok jönnek a kapuhoz, hogy "Jaj, de édes, Lizi!".
Nem tudom, talán cirkuszban is fellépett Lizi, és úgy gondolta ezekre a szavakra, hogy a reflektorfényben van újra, és kénytelen a rajongók lelkesedését kielégíteni ugrabugrálással még a gazdi karjának kiszakításának árán is!
No nem, ehhez volt egy-két keresetlen reakcióm, amin elcsudálékozott, mert aztán ha negyedszerre, de sikerült a "zavaró tényezőket" kiiktatva elindulnunk.
A dombon is látszott, a hőség megviselte a kis tekervényeket a kobakjában, mert nem tudta hirtelen az elé táruló dombon, hogy mitévő legyen! Ment volna szaglászni, mert nyomta le a fejét, de hirtelen felfigyelt a rigókra, szóval mint egy gyerek, akit a suli után kiengednek rohangálni.
Hagytam, mert én is útáltam a napköziben, amikor a tanítónéni rikácsolva próbált megfékezni minket, hogy "Állj meg Gerzsonka, nem rohangál a jó gyerek a szünetben!".
Azt hiszem, ez volt az a pillanat az életemben, amikor megtanultam virtuálisan ordenáré módon nyelvet kiölteni!
Szeretném elkerülni Lizinél ezt, de azért azt kikötöm, hogy hívásra jöjjön vissza.
(Nincsen túl sok szabály, de azokat betartatjuk vele, már csak a miheztartás végett is.)
Ezt egyébként meg is tette, mert a nagy rohanás közepét megtörtem egy harsány "Gyere ide!" felkiáltással.
Azonnal jött, én pedig büszkén néztem körbe a nemlétező nézőkre, hogy hát igen kéremszépen, az én kutyám!
Rohangált, ha lecövekeltem, mellettem termett, szóval nagyon jól viselkedett!
Itthon pedig elkezdtük a tréninget.
Leültettem, letettem elé egy falatkát, és amint rá akart rabolni, azonnal felvettem előle.
Csak akkor engedem, hogy felkapja és megegye, amikor azt mondom neki, hogy "Tiéd!".
Mivel a dombon a kedves emberek mindenféle furcsa táplálékot elhajigálnak, és Lizi előszeretettel próbálta a napi adagokat a talált csontokkal és egyéb ételmaradékokkal kiegészíteni, gondoltam jó lesz tréningezni egy kicsit a kaja felkapkodást.
Nagyon jól vette az akadályt, mivel eljutottunk 20 perc gyakorlás után odáig, hogy ha eltávolodtam a letett falatkától, ő már rám figyelt és nem a kaját bűvölte, csak akkor termelte be, amikor mondtam, hogy "Tiéd!"!
Nagyon okos, néha ilyesztő, milyen fogékony, és az látszik, igazi egyéniség!
Persze a nagy mellényből muszáj néha visszanyesni egy kicsit, de alapjában véve minden rendben vele :)
.
.
.
Ha így folytatja, megtanítjuk írni, olvasni, beszélni és internetezni, hogy tudja írni a naplóját!
Addig majd dumcsizom vele és leírom, mit is gondol az élet lényegesebb kérdéseiről.

Ha egyszer bele tudnék nézni a kis buksijába és a gondolataiba!
( Lehet, elámulnék :) )

Teljes az összhang

2009-06-14T20:35:00.006+02:00

Már nincs enegedetlenség, nincs huncutkodás, nincs határokat feszegetés.
Figyel ránk, nagyon bújós lett, aggódva néz utánunk, ha elmegyünk itthonról, a felhőkig felugrik mikor megérkezünk, és a nyitott kapun nem kirohan, hanem előttünk "tekereg" és vakkant és bújik és örül.
Egyik pillanatról a másikra elképesztően nagyot változott!
Délután, míg Ági átment édesanyjához, addig a dombon bandáztunk, és találkoztunk egy kölyök ebbel, akivel nem igazán barátkoztak össze, így tovább indultunk.
Lizi legugyorodott, hogy elvégezze dolgát, én meg készítettem a kis nejlonzacsit, hogy kidobjam a kutyagumit a kukába. Mivel messze voltam, nem láttam a produktumot, ezért át kellett alakulnom vizslába, hogy felderítsem a kidobandókat.
Amíg "vadásztam" az áldozatra, addig egy járókelő - aki elég furcsa pillantásokkal nézte, ahogy a kezemre húzott kifordított nejlonnal kutyagumira vadászom - megpróbált összehaverkodni Lizivel. Amikor rájuk pillantottam, a hölgy megkérdezte, hogy megsimogathatja-e.
Mondtam, ha hagyja, akkor természetesen, mire elkezdte hívni Lizit.
Lizi ránézett, majd odajött mellém!
Azt hittem, felsikoltok örömömben! Hihetetlen jó érzés volt, hogy nem tudják csak úgy elhívni!
Majdnem megzabáltam!
Aztán találkoztunk Marcival az óriás schnauzerrel - még előző kutyánk, Lujzi játszott vele - aki már tíz éves, és már nem akart nagyon játszadozni Lizivel. De mivel elég hosszan beszélgettünk Marci gazdijával, így kénytelenek voltak haverkodni, ami Marcinál kimerült abban, hogy az árnyékban hűsölve hagyta Lizit "rajongani".
Aztán Lizi ezt elunta, és elindult a bokrok közé felderítő körútra.
Bármikor hívtam, azonnal visszajött.
Mondjuk felkértem, hogy ha eltávolodik valamelyik bokor mögé, akkor legyen kedves fütyülni, hogy tudjuk, merre van és nem valami furcsa kaját vagy egy frissen elejtett rigót majszol önfeledten.
Persze ezt nem volt hajlandó teljesíteni, de nem is tolt semmit az arcába.
Mivel másfél órát kint voltunk és a bokám is kezdett jelezni, hogy megtalálta a vérnyomásom, elindultunk haza.
.
.
.
Most durmol teljes erőből, de én azért is megdögönyözöm :)

Minek nevezzem...

2009-06-13T15:59:00.002+02:00

... mert kutyának igaz mondhatom, de annál ő több.
... mert kedvencnek is mondhatnám, de annál lényegesen több.
... mert kisállatnak is mondhatnám, de ennél is sokkal sokkal több!

Igazi társunkká vált, igazi családtaggá vált, igazi baráttá vált!
Ahogy írtam, valami megváltozott!
Nagyon erősen kötődik hozzánk, és nagyon nagy szeretettel néz ránk!

Imádjuk :)

Műcsont

2009-06-13T08:52:00.005+02:00

Elmentünk vásárolni, ő kint maradt egyedül.
Sírt!
Megérkeztünk.
Örült!
Hoztunk neki műcsontot, ilyen csont formájúra préselt marhabőrt, amit most teljes erőből rág!
Nem kellett összeszoktatni vele, azonnal két mancsa közé fogta és most átszellemülten csócsálja.
Rágózik!
Teljesen kikapcsolt.
Megszűnt a külvilág, eggyé vált a rágókával!
Kutyarelax...

Valami megváltozott...

2009-06-12T20:10:00.003+02:00

... ami abból látható, ahogy közlekedik velünk.
Eddig is volt némi szimpátia, nem lehet mondani, hogy viszolyogva élt volna az elmúlt négy hetén mellettünk, de néhány napja valahogy másképp bújik, másképp örül, másképp figyel ránk.
Azt hiszem most fogadott el minket teljesen!
Lementem egy kicsit kertészkedni, Lizi fent maradt Ágival.
Amikor befejeztem és feljöttem, Ági mondta, hogy Lizi az annál az ablaknál, amelyik a kertre néz felágaskodott, nézett sírva kifelé és csak akkor nyugodott meg, amikor feljöttem és megdögönyöztem.
Nagyon jól esett :)
Olyan jó érzés úgy megérkezni bárhonnan, hogy tudom, itthon várnak Ágival :)

Ha most Lujzi lepillant a Szivárvány-hídról, remélem elégedett a kiszemelt utóddal :)
Mi maximálisan azok vagyunk!

"Csak" a szokásos

2009-06-11T20:11:00.006+02:00

Tömören a mai események időrendben:
5:00 - öröm a lépcsőfeljárónál, mert a gazdi álmosan lebotorkál, és dögönyözés igény kimutatás
5:10 - helyremenés, mert elég volt a reggeli masszázs
5:30 - könnyes vakkantással elköszönés gazditól, majd spontán bealvás
7:00 - másik gazdi üdvözlése a lépcsőnél
7:10 - újabb masszázs
7:30 - reggeli
8:30 - séta, de csak azért, mert a gazdi ezt szeretné
9:30 - érkezés a hotelhez, méltó fogadtatás különféle finom falatokkal, majd relax program
12:00 - ébredés, helyszín biztosítása
14:00 - séta, de csak mert gazdinak újfent ki kell mennie
14:30 - megérkezés, alvás
17:00 - vacsi
17:30 - másik gazdi üdvözlése
17:45 - üdvözlés vége, alvás
18:45 - eső elől meneküléssel fűszerezett séta ("Bárcsak megkérdeztek volna, hogy van-e értelme kimenni!" gondolása)
19:00 - gazdik szórakoztatása engedelmességi gyakorlatokkal (hogy örüljenek megint)
19:05 - jóból is megárt a sok, alvás

Gondolatai:

nem olyan rossz itt lenni, valójában elég jó a két kétlábú, és ugyan már nem kell harcolnom a pozíciómért, de azért még nem adom be a derekam minden helyzetben, bár kétségtelen, kifizetődő a jóviszony
az ellátmány kifejezetten jó, félpanzió kellemes környezetben, és a szakács is tűrhető tápot készít
rendet kell rakni az utcán, mert sokan nem ismerik a szabályokat, de majd én megmutatom nekik
a képzés is elmegy, ugyan néha sokat kell tanulni és ismételni, de összességében simán vehetők az akadályok
a rekreációs és wellness részlegre sincs panasz, különféle masszázsokkal színesítik a napokat

Összegzés:
maradok még egy kicsit, ki tudja, hová fejlődnek ezek ketten, akiknek ketten van annyi lábuk mint nekem egyedül

Egyre jobb

2009-06-10T19:33:00.004+02:00

Mikor megérkeztem, annyira örült, hogy csak 10 perc alatt tudtam lecsillapítani!
Egyre jobban örül, ha megérkezünk valahonnan, nem tudom meddig bírja ezt fokozni :)
Bár kétségtelen, nekünk is hevesen ver a szívünk, ha gondolunk rá vagy közeledünk haza :)
Ma arról beszéltünk Ágival a dombon, hogy Lizi milyen könnyen "csúszott" be az életünkbe elvesztett társunk után, enyhítve ezzel a veszteségünk fájdalmát.
Biztos neki is furcsa, hogy két kétlábú ennyire rajong érte :)
De azért annyira nem viseli meg a dolog, mert látványosan jól érzi magát!
Itthon ez abból látszik, hogy teljesen kiegyensúlyozottan közlekedik a lakásban, ha nyitva a bejárati ajtó, akkor úgy jár ki-be, mint ha komoly feladata lenne a terület védelme.
A dombon pedig látványosan boldogan rohangál, szaladgál, futkos ide-oda, szökdécsel, figyel ránk és ha megállunk, amint észreveszi, azonnal rohan vissza hozzánk, még csak hívni sem kell. Remélem, jól gondolom, ez már a "falkánkba" tartozás jele :)
Most dörög az ég, amit nem szívlel, kicsit fél!
Elém feküdt!
Én meg dögönyözöm :)

Ma is egyedül itthon

2009-06-09T18:44:00.007+02:00

Ma volt az első olyan nap, amikor reggeltől délutánig egyedül volt itthon, ráadásul a ház előtt.
Amikor kiléptünk a kertkapun, sírva vakkantott, annyira megviselte, hogy nélküle indultunk el, jött volna velünk. Ha ez így megy, nekünk kell majd tréning, hogy megszokjuk ezt az elválást :)
Mikor megérkeztünk, akkor volt csak öröm a javából, nagyon boldog volt, hogy újra itthon vagyunk!
Nagyra nyílt a szemünk, amikor megláttuk, hogy a kutyaházból jött elő! Eddig még nem volt rá példa, hogy bement volna! Ez szuper hír, mivel nem kell a kutyaház használatára szoktatni, ha esetleg megint úgy alakulna, hogy nem vagyunk itthon pár órát.
Kapott fincsi vacsit, majd ledőlt a helyén, kicsit még figyelt bennünket, aztán hirtelen összeragadtak a szemhéjai és elkezdett üvöltve horkolni! Jól kifáradt, gondolom egész idő alatt őrizte a házat teljes erőből! Úgy megnézném, mit csinál egész nap :)
Egy dolog nyugtalanító, nem ivott addig, amíg meg nem érkeztünk. Volt kirakva neki árnyékos helyre egy nagy adag víz, de nem érdekelte! Mondjuk előző kutyánk sem ivott, amíg egyedül volt itthon! Nem értem!
Tudja valaki, mi lehet ez?
Vacsi után pihent egy órácskát, majd kivittem a dombra sétálni.
Teljesen kicserélték, nem rángat, nem akar ellenkező irányba rohanni, hanem jön mellettem, amíg fel nem érünk a dombra.
Ott leül elém, és várja, hogy levegyem a pórázt, majd mikor azt mondom, "Mehet", elkezd futkározni. Felfut a domb tetejére, leszalad hozzám, elvégzi a dolgát.
A nagyobbat felszedem, és együtt visszük a kukához. Ilyenkor leül, megvárja, amíg ráadom a pórázt, jön mellettem a kukáig, majd leül, megvárja míg leveszem a pórázt és azt mondom, "Mehet". Akkor megint futkározik, és ha hívom, azonnal jön!
Nagyon édes!
A domb tetején, miután elvégezte a dolgait és kifutotta magát, megálltam azon a helyen, ahonnan ellátni egészen Budapestig.
Ott álltam, ő ment volna tovább, de amikor látta, hogy nem moccanok, visszajött és leült a lábam mellé. Ettől természetesen teljesen elolvadtam, és vigyorogtam a boldogságtól! Ő ült mellettem én meg guggoltam, néztük az előttünk elterülő tájat.
Kicsit dumcsiztunk, meghánytunk-vetettünk néhány fontos kérdést, amelyekről megfogadtuk hallgatunk mint a sír!
Utána bambultunk nagyokat, majd elindultunk haza!
Most fekszik a helyén, teljesen ki van merülve, és húzza a lóbőrt.
Ma nincs "kiképzés" csak pihenés!
.
.
.
Gondoltuk, de Lizi jobban tudta mi az esti program.
Ki akart menni, ami nem csoda, hiszen az egész napos folyadékmentes házőtzés után rengeteg folyadékot ivott, és gondolom jobbnak látta, ha kimegy csurizni.
Most is minden rendben volt a dombon, jött, szaladgált ide-oda. Ági közben felment édesanyjához, mi meg Lizivel mászkáltunk.
Kereste Ágit, és mikor végre megpillantotta, fénysebességgel rohant hozzá.
Nagyon jó volt látni, ahogy rohant Ágihoz és körülörülte :)
Most fekszik a helyén, remélem, teljesen kitikkadva :)

Mintakutya

2009-06-08T20:21:00.006+02:00

Formálódunk, alakulunk, gyakorolunk, ismételjük az eddigieket, plusz nagyon megszerettük egymást!
Már vannak napok, amikor egyedül van itthon, és nem lakásban van, hanem kint a ház előtt!
Nincs probléma, mert a múlt héten megkezdtük a kiszoktatást.
Aznap, mikor barátaink jöttek Lizivizitre, a látogatás előtt elmentünk bevásárolni.
Mivel nagyon meleg volt és ha itthon vagyunk, akkor a bejárat nyitva van - nem a kertkapu - és ideje nagy részében az utca életét próbálja igazgatni, gondoltuk megérett az idő a ház előtti élet első lépcsőfokára fellépni.
Persze amint látta mire megy ki a játék, iszonyat kétségbeesett, helyben forgott körbe-körbe és ugatot, igazi méltatlan, vakkantásokkal, mintha azt akarta volna mondani, hogy "Micsoda eljárás ez kérem!".
Kemények voltunk, olyannyira, hogy autóval mentünk egy kört kb. 3perc alatt, aztán megálltunk a ház előtt és beléptünk egy örömtől ujjongó eb mellé! Azonnal megdögönyöztük, jó kiadósan, plusz kapott fincsi falatkát, amit elég gyorsan betermelt.
Eljátszottuk ezt háromszor, mindannyiszor egyforma reakciókkal részéről és részünkről.
Aztán elindultunk, mert kifigyeltük, hogy mielőtt még nem lát meg minket, ült a kapuban és szemlélte az utcát érdeklődve. Nem vonyított, nem szűkölt, nem akart felmászni a kerítésen, nem óhajtott Ausztráliába alagutat ásni, hanem figyelt és várt minket!
Nagyon meghatódtunk, főleg mikor megérkeztünk a vásárlásból, mert amilyen örömmel fogadott bennünket, az egészen szívet melengető volt!
Mivel minden rendben ment, ezért vasárnap is és ma is kint hagytuk a ház előtt, amíg nem voltunk itthon. Nem viselte meg a dolog, csak az elindulásnál mutatta ki nemtetszését.
Sírva ugatott, most már ezt a vakkantását is megismertük! Nagyon nem jó érzés hallani ezt a síró vakkantást és látni, ahogy fogja a kerítést és legszívesebben jönne utánunk, velünk.
Ha bevihetném magammal a munkahelyemre, gondolkodás nélkül megtenném, de sajnos nem lehet, így marad a várakozás.
Igaz nagy a bánat, de leírhatatlan az öröm, amikor megérkezünk!
Az a fogadási rituálé, ami ilyenkor lezajlik, eltart vagy 10 percig is :) Vakkant, boldogan "rohangál", ugrál örömében ilyen kergebirka módjára, cicaként bújik és várja, elvárja a dögönyözést, ami természetesen nem marad el.
Az nagyon jó, hogy nem csinál be örömében és nem egy kisebb tó vagy esetleg egy furcsa kupac vár minket :)
A dombon újra a régi, megint lehet vele kommunikálni és bevezettem egy új jutalmazási módszert.
Hívom, és ha mellettem van, leültetem és nagyon megdícsérem, de még azt is kimondom, hogy "Marad!" és csak ezután veszem elő a zsebemből a kekszcsontot és adom oda egy újabb buksi simogatás és "Okkkkóóóóóós" mondással. Majd lekötöm a figyelmét, hogy maradjon addig mellettem, amíg azt nem mondom, "Mehetsz!".
Kezdi kapisgálni, hogy mit is szeretnék, nagyon fogékony és együttműködő, mert csak kétszer próbált meg a falatka után elrohanni, utána már maradt és várta a feloldást!

Akármi is volt az engedetlenség oka pár nappal ezelőtt, mára rendeződött a helyzet :)

Minden rendben

2009-06-07T16:59:00.008+02:00

"Séta után"Mintha kicserélték volna :)
Nyoma sincs a pár nappal ezelőtti dacoskodásnak, már nem keres különféle indokokat, hogy ignorálhassa a kéréseinket, amihez kellett egy kis verbális és fizikális birkózás.
Gyakorlatilag addig nem mentünk tovább, amíg nem az történt, amit mi szerettünk volna, ellenkező esetben viszont azonnal jutalmaztunk falatkával és simogatással.
Ez hatásos volt, megtanulta, hogy nem ő irányít és mi is megtanultuk, hogy hogyan működhetünk együtt. Kezdjük érezni, hogy a gyors haladás után reálisan mennyit "várhatunk el" tőle, és nekünk is meg kell mutatnunk, hogy ő mennyit várhat el tőlünk.
Ha kell, akkor az alapokat erősítjük hosszú időn keresztül, így stabilan beágyazódik minden, ami a napi rutinhoz szükséges.
Amint ezeket már "tudja" és láthatóan van igény a további "feladatokra", abban az esetben mehetünk tovább, jöhet a suli.
Ma megvettük a Kutyakiképzők kézikönyvét, amelyben nagyon sok érdekességet olvastam a kiképzésről, módszerekről, a kutyák visszajelzéseiről, a befogadóképességükről stb.
Van mit tanulnunk nekünk is :)

Visszaáll a "rend"

2009-06-06T19:51:00.005+02:00

Nagyon gyorsan vált, már nem óhajt vezetni, nincs benne a "majd jól megmutatom nektek" szándék.
Nagyon érdekes volt a dombon, mert ahogy felértünk, kiszúrta a domb tetején a haverokat.
Látszott, hogy azonnal ment volna, a póráz megfeszült, ahogy az érdeklődése egyre erősebb lett.
Gondoltam, kivárom, amíg a szokásos rituálé szerint sikeresen a lábam mellé hívom, majd leültetem és leveszem a pórázt. Nem volt egyértelmű a siker, ezért mentem pár lépést távolodva a kiszúrt kutyusuktól. Ez bejött, mert hívtam, jött, leült és levettem a pórázt és mondtam neki, hogy mehet.
Erre elkezdett a haverok felé rohanni.
Kábé félúton lehetett, amikor csak annyit mondtam, hogy "Lizi, gyere!", mire a legtermészetesebb módon megfordult, és loholt vissza. Nem tudom leírni, mennyire örültem!
Ennyi volt, tanultunk mindannyian az előző napok eseményeiből.
Ő tudja, hol a helye a falkában, mi tudjuk, hogyan lehet hatásosan kezelni ezeket a helyzeteket :)

Most itthon gyakoroljuk az "ül-marad-eltávolodom és várok-gyere-ül + jutalmazást".
Szépen marad egyhelyben, vár és figyel, hogy mikor jöhet. Már 20. perce vár és figyel, úgyhogx ideje feloldani és megdögönyözni.
Elképesztően okos.

Tegnap itt voltak barátaink, Lizivizitre, és nagyon aranyos volt velük. Nem ugrált, nem ugatott, nem akart senkit leigázni, egyszóval édes volt. Bújt hozzájuk is, különösen Orsihoz, aki szerintünk beszél kutyául, mert olyan jó kapcsolatot alakít ki egy szempillantás alatt a blökikkel, ami ezt engedi feltételezni.
Ma Ági édesanyja volt nálunk ebédre, és Lizi vele is nagyon cuki volt, bújt hozzá mint egy kiscica, hízelgett és aranyos volt.

Ez történik

2009-06-06T16:46:00.003+02:00

Kicsit elkeseredtünk pár napja, hogy nem minden megy olyan gördülékenyen, ahogy azt megszoktuk, de elgondolkodtunk, megpróbáltuk kívülről is szemlélni a dolgokat ezzel az egész helyzettel kapcsolatban.
Neki sem könnyű, új környezetettel, új emberekkel és ingerekkel kell(ett) megbirkóznia, és gondolom ezt feldolgozni és helyretenni magában nem lehet(ett) könnyű.
Viszont ahogy a falkában is, úgy nálunk is meg kell találnia a helyét. Ennek tükrében inkább örülnünk kéne, hogy ilyen visszajelzést ad a határok feszegetésével, mert ha jól gondolom, akkor ez annak a jele, hogy esze ágában sincs lelépni tőlünk, sőt :)
Úgy gondolom, és ebben a ma délutáni séta megerősített, hogy a jutifalatkás megerősítéssel addig kell gykorolnunk a behívást, amíg kialakul a stabil "engedelmesség".
Ma próbált a szagok irányába menni miután hívtam, mire megfordultam, és elindultam az ellenkező irányba. Erre azonnal mellettem termett és figyelte, mi fog történni. Mentem pár lépést, szólítottam, erre odajött, leült és azonnal kapott egy falatkával feltuningolt fizikális és verbális simogatást.
Nem szabad elkeserednünk, hiszen minden rendben van, csak valahogy nekünk is meg kell ismernünk és szoknunk őt, jobban ki kell tapasztalnunk a "viselt dolgait".
Persze furcsa, hogy ennyire akar dominálni, mert az előző kutyánknál nem volt ilyen törekvés, ő ebből a szempontból telejsen más volt.
Lizit nem az előző kutyusunkhoz akarom hasonlítani, nem is őt keresem benne, csupán az előző blökinkhez tudjuk viszonyítani, mivel a kutyás tapasztalatainkat belőle merítjük.
Nekünk is kell fejlődni, és nem szabad elkeserednünk, ha nem azonnal csinál mindent, amit addig könyörgés nélkül megtett.

Bizalmasan annyit leírok, a jövő kutyasétáltatását valahogy úgy láttuk, hogy Lizi, a tömzsi vizslakopó gurul előttünk, mi meg két 15kg-os kutyaeledeles zsákkal a hátunkon próbáljuk a lépést tartani vele, és minden behívás sikeréért egy komplett vacsit kell kiborítanunk elé.

A szeretet töretlen, imádjuk!
És ő is szeret minket, ez világos abból, ahogy jön és bújik :)

Vajon mi történik?

2009-06-04T20:49:00.005+02:00

Itthon minden megy rendben, ahogy azt gyakoroltuk, de kint a dombon nem az a Lizi van velünk mint eddig vagy itthon.
Kezdi sokkal jobban tudni, merre kell mennie híváskor, a szagok és a rigók vonzóbbak lettek nálunk.
Ha hívom, a következőképpen reagálhat:

egyből jön, leül a lábamhoz, megvárja a jutit és szalad, ha mondom, hogy mehet
egyből jön, megvárja a jutit és máris szalad tovább
egyből jön, nem vár semmit, csak szalad tovább
nem jön egyből, tovább szalad
nem jön egyből és minden elvonja a figyelmét, a jutifalat sem érdekli

A helyzet az, hogy napok óta az utóbbi három lehetőség közül válogat, és ami "megijeszetett" minket, hogy már a jutifalat is kezdi hidegen hagyni, így a tegnapi pórázos sétáltatásnál maradtunk.
Nagyon szeretne dominálni, látványosan megpróbál mindent, hogy ő kerüljön ki győztesként, ami különösen a dombon észlelhető, mivel szerintem már tudja, ott nem bírom megfogni.

Lehet, túl gyorsak voltunk, és nagyon hamar történt minden?
Lehet, több időt kellett volna hagyni az aklimatizálódáshoz?
És lehet, azért került menhelyre, mert viselkedési problémák voltak vele?

Esetleg az olvasók között van valakinek tapasztalata, hogy milyen módszert lehetne alkalmazni ilyen esetben?
Próbáljuk addig a sikeres behívást jutifalatkával erősíteni, amíg elhagyhatjuk a kajás kondícionálást?
Csináljuk lépésről lépésre, pórázzal kezdve, mindig kicsit tovább engedni és jutalmazni?

Vissza az alapokhoz

2009-06-03T20:13:00.004+02:00

Ma csak hosszúra engedett pórázon voltunk kint, mert nem óhajtottam rekedtre könyörögni a hangszálaim hívás közben, ami vagy tetszik neki vagy nem.
Vissza mentünk az alapokhoz, és gyakoroltuk az öt perces várakozási időt, amíg le nem higgad, plusz a "gyere" értelmével barátkoztunk kiadósan.
Mielőtt kimentünk volna, a lakésban minden rendben ment, de ahogy a kertkapuhoz értünk, máris rabul ejtették az illatok, szimatot fogott és hiába szóltam neki, rám sem bojszintott.
Ebben a pillanatban vettem le róla a pórázt és jöttünk vissza a lakásba Ágival. Még szaglászott kicsit önfeledten, aztán leeshetett neki a tantusz, ugyanis berohant és kérdően nézett rám.
No nem csináltunk western szemcsatát, hanem kerültem a pillantását, sőt, amikor nyomult, hogy most már tessék moccanni, mentem odébb.
Nem értette, türelmetlen volt, de megvártam, amíg lehiggad.
Amikor lefeküdt a helyére, megvártam, amíg teljesen megnyugszik. Ekkor kimentem a konyhába, aztán irány a fürdőszoba, de még véletlenül sem néztem rá.
(Közben meg úgy megdögönyöztem volna!)
Mikor láttam, hogy nem kezd idegesen pattogni, mentem a pórázhoz és hívtam. Azonnal jött, leverte magát a lábam elé és ülve várta, hogy feltegyem a pórázt.
Éreztem, megfogtam.
A dombig gyakoroltuk a "nem rángatást", a dombon pedig a "rövid pórázra engedést".
Amikor hívtam, kicsit magamhoz húztam, hogy legyen nyomatéka a szavaknak és amikor odajött, a juti sem maradt el.
Fél óra gyakorlás és már minden ment rendben.
Kicsit elcsudálkozott ezen az eljáráson, mert most nem futhatott olyan hosszan mint az elmúlt pár napban, de sebaj, lesz még futkorászás, ha nem lesz hívás felülbírálás részéről :)
Itthon az "ül-marad-eltávolodom, várok(már 20 percnél tartunk)-hívom-ül"-t gyakoroljuk lassan egy teljes órája óriási eredménnyel, lévén az első 3 próbánál már az első perc végén jött volna, de most már lassan 20. perce fekszik egyhelyben.
Bebetonozzuk az alapokat, ez bőven elég. Jó volt az intenzív együttlét, amikor a szabadságom alatt olyan sok időt töltöttünk együtt, legalább felmérhettem, mi mindenre képes.
Félelmetesen fogékony, nagyon gyorsan tanul, rengeteg foglalkozást igényel és elképesztően cuki :)

Hogy milyen okos, és mennyire másképp kell vele az előző kutyusunkhoz képest "közlekedni", azt hűen bizonyítja, hogy Lujzival egyetlen egy ilyen próbálkozást sem kellett kigyomlálni, míg Lizimackó feszegeti, keresgéli a határokat!
De ez nem baj, sőt, nem lesz gond, hiszen okos, nagyon kiegyensúlyozott blöki, nem sértődik meg, nem is bántódik meg.
Ahogy írtam az imént, azt vesszük észre, keresi, meddig mehet el.
Ha most egyértelművé tesszük a határokat és szerepeket, később nem lesznek olyan félreértések, hogy esetleg bele kéne képzelnie magát a falkavezér szerepébe, amely feladattal esetleg nem is tudna mit kezdeni, más kérdés, hogy ebbe nekünk alkalom adtán lenne némi beleszólásunk.
Mindannyian jól járunk, ha már most minden játékszabályt betartunk és betartatunk :)

Mindjárt vége a 20 percnek, jöhet a feloldás :)
Meg is történt, úgy rohant mint akit puskából lőttek ki! Leült elém automatikusan és várta az elismerést!
Most fekszik totál fáradtan a helyén és hamrosan elkezdi húzni a lóbőrt :)

Báránybőrbe bújt farkas?

2009-06-03T16:41:00.004+02:00

Miután megérkeztünk a munkából, döbbenten láttuk, hogy az ágyra leterített takaró tele van szőrrel!
A párna, amelyikkel el volt barrikádozva az ágy, a földön volt, amit nem mi dobtunk le
Mivel egyikünk semrendelkezik a pléden találhatóhoz hasonló testtakaróval és a szőrök színe is legikább Lizi bundájának színére hasonlítanak, kénytelenek voltunk azt a logikus következtetést levonni, hogy a szőrök nem származhatnak mástól, csakis tőle!
Ezek szerint unta a luxusfekhely gyönyöreit, és az eddig jelzett ülőgarnitúra birtokbavételi szándékát megvalósította.
És a tegnapi kis huncutkodás sem a hormonok játéka volt ezek szerint, hanem kis próbálkozás az alfa szerep átvételére?
Hinnye a kiskeservit :)
Nem uncsi az élet mellette :)
Lesz ma falkatréning alfa-dominanciával erősen fűszerezve :)

Június 2. Az Engedetlenség Napja

2009-06-02T19:44:00.004+02:00

Lizinek is vannak olyan napjai.
Ma nem tudta a szófogadás mellszobrát alakítani a dombon, inkább valami csökönyös ornitológushoz hasonlított.
Hívtam, de ő csak ment, szaglászott, kutatott és legfőképp a rigókkal próbált meg valamilyen testi, pontosabban fogi kontaktust kialakítani.
A rigók nem hajlottak érthető módon a fogás felé, így Lizi kénytelen volt minden erejével a "feladatra" koncentrálni.
Nem értem, pedig kapott reggelit és vecsernyét is. A vecsernyét én magam adtam neki oda, tudom igazolni azok előtt, akik esetleg valami más információt kapnának Lizitől.
Szóval hívtam, de csak harmadikra, negyedikre jött vissza, egyre határozottabban szólongattam - mire a lakótelep erkélyei kiürültek, a lakók idegesen csapkodták maguk mögött az erkélyek ajtaját - de ő csak ment és úgy csinált mint akinek halaszthatatlan dolga akad a bokrok legmélyén, valami olyan, ami lényegesen fontosabb mint a gazdival a jó viszonyt ápolni.
Aztán nagy kegyesen elémpenderült egy laza dupla dupla leszúrt riccbergerrel, és hanyagul ledobta magát a lábam elé.
No ez feltette az i-re a pontot, gondoltam kis naivan, és hozzákezdtem elmagyarázni az alapvető viselkedési szabályokat, dombon tartózkodás idejére!
Nem igazán hatotta meg, csak nézett rám egykedvűen.
Biztos gondolta magában, hogy "Mondjad csak kétlábú, azt hiszed nem tudom! Csak hát te nem tudod, hogy a szagok kergetése, a felderítés, a rigók mint ősellenségek kergetése lényegesen fontosabb annál, mint hogy valamelyik esetlen lábad mellé levágjam magam!".
Gondoltam nem eszik olyan forrón a kását, és jön még az én utcámba őnagysága, így nem volt mit tennem, vártam, figyeltem az eseményeket, akár a prédáját leső sólyom nagy magasságból.
Szaladt jobbról balra, balról jobbra, előről hátra, hátulról előre, nem igazán törődött velünk.
Aztán elkövette élete eddigi legnagyobb hibáját, amikor nekem hátat fordítva valami eldobott kaját, egy meghatározhatatlan maradékot elkezdett majszolni a legnagyobb nyugalommal, mondhatni a magabiztosságtól már felelőtlen nemtörődömséggel.
Kb. öt méterre lehettem tőle, de szerintem ahogy mellé ugrottam, az tuti olimpiai aranyérmet érdemelne.
Kicsit fel is hördültem, mint vívók a bevitt találat után, majd ezzel a lendülettel elkaptam a nyakánál és rápirítottam, hogy mit képzelsz te bitang, hej!
Rettentő pipa lettem, hiszen dolgozott bennem, hogy nem tudom mit evett meg, féltettem, nehogy valami olyat faljon be a kis habzsolháp, amitől baja lehet, és persze az engedtlensége miatt is volt némi értetlenség bennem.
Mondjuk ha éppen csúcsformában van, szót fogad és nem akarja bepróbálni, hogy meddig mehet el, akkor is így reagáltam volna, mert szerintem a kaját nem az utcáról kell összeszednie.
Az engedetlenséget meg ki lehet oltani másképp is. Falatkatréninggel :)
Szóval ott voltunk a helyzetben, adott volt a szituáció, Lizi megszeppenve a földre lapult, én fogtam a grabancát - és nem szorítottam, hanem csak határozottan tartottam - és verbálisan morogtam rá, ő meg lapított mint perzsaszőnyeg a mosodában.
Mondtam neki, hogy "Mit csinálsz, nem szabad!".
Hatásos volt, Ági mondta, látszott Lizin, hogy teljesen meg volt szeppenve.
Utána elindultunk, de már nem az előző forgatókönyv szerint.
Jött mellettem, és ha kicsit is eltávolodott, jött vissza. Rögtön megdögönyöztem, mert nem jó, ha úgy gondolná esetleg, hogy nem lehet a jóviszonyt helyrebillenteni :)
Aztán megint eltávolodott, mert kiszúrt egy haver blökit, de csak egyet kellett szólnom, és máris mellettem volt.
Nagyon megdögönyöztem, és ahogy pislogott rám, látszott, hogy minden rendben :)
A másik kutyus gazdija mondta, hogy a kutyája meg van kicsit delejezve a szukák miatt, ugyanis vannak páran, akik most tüzelnek, és náluk a kutyája szívesen tiszteletét tenné!
Ha nem mondja, akkor is világos volt, hiszen félreérthetetlen módon, teljesen egyértelmű jelzésekkel próbálta Lizit egy pajkos kergetőzésre invitálni.
Emlékszem, ez volt az a jószág, aki Lizit már az első találkozásnal le akarta teperni egy huncut gondolattól fűtve!
Ekkor értettem meg, hogy mi ez a látszólagos önfejűség Lizinél!
Emlékszem, előző kutyánknál, Lujzinál is voltak ilyen periódusok, már az ivartalanítást követően, amikor az aktuális tüzelés idején ő sem volt teljesen százas.
Szegény, már a "szidalmazás" alatt is rossz volt nekem belül, hát még amikor rádöbbentem, hogy mi a helyzet!
Szegény mackó, dolgoznak a hormonok benne, az ötször nagyobb kétlábú meg rárohan morogva.
Nem tudom, hogyan reagálnék, ha egy ötször nagyobb egylábú teremtmény robogna felém furcsán rikoltozva és nyomna le a földre valamelyik testrészével, mialatt én éppen egy nekem tetsző falattal foglaltoskodnék, közben meg valami számomra teljesen érthetetlen dallamot fújna a fülembe egy centiről, amiről ő látszólag meg van győződve, hogy annak úgy kell lennie! Azt hiszem, gatyát kéne cserélnem!

Most itthon vagyunk, minden rendben, kicsi nyugtalanság ugyan van még, de nem foglalkozom vele olyan nagyon, sőt, inkább ha jön és bújik, próbálom nyugtatni.
Biztos jól esik neki, mert bealudt :)

Futás

2009-05-31T19:39:00.005+02:00

Felszedett egy kis súlyt, már nem látszanak a bordái olyan élesen, csak futás közben :)
És fut. Mint a nyúl. Felmentünk a dombra, megálltam a közepén, levettem a pórázát a nyakörvről és már rohant is.
Felfutott a dombon, de amikor meglátta, hogy másik irányba fordultam, szélvészként jött utánam.
Ezt eljátszottuk ötször-hatszor, majd megint felfutott a domb tetejére. Megfordultam és láttam, hogy rohan felém a szokásos expressz vonat sebességgel, de úgy mint ha egyenesen nekem akarna rohanni. Az utolsó pillanatban elfordult egy picit, és mellettem viharzott el, csak egy barna csíkott láttam magam mellett.
Elrohant vagy 10-15 méterre, majd egy ilyen sugarú körben rohant körülöttem vigyorogva.
Igen, vigyorogva, mert lehetett látni, nagyon tetszett neki saját teljesítménye, teljesen elégedett volt önmagával :) Futott két ilyen nagy kört, de teljes erőből, szerintem ment kb. 30-40 km/h -val :)
Megint gyorsasági motorosként dőlt be, és annyira felgyorsult, hogy a vizes füvön már alig bírta bevenni a kanyart, és egyszercsak kipörgött a lába mint a tom és dzseriben amitől egy kicsit megszeppent, "lecsillapodott" és két szökkenéssel már mellettem is volt lihegve, boldogan, fáradtan.
Rengeteget tud futni, Lujzi kutyánk is ilyen volt fénykorában, nem volt ellenfele, minden kutyát lekörözött, egy körön hármat vert rájuk :)
Szerintem Lizinek sem lesz ellenfele!
Annyira kifáradt, hogy most szó szerint összeesett a helyén és húzza a lóbőrt, ahogy kifér a csövön!

Most már semmi kétségünk, hogy elfogadott minket, ahogy mi is teljesen elfogadtuk :)

Két hét

2009-05-31T17:22:00.005+02:00

Két hete van itt, és ez a két hét nem volt eseménytelen, hallatlan fejlődésen ment keresztül.
A séták előkészületei már nem a mennyezetről lecsalogatásról szólnak, a séták egyre jobban hasonlítanak igazi vérbeli kutyasétáltatáshoz és nem kötélhúzáshoz.
Póráz van rajta, amíg kiérünk a dombra, de anélkül rohangálhat a dombon amerre akar, mert elegendő már csak az irányt megadni helyzetváltoztatással, és Lizi máris rohan arra, amerre fordulunk vagy lassan elindulunk.
Nagyon figyel ránk, és ha el is távolodik, mindig magától visszajön, ha hívjuk, azonnal megfordul és mellettünk terem.
Igaz, az elismerés ilyenkor nem marad el, nagyon megdícsérjük és ha a helyzet úgy hozza, egy falatka is segít a nyomatékosításban, de már csak nagyon ritkán. Már a dombon is marad ülve és várja, hogy hívjam. Akkor persze rohan, és nagyon büszkén néz, hogy ilyen jól teljesített :)
Itthon nagyon jól nevelt, amíg feltakarítunk, addig türelmesen fekszik a helyén keresztbe vetett mancsokkal, tanárnős nézéssel és várja, hogy felszáradjon a járólap.
Amíg ülök az asztalnál és írok róla vagy dolgozom, magától mellém vagy a lábamhoz fekszik.
De van egy dolog, amiről nem tett még le, még mindig forgatja a fejében, hogy feljön az ülőgarnitúrára mellénk.
Nagyon szeretjük, imádjuk, de ezt nem enegdjük. Majd megszokja :)

Szóval nagyot változott, nagyon megszokott minket, kötődik hozzánk, és figyel ránk.

Nagy kincs (Szelence) érkezett hozzánk vele :)

Kötődés

2009-05-30T19:07:00.004+02:00

Elvonult a vihar, elvonult a rossz kedv.
Voltunk a dombon.
Természetesen póráz nélkül!
A reggeli séta alatt, amikor Ági elengedte, előre futott, de olyan messze, hogy már a hívás nem volt hallható.
Ági első gondolta az volt, itt a vég, Lizi elment.
Második gondolata , hogy megfordul és vár.
Számolta a másodperceket, amik nagyon nem akartak múlni, szinte lajhár módjára vonszolták magukat, mikor halk, de egyre erősödő galoppírozást hallott maga mögül, aminek a vége az lett, hogy Lizi megérkezett mellé!
Nem kicsit volt boldog!

Velem is ez történt most az esti séta alatt.
Amint felértünk a dombra, leült elém, levettem a nyakörvéről a pórázt, és mondtam neki, hogy mehet.
Erre megkergetett egy rigót, jó hosszan. Nem szóltam semmit, csak álltam egy helyben, vártam, figyeltem, és láss csodát, Lizi a kergetés végén rohant mellém!
Le-fel mászkáltunk a dombon, mindig előre rohant.
Amint hallótávlsága határát elérte, én megfordultam, ő jött utánam.
Szerintem futott vagy hatvan kilómétert eközben :)
Majd elindultunk a domb tetejére, ahol gondoltam, kipróbálom én is, hogy mi történik, ha engedem előre szaladni amíg kiér a biztonságos hallótávolságból.
Figyeltem, ahogy ő is figyelt miközben ment előre, de én egyre lassítottam, míg megálltam, és vártam, mi történik.
Ő szimatolva ment és ment és ment...
Megfordultam és vártam.
Nekem is óráknak tűntek a másodpercek, és alig bírtam ki, hogy ne forduljak meg, de kemény maradtam.
Kisvártatva lehetett hallani a halk dobogást, ami egyre erősödött, és a végén ott termett mellettem és vigyorogva nézett rám! Elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy nem szaladt ki a világból, hanem jött vissza hívás nélkül!

Úgy tűnik, valóban kötődik hozzánk, és ez nem csupán a jutifalatok iránti vonzalom!

Rengeteget futott, játszott a haverokkal, és figyelt, jött vissza hívás nélkül is.
Ez a mi hangszálainknak is fellélegzés, nem kell minden séta előtt egy hangszigetelt szobában bemelegíteni, beénekelni.

Most piheg a helyén, figyel.
Mondtam neki, épp róla írok :)

Vihar

2009-05-30T17:14:00.006+02:00

Délután öt óra, fekete az ég, kelet felől ádáz vihar érkezett jégesővel, széllel, dörgéssel és villámlással.
Lizi kicsit ki volt borulva miatta, nyugtalanul mászkált ide-oda, és érezhető, megfogható volt a félelme. Szegény.
Épp Ági talpát masszíroztam, amikor felpattant és nagyon megijedt. Miután meghallotta az első dörgést, bement az asztal alá. Lementem, hogy a növényeket az arkély alá húzzam, és amikor feljöttem, Ági mondta, hogy Lizi a helyemre feküdt azonnal, ahonnan Ági nyomban letessékelte.
Persze nekem sem kellett több, irány a falatkás doboz, belemarkoltam, és elkezdtem vele az "ül-marad-eltávolodom egy kicsit-gyere-ül" kombinációt gyakorolni, amivel sikerült elterelnem a figyelmét egy kis iőre, legalább kicsit megnyugodott.
Az idő közben kitisztult, mire ő is jobban lett mert mélyen horpasztott.
Nem tartott sokáig az álma, mert újra csúnya fellegek sereglettek fölénk, és megint esik. Kimenten vele a szélfogóba, és vártam, hogy jöjjön a dörgés és az eső. Ott ült mellettem, kicsit reszketve, de nem nyomult, mert közben beszéltem hozzá, mondtam, hogy milyen klassz nagyokat durrantott az ég. ( Ha valaki látta a jelenetet, akkor tuti tárcsázta a diliházat, ugyanis kintről csak hasközéptől felfelé látszik valaki egy üvegketrecben, aki nagyon nyugodtan arról beszél szenvtelenül a felhőkre meredve, hogy milyen klassz is a vihar! )
Nem kellett sok idő, és jött egy dörgés.
Kíváncsi voltam hogyan reagál. Nem szaladt be, mert azonnal lelkesen felkurjanottam, hogy "Hú de klassz volt, ugye!". Nem nagyon értette, hogy mi lehetett ebben olyan nagyon klassz, de már nem reszketett, nem akart elbújni, hanem ült továbbra is mellettem.
Most itt van az asztal alatt, mert azért még nem barátkozott meg teljesen a viharral és a dörgéssel. Sebaj, majd alakítunk ezen is. Van egy cédém, ami ilyen relax cédé, "Thunderstorm" azaz égiháború vagy égzengés címmel. (Igaz a címe alapján inkább mesterséges stressz cédé, nem relax!) Majd felrakom a lemezjátszóra és az alatt trenírozom, úgy, hogy minden alkalommal, amikor csak jön egy dörgés, kap egy falatkát, amíg a végén kioltjuk a félelmet :)

Most megyek és kioltom a mostanit egy kiadós dögönyözéssel :)

Játék

2009-05-29T20:17:00.005+02:00

Amikor megérkeztem a munkából, nagyon izgatottan, örömvakkantásokkal várt, és nagyon örült :)
Ez óriási örömöt okozott.
Nem vagyok a szavak embere, és elég nehéz leírni milyen érzés ez, így csak annyit tudok mondani, hogy akinek van kutyája, pontosan tudja milyen jó érzés úgy megérkezni, hogy egy tiszta tekintetű, kistestű, nagylelkű lény várja!

Egy beagle-el játszott kiadósat a dombon ma este. Úgy rohangáltak, kergetőztek, hogy öröm volt nézni. Lizi picit bepörgött, morgott és le akarta nyomni egy idő után a blökit, mire magamhoz hívtam. Elsőre jött, ami nagyon jó érzés volt.
Játék közben többször is Ági és mellém jött, ránk nézett, és amikor látta, hogy minden rendben, ment tovább.
Nagyon megnyugtató érzés volt, hogy játék közben többször is figyelt ránk, és akármikor hívtam, azonnal jött, és még csak jutifalatkát sem kapott, hanem a szokásos kis simogatást.

Mielőtt átkelünk az úton, vár, nem akar rohanni, az ajtóban előzékenyen előre enged ( kis rásegítéssel, rávezetéssel ), a póráz levétele előtt leül amint mondom, szóval erősödnek, stabilizálódnak a mindennapok "feladatai".

Nagyon fogékony, nagyon gyorsan tanul, már nem okoznak akkora fáradságot ezek a "feladatok".
Első időkben érthető módon még nagyon kifárasztotta a tanulás, de most már nagyon jól megy neki :)
Most teljsen ki van tikkadva a játéktól és a tanulástól.

Holnap intenzív nap jön, sokat leszünk együtt és gyakorolunk, gyakorolunk, gyakorolunk...

Gyakorlás

2009-05-28T19:59:00.006+02:00

Kialakulóban a rangsor, erősödnek a szerepek és erősödik a kapocs közöttünk.
A rangsort annak ismeretében formáljuk, amit a "Kutyapszichológia" könyvben a falka elméletről és a falkában az alfa szerepet uraló egyedekről olvastunk.
Valahol ez így eddig is világos volt, tehát nem a majom rázza a ketrecet, főleg nem a vizsla húzza a gazdit, hanem kell egy egészséges, a kutyának is kellemes ranglétra, amelynek a tetején a gazdik állnak, alattuk a kutya, ezzel megkönnyítve neki is a falkában betöltött szerepéhez kötődő feladatait.
Nagyon hasznos tanácsokkal látott el a könyv, már másként nézünk a kutyusokra, Lizire! Ugyanolyan szerettel mint eddig, csak más szempontokat figyelemben tartva.
Lizi rengeteget változott, és nem vagyok türelmetlen, ahogy azt az előzőekben írtam, így az eddig "megtanultakat" gyakoroljuk, erősítjük mindaddig, amíg azok már többek lesznek mint sziklaszilárdak.
De hogy példával is tudjak élni, az elindulás már egyáltalán nem arról szól, hogy a cipő felvételekor és a kapuig kijutáskor arra kell figyelni, hogy a plafonig ugrál, közben meg karjainkat kell visszaerősíteni a törzsünkre, mert a kutyával együtt a mennyezeten találhatók.
Van még kis örömkör és ugri-bugri próbálkozás, de már látszik, próbálja magát szabályozni, mert tudja, ellenkező esetben jön a nyugi ötperc annyiszor, ahányszor arra szükség van.

Ma a dombon Áginak az az ötlete támadt mikor Lizi előre futott, hogy forduljunk meg szó nélkül és lassan induljunk el az ellenkező irányba. Első reakcióm magamban az volt, hogy "NEEE", de hittem neki, bíztam a megérzésében és igaza volt! Olyannyira, hogy nem telt el két másodperc és lehetett hallani mögöttünk Lizi ügetését, majd kisvártatva ott is volt mellettünk. Nagyon boldogok voltunk, vagyunk :)
A legtermészetesebb módon mentünk tovább, mert úgy gondoltuk, részéről ez a legjobb visszajelzése annak, hogy elfogadott minket!

Amikor meglátott egy rigót, akik felé nem táplál túl nagy szimpátiát, kíváncsian hagytam, hogy mit fog csinálni. Nem kergette kilómetreken keresztül csak elrettentette szerencsétlent. Ez látványosan tetszett neki, mert ezek után jött vissza hozzánk büszkén, hogy mekkora király is ő. Dícséretet nem kapott a "hőstettéért", de látszik, be kell venni a következő képzési tervbe a rigók ignorálását :)
Aztán a dombon is gyakoroltuk az ül-marad-gazdik eltávolodnak-gyere-ül kombinációt, teljes sikerrel! Fel tudtam volna sikoltani örömömben :)
Itthon is maradt a dombi gyakorlatsor, itt is teljes sikerrel, már percekig is képes egyhelyben maradni, várva a hívást! Hihetetlen okos, fogékony!
A lakásban már figyel, ki merre megy, és nem rohan elénk, nem vonul peckesen előre.
Ez, ha jobban belegondolunk, nem nevezhető hasznosnak, hanem egyenesen szükségesnek, hiszen ha elképezelem, hogy egy nagyobb dobozt kell becipelnem, mint mikor a fotelt hoztam haza, akkor nem feltétlen az örömködő vagy kíváncsiskodó blökivel szeretnék egy hosszabb diskurzust folytatni arról, hogy menjen már az útból, közben pedig a kialakuló sérvem miatt frusztrálódom.

Szóval jó a "Kutyapszichológia" könyv, érdekeseket ír. Nagyon sok olyan apró dolgot kell jelentéssel felruházni, amiről azt gondolhatnánk, hogy nem lényeges. No nem kell üldöztetéses téveseszmékkel fürkészni az ebeket, de mindenestre figyelembe kell venni, hogy mi vagyunk az emberek, ő pedig a kutyus, aki tényleg nem egy plüssállat, amit ha megununk, csak a sarokba tolunk, majd három hét múlva leporoljuk és kicsit dögönyözzük.
Egyébként a dögönyözést nem felejtjük el, mert azt is megszokta, hogy ha csak úgy észrevétlen mellénk somfordál, akkor nincs "taperolás", hanem akkor van kiadós dögönyözés, amikor azt mi szeretenénk.
Pesze ez nem így volt érkezésekor. Azokban az időkben - úgy hangzik, mintha már évtizedek óta itt lenne, de valahol ilyen az érzésünk vele kapcsolatban - ha jött, kapta a dögönyözést kiadós adagokban, aztán szépen lassan átalakult ez is :) Persze nem tagadom, nagyon jól esik, ha jön és bújik, de jobb a békesség :) Majd alakul ez is :)

Most édesen alszik, húzza a lóbőrt teljes erőből a jól megérdemelt munka után :)

Haladás

2009-05-27T20:17:00.006+02:00

Itthon minden rendben megy, ellenben a dombon már próbálkozik néha a saját elhatározásait érvényesíteni, így a falatkatréning folytatódik, aminek látványos eredményei vannak.
Lehet, első körben túl sok volt az "anyag" amit "leadtam", elvártam tőle, ezért most maradunk az alap dolgoknál, amiket ha minden esetben sikeresen megcsinálunk, akkor mehetünk tovább.
Addig maradnak az eddigiek :)
Nem mentegetőzni akarok, csak annyira fogékony volt és olyan gyorsan haladt, hogy elvitt engem a lendület. No nincs gond, a jutalmazásos módszer - felváltva falatka vagy simogatás plusz verbális megerősítés mind a két esetben- működik, és így nem lesz gond, nekem le kell lassítanom, hagynom kell Lizit, hogy ezekben megerősödjön, és a kötelék még erősebbé váljon :)
Lassan a könyv végére érek, és most még erősebben dolgozik bennem a vágy, hogy jól csináljam, hogy jól összedolgozzunk. Annyi jó dolgot írt le benne a szerző, hogy az agyam elkezdett dolgozni.
Felelevenítettem Lizi viselkedését a leírtak tükrében, és sok dologra felnyitotta a szemem, így az olvasottakkal kiegészítve az eddigieket, szerintem nem lesz gond :)
Mélységesen egyetértek a leírt módszer hatékonyságával, ugyanis szem előtt tartva a leírtakat, egy nap alatt tanulta meg az 5perces szabály segítségével, hogy csak akkor haladunk előre, ha úgy történnek a dolgok, ahogy azt a gazdik szeretnék, lévén nem ő a vezér.
Már nem ugat acsarkodva a kaput szétszedve, és ha megyünk sétálni, már nem kell magunkról vagy a plafonról levakarni, hanem nyugodtan leül, megvárja, amíg ráadom a pórázt, nyitom az ajtót és hívom. Utánam jön ki és be :) Nagyon okos, nagyon csípjük :)
Hihetetlen fejlődésen ment keresztül, amit nagyon nagyra értékelek!

Egyébként a dombon nem igazán akar elszökni tőlünk, ettől nem tartok, meg sem fordul a fejemben, hisz érezhető, már olyan erős kapcsolat alakult ki közöttünk, ami meggátolná ezt. Inkább a haverok hiányoznak neki, látványosan menne a sétáló kutyákhoz játszani.
Amíg olyan blökik vannak a dombon, akikkel érdemes "szóba elegyedni", addig nincs gond, hiszen jól tudnak játszani. A "gond" akkor van, amikor azok a blökik jönnek, akiket a gazdik remegve tartanak vissza mindenkitől. Akkor Lizi is érzi, hogy valami nem stimmel, és akkor menne érdeklődni, hogy "Itt mi is történik kérem szépen?" :)

Nagyon nagy szerencsénk van ezzel a kis-nagy lénnyel, hálásak vagyunk a sorsnak, hogy itt lehet velünk :)

Első hosszabb időszak egyedül

2009-05-26T17:09:00.003+02:00

Kiderült, mi történik, ha egyedül marad hosszabb időre!
Semmi! Lakás rendben, minden a helyén, nem szivarozott az ülőgarnitúrán, nem hívogatta ausztrál haverjait, hanem várt minket teljes erőből!
Igen, teljes erőből, mert amikor megérkeztünk és ajtót nyitottunk, már a résnyire nyitott ajtón nyomta ki a búráját, alig lehetett bemenni tőle :) Ezen finomítunk még, hiszen nem lehet résnyire nyitott ajtónál teljes odaadással üdvözölni egymást! Ezt ő is beláthatja.
Aztán itt bent volt nagy öröm, rohangálás egyikőnktől a másikunkig, voltak vakkantások, morgások :) Nagyon aranyos :)
Kivittem a dombra, futottunk kicsit és csak olyan emlékeztetőként vittem a jutiszütyőt néhány falatkával, csak a mihez tartás és az ismétlések és megerősítések jótékony hatása végett.

Megtaláltam Jan Fennel Kutyapszichológia könyvét, amit ma megolvasok végig, hogy táguljon az ismeretanyagom néköm is. Elkezdtem, és alig tudtam letenni. Nagyon érdekes dolgokat ír, remélem, ha merítek a módszeréből, én is jobban fogok érteni kutyusul, és még nagyobb lesz az összhang köztünk Lizivel :)

Szabadságom utolsó napja :(

2009-05-25T15:41:00.007+02:00

Minden rendben van, bár kicsit kezd önfejűsködni, akaratoskodni :)
Nem mindig ül le első szóra, és a dombon, amíg ki nem rohangálja magát, addig szelektálva veszi tudomásul, hogy kiadtunk egy "Gyere!" vezényszót, aminek ugye normál körülmények között vonzó hatással kéne bírnia! Most valamiért nem így történt. Úgy csinált, mint ha a szél tova sodorta volna ezt az egy szót, holott azért nem egy 102 éves tüzérről van szó, és tudja nagyon jól a szó értelmét! Ilyen esetekben jönnie kell(ene) :)
Ráadásul van a domb mellett egy út, ahol a forgalom nagyon gyér, ezért amikor a nagy szimatolások közepette arra vette az irányt, kivártam, mi fog történni. Láttam, hogy közel s távol egy fia mozgó gépjármű sincs, ezért megvártam, amíg egyik lábával érinti az aszfaltot. Ahogy kis lábpárnája landolt az úton, máris felhördültem anyatigris módjára, hogy "Gyere ide!". Érezte a kis hamis, hogy valami rossz fát tett a tűzre, és a fűvel egy magasságban (kb. 2cm) jött felém - közben arra gondoltam, mindjárt megzabálom, mert végig csóválta a farkát, de uralkodtam magamon, és nem mutattam ki ebből semmit - és amint mellettem volt, kicsit megszidtam, hogy eszébe ne jusson ilyen, meg irgum-burgum stb.
Látszott, ez hatásos volt, mert elmagyaráztam neki, hogy ezt nem szabad, meg féltem, és nem szeretném, ha egy autó elütné, és utána mondtam, mehet szaladgálni,. Ezek után, ahogy szokta, 10 méter után visszanézett "félve", hogy milyen a hangulat, mire csak annyit mondtam neki lágyan, hogy "Gyere", és erre már rohant is mellém :) Nem kis dögönyözést kapott :)
Meg kell zabálni, annyira jó arc :)
Utána minden ment a régi forgatókönyv szerint, jött ha szóltam, maradt mellettem és leült.

Bírom benne, hogy ha "megszidom", ami gyakorlatilag kimerül abban, hogy kicsit erélyesebben szólok neki és összehúzott szemöldökkel elmagyarázom neki, hogy mi nem tetszett, akkor utána nincs lelkileg teljesen összetörve, sőt, keresi az alkalmat, hogy helyrehozza az egyensúlyt, és elég egy pici kis hangsúly váltás, és máris minden rendben :)
Előző kutyánknál nem így volt, sajnos ő ebből a szempontból nagyon érzékeny volt. Ha egy kicst is hangosabban szóltunk, vagy ment a meccs a tévében és a szurkolók gólörömben törtek ki, azonnal ment az asztal alá. Szegény!
Az EB-t és a VB-t is majdnem halkan kellett végignéznem!
Szerencse, hogy nem kosármeccseket adtak akkoriban!

Lizi jelzi, ha jönni akar haza, ilyenkor irányba áll, és néz hosszan az utcánk felé :) Most kicsit maradtam még ennek ellenére, mert séta előtt fürdés volt napirenden, ugyanis az aktuális bolhanyakörv rettentően irritálta, állandóan azt vakargatta, így ettől megváltunk. A séta utáni száradást követően kapott új frontline cseppeket a gerince mellé. Most nem érti, miért nem dögönyözöm, ha jön :) Nem tudja a kis csacsi, hogy ilyenkor addig nem szabad megérinteni, amíg a szer meg nem szárad. De ha megszárad, akkor lesz csak kiadós dögönyözés!
Holnap munka, egyfelől mennék, hiszen ennyi és ilyen intenzív pihenés után megjött a munkakedv, ugyanakkor maradnék, mert hiányozni fognak nagyon a délelőtti séták, "kiképzések", játékok vele.
Kíváncsi vagyok, ő mit fog szólni, ha holnap egyedül marad hosszabb időre!
Lehet, felmegy az ágyra, előkap egy szivart a friss napilapokkal, kever egy finom koktélt, felhívja egy-két régi ösmerősét sorsuk iránt érdeklődve és hatalmasakat pöfékelve várja elterülve az ülőgarnitúrán, hogy a személyzet megérkezzen és elhalmozza őt minden földi jóval!
Majd kiderül!

Micsoda nap

2009-05-24T19:53:00.003+02:00

Voltunk reggel misén, aztán nagyinál, így újra egyedül volt itthon.
Mivel a kellő óvintézkedéseket időben megtettük, nem várt minket meglepetés, hanem egy NAGYON boldog blöki, aki macskaként tekergőzve, hízelegve bújt hozzánk :)
Nagyon nagyon jó érzés :)

Ma nem volt egyértelműen fogékony a "tananyagra", de ne legyünk telhetetlenek, hiszen 10 nap alatt elértük, hogy ha hívjuk, akkor visszajön, tudjuk póráz nélkül biztonságosan sétáltatni, pórázon nem rángat, leül póráz feladásakor, levételekor és ajtónyitáskor, megvárja, amíg azt mondjuk, jöhet vagy mehet.
Ez persze nem a mi érdemünk, nem mi tanítottuk ezeket meg neki, hanem feltehetően az előző helyén okították ki ezekre, mi csak treníroztuk, és magunkhoz szelidítettük, ő pedig fogékony volt és együttműködő :)
Szóval le a kalappal előtte!

Nagyon jól lehet játszani vele, megint "birkóztunk" ami abból áll, hogy odajön, jelzi, szeretne játszani, és akkor ha szemben áll, jobb kézzel jobb oldalt "megpörgetem". Erre elkezd rohanni körülöttem "Hikari express" sebességgel, és gyorsasági motorosként bedől a kanyarokban.
Rohan kb. 10 méteres sugarú köröket addig, amíg azt nem mondom, okkóóóós. Ekkor mellettem terem egy szempillantás alatt, leül és várja, hogy alaposan megdögönyözzem :)
Óriási figura!

Még szükséges a jutizacsi avagy falatkaszütyő, hiszen ki tud zökkenni, pontosabban rá tud fókuszálni ebekre, és akkor "nehéz" még visszahívni.
Úgy tűnik, hiányoznak a haverok, akikkel a "panzió"-ban rohangált :)
De ettől eltekintve mindig szót fogad, visszajön és ha kiadósan megdögönyözzük, azt nem veszi zokon!
Minden séta után lóg a nyelve, annyira kifárad, ami ideális, hiszen nem bent a lakásban vezeti le fölös energiáit a papucsokon, cipőkön, bútorokon.
Jó, hogy itt van :)